Személyesség, szegénység, egyebek a keresztény életben - cikkgyűjtemény
TARTALOM
A Mennyei Lovagregény - Életünk kalandos utazás szerelmes Istenünkkel
1. Ha semmi mást nem kapnánk Istentől, "csak" az üdvösséget - ha "csak" a lelkünket mentené meg a pokol örök büntetésétől, hogy helyette örök életünk legyen Vele a mennyben -, akkor is örök hálával és imádattal tartoznánk Neki. Ám Ő sokkal többet adott és ad ennél. Nem elég, hogy megteremtette testünket-lelkünket, és olyan káprázatosan megalkotott világba helyezett minket, amelynek legnagyobb tudósaink évezredek kitartó munkájával sem tudtak igazán a mélyére hatolni, ráadásul személy szerint megszeretett bennünket már az idő kezdete előtt, és mennyei Jegyesünkként hív, hogy induljunk el felé, hogy szerelmünk beteljesedhessen. Legmélyebb vágyainkat azért ültette szívünkbe, hogy rálépjünk erre az útra, és végül eljussunk Hozzá. A Biblia első könyvétől az utolsóig sokféleképpen szól erről (többek között ezt fejezi ki már Mózes könyveiben is a választott néppel való örök kapcsolata, az Énekek énekében a nászéjszaka meghitt párbeszéde, valamint a Jelenések könyvében az egyház mint menyasszony jövőbeli találkozása Krisztussal, a Vőlegénnyel). Jórészt történetek formájában teszi ezt, melyek a szívünkhöz szólnak. Minket pedig egy olyan történetbe hív, amelynek Ő a főhőse, mi pedig Vele együtt a főszereplői és a szerzői is vagyunk. Gyönyörűen ír erről a ránk váró kalandos útról Brent Curtis és John Eldredge "A Mennyei Lovagregény" (Sacred Romance) c. könyvében (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2003), melyből az itt leírt gondolatok zöme származik.
2. Istent nem kell meggyőznünk a jó tetteinkkel vagy a szeretetünkkel; Ő már régen észrevett, és végtelenül szeret minket, függetlenül a viselkedésünktől. Csak arra vár, hogy viszonozzuk kezdeményező szeretetét, amelyet a Golgota keresztjén mutatott meg a legteljesebben egyetlen Fiának értünk való feláldozásával, és amelyben semmi sem ingathatja meg. Nemcsak gyermekei vagyunk, hanem menyasszonyai is, akiknek sajátos módon udvarol, mert nem kényszeríteni akar minket (hisz az távol állna szeretetétől), hanem megnyerni szívünket. Ebben akadályozni igyekszik ellensége, a Sátán, aki nyilaival fájdalmas és hamis üzeneteket küld nekünk, szintén meghódítani próbálva megsebzett szívünket. Ez a nagyszabású dráma az ember édenkerti bűnbeesése és Jézus Krisztus golgotai kereszthalála után mindnyájunk életében folytatódik a földön, s egyenként mindannyian a főszereplői vagyunk, hiszen lényegében ugyanígy játszódna akkor is, ha egyetlen emberi lakója volna a Földnek. Sajnos, a saját kis történetünk, a problémáink sokszor annyira lekötnek minket, hogy szem elől tévesztjük a lényeget, pedig a megszentelődésünk, az egész életutunk azon múlik, hogy képesek vagyunk-e ebből a mennyei szemszögből látni az életet.
3. "Semmi sincs, aminek nehezebb volna parancsolni, mint az emberi szívnek - kénytelenek vagyunk engedelmeskedni neki" - mondta Rousseau. Ha megengedjük szívünknek, hogy az örök élet utáni szomjúságában ne az örök kútból igyék, legyőzi akaratunkat, s Jonathan Edwards szavaival élve "viperaként támad Istenre" - és ránk is, ha megpróbáljuk visszafogni. Vagy Istenhez, vagy valamilyen függőség rabságába vezet minket, és az utóbbiból nemigen szabadulunk a Szentlélek segítsége nélkül. Függőségig fajuló szenvedélyeink azok a magunk választotta, idegen szeretők, akikkel gyakran megcsaljuk mennyei Kedvesünket, igyekezve elnyomni szívünk mély vágyát és betömni a bennünk tátongó űrt, melyet az Ő hiánya okoz. "Megosztott szívvel élünk - írja C. S. Lewis. - Alkohollal, szexszel, karrierrel játszadozunk [vagy éppen vallásos erőfeszítésekkel], s közben félresöpörjük a végtelen örömöt, amelyet tálcán kínálnak föl nekünk. Mint a gyermek, aki ragaszkodik a pocsolyában pancsoláshoz a nyomornegyedben, mert nem fogja föl a rá váró tengerparti nyaralás szépségét. Túl könnyen alkuszunk."
4. Óriási a tét! Vajon elindulunk-e hős Szerelmesünk felé, vagy ott maradunk Hiúság Vásárában, ahonnan John Bunyan művében a Zarándok útja folytatódott? Ezen az úton elindulni is nehéz, mert a világ száz karral próbál visszahúzni bennünket, látva örömünket, amint engedünk a mindnyájunk szívében élő vágynak. Ugyanakkor megmaradni sem könnyű rajta, hiszen "sárkányok, tetvek és démonok" állják utunkat. Ezét magunkkal kell vinnünk útravalóul a hitünket, emlékezve Istenünk nagy tetteire, az ő ígéreteibe vetett reményünket, valamint a szeretetünket, azért élve, hogy megdicsőítsük Urunkat, és másokat is hozzásegítsünk az Ő megismeréséhez, a dicsőségbe való eljutáshoz. Jézust nem elég egyszer a szívünkbe hívnunk, hanem azt mindig egy kicsit üresen kell tartanunk, hogy a vágy soha ne múljon el teljesen. "A külcső kényszerből fakadó fegyelem, ha nem párosul belső vágyakozással, előbb-utóbb vereséget szenved" - mondta Dawson Trotman, a Navigators alapítója. Nem elég tehát pusztán a helyes tevékenységekre és tulajdonságokra koncentrálnunk - többek vagyunk a cselekedeteinknél és munkánknál, meg a külsőnknél (előbbire a férfiak, utóbbira a nők hajlamosak túlzottan összpontosítani).
5. Hiba volna azt hinnünk, hogy Szerelmesünk csak az út végén vár ránk; hiszen megígérte, hogy mindvégig velünk marad! Ő kénytelen volt elnézni, amint halálos ellensége rendszeresen megerőszakolta kedvesét (minket), aki átadta magát e gonosz ellenség hazugságainak; Szerelmese iránti bizalmatlanságában nem hagyta magát megvédeni, és függőségek rabságában ment tönkre. Ezek után Ő egyetlen gyermekét küldte el szerelméért, tudva, hogy meg fogják ölni Fiát, s ez Neki elképzelhetetlenül fájni fog. Mégis megtette, mert annyira szeret minket, lehetővé téve ezzel, hogy a bűnbeesés által megszakított regény a mennyországban folytatódjon - nem holmi unalmas kántálással, felhőkön való végtelen láblógatással, hanem annak hatványozott beteljesülésével, amire mindig is vágytunk: az igazi meghittség, szépség, kaland és kreativitás megtapasztalásával. Megkapóan ír ezekről C. S. Lewis "The Weight of Glory" (A dicsőség súlya) c. prédikációjában, kijelentve: "Az ajtó, amelyen egész életünkben kopogtattunk, végre kinyílik."
6. Paradox módon egyetlen módja van annak, hogy valódi célunkat elérve Urunkhoz hasonlóvá váljunk (ellenségünk is kezdettől fogva erre igyekezett rávenni minket, csak téves úton-módon; 1Móz 3,5): ha saját életünkről lemondva követjük őt a halálba és azon keresztül a Vele együtt való dicsőséges feltámadásba. Szerelmesünk nem azért vár utunk végén, hogy ruhánkat letépve megszégyenítsen. Tudjuk ugyan, hogy minden szavunkról és tettünkről számot kell majd adnunk (Mt 12,36), és előbb-utóbb rejtett dolgaink is lelepleződnek (Lk 12,1kk), de azt is tudjuk, hogy Krisztussal lenni sokkal jobb lesz mindennél (Fil 1,23), így ez a számadás vélhetően építő és tanulságos, Urunk kegyelmével teljes élmény lesz.
