A tanítvány kézikönyve - Az igazi tanítványság bemutatása William MacDonald "Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket" c. könyve alapján
Tartalom
1. Jézus radikális tanítása
2. A szeretet ad
3. Teljes odaadás és elkötelezettség
4. A Biblia tanulmányozása
5. Imádság
6. Gyülekezet
7. Alázat és megtöretés
8. Harc a testtel és a kéjvággyal
9. Józan ítélet a gyermeknevelésben és másutt
10. Hitből élni vagy támogatást gyűjteni
11. Szegénység és gazdagság
12. Evangelizáció
13. Vendégszeretet
14. Evangélium
15. Egység és különbségek
1. William MacDonald (1917-2007), az Evangéliumi Kiadónál megjelent teljes bibliamagyarázat (Ó- és Újszövetségi kommentár), valamint "Az igazi tanítványság" (True Discipleship) c. füzet szerzője írt egy kiemelkedő művet "Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket" címmel (The Disciple's Manual, Jó Hír, 2015), összefoglalva a keresztény tanítványság odaadó szolgálatában szerzett több mint fél évszázados tapasztalatát. A jelen írás nagyrészt erre az igen részletes és terjedelmes (az eredetiben több mint 400 oldalas és közel 60 fejezetből álló) műre épül, amely az alábbiakon kívül sok más témát is felölel, és minden kereszténynek szól, hiszen minden igaz hívő az Úr Jézus Krisztus tanítványa. (Az ApCsel 11,26 szerint korábban egyszerűen így nevezték a keresztényeket, ugyanis az ezen igehelyen említett antiókhiai "tanítványok" nemigen lehettek Jézus közvetlen tanítványi köréből valók.)
1. Miután hozzászoktunk Jézus tanításához, legtöbbször fel sem tűnik, mennyire radikális volt. Ha szavait olvasva továbbra is jól érezzük magunkat, akkor nem értettük meg őket eléggé. Mi, keresztények hajlamosak vagyunk annyira megfosztani igazi jelentésétől a krisztusi tanítást, hogy Spurgeon szavaival élve annyi sem marad belőle, amiből levesre futná egy beteg szöcskének. Ahelyett, hogy szó szerint vennénk és alkalmaznánk, hatvanféle kiagyalt teológiai módszerrel magyarázzuk ki. Ezért óriási különbség van a manapság körülöttünk látható kereszténység és az újszövetségi kereszténység között. A mai változat annyit jelent, hogy elmegyünk az istentiszteletre, ha kényelmesen megtehetjük, pénzt dobunk a perselybe, és Jézusnak adjuk üres estéinket. Az igaz kereszténység azonban radikális tanítványságot, áldozatos szolgálatot, az Isten Fia iránti teljes elkötelezettséget jelentő élet, melyben először Isten országát és igazságát keressük.
2. A. W. Tozer "Born After Midnight" c. könyvében a következőket írta: "Krisztus kereszthordozásra hívja az embereket; mi pedig arra, hogy a nevében jót szórakozzanak. Ő felhívja őket, hogy hagyják el a világot; mi biztosítjuk őket, hogy elég elfogadniuk Jézust, és övék a világ. Ő szenvedésre hívja őket; mi pedig arra, hogy élvezzék a modern civilizáció által lehetővé tett összes kényelmet. Ő önmegtagadásra és halálra hívja őket; mi arra, hogy zöld babérfákként pöffeszkedjenek... Ő szentségre hívja őket, mi pedig olyan olcsó és csiricsáré boldogságra, amelyet a legkisebb sztoikus filozófus is gúnyosan elvetett volna."
3.Másutt így írt: "Urunk... időnként olyan dolgokat mondott a tanítványainak vagy leendő tanítványainak, amelyeket manapság diszkréten elhallgatunk, amikor embereket próbálunk megnyerni neki. Melyik mai evangélistának volna bátorsága azt mondani egy érdeklődőnek: 'Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.' S nem fogunk-e magasröptű magyarázkodásba, amikor valaki megkérdi tőlünk, mire gondolt Jézus, amikor kijelentette: 'Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot...' Ez a fajta kemény, inas kereszténység az alkalmi misszionárius vagy a világ különféle függönyei mögött élő hívő osztályrésze maradhat. A hitvalló keresztények tömegeinek egyszerűen nincsenek olyan erkölcsi izmaik, amelyek lehetővé tennék, hogy egy ilyen egyenes és végleg eldöntött úton járjanak. A mai erkölcsi klíma nem kedvez annak az edzett, szálas hitnek, amelyet Urunk és apostolai tanítottak. S ezért a vezetőink okolhatók; túl félénkek ahhoz, hogy elmondják az embereknek a teljes igazságot. Mostanában arra kérik őket, hogy adják Istennek azt, ami semmibe sem kerül nekik. A templomaink manapság tele vannak - vagy legalábbis negyedrészben tele vannak - a puhány keresztények ama fajtájával, amelyet ártalmatlan szórakozással kell táplálni, hogy el ne veszítse érdeklődését. A teológiáról ők keveset tudnak. Alig akad köztük olyan, aki csak egyet is olvasott volna a nagy keresztény klasszikusok közül. A többségük azonban ismeri a vallásos regényeket és a hátborzongató filmeket. Nem csoda, hogy oly törékeny az erkölcsi és lelki alkatuk. Őket csak egy olyan hit gyenge támogatóinak nevezhetünk, amelyet sosem értettek meg igazán" ("That Incredible Christian").
4. E. Stanley Jones hasonlóan nyilatkozott: "Az emberek nem vetik el a kereszténységet; csupán ártalmatlanná akarják tenni. Be akarják oltani az embereket a kereszténység mérsékelt változatával, hogy immúnissá váljanak az igazival szemben" ("Christ's Alternative to Communism").
1. Jézus a Lk 6,27-től Isten fegyvertárának egyik titkos fegyveréről, a szeretetről szólva folytatja a síkságon mondott, főként az apostolainak szóló beszédét. Ő nem a gyűlölet, hanem a szeretet forradalmát hirdeti; nem az erőszakét, hanem a jóságét. Ez a szeretet elüt minden mástól, amit a világ ismer. Nem pusztán emberi gyengédség, melyre hitetlenek is képesek; csak az isteni élettel rendelkezőkben nyilvánulhat meg. S a hívők sem gyakorolhatják a saját erejükből, csakis a bennük lakó Szent Lélek ereje által. Ez a szeretet inkább akarat, mintsem érzelem kérdése. Míg a szenvedélyes nemi vágy alig várja, hogy kapjon, a szeretet alig várja, hogy adjon. A meg nem tért embereket teljesen váratlanul éri, amikor a szeretetnek ezzel a fajtájával találkoznak. El vannak képedve.
