A Biblia - Isten Igéje, a Szentírás páratlanul egyedi tulajdonságai, keletkezése, védelme
"A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2Tim 3,16-17).
"Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek" (2Pt 1,21).
Az alábbi összeállítás adatai, idézetei nagyrészt Josh McDowell "Bizonyítékok a keresztyén hit mellett" c. könyvéből valók (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2004).
1. Folytonossága
A Szentírás mintegy 1400 év leforgása alatt keletkezett. Több mint negyven - különféle rangú és helyzetű - szerző írta, akik között volt király, hadvezér, földműves, filozófus, halász, vámszedő, költő, zenész, államférfi, tudós és pásztor. Három kontinensen (Ázsia, Afrika, Európa), különféle helyeken és körülmények között, három nyelven (héber, arám, görög) írták különböző lelkiállapotú emberek.
"A bibliai írók heves indulatokat kiváltó témák százait tárgyalták (pl. házasság, válás és újraházasodás, homoszexualitás, házasságtörés, a hatalomnak való engedelmesség, igazmondás és hazugság, jellemfejlődés, gyermeknevelés, Isten természete és kinyilatkoztatása). Ugyanakkor ezek az írók Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig meglepő összhangban írtak az említett témákról... A Biblia a sokszínűsége ellenére egyetlen összefüggő történetet tár elénk: bemutatja, hogyan váltotta meg Isten az emberi lényeket... A Bibliában bemutatott összes ember között végig a Jézus Krisztus által megismert egyetlen igaz és élő Isten a főszereplő."
2. Példányszáma
"Ritkábban találkozunk olyan könyvekkel, amelyekből több mint egymillió példány kelt el, és még ritkábban hallani olyanokról, amelyek a példányszámukat tekintve átlépték a tízmilliós határt. Ezért az ember elképed, amikor megtudja, hogy az eladott Bibliák száma eléri a milliárdos nagyságrendet. Igen, milliárdokról van szó! Akár a teljes Bibliát tekintjük, akár annak válogatott részeit, több példány készült belőlük, mint a történelem során bármely más könyvből. Egyesek erre azt mondják, hogy egy-egy adott hónapban vagy évben több példányt adtak el bizonyos könyvekből. A teljes példányszám tekintetében azonban minden könyv messze elmarad a Bibliától."
3. Fordításai
2000-ig "az Egyesült Bibliatársaságok szerint a Bibliát (vagy annak részeit) több mint 2200 nyelvre lefordították! Ez ugyan a világ 6500 ismert nyelvének csak mintegy harmada, de ezek a nyelvek a világ népességének jóval több mint 90%-a esetében a kommunikáció elsődleges eszközét jelentik (www.biblesociety.org)... " A fordítói munkát tekintve a történelem során egyetlen könyv sem közelítette meg a Bibliát.
4. Fennmaradása, hatása
Kiállta az idő próbáját, az üldöztetést és a kritikát, s egyedi hatást gyakorolt az irodalomra és a civilizációra.
5. Tanítása
a. Prófécia. Norman L. Geisler és William E. Nix "General Introduction to the Bible" (GIB, Általános bevezetés a Bibliához, Moody Press, 1986) c. könyvükben a következőket írják: "Az 5Mózes 18 szerint hamis az a próféta, akinek a jövendölése nem teljesedik be. A Biblia eddigi eseményekre vonatkozó feltétel nélküli próféciái közül egy sem maradt beteljesületlen. Olyan jövendölések százai váltak szó szerint valóra, amelyek egy részét évszázadokkal korábban fogalmazták meg. Az Ószövetség előre jelezte Krisztus születésének idejét (Dán 9), helyét (Mik 5,1) és jellegét (Ézs 7,14), valamint több tucatnyi egyéb részletet Jézus életével, halálával és feltámadásával kapcsolatban (lásd Ézs 53). Ezenkívül számos más prófécia is beteljesedett, többek között Edóm pusztulása (Abd 1), a Babilonra vonatkozó átok (Ézs 13), Tírusz (Ez 26) és Ninive (Náh 1-3) pusztulása, valamint Izráelnek az ígéret földjére való visszatérése (Ézs 11,11). Más könyvek is igényt tartanak az isteni ihletettségre, például a Korán, a Mormon könyve, valamint a [hindu] Védák egyes részei. Azonban e könyvek egyikében sem találunk eseményeket előre jelző próféciákat. Ezért a beteljesült próféciák a Biblia egyedi, isteni tekintélyének erőteljes jelei" (196. o.).
