Missziós tapasztalatok Etiópiában

Nemrég hallottam egy misszionárius házaspár beszámolóját, akik nyugdíjasként Etiópiába utaztak, hogy Jézus Krisztus megváltó üzenetét terjesszék. Etiópiának már nincs tengere - Kenya, Szudán, Eritrea, Dzsibuti, Szomáliföld és Szomália övezi. Több mint egymillió négyzetkilométernyi területén mintegy 60 millió ember él. A misszionáriusok - akik beszámolójukat saját fényképeikkel illusztrálták - egy igen szegény törzs között éltek két évig. A törzs tagjai ökörrel és faekével művelik földjeiket. Éghajlatuk forró: megszokott a 40-50 fokos hőség, s délután 1 és 4 óra között mindenki sziesztázik. A táj eléggé kietlen (gyakoriak a homokviharok), ezért a rosszabb években sokan éheznek. Táplálékuk igen egyszerű, sok helyen ritkán látnak friss gyümölcsöt, zöldséget, s ha távolabbról hoznak is néha, a nagy meleg és a rengeteg légy miatt gyorsan megromlik.

Apajogú társadalmukban a férfiak esznek először, majd a maradékból a nők, végül a gyerekek - ha marad nekik. A gyerekek sokszor megdöbbentően vékonyak, alultápláltak, és minden negyedik gyermek meghal 5 éves kora előtt. A férfiak harcosok, ők "őrzik a házat", míg a nők keményen dolgoznak - főznek, mosnak, művelik a földet, és ők hordják a terheket is, melyek alatt néha majd megszakadnak, miközben férjük kényelmesen sétál mellettük. A gyerekeknek játékuk nemigen akad, legfeljebb amit maguk készítenek. A legtöbben nem járhatnak iskolába, viszont már egész fiatal koruktól fogva dolgoznak: a lányok rőzsét gyűjtenek, kisgyerekekre vigyáznak, a fiúk tehéntrágyát árulnak tüzelőnek, vagy a jószágot őrzik, egy szál bottal fölfegyverkezve az oroszlánokkal és hiénákkal szemben. Amikor a fiúk férfivá érnek (12-14 éves korukban), többé nem alhatnak a szüleikkel, hanem az ifjak szállására kerülnek.

Etiópia színes állatvilággal rendelkezik. Vizeiben hemzsegnek a krokodilok: van olyan tó, ahol évente kb. 20 halászt falnak fel - azonban közel sem annyit, mint amennyit a vízilovak ölnek meg. Számos majomfajta él itt - többek közt a termetes és néha elég félelmetes páviánok -, melyek előszeretettel bemennek a házakba, és elcsenik az ott hagyott élelmiszert. Megtalálható itt a gyors lábú strucc is, amely halálra tudja rúgni az embert. A tevecsordákat néha az állatoknál is vadabb hajcsárok őrzik.

E törzs tagjai általában egyszerű kunyhókban laknak, melyek vázát faoszlopok alkotják, falait szénából fonják, és tehéntrágyával tapasztják ki, akárcsak a padlóját - védekezésül a rovarok és a szél ellen. Az előbbiek igen veszélyesek errefelé, mivel maláriát és más betegségeket terjesztenek. Az emberek a szárnyasok, juhok és tehenek társaságában töltik az éjszakát. Szervezetük általában sok élősdinek nyújt otthont, nem utolsósorban a piszkos ivóvíz miatt. Ezt általában közvetlenül a folyóból nyerik, melyben az állatok és az emberek is fürdenek. Az utóbbiak a krokodilok miatt igyekeznek minél gyorsabban túlesni a tisztálkodáson - a higiéniának ezért sem állnak a csúcsán. Evőeszközeik nincsenek, a fogkefét nem ismerik, legfeljebb pálcikákkal tisztítják a fogaikat. Az étel (többek közt a vaj, melyet a testükre is kennek illatszer gyanánt) gyorsan megromlik a hőség és a legyek miatt, így nem éppen illatosak.