2. A tanítványoknak már a kezdet kezdetén tudniuk kell, hogy szolgálatuk adakozó szolgálat. Nem az a kérdés, mit nyerek belőle, hanem az: hogyan adhatok egyre többet? Szüntelenül igazi szükséghelyzetekkel fognak találkozni, és bár maguk is szegények, képessé válnak segíteni. Csak akkor nem kell adniuk, ha ezzel ártanának valakinek, az illető lustaságát támogatva vagy bűnös szokását finanszírozva. Ha a tanítvány nem biztos a dolgában, inkább a kegyelem javára tévedjen.
3. Teljes odaadás és elkötelezettség
1. Arra kell törekednünk, hogy teljesen elkötelezzük magunkat az Úrnak. Csakis önmagunk - szellemünk, lelkünk és testünk - teljes feláldozása jelent megfelelő választ az Ő értünk véghezvitt áldozatára. Ahogy az ének is mondja: "Hogyne tennék meg mindent, hogyne adnám mindenem, Érte élve teljesen, tudva, mennyit tett értem?" (Betsy Daasvand: "After All He's Done For Me").
2. Amikor Arthur T. Pierson megkérdezte Müller Györgytől - aki árvaházaiban több ezer gyermekről gondoskodott pusztán az imádság erejével, sosem gyűjtve támogatást -, hogy mi a titka annak a nagyszerű munkának és azoknak a csodálatos dolgoknak, amelyeket általa cselekedett Isten, Müller egy pillanatra feltekintett, majd egyre mélyebbre hajtotta a fejét, míg az szinte a térdei közé került. Egy-két percnyi csend után így szólt: "Hosszú évekkel ezelőtt eljött életemben a nap, amelyen Müller György meghalt. Fiatalemberként rengeteg törekvésem volt, de eljött a nap, amikor meghaltam mindezeknek, és azt mondtam: 'Úr Jézus, mostantól ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied', és Isten attól a naptól fogva kezdett munkálkodni bennem és általam."
3. Mindenben engedelmeskednünk kell Istennek. Mivel ő az Úr, teljes engedelmességgel tartozunk neki. Az erkölcsi szabályok áthágását igazoló érvekkel a fenevad bélyegének felvételét is igazolni lehetne. Az engedelmesség egyik területe a bemerítkezés. Az ember a mennybe juthat bemerítkezés nélkül, de örökre bemerítetlen marad. Olyan dolog ez, amellyel a földön örömet szerezhetünk Krisztus szívének, de a mennyben már nem tehetjük meg.
1. Nem elég olvasni a Bibliát. Kötelezzük el magunkat Isten Igéjének tanulmányozására. MacDonald azt írja: "fiatalkoromban rájöttem, hogy... egy napon asztalhoz fogok ülni az Atya országában a pátriárkákkal, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal. 'De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában' (Mt 8,11). És beszélgetni fogunk! De milyen értelmesen fogok tudni beszélgetni? Különösen ha Abdiás vagy Zofóniás mellett ülök! Hihetetlen, de erre szorgalmasan tanulmányozni kezdtem Isten Igéjét."
2. Walter A. Henrichsen a következőket írta A tanítványokat képezni kell - nem születnek c. könyvében: "Írjuk le az igeszakasszal kapcsolatos összes problémánkat. Amikor tanulmányozni kezdtem a Bibliát, azt hittem, hogy minél kevesebb problémám van, annál jobban értem a szakaszt. Minél többet tanulmányozom a Szentírást, annál inkább rájövök, hogy az ellenkezője igaz. Minél mélyebbre ások a szakaszban, annál több problémám van - vagyis annál több dologról állapítom meg, hogy nem értem." Minden igevershez írjunk saját magyarázatot. Nem értjük a jelentését, amíg egyszerű, érthető szavakkal el nem tudjuk magyarázni.
1. Az ember sosem közelítheti meg jobban a mindenhatóságot, mint amikor az Úr Jézus nevében imádkozik. Valójában sosem leszünk mindenhatók, még a mennyben sem. De ha a Megváltó nevében imádkozunk, az olyan, mintha az Úr Jézus kérné az Atyát. Ilyen értelemben az imádkozó embernek rendkívüli erő áll rendelkezésére. Az imádság megváltoztatja a dolgokat. Olyan cselekedetekre indítja Istent, amelyeket másként nem tett volna meg. Egyértelműen kiderül ez a Jakab 4,2; 5,16-ból: "Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek." "Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének".
2. R. A. Matthews írja "Born for Battle" c. könyvében: "Az imádság az úttörője Isten minden munkájának. Nem valamiféle lelki segédrakéta ez, amely némi jó szándékú erőfeszítést próbál a levegőbe juttatni. Minden lelki szolgálatban az imádság a munka és a működtető erő. Ez kell, hogy legyen a főcsapás. Egy misszió vagy gyülekezet lelki története az imaéletében van megírva. A közösségi élet megnyilvánulása nem statisztikákkal mérhető, hanem az ima mélységével. Az igehirdetési program, a tanítás, a szolgálat, a célok kitűzése, az új, huszadik századi módszerek alkalmazása, az időbeosztásról és adminisztratív eljárásokról szóló tanfolyamok mind jók, de Isten háztartásában csak annyiban hatékonyak és eredményesek, amennyiben imádságnak vannak alávetve."
1. MacDonalds a gyülekezettel kapcsolatban azt írja: "Az Úr Jézus minden hívét szeretem. Szeretem mindazokat, akiket ő drága véren megváltott. Ők az én testvéreim Krisztusban, tagtársaim a testben. Mindegyiküktől tanulhatok valamit... Ezenfelül minden hívőért imádkoznom kell - nemcsak a saját helyi közösségem tagjaiért, hanem minden hívőért -, mert tagtársak vagyunk ebben a testben. S örülnöm kell, amikor ők Krisztust hirdetik. Lehet, hogy nem osztom maradéktalanul aprólékos dolgaikat, de örülni tudok - akárcsak Pál tette a Filippi 1,18-ban -, hogy Krisztust hirdetik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megtehetem mindazt, amit ők tesznek. Itt kell vigyáznunk. Szerethetem őket. Tanulhatok tőlük. Átvehetem az Úr Jézus iránti buzgóságukat, szeretetüket és odaadásukat, de nem tehetek meg sok mindent abból, amit tesznek. Lelkiismeretem Lutheréhez hasonlóan Isten Igéjének rabja kell, hogy legyen. Ahhoz kell tartanom magam, amire Isten Igéje tanít. Mindez például nem jelenti azt, hogy együttműködhetek más hívőkkel olyan kampányokon, ahol a megtérőket visszaküldik egy hitehagyott egyházba. Az jut erről eszembe, amit Moody mondott: 'Élő csirkéket nem tennék döglött kotlós alá'."