b. Történelem. A The Cambridge Ancient History (Cambridge-i ókori történelem; I. kötet, 222. o.) szerint "Az izráeliták kétségkívül zseniális történelmi érzékről tesznek tanúságot, és az Ószövetség jelenti a történetírás legrégebbi fennmaradt művét." A Biblia - különösen az Újszövetség, melyből sokkal több és az eredetihez időben közelebb keletkezett kézirat maradt fenn, mint bármely más ókori műből (több ezer kézirat és töredék) - a régészet tanúsága szerint a legmegbízhatóbb ókori történelmi irat.
c. Jelleg. "A Biblia olyan könyv, amely a valóságra összpontosítja a figyelmet, nem pedig elképzelt dolgokra. Bemutatja a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent, a legjobbat és a legrosszabbat, a reményt és a kétségbeesést, az élet örömét és fájdalmát. S ennek így is kell lennie, mivel végső soron Isten a szerzője, és 'nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk' (Zsid 4,13). Lewis S. Chafer, a Dallasi Hittudományi Főiskola alapítója és egykori igazgatója azt mondta: "A Biblia nem olyan könyv, amelyet az ember meg akarna írni, ha tudna, vagy meg tudna írni, ha akarna." A Biblia nagyon őszintén beszél szereplőinek bűneiről, még akkor is, ha ezek a bűnök rossz fényt vetnek Isten választott népére, vezetőire és magukra a bibliai szerzőkre. Ebben is élesen elüt pl. az apokrif iratoktól (ld. később).
6. ÉSSZERŰ KÖVETKEZTETÉS
"A fent bemutatott bizonyítékokból nem következik, hogy a Biblia Isten Igéje - írja McDowell. - Számomra azonban mindez egyértelműen annak a jele, hogy a Bibliának nincs párja a világ összes könyve között. Egy professzor egyszer így szólt hozzám: 'Ha ön értelmes ember, és az igazságot keresi, akkor elolvassa azt az egy könyvet, amely minden más könyvnél jobban fölkeltette az emberek figyelmét.' A Bibliára kétségkívül ráillik ez a leírás. Amint Theodore Roosevelt egyszer megállapította: 'A Biblia alapos ismerete többet ér a felsőfokú végzettségnél'."
II. Hogyan kaptuk meg a Bibliát?
1. Ki döntötte el, hogy mi kerüljön a Bibliába?
a. "Fontos megjegyeznünk, hogy az egyház nem hozta létre a kánont [a szentség "mércéjének" megfelelő könyvek jegyzékét]; nem határozta meg, mely könyveket nevezzük Szentírásnak, Isten ihletett Igéjének. Az egyház fölismerte vagy fölfedezte, melyek a kezdettől fogva ihletett könyvek. Más szóval 'egy könyv nem azért Isten Igéje, mert Isten népe elfogadja, hanem azért fogadta el Isten népe, mert az Isten Igéje. Vagyis a könyv Istentől kapja isteni tekintélyét, nem pedig Isten népétől. Az utóbbi csupán felismeri az isteni tekintélyt, amellyel Isten felruházza a könyvet' (Geisler/Nix, GIB, 210)".
b. Ebben legalább öt szempont segíthet:
1. Isten prófétája írta-e a könyvet?
2. Isten tettei megerősítették-e az írót? Az igaz prófétákat gyakran csodák különítették el a hamis prófétáktól (pl. Mózes, Illés, apostolok).
3. Az üzenet igazat mondott-e Istenről? Isten nem mondhat ellent önmagának, és nem beszélhet hazugságot (4Móz 23,19; Zsid 6,18). Ezért nem lehet Isten Igéje egyetlen olyan könyv sem, amely hamis állításokat tartalmaz. Ilyen okok miatt az egyházatyák a "kétség esetén kidobás" elvét követték. Ezáltal "hitelesebben felismerhették a kánoni könyveket".
4. Isten hatalmával szól-e? "Az atyák meg voltak róla győződve, hogy Isten Igéje 'élő és ható' (Zsid 4,12), és ezért átformáló erővel kell rendelkeznie az építés (2Tim 3,17) és az evangelizáció (1Pt 1,23) terén. Ha egy könyv üzenete nem érte el kitűzött célját, ha nem volt ereje megváltoztatni az ember életét, akkor Isten feltehetően nem volt jelen a könyv üzenete mögött" (Geisler, GIB, 228).