7. Zarándokutunkon a legfőbb ellenségünk nem a Sátán vagy a hamis szeretők, hanem a feledékenység, az emlékezési zavarok. Könnyen elítéljük Izráel népét, amely 40 nap alatt elfelejtette Isten hatalmas tetteit, és aranyborjút kezdett imádni, pedig mi magunk is hányszor megfeledkezünk Istenünk jóságáról és kegyelmes tetteiről, saját csodálatos tapasztalatainkról, a korábban tanult és átélt dolgokról. Sajnos, magam is így vagyok ezzel: nagyon könnyen felejtek. Ezért fontos ébren tartani az emlékeinket, ami azonban nem azonos az ártalmas "nosztalgiázással", a régi idők emlékeinek a jelent és a jövőt is elhomályosító rabságával. Néha éppen azokat a dolgokat kell elveszítenünk, amelyeken keresztül megkóstolhattuk a mennyei Regényt, nehogy ez hamis istenné váljon számunkra, és nehogy elfeledjük, hogy azok csak kóstolók az igazi örömből, amely a mennyei legelőkön vár ránk, melyeket újra fiatalon és szabadon járhatunk majd szeretteink társaságában. Emlékezzünk tehát együtt, mondjuk el egymásnak vagy akár írjuk le történetünket, és segítsünk a helyes értelmezés megtalálásában. (Az enyém kivonatosan olvasható itt.) A kitárulkozás természetesen a fájdalom veszélyével jár, de megéri! Mindenkinek szeretettel ajánlom ezt a könyvet, melyet a szerzők sok őszinte vallomása tesz teljessé, és melyből legfeljebb rövid ízelítőt tudtam nyújtani.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2011.03.
* * *
Wesley János (John Wesley) csoportjai A John Wesley életét végigkísérő (kb. 5 évtizedes) és egész Angliát átformáló ébredés középpontjában az általa kialakított, különböző célú és jellegű csoportok álltak. Wesley követői, akiket éppen e módszeresség miatt csúfoltak "metodistáknak", akkoriban (Wesley haláláig) az anglikán egyházhoz tartoztak, általában annak istentiszteletein is részt vettek. Wesley olyan társaságokba szervezte őket, amelyek kb. a mi helyi gyülekezeteinknek feleltek meg, s amelyekben elsősorban az Ige (gyakorlatias) tanítása folyt. Wesley azonban tudta, hogy ez önmagában kevés, le kell menni a cselekedetek szintjére (gyakran ez az elsődleges szint a tanulásban), sőt lehetőleg még mélyebbre. Ezért a társaságok minden tagja automatikusan tagjává vált egy 10-12 fős "osztálynak" is. Ezek az osztályok életkor, lelki érettség, nem, családi és társadalmi helyzet szempontjából vegyesek voltak. Akik hívebben akartak Istennel járni, azok 4-6 azonos nemű és helyzetű emberből álló kis csoportokat, továbbá mentori párokat és lelki ikerpárokat alkottak. A munka java ezekben a kis tanítványi csoportokban folyt, melyek tagjai számot adtak egymásnak az életükről és a bűneikről, imádkoztak egymásért, s szeretetre, jó cselekedetekre és szentségre buzdították egymást, kerülve a teológiai vitákat. Személyes tapasztalatuk fényében megvizsgálták a Biblia tanítását, miközben új vezetők születtek és készültek föl a szolgálatra. A különféle csoportok legalább hetente egyszer összejöttek. Alkalmaikat a bizalom és a bátorítás légköre jellemezte, különösen a kisebb csoportok esetében. Wesley részben a szüleitől (főként anyjától) vette át az itt alkalmazott módszereket, s a csoportok az 1740-es évek elejétől a halála után kb. 50 évig nagyjából változatlan módon működtek. (Napjainkban tapasztalatom szerint sajnos sehol sem működnek - ott sem, ahol az ellenkezőjét állítják.) Azt mondják, idős korában George Whitefield, az ébredés másik nagy alakja is bánta, hogy nem alkalmazott ilyen módszert, s így munkája gyümölcsének nagy része elveszett.
1. Társaságok - az értelmi megismerés módszere
A metodista "társaság" (society) az összes helyi metodistát magában foglalta. Az általában legalább 50 tagú társaságok alkalmain külön ültek a férfiak és a nők, de a korabeli szokásoktól eltérően a különböző társadalmi osztályok képviselői vegyesen, egymás mellett foglaltak helyet a többnyire egyszerű, háttámla nélküli padokon. Az alkalmakon általában előre elkészített beszédek hangzottak el: előadások, igehirdetések, felolvasás, éneklés és "buzdítás"; a személyes reagálásnak és visszacsatolásnak itt nemigen volt helye. A nyílt (pl. a vasárnap esti) alkalmakon a rendes tagok mellett részt vehettek az érdeklődők is - míg pl. a kora reggeli zárt alkalmakon a munkába indulók kaptak sajátosan nekik szóló bátorítást. Külön ünnepi alkalmakat, szeretetvendégségeket, bizonyságtevő estéket is tartottak (pl. szombat este, hogy a kocsma helyett jobb alternatívát kínáljanak). Wesley tanításának központi elemei voltak az ember tökéletesíthetősége, az akarat szabadsága és az a meggyőződés, hogy az igazi vallás (vagy hit) emberi kapcsolatokban nyilvánul meg (ellentétben a misztikusok magányos elmélkedést szorgalmazó tanításával). Prédikátorait állandó tanulásra buzdította, s egy "keresztény könyvtárat" is összeválogatott és olcsón kiadott számukra. A gyakorlatra, az erkölcsös, szorgalmas és takarékos életre helyezte a hangsúlyt, nemcsak azt mutatva meg, hogy mit kell tenni, hanem azt is, hogyan. A metodistáknak nemcsak az életüket kellett rendben tartaniuk, hanem ruházatukat és környezetüket is. A tanítást a társaság élén álló helyi és utazó igehirdető (általában mindkettő laikus "segítő" volt) végezte, akiknek munkáját ún. gondnokok ellenőrizték. Az utóbbiak igen fontos feladata volt továbbá a javak szegények közötti szétosztása, az adományok összegyűjtése és nyilvántartása, valamint a helyiségekkel való törődés is. Míg a korabeli vallásos társaságokban többnyire jól szituált urak és hölgyek vitattak meg érdekes teológiai kérdéseket, addig a metodisták zöme a legalapvetőbb létfeltételeknek is igencsak szűkében volt. A gondnokok munkáját kiegészítették a (jogi) képviselők, akik azért is felelősök voltak, hogy a "gyámságuk" alá tartozó épületekben tiszta legyen a tanítás. Minden esetben alkalmazni kellett azt az általános alapelvet, hogy előbb személyesen az érintett féllel kell beszélni, mielőtt máshoz fordulnánk.
2. Osztályok - a magatartás megváltoztatásának módszere
a) A metodista "osztály" (class), melynek elveit azóta világi oktatók és egyházi vezetők egyaránt igen hatásosan alkalmazzák, alighanem a csoportok rendszerének legfontosabb eleme volt. A társaságokat 10-12 tagú osztályokba sorolták. Az élükön álló (a soraikból kijelölt) vezetőnek legalább hetente egyszer találkoznia kellett az osztálya minden tagjával, hogy megvizsgálja lelkük állapotát, tanácsolva és intve őket, s hogy átvegye tőlük a szegények megsegítésére szánt adományaikat. A társaság igehirdetőjével és gondnokaival is hetente találkoznia kellett, átadva nekik az adományokat, és bemutatva az azokról készített, személyekre lebontott nyilvántartást. Az osztály ötlete egy hajóskapitány fölvetéséből bontakozott ki, aki a társaság adósságainak fedezése végett azt javasolta, hogy minden tag adjon 1-1 pennyt, és felajánlotta, hogy saját osztályában (melybe a 11 legszegényebb embert gyűjtötte egybe) maga pótolja azok adományát, akik nem tudnak (eleget) adakozni.
b) A társaságok általános szabályaiban konkrétan felsorolták a követendő és kerülendő magatartásformákat, valamint az ezt segítő "kegyelmi eszközöket" (úrvacsora, imádság, a Szentírás kutatása, böjt vagy önmegtartóztatás, bűnvallás). Mindezt elérendő célként fogalmazták meg; a tagságnak az volt az elsődleges feltétele, hogy az ember akarjon "menekülni az eljövendő harag elől, és megszabadulni bűnéből", s aktívan vegyen részt az osztály alkalmain. Az osztályok tagsága minden szempontból vegyes volt. Nők is lehettek vezetők - sőt igehirdetők is -, ami akkoriban egyedülálló dolog volt. Ahhoz, hogy valaki magasabb szintű vezető legyen, egy osztályt kellett hűségesen és jól vezetnie. Az egyszerű embereknek legtöbbször ez volt az egyetlen lehetőségük a fölemelkedésre, és gyakran éltek is vele - itt "született meg" a munkáspárt és a szakszervezetek sok későbbi vezetője.