A misszionáriusok az 1,7 milliós fővárosból, Addisz-Abebából (melynek több mint egymillió lakója hajléktalan) többnapos autózás után jutottak úti céljukhoz, miközben gyakran méteres mélységű kátyúkkal kellett megbirkózniuk (Etiópiának feltehetően máig egyetlen aszfaltozott országútja van). A helyi viszonyok között fényűzőnek számító szállodájukban a sáros víz egyenesen a folyóból jött (egy másik helyen a szabadban állványra helyezett hordó pótolta a zuhanyozót), s a zuhanyfülke alján a lefolyóban egy termetes béka lakott. A szappanos vizet érzékelve kelletlenül mászott elő a szűk lyukból - megpróbálták elűzni, de később megbékéltek vele, akárcsak a falakon futkározó gyíkokkal, felismerve bennük a rovarok elleni szövetségeseiket. Ha szerencséjük volt, olyan szobát kaptak, ahol az ablakokat szúnyogháló borította - melynek hiányosságait vécépapírból gyúrt galacsinokkal pótolták (akárcsak az ilyen luxussal nem rendelkező szobákban az ágyukra terített moszkitóháló kisebb réseit), amiből a helybéliek rögtön tudták, hogy fehér ember lakja a szobát.

Hamarosan a város látványosságává lettek, mivel az ottaniak többsége sosem látott közelről fehér embert - legfeljebb légkondicionált autóval elrobogni az orruk előtt, hatalmas porfelhőt hagyva maga után. Sokan megcsodálták a két hátizsákos misszionáriust (milyen fura szerzetek: a maguk lábán járnak, és a férj is terhet cipel!), akikről kiderült, hogy megközelíthetők - megpróbálták ledörzsölni kezükről a fehér "bevonatot", meghúzkodták karjukon a szőrt (az etiópok bőre csupasz), megtapintották a feleség haját (az övék egész más), a gyerekek eljátszottak a cipzárukkal (sosem láttak még ilyen fejlett technikát!).

Az etiópok rövid időn belül a szívükbe zárták őket, különösen a helyi gyülekezet tagjai, akik "anyának" és "apának" szólították őket. "Anya, gyere, taníts bennünket: Hogyan neveljük a gyermekünket, hogy ne haljon meg hamar? Taníts minket az ószövetségi történetekre!" (Az Ószövetséget csak két éve fordították le a nyelvükre. Az a kevés ember, aki hozzájutott a Szentíráshoz, kitépte annak lapjait, és szétosztotta a többiek között, "hogy nekik is legyen Bibliájuk".) Szívesen hallgatták a számukra is érthető történeteket - ezek voltak náluk a tanítás elsődleges eszközei. Amikor a misszionáriusok a gyerekeket akarták tanítani, rá kellett szólniuk a férfiakra, hogy ne zavarják hátra a gyermekeket, mint máskor szokták. A férfiak egyébként féltek a báboktól. "Van szemük, tehát élnek" - mondták. A misszionáriusok hiába igyekeztek megnyugtatni őket. "Van orruk: foguk is lehet!" - hajtogatták. A gyerekeknek nagy élmény volt a buborékfújás: sosem láttak még a levegőben buborékot. Amikor a feleség kenyeret sütni tanította az asszonyokat, kiderült, hogy szegényeknek fakanaluk sincs. Amikor a férj egy temetésen szolgált, melyre kb. 4000 ember jött el, a végén így szóltak hozzá: "Ugye, van még egy beszéded?" Így hát rögtönzött egyet. Istentiszteleteik 6-8 óra hosszúak.

A férfiak megkérdezték tőlük: "Hány feleségünk lehet?" Már régóta várják azt a misszionáriust, aki megengedné nekik a többnejűséget. "A mi kultúránkban ez így szokás" - mondogatják. A sok feleség a gazdagság jele (egy asszony 30 tehenet is megér), s amellett a jólét és kényelem biztosítéka (mivel a munka zömét a nők végzik). Több feleség több gyermeket tud szülni: a fiúk gondoskodhatnak öreg szüleikről, a lányokat pedig jó áron férjhez lehet adni. Az apa halála után a legidősebb fiú örökli annak feleségeit, a fiú anyja pedig hozzámehet valamelyik nagybátyjához.

"Tudjuk, hogy nem italozhatunk, de árulhatunk szeszt?" - kérdezgették tőlük. Hasonló volt a helyzet egy enyhébb kábítószerrel: sokan megéltek arrafelé a megfelelő növény termesztéséből és a kábítószer eladásából. Ezt a mohamedánok is eltűrték, noha ők általában elég szigorúan tiltják az ital és a drog fogyasztását, terjesztését. "Szabad harcolnunk és ölnünk?" - szólt a következő kérdés. Az a szokás náluk, hogy ha az ellenséges törzs részéről sérelem éri őket, akkor a törzs bármely tagján bosszút állhatnak. A misszionáriusok ottléte alatt megállítottak egy buszt, és mind a 38 utasát megölték - a nőket és a gyermekeket is. A gyülekezet korábbi lelkésze is gyilkosság áldozata lett.