2. Később hozzáteszi: "Miért káros a papi rendszer? Mindig magában rejti annak veszélyét, hogy az embereket egy emberhez gyűjti az áldott Úr Jézus Krisztus helyett. Elnyomja a gyülekezet tagjainak ajándékait. Az is mindig veszélyes, ha az összes tanítást egy ember végzi. Senkinek sem monopóliuma az igazság, és Isten Lelke szeret különböző embereken keresztül szólni. Könnyebben elterjed a tévtanítás, ha az emberek egyetlen embert tekintenek tanítójuknak. A papi rendszer nem veszi figyelembe, mi célból adattak az ajándékok. Azért adta őket Isten, hogy a szenteket felkészítse a szolgálat munkájára. A szenteknek kell elvégezniük a szolgálat munkáját. A papi rendszerben általában van egy fizetett szolgálat. Ez pedig átok Isten munkájában. Azzal a szörnyű veszéllyel jár, hogy ha az embert a gyülekezet mérete és növekedése alapján ítélik meg, hajlamos alacsonyabbra tenni a mércét. Aki fizet, az parancsol."
1. Jakab azt írja: "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja" (Jak 4,6). "Az igazi alázat nem azt jelenti, hogy rosszat gondolunk magunkról, inkább azt, hogy egyáltalán nem gondolunk magunkra. Túl rossz vagyok ahhoz, hogy érdemes legyen rám gondolni; az a vágyam, hogy megfeledkezzem magamról, és Istenre nézzek, aki valóban méltó minden gondolatomra" (William Kelly). A keresztény élet fontos összetevője a megtöretés. "Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti" (Zsolt 34,19). "Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!" (Zsolt 51,19.) Hogyan válhatunk igazán megtört szívű emberré? 1. Imádkozzunk így: "Törj össze, Uram" - és vegyük komolyan a dolgot. 2. Kutassuk át a múltunkat, keresve a helyre nem hozott vétkeket, a durva és a testies beszédet. 3. Valljuk meg mindezt először Istennek, majd az érintett embernek. 4. Osszuk meg másokkal a megalázó élményt.
8. Harc a testtel és a kéjvággyal
1. Minél több igeverset tanulunk meg, és minél többet elmélkedünk Isten tiszta Igéjén, annál több győzelmet tapasztalunk majd ezen a területen. A szokás elszigetelt esetekké ritkul. Íme, a bennünk lakozó bűntől való szabadulás útja: 1. Naponta szánjuk oda testünket élő áldozatul az Úrnak (Róm 12,1-2). 2. Töltsünk sok időt Isten Igéjével. "Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened" (Zsolt 119,11). 3. Imádkozzunk alkalmas és alkalmatlan időben. 4. Gyakoroljuk a szublimációt oly módon, hogy a testi ösztönt erkölcsileg, etikailag vagy lelkileg magasabb rendű utakra irányítjuk. Megtehetjük ezt azáltal, hogy az Úr ügyében munkálkodunk. Nem használ a túl sok alvás. Jobb stratégia halálra dolgozni magunkat, majd visszaimádkozni magunkat az életbe. A legnagyobb kísértések akkor érik az embert, amikor túl sokat eszik és alszik - akárcsak Dávid királyt, aki Betsabével kapcsolatos bukása előtt a testét kényeztette, amikor a harctéren kellett volna lennie (lásd 2Sám 11,1-27). Pál az 1Korinthus 9,27-ben elmondja, hogyan ért el győzelmet: "megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre". 5. Uraljuk gondolatainkat. Gondosan válogassuk meg, mivel táplálkozunk. A tévé, a pornográfia, a szexuális bűnt magasztaló könyvek és folyóiratok gyakran az erkölcsi bukás biztos előidézői. 6. Krisztussal legyünk elfoglalva (2Kor 3,18). 7. Heves kísértés idején hívjuk segítségül az Úr nevét (Péld 18,10).
9. Józan ítélet a gyermeknevelésben és másutt
1. Isten nem akarja, hogy az eszünket az ajtónál hagyjuk, amikor kereszténnyé válunk. Azt akarja, hogy józan ítéletűek legyünk. Azt akarja, hogy a Biblia alapján különbséget tegyünk jó és rossz, igaz és hamis, szent és profán között. "Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére" (Zsid 5,13-14).
2. A keresztény szülők évekig a "Dr. Spock csecsemő- és gyermekgondozása" c. könyv alapján nevelték gyermekeiket. Ahelyett, hogy a Bibliának és különösen a Példabeszédek könyvének engedelmeskedtek volna a gyermekek fegyelmezését illetően, Dr. Spockot követve lazán kezelték a fegyelmezés kérdését. Évekkel később Dr. Spock azt mondta: "Szerintem a mai szülők leggyakoribb problémája az, hogy nem tudnak határozottak lenni." A neveletlenségért legalábbis részben a szakértőket okolta - a gyermekpszichiátereket, pszichológusokat, tanítókat, szociális munkásokat és gyermekorvosokat, mint amilyen maga is volt. Arra a következtetésre jutott, hogy a szülői engedékenység csak arra biztatja a gyerekeket, hogy undokabbak és követelőzőbbek legyenek, ami azután egyre nagyobb neheztelést vált ki a szülőből, míg végül - kis vagy nagy mértékben - kitör belőle a harag, amely meggyőzi a gyermeket, hogy engedjen. "Más szóval a szülői engedékenység nem küszöböli ki a kellemetlenséget; elkerülhetetlenné teszi azt" - mondta Dr. Spock.
3. A megtévesztő bizsu, csalás, hókuszpókusz, őrültek, bűvészkedés, szemfényvesztés korában élünk. Egy ilyen korban nehéz érdeklődést kelteni az emberekben az egyszerű, régi engedelmesség és hűség iránt. A keresztényeket is szórakoztatni kell az istentiszteleten. Az emberek látják az Igazság Világosságát, de nem járnak benne, s mivel hallgatók, de nem cselekvők, a túlzott világosság elvakítja őket. A túl sok világosság ugyanolyan bizonyosan elvakít, mint amikor nincs elég világosság.
10. Hitből élni vagy támogatást gyűjteni
1. G. H. Lang értékes meglátással szolgál a hitből való élettel kapcsolatban "Anthony Norris Groves" életrajzában. Groves (1795-1853) indította el az első protestáns missziót arab nyelvű mohamedánok között Bagdadban, majd Dél-Indiában. A gyülekezeti életben és a misszióban igyekezett visszatérni az Újszövetségben leírt krisztusi és apostoli módszerekhez. Elképzelései sógorára, Müller Györgyre és J.N. Darbyra is hatottak, s idővel az evangéliumi keresztények széles körében elfogadottá váltak. Lang a következőket írja: "Mivel az emberben a hit jelenti azt a helyes és erkölcsileg nélkülözhetetlen vonást, amely lehetővé teszi Isten jóváhagyását, csakis azok a módszerek helyesek és áldottak, amelyek tényleges hitre indítanak minket és a megtérőket. Ez az ördög elengedhetetlen céljává teszi a hit akadályozását, és a csapdái közül ez az egyik leghatékonyabb - amikor rávesz bennünket, hogy olyan módszereket alkalmazzunk, amelyek a jó eredmények hamis ígéretével kecsegtetnek, bár nem igényelnek élő hitet, ami például ahhoz szükséges, hogy mindig és mindenben egyedül Istenre számítsunk.