c) Az alkalmak pontosan kezdődtek énekléssel, majd a vezető röviden beszámolt lelki életéről és az elmúlt hét tapasztalatairól, őszintén feltárva mind a haladását, mind a hibáit, bűneit, kísértéseit, fájdalmait, belső csatáit - példát adva a többieknek. Ő gondoskodott arról is, hogy az összejöveteleken az elfogadás és az elkötelezettség, a megértés és a bizalom légköre uralkodjon. Minden előrelépésért hálát adtak Istennek, a kudarcokat pedig együttérzéssel és bátorítással ellensúlyozták. A társaságok és az osztályok célja a tagok üdvösségének munkálása (vö. Fil 2,12) és a szent életre való törekvés volt ("amely nélkül senki sem látja meg az Urat"; Zsid 12,14), ami a különböző csoportokat megvédte az önző vagy céltalan és meddő önvizsgálgatástól. Az őszinte és bizalomteljes légkör megőrzése érdekében a látogatók legföljebb kétszer vehettek részt az osztály alkalmain, mielőtt csatlakoztak volna hozzá. A tagok Wesleytől vagy szolgatársaitól negyedévenként egy-egy jegyet kaptak, amennyiben az elmúlt negyedévben legfeljebb háromszor hiányoztak az osztály alkalmairól. Ez biztosította rendszeres aktív részvételüket és a szabályok be nem tartóinak fájdalommentes eltávolítását. Ilyesmi leginkább akkor történt, ha valaki nem akart haladni, és demoralizálta a csoportot; amíg volt benne a lelki életnek egy szikrája, addig általában nem zárták ki. Maga Wesley is figyelemmel kísérte társaságait; nemcsak kiváló szervező volt, hanem a részletekre is nagyon ügyelt.
3. Kis csoportok - az érzések és indítékok megváltoztatásának módszere
A kis csoport (band) 4-6 azonos nemű és családi állapotú embert foglalt magában, akik nagyjából azonos korosztályhoz tartoztak. A tagság itt önkéntes volt (bár Wesley erősen szorgalmazta az egyéb alkalmakon mint kedvenc csoportját), és azoknak szólt, akik bensőleg, szándékaik tisztaságában is növekedni akartak. E csoportok tagjai teljes őszinteséggel tárták fel és vizsgálták meg indítékaikat, szívbeli benyomásaikat. Ennek érdekében az alkalmak zártak voltak, és csak azt vették fel tagnak (ráadásul először próbaidőre), akit a tagok ismertek, ajánlottak, és előzőleg alaposan kikérdeztek. A kérdéseket - melyeket időnként a régebbi tagoknak is föltettek - és a kis csoportok szabályait ld. a John Wesley: A kis csoportok szabályai (1738. dec. 25.) c. írásban. A vezetőnek itt jóval kisebb szerepe volt, mint az osztályokban - csupán elkezdte a beszélgetést, melyben a tagok sokkal készségesebben és aktívabban vettek részt.
4. Válogatott csoport - a képzés módszere
Wesley a leghűségesebb férfiak és nők közül kiválasztott néhány embert egy külön csoportba, és hetenként tanította őket a metodizmus tanaira és módszereire, hogy példaképül szolgáljanak a többi metodistának. Egyesek számára a többi csoport nem nyújtott elég komoly kihívást, itt viszont tovább fejlődhettek. Ezt nem tekinthették a tökéletesség elérése jutalmának vagy egyfajta statikus "csúcsnak". Ennek a csoportnak nem voltak külön szabályai, sem hivatalos vezetője. Wesley nyílt beszélgetést kezdeményezett, szívesen fogadta a kritikát, sőt a csoport tagjait bevonta a döntéshozásba, a metodizmus tanbeli és gyakorlati irányelveinek meghatározásába, miközben maga is szabadon kitárhatta előttük a szívét, és tanulhatott tőlük. Az itt elhangzottakat mindig bizalmasan kellett kezelni, a "jelentéktelen ügyekben" és kérdésekben a rangidős szolgáló véleménye volt a mérvadó, és akárcsak a többi csoportban, mindenki beadta a közösbe, ami tőle telt.
5. Bűnbánó csoportok - a helyreállítás módszere
Akik olyan súlyos problémákkal küszködtek, hogy nem tudtak megfelelni az osztályok követelményeinek, de szerettek volna továbblépni, azokkal Wesley külön találkozott szombat esténként. Ezeknek az alkalmaknak a formája és szigorú intézkedései egyaránt a valóban bűnbánó visszaesőket (elsősorban alkoholistákat) voltak hivatottak segíteni. Ez a fajta csoport hasonlított az Anonim Alkoholisták nevű mai szervezethez.
II. A Wesley-féle rendszer hatékonyságának okai
1. Az ember akarata szabad, természete Isten kegyelméből tökéletesíthető csoportos tevékenység és a kegyelmi eszközök (úrvacsora, imádság, bibliaolvasás, böjt/önmegtartóztatás, bűnvallás) által.
2. Az ember Isten akaratának cselekvése által tanul.
3. Az őskeresztények lelkületét és gyakorlatát föl lehet és kell eleveníteni.
4. Az evangéliumot a szegényekhez is el kell juttatni; a társadalom bajainak nem ellenállni kell, hanem legyőzni őket a jóval, megváltoztatva az egyéneket. A szegényeknek különösen alkalmasak a csoportok, mivel ők inkább a haverjaikhoz hűek, mint az elvekhez - szemben az értelmileg és anyagilag gazdagabbakkal, akik hajlamosabbak az individualizmusra.
5. A vezetők elsődleges feladata nem a szolgálat ellátása, hanem mások felkészítése a szolgálatra (ld. Ef 4,11k). A metodista csoportok számtalan tisztsége - különféle csoportok vezetői, gondnokok, buzdítók, képviselők, beteglátogatók, segítők, igehirdetők, könyvárusok - mindenki számára lehetővé tette a szolgálatban való aktív részvételt.
B) A különféle csoportok stratégiái
1. Az egymást átfedő és hierarchikusan egymásra épülő, alkotmányos rendszerű csoportokba a magatartás megváltozása révén lehet bekerülni, amit az érzések és a törekvések megváltozása követ, kiegészítve esetleg a helyreállítással. Általában egy-egy osztály vezetője tagja volt egy kis csoportnak, annak vezetője egy válogatott csoportnak, annak vezetője pedig helyi igehirdető volt.
2. A csoportok tevékenységében mindenki építően részt vesz (különben elveszíti jegyét, vagyis kizárják); a részvétel készsége a csoport fajtájától függően változik. A társaságok alkalmain kívül minden résztvevő minden egyes összejövetelen felszólalt, amit a szabályzatban ("alkotmányban") rögzített kérdések segítettek elő.
3. A rendszer beépített sajátossága, hogy mindenkivel egyénileg foglalkoznak, és mindenkitől többen is számon kérik, hogyan él - általában a vele azonos szinten állók is. Ugyanakkor a részletes följegyzések révén a vezetők is pontos képet kapnak a hozzájuk tartozó csoporttagokról.
4. Az ismeretek, az érzések és a magatartás megváltoztatásának funkciói elkülönülnek, ami a hibásan működő elemek kiszűrését is megkönnyíti.
1. Képzetlen laikusok is vezetőkké válhattak, ha hűséges szolgálatuk révén alkalmasnak bizonyultak rá - ami lehetővé tette az egyszerű emberek fölemelkedését.
2. A vezetőket Wesley nevezte ki jó érzékkel a nyilvános irányelvek alapján, kikérve társainak tanácsát.
3. A vezetőket felismerték és képezték, de senkiből sem csináltak vezetőt oktatással vagy más módon (nem is lehet).
4. Az elhangzott beszédek nem csupán gyönyörködtettek, hanem tettekre sarkalltak, és a cselekvés módját is kifejtették.
5. A helyi és az utazó vezetők közösen vezettek.
1. Az emberek gondolkodását teológiai igazságokat kifejező énekekkel is formálták.
2. Az adakozásban a legszegényebbek is részt vettek, így a sajátjuknak érezték a rendszert, melynek ők is fontos részévé váltak.
3. Wesley összesen több mint 400 kötetnyi olcsó és jó irodalmat adott ki, s prédikátorai egyben könyvárusok és a jó olvasási szokások terjesztői is voltak.
4. Iskolákat nyitottak a szegény gyerekeknek, és az összegyűjtött adományokból különféle önsegítő és segélyprogramokat indítottak.
Az itt leírtak jelentős része D. Michael Henderson "John Wesley's Class Meeting - A Model for Making Disciples" (Evangel Publishing House, Nappanee, In., 1997) c. művéből származik, ahol arról is részletesen olvashatunk, milyen előzmények, tapasztalatok és lépések révén alakította ki Wesley a csoportjait. Dr. Henderson tapasztalt metodista lelkész, teológus és pedagógus, egyúttal alapítója és vezetője az African Leadership nevű szervezetnek, amely afrikai vezetőket készít fel afrikai szolgálatra.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2006.11-2007.01.
