Az imádság erkölcsi alapja és feltételei
C. H. Mackintosh "Ima és imaóra" c. írásának kivonata
1. Charles Henry Mackintosh (1820-1896) a plymouthi testvérek gyülekezeteinek vezető evangélistája volt, és többek között Mózes öt könyvéről írt Elmélkedései révén vált ismertté. "A hitből való élet" c. könyvének (Evangéliumi Kiadó, é.n.) 4. része egy önálló kis írást tartalmaz, melynek címe: "Ima és imaóra" (Prayer and the Prayer Meeting). Ebben az alábbi igeverseket idézve kijelenti: "a hatásos és erős imádsághoz engedelmes szívre, egyenes lélekre és jó lelkiismeretre van szükségünk" (298. o.). Ld. Jn 15,7: "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek." 1Jn 3,21k: "Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte." Zsid 13,18: "Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni." Jak 4,3: "Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni." Zsolt 66,18: "Ha bűnt dédelgettem volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr" (az angol NIV fordítás alapján). Nem várhatjuk tehát imádságaink meghallgatását, ha nem vagyunk közösségben Istennel, nem maradtunk Krisztusban, nem az ő parancsai vezérelnek, nem tiszta a szemünk és a lelkiismeretünk.
2. A Máté 18,19k-ben Jézus azt ígéri: "Ismét mondom nektek, hogy ha közületek ketten a földön bármi dolog felől is megegyeznek és azt kérik, mennybéli Atyám meg fogja nekik adni. Mert ahol az én nevemben ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük vagyok" (Csia). Vagyis nagyon fontos, hogy közös konkrét célunk legyen, buzgón és kitartóan - nem hosszas monológokkal, de "tolakodóan", sürgetően - kérjük ezt (vö. Mt 7,7; Lk 11,5-10), és beteljesülését együtt várjuk Istentől, mint az első tanítványok a Szentlelket (ApCsel 1,14).
3. Imaóráink azonban - írja Mackintosh - gyakran erőtlenek, felületesek, céltalanok. Mit tehetünk ilyenkor? Ha csak ketten vannak is, akik átérzik a helyzet nyomorúságát, jöjjenek össze egy akarattal, és öntsék ki szívüket Isten előtt; ahelyett hogy azt mondanák: "Meg kell várnunk, amíg a mindenható, szuverén Isten cselekszik. Minden emberi erőfeszítés hiábavaló. Mi semmit nem tehetünk, ne izgassuk fel magunkat." Mindez csak féligazság; a másik fele az előbb idézett igeversekben található. Ugyanilyen fontos az is, hogy "hittel" kérjünk, "semmit sem kételkedve" (Mt 21,22; Mk 11,22k; Jak 1,5-7). Így csak az tud imádkozni, aki komolyan gondolja, hogy amit kér, az valóban szükséges, és összhangban van Isten akaratával. Itt azonban könnyen áteshetünk a ló másik oldalára: Isten szuverenitásáról megfeledkezve azt gondolhatjuk, hogy mi irányítjuk a dolgokat, s Istennek kötelessége meghallgatni az imáinkat (karizmatikus keresztényeknél gyakrabban tapasztaltam ilyesmit). A helyes egyensúly talán abban áll, hogy számítunk Isten válaszára, imádságaink természetfölötti hatására, de jó Atyánk végtelen bölcsességére és szerető gondviselésére bízzuk, mikor és hogyan hallgat meg minket - s nem ritkán egész másként teszi, mint ahogy mi elképzeltük! Imádkozzunk tehát tiszta kezeket és szíveket fölemelve (1Tim 2,8; JSir 3,41), hittel és kételkedés nélküli bizalommal, egy akarattal könyörögve szeretteinkért, gyülekezeteinkért, az elveszettek megmeneküléséért.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2007.05.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).