Istenfélelem - A félelem egyetlen egészséges fajtája, mely elűzi az emberi félelmet
Az itt leírt gondolatok jelentős részben Max Lucado "Félelem nélkül" c. könyvéből származnak (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2012).
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában (Mt 10,28).
1. Törékeny és sebezhető világunkban számtalan dologtól félünk önmagunkat és szeretteinket illetően: terrorizmus, erőszak, háború, földrengés, szökőár, katasztrófák, régi és új betegségek, halál, gazdasági válság, pénzügyi-anyagi nehézségek, kihívások, újdonságok, lemaradás, jelentéktelenség, csalódás elszenvedése és okozása másoknak (Istent is beleértve), kétségek stb. Attól is tartunk, hogy Isten kiszabadul a skatulyáinkból, melyekbe hajlamosak vagyunk bezárni őt: csupán a kívánságainkat meghallgató, nehézségekből megszabadító, betegségből meggyógyító, bizonyos tanokkal pontosan körülhatárolható Istennek tekintjük - "kezes báránynak", akit irányíthatunk, kézben tarthatunk, de aki egyébként nem szól bele az életünkbe. Pedig ő "nem szelídített oroszlán", ahogy C.S. Lewis fogalmazott. Jézussal is hasonlóan bánunk, amikor pusztán nagy erkölcstanítóként vagy éppen a (bármilyen) politikánkat valló Jézusként beszélünk róla.
2. Ezért aztán Isten szereti a levegőbe röpíteni skatulyáinkat. Jézus ezt tette a megdicsőülés hegyén is (amely sokak szerint a 2800 m magas, hófödte Hermón-hegy lehetett), ahová felvitte három legkedvesebb tanítványát, s félelmetes isteni dicsőségében jelent meg előttük, elhomályosítva a kedvéért előbukkanó legnagyobb ószövetségi prófétákat, Mózest és Illést, valamint közelgő kereszthalálának szörnyűségét, előre erőt adva neki és tanítványainak. Azokat pedig nagy félelem fogta el, s arcra borulva imádták őt (Mt 17,1-8; Mk 9,2-9; Lk 9,28-36). Erre van szükségünk nekünk is: ha helyes perspektívában látjuk Istent és világunkat, ha őszintén féljük és tiszteljük őt mint messze fölöttünk álló Teremtőnket és Megtartónkat, akkor hozzá képest eltörpülnek a világ dolgai és a velük kapcsolatos félelmeink.
3. Példát vehetünk Martin Luther Kingről, a faji megkülönböztetés ellen küzdő baptista lelkészről, aki úgy döntött, hogy nem fél azoktól, akik ártani akarnak neki. 1968. április 3-án ugyan bombafenyegetés miatt órákat töltött a kifutópályán várakozó repülőgépen, majd fáradtan és éhesen érkezett Memphisbe, de nem félt. "Nehéz napok várnak ránk - mondta a tömegnek. - De most ez nem zavar. Mert a hegytetőn voltam. És nem is bánom. Mint bárki más, én is sokáig szeretnék élni. A hosszú életnek megvan a maga helye. Ám én most nem törődöm ezzel. Csak Isten akaratát akarom tenni. És ő megengedte, hogy fölmenjek a hegytetőre. Szétnéztem, és láttam az ígéret földjét. Lehet, hogy nem jutok be oda veletek. De szeretném, ha ma este tudnátok, hogy a mi népünk be fog jutni az ígéret földjére. És ma este boldog vagyok. Semmi sem aggaszt. Nem félek embertől. Szemeim látták az Úr eljövetelének dicsőségét." King huszonnégy órán belül halott volt, de a neki ártani akaró emberek nem érték el a céljukat. Az életét kioltották, de a lelkét nem.
4. Nem sokkal később a Gecsemáné-kertben találjuk Jézust, ahol vérrel verejtékezve készül lélekben a rá váró gyötrelemre. Máshol nem olvasunk arról, hogy Jézus félt volna. Átaludta, majd lecsendesítette a vihart, szembeszállt őrjöngő démonok légióival és kiűzte őket, keresztülment a meglincselésére készülő tömegen, rendületlenül ellenállt az őt a pusztában kísértő Sátánnak. Ezúttal azonban halálosan rettegett (Mk 14,33). A Mt 26,37-ben a különböző fordítások ilyen szavakkal adják vissza félelmét: "szomorkodni és gyötrődni kezdett" (új protestáns és Károli-ford.), "remegni és csüggedni kezdett" (katolikus és Kecskeméthy-ford.), "nyugtalan lett és aggódni kezdett" (Egyszerű és Soós-ford.). Azután hozzátette: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!" (38. v.). A Jn 12,27 szerint "megrendült" vagy "háborgott" a lelke, a Lk 22,44 pedig "halálos gyötrődéséről" vagy "haláltusájáról" ír. Jogos volt ez a félelem, hiszen az Atyával egy és tőle még soha el nem vált Jézus Krisztus most megtapasztalni készült helyettünk Isten haragját és a tőle való elválasztottságot, a bűn következményét.
5. Ahogy az Úr Jézus a félelmét kezelte, azzal nekünk is utat mutatott: őszintén és egyszerűen, gyermeki bizalommal, buzgón és kitartóan imádkozott, és a barátait is erre kérte. "Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te" - ismételte háromszor is, Atyja jó akaratára bízva magát (Mk 14,36). A Zsid 5,7-ben pedig azt olvassuk róla: "Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki."
6. Az istenfélelem terén is sokat tanulhatunk tőle, különösen korunkban, amikor erről nem nagy divat beszélni - sokkal inkább azt hangsúlyozzuk, hogy Isten/Jézus a "barátunk", testvérünk, "jótevőnk" stb. Nem szeretünk szembesülni Istennek a Bibliában jócskán kifejtett félelmetes szentségével, ránk váró ítéletével. Az utóbbit akár tagadni is próbáljuk, azt állítva, hogy a hívők mentesülnek tőle, noha a Jn 5,24-ben - mely szerint a hívő "ítéletre sem megy" - és más igékben az ítélet a kárhozatot jelenti. Pedig az Ige világosan beszél: "mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk" (2Kor 5,10-11). "Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk" (Zsid 4,13-14). "Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk... Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz" (Zsid 12,25.28-29). "És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?" (1Pt 4,18.) "De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged" (Mt 12,36-37). "Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2,12-13).
Megjegyzés: Az általában "istenfélelem" vagy "kegyesség" szóval visszaadott görög euszebeia szó a "jó" és a "félelem, tisztelet, imádat" szavak összetétele.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2012.12.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).