2. Komoly erejük van a szervezeteknek: a munkásokat és szükségleteiket jóakaratú emberek elé táró folyóiratoknak; a munkásokról információt nyújtó felsorolásoknak; a bevételeiket és kiadásaikat közlő nagy alapítványoknak. Senki sem kérdőjelezi meg, hogy az ilyen módszerek alkalmasak bizonyos célok elérésére; de nem igénylik az élő Istenbe vetett kitartó, erőteljes, közvetlen hitet. A világ emberei alkalmazhatják és alkalmazzák is őket a saját céljaik elérésére. Szükségképpen hajlamosak Istentől magukhoz vonzani a szívet: először megosztják az ember figyelmét Isten és önmaguk között, végül pedig a lélek és Isten közé állnak... Ez az alapvető oka annak, hogy egyesek minden ilyen módszert elleneznek; s ez kellően indokolja, hogy az Úr sosem alkalmazta őket. Olyan emberek, mint Groves és Müller szándékosan elfordultak ezektől a módszerektől, hogy a hitetlen világnak és a hitetlenkedő egyháznak friss bizonyítékot szolgáltassanak Isten valóságára és hűségére, valamint a hit és az imádság erejére és elégséges voltára."
3. Ha valóban egyedül az Úrtól függök, akkor gondoskodni fog rólam, amíg tőle való a munka. Ha véget akar vetni a munkának, elvágja az utánpótlást. Ez megkíméli a munkást attól a gyötrődéstől, hogy a Lélek távozása után is kitartson. De ha felhívásokhoz és támogatásgyűjtéshez folyamodunk, fenntarthatjuk a munkát jóval azután is, hogy az Úr ráírta: Íkábód; jóval azután, hogy odalett a dicsőség. Amint támogatást kezdünk gyűjteni, a siker új mércéjét vezetjük be a keresztény munkába. A legügyesebb propagandista kapja a legtöbb pénzt. S előfordulhat, hogy támogatásra méltó munkák sínylik meg, hogy az erőltetett gyűjtőkampányok kiszivattyúzzák a pénzt. Ez irigységet, versengést és széthúzást eredményez.
4. Érdemes megjegyeznünk Hudson Taylor szavait is: "A rosszul elhelyezett és helytelen indítékkal adott pénztől egyaránt rettegnünk kell. Megengedhetjük magunknak, hogy olyan kevéssel rendelkezzünk, amit az Úr adni kíván, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy oda nem szentelt pénzzel rendelkezzünk... Azzal törődjünk, hogy Isten lebegjen a szemünk előtt; az ő útjain járjunk, s minden kicsi és nagy dologban igyekezzünk örömöt és dicsőséget szerezni neki. Biztosra vehetjük, hogy ha Isten munkáját Isten akarata szerint végezzük, sosem leszünk híjával Isten gondoskodásának (Dr. & Mrs. Howard Taylor: "Hudson Taylor's Spiritual Secret").
5. Kétségtelen, hogy Isten felhasznál sok olyan csoportot, amelyek támogatást gyűjtenek. De ők sok mindenről lemaradnak. Van jobb út ennél. Az igazán hitből való élet lenyűgöző valóság. Isten gyönyörködik benne, és megdicsőül általa. Az egész világon semmi sincs, ami annyi örömöt és dicsőséget szerezne neki, mint a hitből való élet - írta C.H. Mackintosh. Corrie Ten Boom kijelentette: "Sokkal inkább lennék egy gazdag Atya bizalommal teljes gyermeke, mint egy világi emberek ajtajánál kéregető koldus." Valaki más így fogalmazta meg ezt: "A Király fiai nem viselkednek úgy, mint az ördög koldusai."
1. Urunk így kezdte a síkságon mondott beszédét, melyet elsősorban apostolaihoz intézett: "Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa" (Lukács 6,20kk). Tudjuk, hogy szó szerint szegényekre gondolt, nem pedig lelki szegényekre, mert a 24. versben a következő jajt állítja szembe ezzel: "jaj nektek, gazdagok"! Nem lelki gazdagokat említ; annak nem lenne értelme. De vajon áldás-e szegénynek lenni? Világszerte embereket tart fogva a nyomasztó szegénység, és számukra ez nem áldás, hanem átok. Milyen értelemben jelentett akkor áldást a tanítványoknak a szegénység? A válasz a 22. vers végén található: "az Emberfiáért".
2. A tizenkettőnek az volt a feladata, hogy nagy magánvagyon felhalmozása helyett elszegényedjen, hogy mások lelkileg meggazdagodhassanak. Nagyon is helyénvaló volt, hogy szegények legyenek. Annak képviselői voltak, aki egy szegény zsidó családban született, akiről sosem olvassuk, hogy pénz lett volna nála, akinek nem volt hová lehajtania fejét. Annak megbízottjai voltak, aki gazdag volt, de önként szegénnyé lett, hogy mi gazdagok lehessünk. "A világon élt egyetlen tökéletes élet [követei voltak]..., annak életéé, akinek nem volt semmije, és aki nem hagyott hátra mást, mint az általa viselt ruhát" (Denney). Ellentmondásos lett volna, ha drága ruhát viselnek, flancos frizurát csináltatnak, nagy köteg számlákat lobogtatnak, és értékes ékszerekben pompáznak. Teljesen téves benyomást keltettek volna Mesterüket illetően, aki nem törődött mindezekkel. Számtalan olyan követőjük akadhatott volna, aki csakis azért követi őket, hogy anyagilag gyarapodjon. Az emberek vallásosnak mutatkoznak egy tál rizsért, de nagy szükségletük az, hogy bűnbánatot tartsanak Istennel szemben, és őszintén higgyenek Jézus Krisztusban mint Urukban és Megváltójukban. Ha a tizenkettő jómódúan indult volna el, minden sikert a pénz hatalmának lehetett volna tulajdonítani, nem pedig Isten hatalmának. Ráadásul kísértésbe eshettek volna, hogy költséges vállalkozásokba fogjanak, melyek esetleg nem egyeznek Isten akaratával. A keresztény szolgálatban a szegénység révén az ember állandóan az Úrra van utalva, és bízik benne, hogy Ő állja mindannak költségét, amit elrendel.