* * *
John Wesley: A kis csoportok szabályai (1738. dec. 25.) Rules of the Band-Societies, in: The Works of John Wesley, VIII. kötet, 272-273. o. Találkozásunknak az a célja, hogy teljesítsük Isten parancsát: "Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok" [Jak 5,16].
Ezért az a szándékunk, hogy...
1. Legalább hetenként összejövünk.
2. Rendkívüli esetektől eltekintve pontosan a megbeszélt időben érkezünk.
3. Énekléssel és imádsággal kezdjük alkalmunkat (akik jelen vagyunk) a kijelölt időpontban.
4. Mindnyájan egymás után szabadon és őszintén beszámolunk lelkünk valódi állapotáról, megemlítve, hogy utolsó összejövetelünk óta milyen bűnöket követtünk el gondolattal, szóval vagy tettel, és milyen kísértéseket tapasztaltunk.
5. Minden alkalmat az összes résztvevő állapotának megfelelő imádsággal zárunk.
6. Legyen valaki köztünk, aki először beszél a saját állapotáról, majd minél több és mélyrehatóbb kérdést tesz föl sorjában a többieknek állapotukat, bűneiket és az őket érő kísértéseket illetően.
Mielőtt valakit magunk közé engednénk, föltehetjük neki többek között az alábbi kérdéseket:
1. Megbocsáttattak a bűneid?
2. Békességed van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által?
3. Isten Lelke bizonyságot tesz a lelkeddel arról, hogy Isten gyermeke vagy?
4. Szívedbe áradt Isten szeretete?
5. Nem uralkodik rajtad belső vagy külső bűn?
6. Szeretnéd, ha szólnánk neked a hibáidról?
7. Szeretnéd, ha minden hibádat őszintén és kereken megmondanánk neked?
8. Akarod, hogy időnként mindegyikünk elmondja neked, mi van a szívében veled kapcsolatban?
9. Gondold meg! Akarod, hogy elmondjuk neked mindazt, amit gondolunk, amitől félünk, amit hallunk veled kapcsolatban?
10. Akarod, hogy eközben olyan közel kerüljünk hozzád, amennyire csak lehet; hogy elevenedbe vágjunk, s szíved legmélyét is átkutassuk?
11. Vágyad és szándékod-e, hogy ekkor és minden más alkalommal teljesen nyitott legyél, s kivétel, színlelés és fenntartás nélkül elmondd mindazt, ami a szívedben van?
A fenti kérdések bármelyike az alkalomnak megfelelően bármikor föltehető; de az alábbi négyet minden összejövetelen tegyük föl:
1. Milyen bűnöket követtél el legutóbbi találkozásunk óta?
2. Milyen kísértéseket tapasztaltál?
3. Hogyan szabadultál meg?
4. Mit gondoltál, mondtál vagy tettél, amiről nem tudod eldönteni, hogy bűn-e?
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.04-2006.11.
* * *
Számadó társak kérdései - Föltehetjük őket számot adó társunknak vagy akár saját magunknak
1-26. kérdés forrása: Gordon MacDonald "Rebuilding Your Broken World" (Összetört világunk újjáépítése) c. könyve (Thomas Nelson Inc., 1988)
1. Milyen most az Istennel való kapcsolatod?
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2007.01-2008.11.
* * *
Keresztény hitünk személyes megélése 1. A reformáció egyik nagy felismerése volt az az elv, hogy egy újszövetségi gyülekezetben minden hívő pap, ezért az Istenhez való közeledéshez nincs szükségünk a papok közvetítésére. Sajnos, ez az igazság az idők során nemcsak a protestáns egyházakban homályosult el, hanem az evangéliumi jellegű gyülekezetekben is. Véleményem szerint a legtöbb mai gyülekezetnek néhány ponton változtatnia kellene az istentisztelet megszokott gyakorlatán - például fogékonyabbnak lenni a Szentlélek munkájára. Ha Isten Lelke láthatóan munkálkodik valakiben, akkor talán szót kellene kapnia. (1Kor 14,26kk: "Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja! ...A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg. De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, az előző hallgasson el.") Jelenleg nem tudok olyan emberről, aki a jövő előre jelzése tekintetében próféta volna, de lehet még ilyen is köztünk, sőt gyógyítás és nyelveken szólás is, melynek megvan a helye a gyülekezetben, amennyiben van hozzá magyarázat. Lehet, hogy nem volt ilyesmi eddig, de a jövőben attól még lehet. Ha ezt tagadjuk, olyanok vagyunk, mint a csodák létét tagadó ateisták. Ki merné megkötni Isten kezét, ha ő cselekedni akar? Még sosem voltam karizmatikus gyülekezetben, csak hallomásból ismerem őket. De ha találnék az Ige szerint élő karizmatikus gyülekezetet, azzal szívesebben együttműködnék, mint egy nem karizmatikus közösséggel, amely az Igével ellentétesen, azt semmibe véve él. 2. Természetesen fontos a tévtanítás megakadályozása is, és a rend fenntartása. De azért ne vigyük túlzásba. Az elöljáróinkat tisztelnünk kell (pl. 1Tim 5,17), s az 1Tim 5,23 szerint az élet apró dolgaira nézve is adhatnak tanácsot. Úgy vélem azonban, tényleges hatalmuk általában a gyülekezeti életre korlátozódik, s legtöbbször nem szabad beleszólniuk a hívők magánéletébe, kivéve az egyértelmű bűnt (Mt 18). Igaz, hogy Pál borivásra biztatta Timóteust, de szerintem Timóteus nyugodtan mondhatta volna, hogy ő nem iszik bort (pl. elvből, ld. Róm 14). Mindenkinek a Szentlélek vezetésével kell élnie aszerint, amire eljutott (Fil 3,15k: "Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk"). A gyülekezeti vezetőket le lehet váltani, s ha vétkeznek, mindenki előtt meg kell feddeni, de csak 2-3 tanú szavára (1Tim 5,19k). 3. Nem hiszem, hogy az elöljáróink minden parancsának engedelmeskednünk kellene (pl. kit vegyünk feleségül). Konkrétan a levelezésünkbe szerintem nem volna szabad beleszólniuk. Állítólag a gyülekezet minden tagjában a Szentlélek lakozik - akkor miért ne szólhatnánk egymáshoz akár írásban, akár szóban? Nem vagyunk tévedhetetlenek, de a vezetők sem azok, ezért legfeljebb ahhoz van joguk, hogy az Ige alapján rámutassanak egy adott tanítás téves voltára. Tudom persze, miért nem így járnak el sokszor: egyrészt nekik sincsenek megbízható válaszaik, másrészt a nyílt kommunikációval kapcsolatos rossz tapasztalatok igazolják, hogy a gyülekezetek nem minden tagjában lakozik a Szentlélek, ezért aztán a kommunikáció engedése sok káros megnyilvánuláshoz vezet. A helyes megoldás azonban mégsem a Lélek elfojtása, hanem a nem odavaló tagok eltávolítása. Hogy akkor kevés tag maradna? Az bizony meglehet! Legalábbis rövid távon csökkenne a taglétszám, azonban meggyőződésem, hogy a gyülekezeti fegyelem helyes (kellően szigorú) alkalmazása révén hosszú távon igencsak gyarapodnának a keresztény közösségek. 4. A gyülekezetnek el kell döntenie, hogy milyen bűnök esetében alkalmazza mindenképpen a Mt 18-ban leírt gyülekezeti fegyelmezést. A Mt 18,15 ("Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát") egyes kéziratokban a "vétkezik ellened" kifejezést tartalmazza (vö. új ford. lábjegyzet). Azonban a józan ész és pl. a 3Móz 5,1 alapján nyilvánvaló, hogy akkor is szólnunk kell, ha nem ellenünk vétkezik az atyafi ("Ha azzal vétkezik valaki, hogy átkozódást hallott, és bár tanúja volt, akár látta, akár megtudta a dolgot, de nem jelenti, bűnrészessé válik"). Szerintem legalább az olyan egyértelmű bűnök esetében alkalmaznunk kell ezt, amelyekben valaki tudatosan megmarad. Az olyan dolgok esetében, amelyek az Ige alapján nem egyértelműen bűnök (talán ilyen pl. a dohányzás), meg kellene várnunk, amíg tisztán látunk, és (lehetőleg) teljes egyetértésre jutunk. (A dohányzást a szentségmozgalomhoz tartozó gyülekezetek - sőt az adventisták is - általában tiltják, akárcsak az alkoholfogyasztást.) A súlyos kérdésekben egyébként mindig erre kellene törekednünk. Jó lenne folytatni a párbeszédet, és ha lehet, különböző fórumokon (pl. csoportórák, vasárnapi iskola, gyülekezeti órák) megbeszélni ezeket a dolgokat, lassan elindulva a bűnből való megtérés, az ébredés felé. Jó volna, ha azok, akik ráébrednek a bűneikre, mások előtt is megvallanák azokat - akár az istentiszteleten, akár különböző kisebb csoportok előtt ("Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének"; Jak 5,16). 