5. Isten népe elfogadta-e? "Pál így beszélt a thesszalonikaiakról: 'mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az' (1Thessz 2,13). Bármilyen vita alakult is ki később egy könyv kánonbeli helyét illetően, leginkább azok tudták megállapítani a könyv prófétai hitelességét, akik ismerték a művet megíró prófétát. Ezért az egyes könyvek kánonhoz tartozásával kapcsolatos minden későbbi vita ellenére az a döntő bizonyíték, amely megmutatja, hogy a korabeli hívők eredetileg elfogadták-e a könyvet" (Geisler, GIB, 229).
2. Az újszövetségi kánonhoz való tartozás próbái
a. Az újszövetségi könyvek esetében a kánonhoz tartozás elismerésének alapvető összetevője az isteni ihletettség, ennek legfőbb próbája pedig az apostoli eredet volt. "Az Újszövetség szavaival élve - írja Geisler és Nix -, az egyház 'az apostolok és a próféták alapjára' épült (Ef 2,20), és Krisztus megígérte, hogy a Szentlélek által elvezeti őket 'a teljes igazságra' (Jn 16,13). Azt olvassuk, hogy a jeruzsálemi gyülekezet kitartóan részt vett az 'apostoli' tanításban (ApCsel 2,42). A kanonikusság próbája szempontjából az apostoli szó nem feltétlenül jelent 'apostoli szerzőséget' vagy 'az apostolok irányításával készült művet'... Sokkal jobbnak látszik Louis Gaussen, B. B. Warfield, Charles Hodge, J. N. D. Kelly és a legtöbb protestáns véleménye, mely szerint a kánonhoz tartozás elsődleges próbája az apostolok tekintélye vagy jóváhagyása volt" (Geisler/Nix, GIB, 283) - amely az Újszövetségben sosem különül el az Úr tekintélyétől.
b. F. F. Bruce megállapítja, hogy "amikor végül egy zsinat - a Kr. u. 393-ban összeülő hippói zsinat - felsorolta az Újszövetség huszonhét könyvét, nem ruházta fel őket olyan tekintéllyel, amellyel már addig is ne rendelkeztek volna, csupán írásba foglalta korábban megállapított kánoni voltukat. (A hippói zsinat döntését négy évvel később a harmadik karthágói zsinat megerősítette.)" (The Books and the Parchments, Fleming H. Revell Co., 1950, 113) Attól fogva sem a római katolikusok, sem a protestánsok, sem a görögkeleti egyház tagjai nem kérdőjelezték meg komolyan az Újszövetség 27 elfogadott könyvét.
3. Az ószövetségi kánon
a. Más a helyzet az Ószövetséggel, amely a protestánsoknál 39 könyvből áll, melyekhez a római katolikusok 7, az ortodoxok (görögkeletiek) pedig további néhány könyvet vesznek hozzá; a protestánsok ezeket apokrif iratoknak tekintik.
b. "A bizonyítékok egyértelműen alátámasztják azt az elméletet, hogy a héber kánon jóval a Kr. u. I. század vége előtt megszilárdult, sőt több mint valószínű, hogy már a Kr. e. IV. században, és minden bizonnyal Kr. e. 150 előtt. Az ezt alátámasztó egyik legfontosabb érv maguktól a zsidóktól származik, akik a Kr. e. IV. századtól meg voltak róla győződve, hogy 'Isten már nem szól közvetlenül' (David Ewert: From Ancient Tablets to Modern Translations, Zondervan, 1983, 69)." Az apokrif iratok viszont később keletkeztek.
c. Unger Bibliai Lexikonja leszögezi, hogy az ószövetségi apokrif könyvek nem értéktelenek, ugyanakkor felsorolja a héber kánonból való kizárásuk négy okát: 1. 2.
Sok bennük a történelmi és földrajzi pontatlanság és anakronizmus. 3. 4.
Hamis tanokat hirdetnek, és olyan szokásokat támogatnak, amelyek ellentétben állnak az ihletett Szentírással. 5. 6.
Olyan műfajokat alkalmaznak, s olyan mesterkélt témákról és stílusban írnak, amelyek nincsenek összhangban az ihletett Szentírással. 7. 8.