3. Jézus az említett beszédében négy jajt fogalmaz meg. Így kezdi: "Jaj nektek, gazdagok!" (Lk 6,24.) Azokról a hitvalló tanítványokról van szó, akiknek ez a mottójuk: "Isten népének semmi sem túl jó." Szívesen idézik az 1Tim 6,17b-t -"aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk" -, megfeledkezve arról, hogy ez nem a vágyak kiélését jelenti, hanem a következő vers szerint azt, hogy az ember jót tesz, gazdag a jó cselekedetekben, és megosztja javait a rászorulókkal. Nem hajlandók belátni, milyen bűnös dolog felhalmozni a vagyont, mikor azt fel lehetne használni az elveszettek megnyerésére. Elfelejtik, hogy Isten szent Fia kijelentette: "Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni" (Lk 18,24b-25). Jézus így folytatta: "Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok! Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!" (Lk 6,25k.) Később hozzátette: "aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,33).
4. A gazdagság az a bűn, melyet senki sem vall meg. Az a baj, hogy fogtuk ezt a bűnt, és keresztény bemerítésben részesítettük. Tiszteletre méltó keresztény státussal ruháztuk fel, elnevezve megfontoltságnak, józan észnek, anyagi felelősségtudatnak, takarékosságnak és előrelátásnak. Valaki rámutatott, hogy mohóságból adták el Jézust 30 ezüstért. Miután a hitvalló egyház eladta Krisztust, hogy keresztre feszítsék, magát a keresztet kezdte árulni. Majd kijelentette, hogy a mennybe vezető utat is árulja búcsúk révén, a tisztítótűztől való szabadulást ígérve.
5. Sören Kierkegaard egyszer a következőket mondta: "Elmentem a templomba. Leültem a bársonnyal borított padra. Néztem a festett üvegablakokon beszűrődő napfényt. A bársonypalástot viselő pap kinyitotta az aranyozott Bibliát, megjelölte a selyemkönyvjelzővel, és így szólt: 'Ha valaki a tanítványom akar lenni, tagadja meg magát, adja el mindenét, adja a szegényeknek, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.' Körülnéztem, és senki sem nevetett."
6. Pál az 1Timóteus 6,3-5-ben figyelmezteti Timóteust, hogy egyes vallási vezetők a meggazdagodás eszközének tekintik a keresztény szolgálatot. Utódaik ma is köztünk vannak - azok a rádióban és tévében népszerűsített hírességek, akik a pénzeszközök előteremtését a művészet szintjére emelték és tudománnyá fokozták le. Fényűző lakásban élnek, jócskán gyarapítják befektetéseiket, elegáns ruhákat és ékszereket hordanak, és a legfrissebb divat szerinti, feltűnő frizurát viselik. S mindezt nincstelen názáreti barátunk nevében teszik.
7. Pál e szakasz és levele befejezéseként meghagyja Timóteusnak, hogy adjon utasítást azoknak, akik e világban gazdagok. Ne kérkedjenek büszkén, gőgösen, és ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak, hanem az élő Istenben, "aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk." Az utóbbi kifejezést gyakran használják a vagyon halmozásának igazolására. Azonban a következő igevers mindent megmagyaráz. Nem akkor fordítjuk megélhetésre a pénzünket, ha az parlagon hever a bankban, hanem akkor, ha jót teszünk vele, odaadjuk a rászorulóknak, és megosztjuk kevésbé szerencsés felebarátainkkal. Így gazdag jutalmat halmozunk fel a jövendő világban, és olyan életben van részünk, amely valóban élet. Az ideális az, ha a kegyesség együtt jár a megelégedéssel. Ha egy istenfélő ember elégedett, gazdag jellemű, és kevés dologra vágyik, akkor olyasmivel rendelkezik, ami pénzért nem szerezhető meg.
8. Valaki azt mondta, hogy ha az ember a nehéz időkre készülve él, Isten gondoskodni fog róla, hogy megkapja őket. Cameron Thompson pedig kijelentette: "Isten azokra árasztja ki legkiválóbb áldásait, akik mindent megtesznek azért, hogy semmi se tapadjon a kezükhöz. Akik a nehéz időket többre becsülik a világ jelenlegi gyötrődésénél, azok nem kapnak áldást Istentől."
9. Hudson Taylor az alábbiakat mondta William Chalmers Burnsről (1815-1868), a skót evangélistáról és Kínában szolgáló misszionáriusról: "Nagy örömöt talált az egyszerű életben. Szerette a csendet és azt a luxust, hogy kevés dologgal kell törődnie. Úgy vélte, hogy a keresztény ember számára az a legboldogabb állapot a földön, ha kevés szükséglete van. 'Ha valakinek a szívében él Krisztus - szokta mondani -, szeme előtt a menny, és csak annyi földi áldással rendelkezik, amivel épségben végig tud menni az életen, akkor nem sok tere van a fájdalomnak és szomorúságnak.' Egységben lenni azzal, Aki nap és pajzs - csupán ennyi kell ahhoz, hogy egy szegény bűnös boldog legyen a menny előtt" (Mrs. Howard Taylor: "Hudson Taylor in Early Years. The Growth of a Soul").
10. William Whiting Borden (1887-1913) már fiatalon milliós vagyont örökölt, ám lemondott a fényűző életről, és misszionáriusnak készült egy kínai mohamedán néphez. Miközben a Yale egyetemen tanult, bibliaolvasással indított imaalkalmakat tartott egy kis csoportnak. Mire végzett, az egyetem 1300 hallgatójából mintegy 1000-en jártak ilyen alkalmakra. A legkeményebbnek ítélt hallgatókat saját maga próbálta elérni. Egyúttal igyekezett segíteni a környékbeli rászorulókon is - özvegyeken, árvákon, fogyatékosokon, részegeseken. Rehabilitálásuk végett megalapította a Yale Reménység Missziót. Kínába hajózva megállt Egyiptomban, hogy arabul tanuljon. Ott gerinchártya-gyulladást kapott, és egy hónapon belül, 25 évesen meghalt. Rendkívül szilárd, egyenes jellem volt. Bibliájába e szavakat írta különböző időpontokban (az utolsó kettőt nem sokkal a halála előtt): "Mindig mondj nemet magadnak és igent Jézusnak... Nincs fenntartás, nincs visszakozás, nincs megbánás". Rövid életrajzát lásd itt.
11. A mai bölcsesség azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy életük javát töltsék pénzkereséssel, éljenek fényűzően, és nyugdíjas éveiket adják az Úrnak. Addigra sokan kiégnek, és nem sok évük marad hátra. A nagyobb bölcsesség azt diktálja, hogy adjuk át magunkat Krisztusnak életünk tavaszán, amikor erőnk, szeretetünk és lelkesedésünk teljében vagyunk. Isten az elsőt, a legjobbat akarja. Vajon megkapja-e tőlem?