5. Ami engem illet, csak olyan testvérben tudok teljesen megbízni, aki a keresztény életben kizártnak tartja a szándékos bűnt (s a jelleme és a tettei is ezt tükrözik), és kész átláthatóvá tenni előttem az életét. Ellenkező esetben elvileg bármit feltételezhetek róla, hiszen lehet, hogy éppen azt tartja megengedhető kivételnek. Szerintem mások életének a megvizsgálása nem a dolgukba való avatkozás (vö. 1Pt 4,15), hanem a testvéri szeretet megnyilvánulása; és a vezetők esetében mindenképpen szükséges (1Tim 3,10: "De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek"). A Róm 14,4 szerint helytelen mások felett ítélkezni; ott azonban nem szándékos bűnről van szó, hanem "hitben erőtlenekről" és általuk félreértett, nem túl jelentős kérdésekről (pl. vegetáriánus étrend, tiszta és tisztátalan ételek, napok megkülönböztetése). A szándékos/tudatos bűnben való megmaradás esetén viszont meg KELL intenünk egymást (Mt 18). 6. Elborítanak, megfojtanak és megvakítanak minket a bűneink, és mi nem térünk meg, mert ragaszkodunk hozzájuk, okosabbak akarunk lenni Istennél, és nem hagyjuk, hogy meggyógyítson minket. Pedig micsoda ajándékokat szeretne adni nekünk! Egymást sem intjük meg, nem gyakoroljuk a Mt 18,15kk szerinti gyülekezeti fegyelmet, mert félünk, hogy a megintett ember visszavág, és kiteregeti a mi szennyesünket. Bárcsak megfogadnánk Jézus tanácsát! "Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek: Tőle féljetek" (Lk 12,1-5). 7. A fentiek alapján egyértelműnek látszik, hogy nemcsak nagyobb és óhatatlanul szervezettebb, formálisabb istentiszteletekre (vasárnapi kereszténységre) van szükség, hanem kisebb, kötetlenebb, személyesebb légkörű csoportokra (hétköznapi kereszténységre) is, melyek keretében mód nyílik hitünk személyes megélésére, tapasztalataink és élményeink egymással való megosztására, egymás építésére, a bátorításra, az intésre, az egymásért és másokért való imádkozásra. Így volt ez az első keresztények idejében is (ApCsel 2,46; 5,42; 20,20). Milyen jó lenne, ha kereszténységünket nem a Krisztus visszajövetelének apró részleteiről vagy elvont dogmákról szóló tanításokban és vitákban élnénk meg, sem az elvakult, fanatikus, a bűnnel nem törődő "dicsőítésben" vagy kegyelmi ajándékokért való rajongásban, hanem elsősorban a józan, gyakorlati, személyes szentségben és szeretetben, amelynél nincs hatékonyabb bizonyságtétel! Adja az Úr, hogy vállaljuk az ezzel járó áldozatot és kockázatot, közelebb kerülve az ébredéshez! Imádkozzunk ezért buzgón és kitartóan, mivel csak ő adhat ébredést - de hadd kezdődjön az személy szerint VELÜNK! Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02.
* * *
Személyes evangelizáció 1. Ha megtalálnánk az AIDS ellenszerét - s ha ráadásul olyan országban élnénk, amelyben a lakosok többsége HIV pozitív -, alighanem mindent megtennénk annak érdekében, hogy a betegek bevegyék a gyógyszert. Akkor is igyekeznénk meggyőzni őket, ha nem hinnének a gyógyulásban (sőt esetleg a betegségben sem), és kinevetnének. Az a kifogás sem tartana vissza, hogy már sokan próbálkoztak ezzel, de hiába. Az evangelizációban miért nem vagyunk elszántabbak? Talán azért, mert mi sem hiszünk benne annyira, ugyanis minket sem változtatott meg alapvetően.
2. a. Ne gondoljuk, hogy az evangélium továbbadásának szinte minden egyébnél fontosabb feladatát rábízhatjuk másokra, akiknek ez a hivatásuk - misszionáriusokra, lelkészekre stb. Krisztus nagy küldetése vagy missziós parancsa mindnyájunknak szól: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28,18-20). De hogyan teljesítsük ezt a küldetést?
b. Úgy tűnik, a mai emberek kevésbé fogékonyak az evangelizációs programokra, nagyszabású igehirdetésekre - ilyen eseményeken általában igen kevesen térnek meg, és még kevesebb a tartós gyümölcs. Napjainkban ezért a személyes kapcsolatok építése jelenti a leghatékonyabb módszert. Próbáljunk minél mélyebb barátságot kötni egy vagy néhány emberrel, anélkül hogy mindenáron megtéríteni próbálnánk őket (főleg kezdetben ne erre törekedjünk, inkább ne is beszéljünk ilyesmiről), és a jellemünkkel, az életünkkel tegyünk bizonyságot nekik. Idővel talán megnyerjük őket - vagy legrosszabb esetben lesz néhány jó barátunk.
3. A fentieket erősíti meg az is, hogy az alábbi módszer, melyet kb. egy éven át alkalmaztam, nem hozta meg a várt eredményeket - bár voltak gyümölcsei, nem tudok egyetlen emberről sem, aki ennek hatására megtért volna. 2005. május 26-tól 2006. augusztus elejéig többek között "szendvicsemberként" evangelizáltam: elöl és hátul egy-egy 110 x 32 cm-es táblát akasztottam a nyakamba (köztük voltam én, innen az elnevezés) a következő szöveggel:
I'm a translator - Itt a megoldás a korrupcióra, a magas adókra, a sok válásra és nyomorúságra! ÉBREDÉS = SZENTSÉG + SZEMÉLYESSÉG + SZEGÉNYSÉG!
4. Eleinte ugyanez a szöveg angolul is szerepelt a táblákon (melyek tartalma elöl és hátul azonos), így azok 62 cm szélesek voltak. Ezt azonban nehézkes volt kezelni, könnyen belekapott a szél, úgyhogy hamar megfeleztem. Mivel a táblával nem mehettem be piacokra és üzletházakba, s a BKV járatain való használatára sem kaptam engedélyt (az Akácfa utcai irodában azt mondták, hogy belső szabályzatuk nem engedi meg az ilyesmit), fehér pólóra fekete betűkkel készíttettem egy rövidebb feliratot (az első 4 és az utolsó sor szövegével) a Kreatív Póló nevű cégnél, amely az Örs vezér téri Sugárban található (a Kálvin téri aluljáróban és a Széna téri Mammut I-ben is vannak ilyen szolgáltatások). Így utazásnál a pólót használtam, a táblákkal pedig forgalmas helyeket (pályaudvarok, buszvégállomások stb.) kerestem föl. A hullámpapírból készült táblák egyébként könnyen szállíthatók, mivel harmonikaszerűen összecsukhatók (5-5 db A4-es lapot ragasztottam rájuk, s kívülről gyógyszertárban kapható nejlonlepedővel vontam be őket). E szolgálat során több komoly beszélgetés is kialakult. Az említett barátomon kívül mással is találkoztam, aki egy vidéki városban 3 hónapig alkalmazta ezt a módszert. Egyes keresztények furcsának, mulatságosnak vagy idejétmúltnak találták, mások örültek neki, lelkesítettek. Az előbbieknek hadd hívjam föl a figyelmét arra, hogy a bibliai időkben sem volt divatos és vonzó a zsákruha, sőt éppen szokatlan egyszerűségénél fogva volt alkalmas annak kifejezésére, hogy viselője teljesen megalázkodott Isten előtt, és az emberek véleményétől függetlenül minden figyelmét az adott ügynek szenteli - ami lehetett pl. emberek halála vagy a nemzet siralmas állapota (1Móz 37,34; 2Kir 19,1k; Eszt 4,1kk). Bárcsak minél többen és többféleképpen tennénk bizonyságot Megváltó Urunkról, valamint iránta való hálánkról és szeretetünkről!
5. 2005. aug. 26-tól új táblát használtam, amelyen nagyobb betűkkel rövidebb feliratot helyeztem el, mivel kevesen álltak meg elolvasni a hosszabb szöveget. Egyúttal traktátusokat is kínáltam, melyek Az "ismeretlen" evangéliumot, a Felhívásomat, A bűn és a szenvedés problémáját és más írásaimat tartalmazták. Az új tábla szövege a következő volt:
JÉZUS Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.05-2006.08.