Nincsenek jelen bennük azok a sajátos összetevők, amelyeknek az igazi Szentírás az isteni jellegét köszönheti, például a prófétai erő, valamint a költői és vallásos érzület (Merrill Unger: The New Unger's Bible Dictionary, Moody Press, 1988, 85).
d. A katolikus Bibliák "többletéhez" az alábbi írások tartoznak:
1. Salamon bölcsessége (Bölcsesség könyve, Kr. u. kb. 40) a Példabeszédek könyvéhez hasonlóan megszemélyesíti a bölcsességet, és sok nemes gondolatot tartalmaz.
2. Sirák fia könyve (Ecclesiasticus, Kr. e. kb. 180) a vallásos bölcsesség magas szintjéről árulkodik, és sok gyakorlati tanácsával szintén hasonlít némiképp a Példabeszédek könyvéhez.
3. A Makkabeusok első könyve (Kr. e. I. sz.) Josephus írásai mellett fontos és értékes történelmi forrásként bemutatja a három Makkabeus testvér - Júdás, Jonatán és Simon - hősies tetteit.
4. A Makkabeusok második könyve (Kr. e. I. sz.) az 1Makkabeusokkal párhuzamos és annál általában legendásabb jellegűnek tartott beszámolóként csak Makkabeus Júdás győzelmeit tárgyalja, s alapul szolgál a halottakért való imádkozás és az üdvösségükért bemutatott mise elterjedt katolikus gyakorlatának (2Mak 12,42-45), melyet a protestánsok a kanonikus könyvek tanítása alapján elutasítanak.
5. Bárúk könyve (Kr. u. kb. 100) azt állítja, hogy Jeremiás írnoka, Bárúk írta Kr. e. 582-ben, de alighanem Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett pusztulását próbálja értelmezni, arra biztatva a zsidókat, hogy ne lázadjanak föl ismét, hanem vessék alá magukat a császárnak.
6. Tóbiás könyve (Kr. e. II. sz. eleje) erősen farizeusi hangvételű novella, amely kiemeli a törvény, a tiszta ételek, a szertartásos mosakodások, az irgalmasság, a böjt és az imádság fontosságát. Teljesen igeellenes az a kijelentése, hogy az alamizsnaosztás engesztelést szerez a bűnért: "Mert az alamizsna megment a haláltól, és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek" (Tób 12,9).
7. Judit könyve (Kr. e. kb. II. sz. közepe) szintén farizeusi jellegű kitalált történet egy gyönyörű zsidó özvegyasszonyról, aki elment a városát ostromló sereg hadvezéréhez. Az beleszeretett, és a sátrába fogadta, de lerészegedett, Judit pedig a fejét levágva elmenekült, s a vezető nélküli asszír sereg vereséget szenvedett.
8. Eszter könyvének kiegészítései (Kr. e. kb. 100). Eszter könyve az Ószövetségben egyedülálló módon közvetlenül nem tesz említést Istenről. Csupán Eszter és Mordokaj böjtöléséről szól, de imáikról nem, ezért a kiegészítések hosszú imákat tulajdonítanak e két szereplőnek, és tartalmaznak néhány levelet, melyeket állítólag Artaxerxész írt.
9. Dániel könyvének kiegészítései (Kr. e. I. sz.). E könyvet két fejezettel toldották meg: Zsuzsanna és az őt megkívánó, majd házasságtöréssel vádoló, végül pórul járó két vén történetével (13. fejezet), valamint a Bél és a sárkány c. irattal (14. fejezet), amely két történetet tartalmaz. Az elsőben Dániel a templom padlójára hamut hintve leleplezi azokat a bálványpapokat, akik éjszakánként titokban elfogyasztják a Bél nevű istenségüknek vitt áldozatokat. A sárkány (vagy kígyó) történetében Dániel szurkos pogácsákkal eteti meg a szörnyeteget, amely szétpukkad. Dánielt a dühös nép az oroszlánok vermébe vetteti, de ismét megmenekül (vö. 6. fejezet). (Ralph Earle: How We Got Our Bible [Hogyan kaptuk a Bibliánkat?])
e. Az apokrifák izárásának történelmi bizonyítékai
Geisler és Nix több ókori bizonyítékot említ, melyek az apokrif iratok elismerése ellen szólnak:
1. Jézus és az Újszövetség szerzői egyszer sem idéznek az apokrifákból, noha az Ószövetség kanonikus könyveire vonatkozó több száz idézetet és utalást találunk náluk.
2. A jamniai zsidó tudósok (Kr. u. 90) nem ismerték el az apokrif iratokat.
3. Közel négy évszázadon át egyetlen kánon és a keresztyén egyház egyetlen zsinata sem tartotta ihletettnek az apokrifákat.