1. A 2Kor 5,17-ben Pál kijelenti: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az". Mi a teremtetésünk célja? Azért vagyunk itt, hogy pénzt keressünk, és jelentéktelen dolgok után fussunk? Muszáj minden tervünknek véget érnie a sírnál? Nincs nemesebb rendeltetésünk, mint fészket rakni egy pusztulásra ítélt fán? Természetesen azért vagyunk itt, hogy dicsőítsük Istent, és az Úr Jézust képviseljük a földön. A föld sójaként és a világ világosságaként vagyunk itt. Arra hívattunk el, hogy annak páratlan nagyságát hirdessük, aki a sötétségből kihívott minket az ő bámulatos világosságára. Az ő követeiként sürgetnünk kell az embereket, hogy béküljenek meg Istennel. Minden egyéb mellékvágány. Minden egyéb lényegtelen. Mivel az ember olyanná válik, mint amit imád, muszáj kellően megbecsülnie Istent. Az Istennel kapcsolatos alantas gondolatok rombolóak. A teremtmény csak akkor emelkedik test és vér fölé és jut el arra a méltóságra, amelyre szánták, ha megadja a teremtőnek az Őt megillető helyet.
2. Bizonyos értelemben mindnyájan olyanok vagyunk, mint az Elizeus idejében élt négy éhező leprás (2Kir 7): megbíztak minket, hogy mondjuk el másoknak, hol találják az ételt. Nem engedhetjük meg magunknak annak lehetőségét, hogy meg nem tért emberek az örökkévalóságban megkérdezzék tőlünk: "Miért nem mondtad el nekünk?" Krisztus követeiként nem engedhetjük meg, hogy felebarátaink vére rajtunk száradjon.
3. Andreas Lindner írja "Evangelizáló életvitel" c. írásában: "'Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni' (Kol 4,5-6). Amikor Pál Kolosséban hirdette az evangéliumot, a nyitott emberek mind megtértek, ezért nem kéri az ottani hívőktől, hogy a példáját követve ugyanazt a módszert alkalmazzák az evangelizációban, mint ő. Nem kéri, hogy hirdessék az igét a zsinagógában vagy a piactéren. Pál esetében ez hatékony volt, és meg is lett a gyümölcse. Akik fel voltak készítve, azok átadták életüket az Úrnak. Most újra kell kezdeni az evangelizáció folyamatát a vetéssel. Fontos, hogyan viselkednek és beszélnek a körülöttük levőkkel. Így felébred a kíváncsiságuk, gondolkodni kezdenek, és kérdéseket tesznek föl. A sótól megszomjaznak, és többet akarnak tudni. Az életünk segíthet vagy akadályozhat másokat. Ezért bölcsességre van szükségünk mindennapi viselkedésünk és beszédünk terén.
4. Az evangelizációnak minden hívő esetében életvitellé kell válnia. Ne olyasfajta eseménynek tekintsük, ahol egy evangélista kampányol, hanem életmódnak. Olyan életnek, amely telve van a körülöttünk levők iránti szeretettel, hogy megnyerje őket az Úrnak. Isten azt akarja, hogy azokat az embereket érjük el, akiket körénk helyezett. Ezek lehetnek a családtagjaink, szomszédaink, munkatársaink vagy mások, akikkel újra meg újra találkozunk. A démoni megszállottságból kigyógyított emberhez hasonlóan vissza kell mennünk hozzájuk (Lk 8,39). Mivel a prófétának nincs becsülete a saját városában és családjában (Mt 13,57), nem prófétaként vagy evangélistaként kell viselkednünk, hanem a család, csoport vagy közösség tagjaként. Azzal mutathatjuk meg irántuk való szeretetünket, hogy türelmesen és barátságosan szolgáljuk őket. Ezt kísérje bölcs beszéd, amely nem megy az emberek idegeire, hanem tiszteletben tartja véleményüket akkor is, ha az téves. Néha jobb hallgatni, ha olyan embereket szeretnénk megnyerni, akik nagyon közel állnak hozzánk (1Pt 3,1-2). Időbe telhet, mire barátaink és rokonaink készen állnak arra, hogy többet halljanak..." Különösen igaz ez a történelmi egyházakhoz tartozó rokonok esetében, akik már ismerik a kereszténység valamely formáját, és általában nem veszik jó néven, ha hirtelen egy másikat igyekszünk rájuk erőltetni. Könnyen úgy járhatunk, mint a Hit Gyülekezetének arrogáns tagjai (lásd Bartus László "Fesz van" c. könyvét, melyben jól látható számos hiba, ami a hívő életben és közösségben elkövethető).
5. Lindner hozzáteszi: "Az Úr Jézus bűnösök barátja volt. Annyi időt töltött velük, hogy ezt mások szóvá is tették. Az Úr azt felelte: 'Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek' (Mt 9,12). Az orvosnak akkor is el kell mennie a betegekhez, ha fertőző betegségben szenvednek. Szükségük van rá, és neki ez a hivatása. Amikor azonban fölkeresi őket, mindent megtesz a betegség elkerülése érdekében. Különféle higiéniai megoldásokat alkalmaz. Ugyanígy nekünk is oda kell mennünk a bűnösökhöz (Mt 28,19). Szükségük van az Úr Jézusra. Közben minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a bűnbe esés elkerülése érdekében. Olyan közel kell lennünk a körülöttünk levő nem hívőkhöz, hogy lássák az életünket és hallják szavainkat. Viszont akkora távolságot kell tőlük tartanunk, hogy ne veszítsük el az Úrral való közösségünket. Ha bűnös szokásokat veszünk föl, elvész a bizonyságtételünk."
1. Az evangelizáció egyik leghatékonyabb módja a vendégszeretet gyakorlása. Az igazi tanítványnak ez az egyik ismertetőjegye. Ajtaja nyitva áll mind az Isten háza népe, mind a nem keresztények előtt. Többek között így nyilvánulhat meg keresztény szeretete. Jézus így tanított erről: "Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor" (Lk 14,12-14). Minden vendéggel úgy kell bánnunk, ahogy Jézussal bánnánk. Magas a mérce.
2. "Ami az egyes szentekre vonatkozik, az a gyülekezeteket illetően is megállja a helyét - írja MacDonald -. Gyakran gondolok arra, milyen csodás lehetősége van egy gyülekezetnek arra, hogy az első ízben odalátogatókat szívesen fogadja, és gondoskodjon róla, hogy meghívják őket ebédre valakinek az otthonába vagy egy étterembe. Ez olyan ritka dolog, hogy sosem fogják elfelejteni. Ha más programjuk van, akkor is jó érzéssel tölti el őket a szeretetnek ez a megnyilvánulása. Sokan nem a próféciákkal vagy az egyházzal kapcsolatos tanítás miatt vannak ma a gyülekezetekben, hanem azért, mert az első látogatásuk alkalmával vendégül látták őket."