* * *
Egyházfegyelem a reformátoroknál és a protestáns hitvallási iratokban
TARTALOM
Vannak, akik az igaz egyház ismertetőjegyei (ismertetőjelei) közé sorolják a (megfelelően gyakorolt) fegyelmet. Noha Luther és Kálvin csak Isten Igéjének (tiszta) hirdetését és a szentségek helyes kiszolgáltatását sorolta ide, kétségkívül ők is igen fontosnak tartották a gyülekezeti fegyelem fenntartását. Bár a reformátorok és általában a protestáns hitvallási iratok egyértelműen fogalmaznak a témánkba vágó kérdésekben, az egyházi és különösen az egyéni gyakorlat (alighanem az egyéni nézeteket is beleértve) általában erősen eltér a leírt elvektől - kiváltképpen mai, pluralista társadalmainkban. Az alábbiakban az elméletet vesszük szemügyre. A téma iránt bővebben érdeklődőknek ajánlom a Kis Tükör füzetek sorozat 7. tagját, Daniel E. Wray "Egyházfegyelem" c. írását (Koinónia, 1999).
I. Reformátusok (presbiteriánusok, kálvinisták)
1. Kálvin Genfben valósíthatta meg radikális reformját szigorú erkölcsi elvei alapján - melyek szerint "ha az ember megnyerte Isten kegyelmét, méltóvá kell magát tenni ahhoz, egész élete tisztasága által". Ő és követői ehhez is tartották magukat: Genf kb. 5000 férfilakosa közül "négy év alatt 8-900-at fogtak el, 76-ot száműztek és 58-at végeztek ki" - köztük Servet (Szervét) Mihályt. "A fényűzést nagyon üldözték, még a legártatlanabb játékokat és mulatságokat, zenét, táncot is keményen büntették, jaj volt annak, ki isteni tisztelet alatt mosolygott.... Alig volt nap prédikáció nélkül, vasárnap pedig négyszer mentek templomba. Világinak sem volt szabad elmaradni soha" (Nagy képes világtörténet, szerk. Marczali Henrik, VII. kötet, II. rész, X. fejezet: Kálvin reformja). Az egyházfegyelemmel kapcsolatos nézeteit "A keresztyén vallás rendszere" c. művében fejtette ki részletesen (Institutio Christianae Religionis, 4. könyv, 12. fejezet). Lásd még a János evangéliumának kommentárjában leírt idevágó megjegyzéseit.
2. A református "kis kátéban" (Heidelbergi Káté) a következőket találjuk: "82. K.: Oda bocsáthatók-e ehhez az Úrvacsorához azok, akik felfogásukkal és életükkel hitetleneknek és istenteleneknek bizonyulnak? F.: Nem. Mert az megszentségtelenítené Isten Szövetségét és felgerjesztené az Ő haragját az egész gyülekezetre. Azért kötelessége a keresztyén Egyháznak, hogy az ilyeneket Krisztus és az Apostolok rendelete szerint a mennyország kulcsaival mindaddig kizárja, amíg be nem bizonyítják életük megjobbítását." "85. K.: Mi módon nyílik meg és zárul be a mennyország a keresztyén (egyházi) fegyelem által? F.: Úgy, hogy Krisztus parancsára mind azok, akik keresztyén név alatt nem keresztyén tudományt (tant) vallanak s nem élnek keresztyén életet, miután néhányszor atyafiságosan figyelmeztettek és tévelygéseikkel, vagy szégyenletes életükkel fel nem hagynak bejelentetnek a gyülekezetnek, vagy a gyülekezet által e célból megbízottaknak. És ha ezek intését sem veszik fel, akkor ezek a sákramentumoktól való eltiltással kirekesztik őket a keresztyén gyülekezetből, Isten pedig a Krisztus országából. És újból akkor vétetnek fel Krisztusnak és az Ő gyülekezetének tagjaivá, ha valóságos megjobbulást ígérnek és mutatnak is fel." "87. K.: Nem idvezülhetnek-é tehát azok, akik istentelen, háládatlan életükben megmaradva nem térnek meg Istenhez? F.: Semmiképpen nem. Mert az Írás azt mondja; hogy se szemérmetlen, se bálványimádó, se házasságtörő, se tolvaj, se telhetetlen, se részeges, se szidalmazó, se rabló, sem ezekhez hasonló nem örökölheti Istennek országát."
II. Evangélikusok (lutheránusok)
1. Luther írja az evangélikus egyház hivatalos hitvallási iratainak gyűjteményébe (Konkordiakönyv) is felvett Schmalkaldeni cikkek III. részének az átokról (kiátkozás, kiközösítés, kizárás) szóló rövid fejezetében (a 31. jegyzetnél): "A nagy átkot, ahogy ezt a pápa nevezi, tisztán világi büntetésnek tartjuk, és ahhoz nekünk egyházi szolgáknak semmi közünk. A kis átok, az igazi keresztyén átok, amelynél fogva a nyilvánvaló és elvetemült bűnösöket nem bocsátjuk addig a szentséghez, vagy más egyházi közösséghez, amíg magukat meg nem jobbítják és a bűnt nem kerülik." Melanchton Fülöp pedig azt írja "Az Ágostai Hitvallás Védelme" (Apológia) c. művében (mely szintén a Konkordiakönyvhöz tartozik): "A megátalkodott bűnösnek és a szentségek megvetőinek kiközösítést is hirdetnek" (IV. rész, a gyónásról szóló XI. cikk védelme, 4. [65.] pont). A különféle hitvallási iratok több nyelven is olvashatók az aradi evangélikus egyház webhelyén.
1. A Westminsteri Hitvallás, amely a (kálvinista) puritánok nézeteit tükrözi, az egyházfegyelemről szóló 30. fejezetében azt írja: "1. Az Úr Jézus, mint Király és az Ő egyházának a feje kijelölt egy kormányzati módot, amelyet az egyház elöljárói gyakorolnak, de amely különbözik a világi hatóságok kormányzásától. 2. Az egyház ezen elöljáróira Ő rábízta a mennyek országának kulcsait. Ezért nekik hatalmukban áll, hogy visszatartsák vagy megbocsássák a bűnöket, hogy bezárják a mennyek országát a meg nem térő előtt úgy az Ige, mint az egyházfegyelem gyakorlása által, valamint hogy megnyissák azt a megtérő bűnös előtt az evangélium hirdetése és a fegyelmezés felfüggesztése által, ahogy a helyzet megköveteli. 3. Az egyházi fegyelmezés szükséges, hogy megjavítsuk és visszanyerjük azokat a testvéreket, akik vétkeztek és törvényszegők, hogy elrettentsünk másokat az ilyen jellegű vétkektől és törvényszegésektől, hogy megtisztítsuk a kovászt, amely megfertőzteti az egész gyülekezetet, hogy fenntartsuk és érvényesítsük a Krisztus tisztességét, valamint az evangélium szent bizonyságtételeit, és hogy elhárítsuk Isten haragját, amely jogosan kiáradhatna a gyülekezetre, ha megengednénk, hogy az Ő szövetségét és annak jegyeit közismert és önfejű megszegők [bűnösök] megcsúfolják. 4. Ezen célok megvalósítása érdekében az egyházi szolgák eljárásai: intés, felfüggesztés vagy eltiltás az Úrvacsorától egy időre, vagy kizárás a gyülekezetből - a vétek és a törvényszegés természetének, illetve a személy vétkességi fokának megfelelően."
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2009.08-2011.12.
* * *
Bibliai igék a szegénység, gazdagság, vagyon, pénz témájáról (a teljesség igénye nélkül) A másként nem jelölt szentírási idézetek az 1990-ben revideált új protestáns fordításból valók.
Ószövetség
5Móz 8,3: "Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik."
1Sám 2,7-9: "Az ÚR tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az ÚRéi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. Híveinek lábát megőrzi, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje."
1Krón 29,8-9: "Akinek drágaköve volt, odaadta az ÚR házának a kincseihez, a gérsóni Jehiél kezéhez. És örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívvel, önként adakoztak az ÚRnak. Dávid király is nagy örömmel örvendezett."
2Krón 25,7.9: "Elment azonban hozzá az Isten embere, és ezt mondta: Ne induljon el veled, ó király, Izráel serege, mert nem lesz az ÚR Izráellel, az efraimiakkal.... Amacjá ezt kérdezte az Isten emberétől: De mi lesz azzal a száz talentummal, amit az izráeli csapatnak adtam? Az Isten embere így felelt: Tud az ÚR neked annál többet is adni!"
Zsolt 12,6: "Most már fölkelek - mondja az ÚR - a nyomorultak elnyomása, a szegények sóhajtása miatt, és szabadulást adok az arra vágyódónak."
Zsolt 15,1-2.5: "URam, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? Az, aki feddhetetlenül él.... Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha."
