Kálvin János teológiája - rövid elemzés "János evangéliumának magyarázata" c. műve alapján
(A mű különböző angol fordításokban olvasható itt és részben itt, valamint eredeti latin nyelven itt.)
1. Kálvin János (1509-1564) életéről viszonylag részletes áttekintés található a Wikipédiában. Mint minden más gondolkodó, Kálvin is korának gyermeke volt, s írásain mély nyomokat hagyott a római (katolikus) egyházzal folytatott harc, mely meghatározó jegye volt életének, és végigkísérte alkotó éveit. Jogi tanulmányainak hatása művein és teológiáján is érezhető. Nézetei azonban megítélésem szerint általában közelebb állnak a biblikus evangéliumi teológiához, mint azt követőinek írásai és eltolódott hangsúlyai alapján gondolhatnánk. Mindenesetre rendkívül erősen hatott a nyugati világra nemcsak a teológia, de a kultúra és a gazdaság terén is. A fent említett Wikipédia-cikk írja róla az alábbiakat: "Philip Schaff [történész] szerint 'nagyobb hatást gyakorolt és gyakorol ma is a latin és angolszász nemzetek protestáns egyházaira, mint bármely más reformátor. [...] A történelemben nincs szembeütközőbb példa olyan férfira, aki ennyire kevés személyes népszerűséggel ilyen nagy hatással lett volna az emberekre.' A Catholic Encyclopedia szintén a legnagyobbnak tartja a protestánsok között, és megállapítja, hogy Szent Ágoston után talán ő volt az a nyugati teológiai író, akit a tanítványai a legkitartóbban követtek." "Az emberek, áldott következetlenségből, gyakran kedvesebbek, mint hitvallásuk. Kálvin mindenesetre ilyen volt" (New Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge). Az utóbbi idézet feltehetően a kettős predesztináció tanára is céloz, amely Kálvin teológiájának még nem volt központi eleme, csak egyes követői esetében vált azzá. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az eretnek Servetus (Servét Mihály) máglyára juttatásáról sem, melyben Kálvin szerepét általában vitatják, de felelősségét elismerik.
2. A Jn 5,29-hez az alábbi megjegyzéseket fűzi: "[Krisztus] a jócselekedetekkel mutatja ki a hívőket, amint máshol is azt tanítja, hogy gyümölcseiről lehet megismerni a fát (Mt 7,16; Lk 6,44). Dicséri a jó cselekedeteiket, melyekre elhívásuk óta odaszánták magukat.... Azokat a személyeket nevezi tehát itt jót cselekvőknek, akiket Pál őszintén jót tenni vágyóknak vagy jó cselekedetekre igyekvőknek nevez (Tit 2,14). Ez az értékelés azonban Isten atyai jóindulatán múlik, Aki ingyenes kegyelemből elfogadja azt, ami rászolgál az elvettetésre. Az a következtetés, amit a pápisták vonnak le ebből az igeszakaszból - miszerint az örök élet a cselekedetek érdemeitől függ -, minden nehézség nélkül cáfolható. Krisztus ugyanis itt nem az üdvösség okával foglalkozik, hanem egyszerűen csak különbséget tesz a választottak és az elkárhozók között a saját jellemzőik alapján, s teszi ezt avégett, hogy a saját népét szent és feddhetetlen életre hívja és buzdítsa."
3. Nyilván sajátos helyzetének is köszönhetően kiemelt jelentőséget tulajdonított a helyes tanításnak és meggyőződésnek, amelyet "Krisztus iskolájában" (illetve Istenében) kell elsajátítanunk, és amelyet jóval fontosabbnak tartott az életszentségnél. A Jn 8,47 magyarázatában írja: "Emellett azt is megtanuljuk ebből az igeversből, hogy nincs nyilvánvalóbb jele az elkárhozó elmének [vö. Róm 1,28], mint mikor valaki nem képes elviselni Krisztus tanítását, még ha más vonatkozásokban angyali szentséggel is tündököl. S megfordítva: ha lelkesen befogadjuk ezt a tanítást, az kiválasztásunk látható pecsétjének nevezhető." Meg kell azonban jegyeznem, hogy a Biblia hangsúlya más - lásd pl. Pál kijelentéseit, aki a szeretetet messze az ismeret fölé helyezi: "tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít" (1Kor 8,1; vö. a szeretethimnusszal: 1Kor 13, kül. 8-12. v.). Lásd még Róm 2,17-24. Jézus szintén az Isten és emberek iránti szeretetet nevezte a két legfőbb parancsolatnak (Mt 22,36-40), és kijelentette: "Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap" (Lk 12,47).
4. Kálvin a Jn 13,10-et így magyarázza: "Először is kimondja, hogy a hívők egészen tiszták, nem mintha minden vonatkozásban tiszták lennének úgy, hogy nem marad már bennük semmiféle folt, hanem mert fő részüket tekintve megtisztíttattak, azaz a bűn megfosztatott királyi hatalmától, s Isten igazságossága veszi át az uralmat.... Az életünk újságával kell tehát tanúsítanunk, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, mert Ő kijelenti, hogy Ő a tisztaság forrása minden követőjében.... Itt nem a bűnbocsánatról van szó, hanem a megújulásról, mely által Krisztus fokozatosan és lépések szakadatlan során át teljesen megszabadítja követőit a test bűnös vágyaitól."
