Jób, a feddhetetlen szenvedő

1. Mi, Ádám kései utódai sokat tanulhatunk Jóbtól, elsősorban a szentség és a szenvedés terén - magam nagyon könnyen tudok vele azonosulni, legalábbis az utóbbi területen. Ami az előbbit illeti, sok keresztény szereti hangoztatni, hogy lehetetlen elérnünk a teljes megszentelődést, a bűntelenséget (és bizonyos értelemben igazuk is van, ld. a következő linken olvasható figyelmeztetést és előtte a bevezetést: _kt.html#wesley): "Az ember vétkezik, amíg él! Nem kell különbséget tenni bűn és bűn között, az a lényeg, hogy mindnyájan a halálunkig bűnözünk!" Nos, megszégyenítő számunkra ennek az ószövetségi szentnek a példája, akiről maga Isten jelentette ki: "feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat" (Jób 1,8; 2,3). Amint Jézus megállapította, mi sokkal előnyösebb helyzetben vagyunk nála lelkileg ("nem támadt asszonytól születettek között nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála"), sokszor mégsem akarunk élni azzal az óriási előnnyel, amelyet minden újszövetségi hívő élvez ószövetségi elődeivel szemben. Azonban Jób sem volt annyira tökéletes, hogy ne fejlődhetett volna tovább, s Jób könyvének igazi drámája ebben a szenvedés közepette végbemenő lelki fejlődésben bontakozik ki. Fölmerül, a kérdés (legalábbis egyesekben), hogy valóban megtörtént esettel van-e dolgunk. Véleményem szerint az Ige sehol nem utal ennek ellenkezőjére, sőt egyértelműen a beszámoló történeti jellegét erősíti meg, amikor Jóbnak és három barátjának egyaránt megadja lakó-, illetve származási helyét.

2. Jób testileg és lelkileg egyaránt szinte emberfeletti szenvedésen ment keresztül. Miután minden látható ok nélkül egy csapásra elvesztette nagy vagyonát, mind a tíz gyermekét, felesége támogatását, majd a saját egészségét (rettenetes betegség támadta meg), ráadásként a "barátai" is azzal kínozták, hogy mindenáron komoly bűnökben próbálták megtalálni szenvedése okát, s igyekeztek rábírni őt, hogy vallja meg ezeket az el nem követett bűneit. Ők ugyanis a jólét teológiáját vallották ("akik hűek Istenhez, azokat ő mindig megáldja fizikailag is"), melyet Isten a hozzájuk intézett válaszában megcáfolt. Ezenfelül Jób eleinte nemigen látott reményt - akár a helyzete javulására, akár a feltámadásra: "Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat" (Jób 14,14). Mi ilyen szempontból is sokkal előnyösebb helyzetben vagyunk.

3. Jób Istent kezdte hibáztatni a bajaiért, vitázni, perelni akart vele - s ezt hosszan és részletesen meg is tette, miközben azzal vádolta Istent, hogy igazságtalan, rosszul irányítja a világot, jólétet ad a bűnösöknek, és szenvedést az igazaknak. Követelte, hogy maga Isten, mindenek Bírája mondja ki az ítéletet, kihirdetve feddhetetlenségét. Csüggedésében így kiáltott fel: "Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék!" (19,23k.) S mindeközben nem tudta (talán sosem tudta meg), hogy kérései teljesülnek: Isten örök időkre följegyezte a Biblia lapjain nemcsak Jób szavait, hanem azt az isteni ítéletet is, hogy Jób feddhetetlen, sőt "nincs hozzá fogható a földön" (1,8). Isten ugyan a csüggedés e mélypontján úgy tűnik, adott Jóbnak egy igen biztató kijelentést a feltámadásra nézve ("Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent"; 19,25k), de ahelyett hogy megdicsérte volna feddhetetlenségéért, vagy megmagyarázta volna neki a bajai okát (esetleg ismertetve vele a Sátánnal folytatott párbeszédét), csupán keményen kioktatta, helyretette őt, emlékeztetve saját szuverenitására és az ember teremtményi mivoltára - vagyis Jób tényleges problémájával foglalkozott.

4. Isten tehát csakugyan megszólalt a viharban, de nem azt mondta, amit Jób hallani szeretett volna: "Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki! ...Övezd csak föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! Semmivé akarod tenni az én igazságomat? Bűnösnek mondasz engem, hogy te lehess igaz?" (40,2.7-8) Jób ugyan külsőleg feddhetetlen volt, nem vétkezett tetteivel, és eleinte feltehetően a szavaival sem, de bajok voltak az istenismeretével és ezért a hozzáállásával is. Miután Isten másodszor is kioktatta őt, Jób lehiggadt, "kijózanodott", és bűnbánatot tartott, kijelentve: "Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám. Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem! Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban" (42,2-6).

5. S miután Jób megtette a lelki növekedésnek ezt a lépését, Isten (közvetve) meghallgatta a kérését is, amikor így szólt a barátaihoz: "Szolgám, Jób pedig imádkozzék értetek. Mert csak rá való tekintettel nem szégyenítlek meg benneteket, hiszen nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám, Jób" (42,8). A beteg Jób tehát imádkozott barátaiért, és Isten ráadásként őt is meggyógyította, sőt kétszeresen visszaadta elveszített vagyonát, továbbá újabb tíz gyermekkel és hosszú élettel ajándékozta meg. Hasonló lelki fejlődést kívánok mindenkinek - magamat is beleértve -, aki értetlenül, keserű szívvel áll nehéz helyzete előtt, és vitázni akar Istennel, azt gondolva (illetve kimondatlanul is feltételezve ezzel), hogy jobban tudja Istennél, mit kellene tenni az adott helyzetben. Bárcsak tanulnánk Jóbtól - a szenvedés, az istenismeret és a feddhetetlenség terén egyaránt! Ld. a A bűn és a szenvedés problémája c. írást is.

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2006.06-2016.10.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).