Zsolt 62,11: "Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el!"
Zsolt 50,10.12: "Hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata.... Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti."
Zsolt 84,12-13: "Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az ÚR azoktól, akik feddhetetlenül élnek. Seregek URa, boldog az az ember, aki benned bízik!"
Zsolt 119,72: "Jobb nekem a te törvényed, mint ezernyi arany és ezüst."
Péld 3,9-10: "Tiszteld az URat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból."
Péld 13,11: "Könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik."
Péld 13,23: "Sok eledelt terem a szegények szántóföldje, de van, akit tönkretesz a törvénytelenség."
Péld 15,16: "Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele."
Péld 19,17: "Aki könyörül a nincstelenen, az ÚRnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét."
Péld 21,20: "Drága kincs és olaj van a bölcs hajlékában, az ostoba ember pedig eltékozolja azt."
Péld 22,2: "A gazdag és szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi." (Ravasz-ford.)
Péld 22,7: "A gazdag uralkodik a szegényeken, és az adós szolgája a kölcsönadónak."
Péld 28,6: "Jobb a feddhetetlenül élő szegény annál, aki gazdag, de görbe utakon jár."
Péld 28,27: "Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek, de aki elfordítja tőle tekintetét, azt sok átok éri."
Péld 30,8-9: "Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az ÚR? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét!"
Mal 3,10: "Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek URa. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok."
Újszövetség
Mt 6,19-21: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is."
Mt 6,31-34: "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
Mt 13,44: "Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet."
Mt 19,21: "Jézus így válaszolt neki: 'Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.'"
Mt 25,20-21: "Eljött az, aki az öt talentumot kapta, odavitte a másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!"
Mk 7,21-23: "Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert."
Mk 12,42-44: "Egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: 'Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.'"
Lk 6,20-26: "Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: 'Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek.... De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! ...Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!'"
Lk 12,15: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg."
Lk 12,19-21: "...ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag."
Lk 12,33-34: "Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is. Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről..."
Lk 12,42-48: "Az Úr így válaszolt: 'Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál! Bizony, mondom néktek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt.... Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.'"
Lk 16,11-13: "Ezért ha a világi vagyonnal nem vagytok megbízhatóak, ki fogja rátok bízni az igazit? Ha nem lehet rátok bízni másokét, ki adja meg nektek, ami a tiétek? Egy szolga nem szolgálhat egyszerre két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a pénznek [szó szerint: 'mammon']." (Egyszerű ford.)
Lk 16,25: "Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz."
Lk 18,22-30: "Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: 'Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.' Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. Jézus ezt látva, így szólt: 'Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.' Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: 'Akkor ki üdvözülhet?' Ő így felelt: 'Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.' Ekkor így szólt Péter: 'Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged.' Ő pedig ezt mondta nekik: 'Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.'"
Lk 19,8-9: "Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: 'Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.' Jézus így felelt neki: 'Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.'"
ApCsel 2,44-45: "Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá."
ApCsel 4,32-35: "A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá."
Róm 15,26-27: "Macedónia és Akhája ugyanis jónak látta, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek. Jónak látták ezt, de tartoznak is vele nekik, mert ha a pogányok részesültek az ő lelki javaikban, akkor tartoznak azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik."
1Kor 4,2.7: "Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.... Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?"
1Kor 5,11: "Ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek."
1Kor 6,9-10: "Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát."
1Kor 7,29-31: "Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék, és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik."
1Kor 13,3: "És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból."
1Kor 16,1-2: "Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek."
2Kor 6,10: "...mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden."
2Kor 8,2-4: "Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek."
2Kor 8,9: "Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok."
2Kor 8,12-14: "Mert ha megvan a készség, az aszerint kedves, amije kinek-kinek van, nem aszerint, amije nincs. Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen".
2Kor 9,6-8: "Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert 'a jókedvű adakozót szereti az Isten'. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre."
Gal 6,6-10: "Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."
Ef 4,28: "Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek."
Fil 4,11-14: "Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban."
Kol 3,5-6: "Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten."
1Tim 6,10: "Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak."
1Tim 6,17-19: "Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk. A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet."
2Tim 3,1-2.5: "Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek..., felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől."
Zsid 10,34-35: "A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van."
Zsid 11,24-26: "Mózes... inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett."
Zsid 13,6: "Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: 'Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.'"
Jak 1,9-10: "A szegénysorsú testvér dicsekedjék a méltóságával, a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága."
Jak 2,1.5: "Ne legyetek személyválogatók... Vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért?"
Jak 5,1-5: "Tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is. Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe. Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján."
2Pt 2,14-16: "Szemük parázna vággyal van tele, és telhetetlenek a bűnben, elcsábítják az állhatatlan lelkeket, szívük gyakorlott a kapzsiságban, átok gyermekei. Ezek elhagyták az egyenes utat, eltévelyedtek, és követték Bálámnak, Beór fiának útját, aki a gonoszság bérét szerette, de aki vétkéért feddést kapott: egy néma igavonó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét."
1Jn 3,17-18: "Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan."
Jel 3,17-19: "Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!"
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2008.12
* * *
A szegénységről és az áldozatvállalásról - Gazdagon hogyan nyerhetjük meg Krisztusnak a szegényeket? "Kétféle ateizmus van. Az egyik hirdeti, hogy nincs Isten, tehát tehetek, ami gonoszat csak akarok. A másik mondja: mivel nincs Isten, magam kell, hogy véghezvigyem mindazt a jót, amit Isten cselekedne, ha létezne. Ez utóbbi értelemben Krisztus volt a legnagyobb ateista. Amikor éhes, beteg, szükséget szenvedő embert látott, nem mondta azt, hogy majd az Isten megsegíti. Úgy cselekedett, mintha őt terhelte volna a teljes felelősség. Ezt látva az emberek így szóltak: 'Vajon ez az ember nem maga az Isten?' Így jöttek rá, hogy Jézus maga az Isten Fia." (Richard Wurmbrand "Mélységekben járatta őket" c. regényéből)
1. 2004. jan. 3-án Isten közelségét keresve (böjtölve, imádkozva, egy napot Istenre szánva) többek között arra próbáltam választ kapni, hogy mit tenne Jézus ma a szegénységgel kapcsolatban. Egy éve egyik gyülekezeti tagtársam felhívására elolvastam C.M. Sheldon "Az Ő nyomdokain" c. könyvét, és megfogadtam, hogy mindenben azt fogom tenni, amit Jézus tenne a helyemben. Jan. 3-4-én elolvastam K.P. Yohannan "Revolution in World Missions" c. könyvét (Forradalom a világmisszióban, ld. www.gfa.org), melynek hatására újraértékeltem az egész életemet, és sorsdöntő elhatározásokra jutottam.
2. K.P. Yohannan Dél-India egy eldugott falujában született, 8 évesen befogadta Krisztust, s 16 évesen jelentkezett az Észak-Indiában is működő OM (Operation Mobilization) missziós szervezethez. 1974-től 79-ig a texasi Dallasban működő Criswell Bible College-ban tanult teológiát. Ekkor döbbenten tapasztalta, hogy az amerikai keresztények, akiknek hazáját mint a legtöbb misszionáriust kiküldő országot a kereszténység fellegvárának tartotta, milyen hihetetlen bőségben élnek, anélkül hogy ennek tudatában lennének. Összkomfortos, kényelmes lakásokban laknak, van tv-jük, rádiójuk, telefonjuk, újságjaik, autójuk, bőséges élelmük, rengeteg jogot élveznek. Az akkori anyagi színvonalat alighanem már mi is elértük, talán meg is haladtuk - pl. mobiltelefon, számítógép, internet, mosogatógép. A keresztények pedig összességükben az átlagosnál is jobban élnek. Dőzsölünk ahhoz képest, ahogy Ázsiában emberek milliárdjai tengődnek. Dél-Ázsiában az egy főre jutó bruttó nemzeti termék évi 180$ (ma kb. 36.000 Ft). Ezekben az országokban a napi 1-3 dolláros (200-600 Ft) munkabér jó fizetésnek számít, míg az amerikaiak 54-szer annyit keresnek. A saját családom havi jövedelméből (ami akkor kb. 200.000 Ft volt) sok helyütt 60 ázsiai család is megél. Amikor Yohannan amerikai gyülekezetekben támogatást gyűjtött az ázsiai misszionáriusoknak, ámultan látta, hogy az összegyűlt adományoknál nagyobb összegeket emésztettek fel az alkalmakat követő "szeretetvendégségek".