5. A Jn 17,19-hez fűzött magyarázatában pedig hangsúlyozza, hogy a megszentelődésünk nem csupán nekünk tulajdonított, hanem valóságos szentséget eredményez: "Azért nyerhetjük el az Ő szentségét, mert Ő is odaszentelte Magát Atyjának. Mert amint az első zsenge áldása kiterjed az egész termésre, úgy tisztít meg minket Isten Lelke Krisztus szentségével, és tesz bennünket annak részeseivé. S ez nemcsak nekünk tulajdonítással történik, mert ebben a vonatkozásban van megírva, hogy Ő az igazságunkká lett, de ugyanígy a mi szentségünkké is (1Kor 1,30), mivel úgyszólván a Maga személyében bemutatott minket az Atyának, hogy valódi szentségre újulhassunk meg Lelke által."
6. Az eleve elrendelésben (predesztinációban) Isten előre tudását is fontos tényezőnek látja, bár mást ért rajta, mint általában a mai (nem kálvinista) teológusok. A Jn 12,39 magyarázatában így fogalmaz: "ha a szavakat a természetes jelentésük szerint vesszük, akkor a zsidók elől elzáratott az út, és a hit hatalma elvétetett tőlük, hisz a próféta jövendölése vakságra ítélte őket még azelőtt, hogy elhatározták volna, melyik utat válasszák. Erre azt válaszolom, hogy ebben nincs abszurditás, ha semmi sem történhet másképp, mint ahogyan Isten előre látta. Észre kell azonban venni, hogy Isten puszta előre tudása önmagában nem oka az eseményeknek, jóllehet ebben az igeversben nem annyira Isten előre tudását, mint az Ő igazságosságát és bosszúállását kell fontolóra vennünk."
7. Ennek a nézetének majdhogynem ellentmond (bár utána kissé finomítja a dolgot) a Jn 15,9 kapcsán, amikor a "Maradjatok meg az én szeretetemben" szavakat magyarázza: "[Krisztus] úgy érti, hogy folyamatosan élveznünk kell azt a szeretetet, mellyel egykor szeretett minket, tehát ügyelnünk kell, nehogy megfosszuk magunkat ettől a szeretettől. Sokan vetik el ugyanis a nekik felkínált kegyelmet, és sokan dobják el azt, ami egyszer már a kezükben volt. Ezért tehát, mivel egykor befogadtattunk Krisztus kegyelmébe, ügyelnünk kell arra, hogy saját hibánkból ne essünk ki belőle."
8. A Jn 20,3 magyarázatában pedig többszöri "újjászületésről" beszél: "A tanítványokat azonban majdnem a csecsemőkor elé kell helyezni, mert nem tudnak az Úr feltámadásáról, jóllehet az Úr táplálja őket úgy, ahogyan egy anya táplálja a méhében hordott gyermekét. Korábban gyermekekre emlékeztettek, és haladtak is kissé, de Krisztus halála úgy meggyengítette őket, hogy újra kell születniük és 'formálódniuk', amint Pál mondja a galatáknak: 'gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus' (Gal 4,19)."
9. Igen komolyan vette és gyakorolta is az egyházfegyelmet. A Jn 9,22-t magyarázva így ír erről: "Ez a szakasz megmutatja, hogy a kiközösítés szokása nagyon régi, és minden korban megfigyelhető. Ekkortájt ugyanis a kiközösítést nem frissen vezették be, hanem már szokássá vált, s amit a hitehagyottakkal és a törvény megvetőivel szemben régóta alkalmaztak, azt Krisztus tanítványai ellen fordították. Megtanuljuk tehát, hogy a kiközösítés gyakorlása az egyház legrégebbi fegyelmi eljárásából származik.... S bár a kiközösítés rendelkezése oly alapvetően megrontatott az ókori egyházban, Krisztus mégsem szándékozott azt eltörölni az Ő eljövetelével, hanem helyreállította annak tisztaságát, hogy ereje teljében lehessen közöttünk. Így hát bár napjainkban a pápaságban megfigyelhető ennek a szent fegyelmezési módnak az aljas meggyalázása, ahelyett, hogy eltörölnénk, inkább a lehető legszorgalmasabban a korábbi teljességének helyreállítására kell törekednünk." Lásd még a fegyelemről szóló írás idevágó részét.
10. Kálvint sem fordítani, sem olvasni nem könnyű, és az embernek sokszor az az érzése, hogy egy kiváló ügyvéddel áll szemben, aki nemritkán sajátos értelmezésével, kissé bőbeszédű, elvont és nyakatekert okoskodásával szorítja sarokba és szégyeníti meg a vádlottakat - akik itt igen sokszor a pápisták, vagyis a pápa és "alattvalói". Mindezek ellenére a teológiai gondolkodás meghatározó alakja marad, akire most, születésének 500. évfordulóján - a Kálvin-évben - megkülönböztetett figyelemmel emlékezünk.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2009.08.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).