3. A vendégszeretet hatékonysága ellenére sokféle félelmünk akadályozza, hogy vendégül lássunk másokat, ám e félelmek nagy része alaptalan. Igaz, hogy a vendégek fogadása áldozattal jár, de nem kell nagyon költségesnek lennie, és egyenesen kívánatos, ha a gyülekezetben nemcsak egy-két ember végzi, hanem többen is részt vesznek benne, megosztva a terheket. Nem kell otthon prédikációt tartanunk, csak el kell határoznunk, hogy önmagunk leszünk, hadd lássanak olyannak bennünket, amilyenek vagyunk. Nem szükséges rájuk erőltetni az evangéliumot. Elég, ha pusztán hálát adunk, bizonyságot teszünk, vagy az étkezés után felolvasunk néhány igeverset.
4. Van olyan közösség, ahol az elöljárók a feleségükkel együtt rendszeresen az otthonukba hívják a vendégeket - ha pedig nincsenek vendégek, akkor a jelenlévők közül valakit, akinek valamiképpen szolgálhatnak. Az elöljárók példája persze a többi hívőre is hat. Egy másik gyülekezetben van egy "angyaltestület". Minden vasárnap két kijelölt házaspár feladata hozni egy tál ételt, salátát, zsemlét és desszertet. Az ajtónállók hozzájuk küldik a vendégeket, akik a délelőtti istentisztelet után ebéddel kínálják őket az imaház étkezőjében. A szentek így tudtukon kívül angyalokat vendégelnek meg - innen a testület neve (Zsid 13,2). Ha nincs elég vendég, a házigazdák itt is nyugodtan meghívhatnak másokat a jelenlevők közül. Sok gyülekezetben van egy háziasszony, aki minden vasárnap beosztja valahová a vendégeket. Az első ízben megjelenő emberek elérésén van a hangsúly. A legtöbb közösségben gondosan ügyelnek rá, hogy a vendég-igehirdetőt meghívják valakinek az otthonába ebédre. Nem tudják azonban, hogy az igehirdetők gyakran inkább lemondanának erről a kiváltságról, ha tudhatnák, hogy az idegenek vendégszerető fogadtatásban részesülnek. Ha egy család attól tart, hogy nem tudnak hasznos beszélgetést folytatni, esetleg az idegenekkel együtt meghívhatják az igehirdetőt is, aki ellátja a szolgálatnak ezt a részét.
1. Az egész világon csak két vallás van - üdvösség cselekedetek által és üdvösség kegyelemből, hit által. Egyedül az igaz keresztény hit tanítja az utóbbit. Kizárólagos jellegű evangélium ez: Csak bűnösök üdvözülhetnek. Csak Krisztus üdvözíthet. Csak ő halt meg a bűnösök helyett. Csak az ő vére moshatja le a bűnöket. Csak úgy üdvözülünk, ha rábízzuk magunkat mint Urunkra és Megváltónkra. Csak Krisztus vérén megváltott bűnösök lesznek a mennyben.
2. David Dunlap "A személyes evangelizáció kihívása" c. írásában közli az alábbi gondolatokat: "'...Tanúim lesztek...' - mondta Jézus (ApCsel 1,8). Ha keresztények vagyunk, akkor tanúk, azaz bizonyságtevők vagyunk. De hogyan válhatunk hatékonyabbá az evangélium továbbadásában? A hatékony bizonyságtételhez elengedhetetlen az igazság ismerete. 'Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket' (Jn 8,32). A módszerek korában élünk. Az evangelizációnk nagyrészt módszerközpontúvá vált. Sokan vesznek részt jobb evangelizációs módszerekről szóló tanfolyamokon. Ugyanakkor a mai egyház kevésbé érti az üzenet tartalmát, és kevésbé tudja továbbadni azt. Elfelejtettük, hogy az Újszövetség úgy határozza meg az 'evangelizálást', mint a 'jó hír elmondását/hirdetését/kijelentését'. A hír a szó jelentéséből adódóan tartalmat jelent. A hitetleneknek szánt bármely üzenetben Biblián alapuló tartalomnak kell lennie."
3. Dunlap ezután négy pontban sorolja fel az evangélium tartalmát:
3. a. Isten - a szent és szeretetteljes Teremtő. Nem feltételezhetjük, hogy a mai embereknek helyes fogalmuk van Istenről. Rá kell ébresztenünk őket, hogy teljes joga van az életükhöz. A szuverén Teremtő a semmiből hívott létre mindent, saját akaratából teremtve és tartva fenn bennünket, úgyhogy az övéi vagyunk, és mindenben tőle függünk (1Móz 1-2; ApCsel 17,25; Ézs 40,28; Zsolt 100,3). Erre az alapra épül lényének két nagy oszlopa: a világosság - fensége, igazsága és szentsége (1Jn 1,5; 1Tim 6,15-16) -, valamint a szeretet - szeretetből teremtett minket saját képmására, hogy közösségünk lehessen vele. Ezért csakis az imádat lehet a helyénvaló reakciónk (5Móz 6,4-5).
3. b. Az ember - a bűnös teremtmény. Az ember szembeszegült Istennel, és szándékosan fellázadt ellene. Ez a bűn, ami két részből áll. Egyrészt azt a hozzáállást jelenti, hogy én vagyok a magam istene, és ezért úgy élek, mintha Isten nem létezne (Róma 1,21). Másrészt a bűn lázadás Isten ellen - az ő törvényének megszegése. (Lásd a tízparancsolatot a 2Móz 20-ban, valamint a Róm 3,12; Jak 2,10; Jer 17,9 verseket.) A bűn következménye a halál: a lélek fizikailag elválik a testtől, és lelkileg örökre elválik Istentől. A lelki halál tünetei a gyűlölködés, háborúzás, elidegenedés, céltalanság, bűntudat és kétségbeesés (Ézs 59,2; Ef 2,1).
