A kiválóbb út - A hívők két fajtája John Wesley szerint

Lásd a figyelmeztetést itt!

1. Hadd idézzem Wesley néhány gondolatát, melyek mélyen megérintettek. Az 1Kor 12,31 alapján ("törekedjetek a nagyobb kegyelmi ajándékokra, és egy még kiválóbb utat mutatok nektek" [Vida-ford.]) Wesley a következőket mondja: "De most más szemszögből nézem a szöveget, és egy más értelemben vett 'kiválóbb útra' mutatok rá. Egy régi író megállapította, hogy a keresztényeknek kezdettől fogva két rendjük van. Az egyik ártatlan életet él; minden nem bűnös dologban a világ szokásaihoz és divatjához igazodik, sok jót tesz, tartózkodik a durva vétkektől, és megtartja Isten rendeléseit. Ők általában igyekeznek elérni, hogy lelkiismeretük tiszta legyen magatartásukat illetően [ApCsel 24,16], de nem törekszenek különös szigorra, s a legtöbb dologban olyanok, mint a környezetük. A másik csoporthoz tartozó keresztények nemcsak hogy őrizkednek mindentől, ami gonosznak látszik [1Thessz 5,22; Károli], buzgók mindenfajta jó cselekedetre, és megtartják Isten minden rendelését, hanem emellett minden igyekezetükkel próbálják elsajátítani azt a teljes lelkületet, amely Krisztusban megvolt [Fil 2,5; Vida], és azon fáradoznak, hogy minden tekintetben úgy éljenek, mint szeretett Mesterük. Ennek érdekében állandóan az egyetemes önmegtagadás útját járják, lábbal taposva minden örömöt azok kivételével, amelyek Istentől kapott meggyőződésük szerint arra készítik fel őket, hogy Istenben leljék örömüket. Naponta fölveszik keresztjüket. Szüntelenül küszködve, gyötrődve igyekeznek bemenni a szoros kapun. Egyet tesznek: fájdalmat nem kímélve próbálnak eljutni a keresztény szentség csúcsára, 'elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedve a tökéletességre' [Zsid 6,1], hogy 'megismerjék Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussanak, az Isten mindent átfogó teljességéig' [Ef 3,19]. Hosszú tapasztalatom és megfigyelésem alapján hajlamos vagyok azt gondolni, hogy aki megváltásra lel Jézus vérében, aki megigazul, az azután választhat a magasabb és az alacsonyabb út között. Meggyőződésem, hogy a Szentlélek akkor elé tárja a 'kiválóbb utat', és arra ösztönzi, hogy azon járjon; hogy a keskeny úton a legkeskenyebb ösvényt válassza; hogy a szentség magasságaira és mélységeire - Isten teljes képmására - törekedjen. De ha nem fogadja el ezt az ajánlatot, észrevétlenül lecsúszik a keresztények alsóbb rendjébe. Továbbra is azon jár, amit jó útnak nevezhetünk, a maga módján szolgálja Istent, és életének végén irgalmat talál a szövetség vére által."

2. Egyértelmű, melyik úton kellene járnunk - nemcsak a várható jutalom (vagy annak elmaradása) miatt, hanem azért is, mert a mi Urunk és Teremtőnk, szerető mennyei Atyánk oly sokat tett értünk, ezért tartozunk neki azzal, hogy egész életünkkel, minden erőnkkel és lelkesedésünkkel őt szolgáljuk. Wesley ezután elmondja, hogy a szentségre törekvő hívő korán kel, őszintén imádkozik, az örökkévalóságra tekintve és krisztusi lelkülettel végzi a munkáját, mértékletesen eszik, ügyelve társalgásának módjára. A szabadidő eltöltésére a szokásos dolgok helyett a következőket ajánlja: kertészkedés, beszélgetés komoly és értelmes emberekkel; betegek, szegények, özvegyek és árvák látogatása, művelődés könyvek és zene segítségével - mindig készen állva az imádkozásra. Utolsó tanácsa (melyet aztán részletesebben is kifejt): váljunk meg minden pénzünktől, ami a legszükségesebb dolgok biztosítása után megmarad, odaadva Istennek, akit illet (89. prédikáció). Saját tapasztalatom alapján hozzátenném, hogy a legtöbb hívő valahol a skála fenti két végpontja között helyezkedik el (vagy köztük ingadozik).

3. Wesley szerint növekvő mértékben kell buzgólkodnunk a következőkért: az egyetemes egyház; saját gyülekezetünk; Krisztus rendelései (közös és egyéni imádság, úrvacsora, az Ige olvasása, hallgatása és a rajta való elmélkedés, böjtölés); kegyes cselekedetek, irgalmas tettek, szent lelkület (alázat, szelídség, gyengédség, hosszútűrés, elégedettség, Isten akaratába való belenyugvás, meghalás a világnak és a világ dolgainak) - az utóbbiak fontosabbak bármely jó cselekedetnél, mivel az örökkévalóságba is elkísérnek minket. De a legbuzgóbban arra kell törekednünk, hogy SZERESSÜK Istent és az összes embert. Ezzel teljesen ellentétes (bár gyakran a buzgóság álarcát ölti magára) a gyűlölet minden fajtája és foka, a keserűség, az előítélet, a féltékenység, a gonosz gyanúsítás (mivel a szeretet "nem gondol rosszat", 1Kor 13,5; Soós), a vakbuzgóság, mások üldözése; továbbá a büszkeség, a harag, a zúgolódás, az ingerlékenység, az elégedetlenség, a türelmetlenség; valamint a rossz vagy közömbös dolgok és a vélemények, nézetek iránti buzgóság (92. prédikáció, részletesebben ld. a Wesley gondolatait idéző írás 15. és 16. pontját).

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2016.02.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).