4. Az őskeresztyén egyház nagy egyházatyái közül sokan szót emeltek az apokrif iratok ellen - például Origenész, Jeruzsálemi Cirill és Athanasius.
5. Jeromos (Kr. u. 340-420), a nagy tudós és a latin Vulgata fordítója elvetette az apokrif iratokat mint a kánon részét.
6. A reformáció korában sok római katolikus tudós elutasította az apokrifákat.
7. Luther és a reformátorok az apokrif iratokat nem tartották kanonikusnak.
8. A római katolikus egyház csak Kr. u. 1546-ban adott teljesen kanonikus státuszt az apokrifáknak. Ez a polemizáló lépés az ellenreformáció során, a tridenti zsinaton következett be (Geisler/Nix, GIB, 272-273).
III. A Biblia ihletettsége, tévedhetetlensége, tanulmányozása
1. A Bibliát Isten ihlette ("lehelte ki" vagy sugalmazta, 2Tim 3,16-17; 2Pt 1,21). Bár a diktációs inspiráció (ihletés) hívei szerint az emberi szerzők értelmét kikapcsolva diktálta a Szentírás szavait, többen úgy vélik, hogy a Szentlélek az egyes emberek személyiségét, tapasztalatait felhasználva, értelmüket megvilágítva késztette őket akaratának, kijelentésének leírására (szubjektív inspiráció).
2. Isten jelleméből fakad tévedhetetlensége. Mivel ő ihlette a Bibliát, az szükségképpen tévedhetetlen. Mit jelent ez? McDowell szerint "a tévedhetetlenség azt jelenti, hogy ha az összes tény ismeretében helyesen értelmezzük a Szentírás eredeti kéziratait, akkor kiderül, hogy minden kijelentésük teljes egészében igaz, akár hitelvekről, akár az erkölcsről, akár a társadalom- vagy természettudományokról, akár az életet vizsgáló tudományokról van szó. Az a lényeg, hogy a Bibliát Isten lehelte ki. Ő pontosan azt íratta le az emberekkel, amit akart. Megőrizte őket a tévedésektől, ugyanakkor felhasználta egyéniségüket és egyedi stílusukat, hogy pontosan azt közöljék, amit ő mondani akart."
3. Miután pedig a bibliai szövegek őrizői és továbbítói általában igen gondosan jártak el (a masszóréták pl. különféle ellenőrző számokat vezettek be a másolás helyességének biztosítására), a rendelkezésünkre álló kéziratok tanúsága szerint is meglehetősen pontos szöveg van a birtokunkban, amelyben többnyire csak kevésbé jelentős pontokon mutatkoznak eltérések, nem befolyásolva a fontosabb bibliai tanításokat. A rendelkezésünkre álló Bibliák tehát nem tökéletesek ugyan (már maga az emberi nyelv és kommunikáció sem az), de hitelesek és megbízhatóak.
4. A Biblia tanulmányozása. A Bibliát csak akkor értjük helyesen, ha az azt ihlető Szentlélekre hagyatkozva, az ő segítségét kérve értelmezzük. Ha alaposabban meg akarjuk ismerni és érteni, olvassuk végig többször folyamatosan (különböző fordításokban), tanulmányozzuk részletesen az egyes bibliai könyveket, fogalmakat, Isten üdvtervét stb. Keressünk választ ilyesfajta kérdésekre: Mit tanulhatok az adott igeszakaszból Istenről és az emberről? Miért dicsérhetem és imádhatom az Urat, miért adhatok neki hálát? Milyen bűnökre (bűneimre) mutat rá? Hogyan alkalmazhatom a tanultakat mindennapi életemben? A Szentírást ne használjuk horoszkópként, de mindig azzal a hittel vegyük kezünkbe, hogy Isten szól hozzánk általa (kérjük is őt erre)! Érdemes felhasználnunk mindehhez jó kommentárokat és egyéb segédanyagokat, eszközöket, ám ezt tegyük körültekintően, kiszűrve a nem megbízható forrásokat! (Lásd az Ötletek c. írás végét.)
5. Kérdések:
a. Személy szerint hogyan viszonyulsz a Bibliához? (Ihletettség, hasznosság, alkalmazás, alkalmazhatóság...)
b. Milyen alaposan ismered Isten Igéjét? Mennyi időt szánsz rá naponta?
c. Kész vagy-e odaszánni magad a Szentírás mélyebb megismerésére, hogy másokat is tanítani tudj rá?
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2011.12.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).