3. c. Krisztus - az irgalmas Megváltó. Az Ószövetség szerint Jézus Krisztusnak három szerepet kellett betöltenie eljövetelével: a próféta, pap és király szerepét. Az evangelizáció az utóbbi száz évben sokszor csupán az ő megváltói szerepéről szólt. Emiatt sokan felszínesen "döntöttek Krisztus mellett". Mindhárom szerepben be kell mutatnunk Krisztust - tökéletes életét, áldozati halálát és győzelmes feltámadását. Prófétaként kijelentette Istent tanítása és élete révén (5Móz 18,15-19; Jn 1,14-18; 7,16-24). Tökéletes élete tette alkalmassá arra, hogy minket helyettesítő áldozat legyen. A Pap képviselte a népet Isten előtt. A kereszt nem csupán Isten szeretetének homályos megnyilvánulása, hanem az a történelmi hely, ahol Isten az ő Fia halála révén az egész világ bűnét elintézte. Isten továbbra is igazságos és szent, de szeret minket Krisztus által, aki a mi bűneinket hordozta (1Pt 2,24; Zsid 7,27; 10,10). Krisztus egyúttal Király is. Az Újszövetség huszonnégyszer nevezi Jézus Krisztust "Megváltónak", de 694-szer mondja Úrnak. Mindazoknak, akik elfogadnák Jézust mint a Megváltójukat, Királyukként is el kell fogadniuk őt. Jézus ma is él, s szeretetben és igazságban uralkodik népén (Mt 25,24; ApCsel 2,36; Jel 5).
3. d. Az üdvösséghez szükséges reakciónk. Az ember egyetlen reménye az, hogy Krisztus befejezett munkája által üdvözüljön, ezért arra kell ösztönöznünk a meg nem tért embereket, hogy értelmükkel és szívükkel ismerjék el Isten előtti bűnösségüket - mely méltóvá teszi őket ítéletére -, valamint ellene irányuló lázadásukat, egyúttal el is fordulva attól, Krisztus megváltó művébe vetve bizalmukat. Látniuk kell, hogy semmilyen cselekedettel nem tehetik magukat Isten számára elfogadhatóvá. Ezután hívjuk fel őket, hogy bízzák magukat Krisztusra, és nyugodjanak meg benne mint Megváltójukban (Jn 1,12; 3,16; Ef 2,8-9).
4. Végül Dunlap néhány tanácsot ad, melyek röviden a következők: Tanuljunk meg kívülről igéket, imádkozzunk buzgón és kitartóan, s a Bibliát használva továbbítsuk világosan az abban található üzenet tartalmát, fogalmait és hangsúlyait, készen arra, hogy Isten menet közben is tanítson és korrigáljon minket. Legyünk szorgalmasak, és ne adjuk fel a kezdeti nehézségek láttán (Gal 6,9). Legyünk tekintélyt parancsolóak (de nem arrogánsak), ne bizonytalankodjunk (Mk 1,22). Hagyjuk nyitva az ajtót, nem erőltetve, sértegetve a másik felet, nem is vitázva vele (2Tim 2,24). Ne használjunk nehéz teológiai kifejezéseket. Hívjuk azonnal megtérésre az embereket (ApCsel 14,15; ApCsel 3,19). Kerüljük a kitérőket, javasolva, hogy előbb bemutatjuk az üdvtervet, és utána válaszolunk a kérdésekre. Mutassuk be a bűn problémáját, ítéletét és következményeit is (ApCsel 3,14-15). Mondjuk el személyes bizonyságtételünket (ApCsel 22; 26). Használjuk Isten Igéjét, ahogy Krisztus tette a pusztai kísértéskor, és az apostolok az igehirdetés során. "Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az ÚR -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?" (Jer 23,29.) "Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem" (Ézs 55,11). Jó, ha van egy vázlatos tervünk, amely megadja az irányt; ezt aztán az egyéni szükségletek szerint kiegészíthetjük további igeversekkel. Az egyik legismertebb ilyen vázlat az ún. "Római út" - Róm 3,10; 3,23; 5,8; 6,23; 10,9. Ne kezdjük vádolni az embereket, bizonygatva, hogy milyen bűnösök - inkább kérjük meg őket, hogy olvassák el a következő verseket: "Nincsen igaz ember egy sem" (Róm 3,10), és "mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének" (Róm 3,23), majd beszéljünk így: "Mindnyájan vétkeztünk, igaz?"
1. MacDonald könyve utolsó függelékében megkísérli kifejteni és alkalmazni az ismert mondást: "Az alapvető (vagy lényeges) dolgokban egység, a nem lényeges (vagy kétséges) kérdésekben (vagy egyebekben) szabadság, de mindenben szeretet". Latinul: "In necessariis unitas, in non-necessariis/dubiis libertas, in utrisque/omnibus caritas" (Rupertus Meldenius).
2. a. Az alapvető tanok nem képezhetik vita tárgyát - a Szentírás egyértelműen tanítja őket, az evangéliumi egyház az évszázadok során ragaszkodott hozzájuk, a velük ellentétes nézeteket pedig eretnekségnek bélyegezték. MacDonald az alábbiakat sorolja ide: a Szentírás Istentől való ihletettsége; a Szentháromság; Jézus Krisztus istensége, testet öltése, tökéletes embersége, a bűnösökért elszenvedett helyettes halála a Golgotán, eltemettetése, feltámadása és mennybemenetele; az evangélium: üdvösség kegyelemből, hit által; Krisztus újra eljön; az üdvözülők örök boldogsága; az elveszettek örök büntetése.
2. b. A Bibliában vannak fontos, bár nem alapvető dolgok, melyek Jézus szerint szintén engedelmességet követelnek (Mt 23:23). A szerző szerint ezeket illetően a (helyi) gyülekezetnek állást kell foglalnia, de a tagoknak lehet attól eltérő (magán)véleményük. Szerinte ide tartozik a keresztség/bemerítkezés, a válás és újraházasodás, a próféciák kerete (az elragadtatás és Krisztus ezeréves uralkodásának viszonya), a hívő örök biztonsága, a nők fejének befedése, a nők nyilvános szolgálata a gyülekezetben, a Lélek ajándékai (jelajándékok) és a kálvinizmus öt pontja.
2. c. Vannak egyértelműen nem lényegesnek nevezhető kérdések is, amelyeket az Újszövetség nem szabályoz külön, de amelyek egyesek szerint fontos elveket testesítenek meg, s amelyekben mindig szabadságot kell adnunk az embereknek arra, hogy más véleményen legyenek anélkül, hogy viszályt vagy megosztottságot okoznának. Ide sorolható a szavazás és a katonai szolgálat, a borral vagy szőlőlével, illetve egy vagy több pohárral való úrvacsorázás, a hangszerek használata az istentiszteleteken és azok időpontja, a különböző bibliafordítások használata, az ételek és italok fogyasztása, továbbá az ünnepnapok megtartása.
3. "Sosem eszményi megoldás egy nem lényeges dolog miatt otthagyni a gyülekezetet. Lehet közösség anélkül, hogy teljesen egyetértenénk ezekben a dolgokban. Ahol szeretet, megtörtség, imádság, türelem, alázat és béketűrés van, ott a nézeteltérések szívélyesen elintézhetők. A hívők lehetnek ellentétes véleményen anélkül, hogy ellenszenvesen viselkednének."
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2011.01-2015.09.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).