Etiópia lakói kevés kivételtől eltekintve vagy keleti ortodox (ezen belül monofizita, vagyis Krisztus emberségét tagadó, csak isteni természetét elfogadó) kereszténynek, vagy mohamedánnak vallják magukat. Valójában sokan megmaradtak ősi pogány vallásukban (ld. a "A kereszténység tegnap és ma" c. írásban a "Szanteria és vudu" című V.C.3. pontot). Óriási egybefüggő sziklatömbökből jellegzetes sziklatemplomokat faragtak ki. Az egyik ilyen templom papja felajánlotta 3 éves fiát a misszionáriusoknak "ajándékba". Ők sok helyen a Timóteus Társaság JÉZUS c. filmje segítségével végezték az evangelizációt - volt, hogy 10.000 ember is összegyűlt a szabadban felállított filmvászon előtt. Ezek az emberek még sosem láttak mozgóképet, így valóságnak hitték a dolgot, s előfordult, hogy Jézus megfeszítését látva rálőttek a vásznon megjelenő római katonákra. A film után a misszionárius a vászon mellett parkoló autója reflektorfényében állva előrehívta az embereket, mire azok mindenfelől tömegesen megindultak felé, és majd agyonnyomták. Amikor azonban a muzulmán területen hívta előre a megtérőket, senki sem mozdult - mivel ott a muszlim hitet elhagyók az életükkel játszanak -, de néhány hónap alatt a helyi evangéliumi gyülekezet látogatottsága 30-ról 160-ra nőtt. Megesett, hogy az evangéliumi hitre áttérő ortodox papnak korábbi "hittestvérei" kitépték a nyelvét, hogy ne tudja hirdetni az evangéliumot.

A misszionáriusok általában úgy próbáltak meggyőződni a keresztények hitének valódiságáról, hogy megkérdezték tőlük, hogyan lettek kereszténnyé. Egy szolgálatra készülő fiatalember így felelt a kérdésükre: "Mohamedán családban nőttem fel, de valójában ősi vallásunkat gyakoroltuk. Egyszer a varázslónk állatáldozatot akart bemutatni, de mivel szegények voltunk (a rosszabb években éheztünk is), nem volt mit adnunk az áldozathoz. Ezért hat testvéremet áldozták fel a szellemnek. Anyám ezután kijelentette, hogy nem hajlandó többé ezt a vallást gyakorolni. Apám félt az emberektől és a szellem büntetésétől, de nem tudta meggyőzni anyámat. 'Mit akarsz hát tenni?' - kérdezte tőle. Anyám azt felelte: 'Elmegyek a gyülekezetbe, ahol az Atyát, a Fiút és a Szentlelket imádják'. Így lettem én is keresztény."

Két év után a feleség olyan súlyosan megbetegedett, hogy már enni sem tudott (később derült ki, hogy rákos daganata van). Amikor az etióp gyülekezet tagjai megtudták ezt, három napig sírva búcsúztatták a két misszionáriust. Visszatértek Amerikába, ahol a repülőtérről egyenesen a kórházba mentek. A daganat olyan nagy volt, hogy nem lehetett műteni. Az orvos nem sok reményt fűzött a kemoterápiához, de megpróbálta. Világszerte sokan imádkoztak értük, és Isten meghallgatta az imádságot. Az orvosok is alig hittek a szemüknek, amikor látták, hogy a feleség meggyógyult. A házaspár a cikk írásának idején Magyarországon tartózkodik. Afrikában (és Ázsiában, Dél-Amerikában) sok olyan emberre lenne szükség, aki vállalja az áldozatot, és a nyomdokaikba lép. Ki fogja megtenni? Meghallod Isten hangját, ha téged hív? Studd Károly annyira fogékony volt rá, hogy miután elolvasott egy hirdetést ("A kannibálok misszionáriusokra várnak"), minden támogatás nélkül elment Afrikába, ahol az evangélium által még gyakorlatilag érintetlen területeken nagy sikerrel hirdette Krisztust, majd megalapította a Worldwide Evangelization Crusade (WEC) nevű missziós szervezetet, amely ma is hatékonyan működik. Bővebben ld. a Studd Károly élete c. írást.

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2006.06.
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).

További információk (kezdőlap)