3. Yohannan felismerte, hogy az ún. 10/40-es ablakban (a Nyugat-Afrikától Kelet-Ázsiáig tartó, az egyenlítőtől 10-40 fokkal északra eső sávban), ahol az evangélium által érintetlen népcsoportok 97%-a (kb. 2,7 milliárd ember) él, a nyugati misszionáriusok által hagyományosan alkalmazott missziói módszerek révén aligha fog teljesülni a Nagy Küldetés, Jézus missziói parancsa ("Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig"; Mt 28,18-20). A William Carey, Hudson Taylor és mások által a XVIII-XIX. században megkezdett missziós munka kezdeti lendülete egy idő után megtorpant, majd erősen visszaesett. A függetlenné vált gyarmati országok ma már nemigen engedik be a nyugati misszionáriusokat, akiket a régi elnyomás megtestesítőinek látnak, a megmaradt missziók pedig leginkább a nagyvárosok környékén működnek, és a "szociális evangelizációra" helyezik a hangsúlyt: kórházakat, iskolákat és egyéb szociális intézményeket működtetnek, ami a kereszténység terjedése szempontjából nem valami hatékony. Az élelmiszersegélyek sem oldják meg alapvetően az éhező ázsiaiak problémáit, mivel a reinkarnáció hívei például nem csak a teheneket védik, hanem többek között a patkányokat is, amelyek Indiában évente az étkezési célú gabonatermés 20%-át emésztik fel.
4. Yohannan szerint a misszió terén szemléletváltásra van szükség, sőt Isten kegyelméből valóságos forradalom zajlik. Ázsiában az Apostolok cselekedeteiben olvasható események ismétlődnek meg tömegesen. Az ázsiai országokból származó, hazai misszionáriusok (akiknek léte persze a korábbi nyugati missziónak köszönhető) ma sokkal hatékonyabban tudják hirdetni az evangéliumot, és teszik is ezt nagy lelkesedéssel és odaadással, sok üldöztetés, szenvedés és fáradozás közepette, a nyugati misszionáriusok "fizetésének" töredékéből megélve (hiszen ők is legfeljebb olyan szinten élnek, mint a szegény ázsiai nem hívők; sokszor a saját családjuk is éhezik). Ugyanakkor Isten számtalan csodát tesz általuk, betegek és megszállottak gyógyulnak meg, s hihetetlen dolgok történnek a Jézus Krisztusba vetett hit nyomán. Így "nem csoda", hogy például egy nyugati misszionáriusok által fenntartott ázsiai kórház közelében, amelynek környékén 75 év alatt egyetlen élő, újszövetségi gyülekezet sem jött létre, egy hazai misszionárius és 30 munkatársa négy év alatt gyülekezetek százait alapította meg. Yohannan Amerikában létrehozott egy Gospel for Asia (GFA, Evangéliumot Ázsiának) nevű szervezetet abból a célból, hogy nyugati támogatással 100.000 hazai misszionáriust küldjön ki, akik eljuttatják az evangéliumot honfitársaikhoz, akik Ázsia távoli, eldugott falvaiban és városaiban élnek hihetetlen fizikai és lelki nyomorban. Ha csupán az Egyesült Államokban a magát újjászületett kereszténynek valló 50 millió ember csekély töredéke vállalná, hogy rendszeresen támogat egy-egy ázsiai misszionáriust - egy misszionárius család már havi 6000 Ft-ból is megélhet, de az evangelizációs és egyéb költségeket beleszámítva is biztosan kijön 30.000-ből -, akkor ez a cél megvalósulna. A GFA jelenleg (2004 elején) 13.500 hazai misszionáriust támogat Ázsiában (és 7000-et képez bibliai iskoláiban), akik naponta kb. 10 gyülekezetet alapítanak. Amint az ázsiai példák milliói igazolják, nem igaz, hogy az emberek csak akkor hallgatnak Krisztus örömhírére, ha előbb betöltjük egyéb szükségleteiket. Ahogy Henry Blackaby, az Isten megtapasztalása c. könyv szerzője mondja, fogékonynak kell lennünk a Szentlélek vezetésére, és az ő munkájába kell bekapcsolódnunk ott, ahol ő munkálkodik.
5. Számot vetettem az életemmel. 2004. április végén lesz 10 éve, hogy hittem Krisztusnak, és "elfogadtam tőle az üdvösség ajándékát", s azóta egyetlen szomszédom sem mutatta a megtérés jeleit, és nem is igen számíthatok erre. Körülöttünk több családban elváltak a szülők, és egyedül nevelik kamasz gyermekeiket. Az egyik építkezik, a másik vállalkozóként küzd, és kisgyermekeiről gondoskodik. Kívülről nézve legtöbbjüknél jobb színvonalon élek. Mondhatom-e nekik: "Álljatok meg, foglalkozzatok kicsit a lelki dolgokkal, azok fontosabbak"? Hiszen én is jólétben élek, annak fenntartásán fáradozom. A közvetlen szomszédságunkban mindkét oldalunkon egy-egy idős néni lakott. Mindketten nyolcvan év felettiek és igen szegények, egyik katolikus, másik református, valószínűleg egyik sem újjászületett hívő. Mindketten nemrég haltak meg. Vajon hol vannak most? Elmondtam nekik az evangéliumot - de csak a szavaimmal; a tetteim, az életkörülményeim mást mutattak. Te minek hiszel inkább: a szavaknak vagy a tetteknek? Amikor ez belém nyilallt, úgy zokogtam, mint utoljára talán kisgyermek koromban. Nem akarom, hogy az ítélet napján azt kelljen hallanom, hogy további szomszédaim és mások is miattam kárhoztak el! Tíz év múltán egyetlen igazi tanítványom, egyetlen egészséges lelki "gyümölcsöm" sincs, legfeljebb olyanok, akik meghaltak, botladoznak vagy végképp elbuktak. A családommal karácsony másnapján megnéztük a Napfivér, holdnővér c. filmet, melyben Assisi Szent Ferenc így szól a barátjához: "Szavak, Bernardo, szavak... Volt idő, amikor hittem a szavakban." Ő a filmben nem a szóbeli evangelizációra helyezte a hangsúlyt, de az összes vagyonáról való lemondása, a szegényekről való gondoskodása annál ékesszólóbban hirdette az evangéliumot.
6. Studd Károly, a híres brit atléta és a Worldwide Evangelization Crusade megalapítója Krisztusért lemondott mindenről, amit az életben elért, miután elolvasta egy ateista szavait, aki többek között az alábbiakat írta: "Ha szilárdan hinném azt, amiről milliók mondják, hogy hiszik, vagyis hogy az e világi vallás ismerete és gyakorlása befolyásolja az ember túlvilági sorsát, akkor a vallás lenne a mindenem. Elvetném a földi élvezetet mint szemetet, a földi gondokat mint ostobaságot, s a földi gondolatokat és érzéseket mint hiábavalóságot. A vallás lenne az ébredés utáni első gondolatom, és az utolsó is, mielőtt este öntudatlan álomba merülök. Csakis ennek ügyéért fáradoznék. Egyedül a közelgő örökkévalóságon gondolkoznék. Szememben a mennynek megnyert egyetlen lélek megérne egy egész életen át tartó szenvedést. Földi következmények sosem tartanák vissza a kezemet, sem csukva a számat. A föld és a földi örömök vagy fájdalmak egy pillanatra sem kötnék le a gondolataimat. Arra törekednék, hogy csakis az örökkévalóságra tekintsek, meg a körülöttem élő halhatatlan lelkekre, akik hamarosan örökre boldogok vagy örökre nyomorultak lesznek. Elmennék szerte a világba, alkalmas és alkalmatlan időben hirdetve ezt az üzenetet: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" (Mt 16,26.)
7. Elhatároztam, hogy - bár én csak "szegény" magyar vagyok - támogatni fogok legalább egy ázsiai misszionáriust úgy, hogy alacsonyabb színvonalon élek 6 tagú családommal (4 gyermekünkből 3 már kamasz). Az autónk árából például bőven kitelne egy ázsiai terepjáró kisbusz (kb. 2 millió Ft), melynek segítségével a GFA misszionáriusai (például a Jézus életéről szóló filmet vetítő csoportok) sokkal hatékonyabban dolgozhatnak. Így a közlekedésre fordított kiadásaink kb. felét megtakaríthatnánk. Szerintem Budapest tömegközlekedése világviszonylatban elég jó - boldogulnánk vele. Az élelem költségéből szintén jócskán lefaraghatnánk. Először csak az autótól akartam "megszabadulni", de kész voltam arra is, hogy ha a családom nem követ, végső esetben akár egyedül menjek a hajléktalanok közé, valóban mindenről lemondva (még azokról is, akik a földön a legdrágábbak számomra, ld. Lk 14,26; 18,29k), követve Krisztust (akinek nem volt hová lehajtania fejét), és hirdetve üzenetét, várva, hogy a családom is kövessen. Kész voltam gondoskodni róluk: bár bíztam Isten gondoskodásában ("akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek; 1Kor 9,14), amennyiben követtek volna, visszamentem volna dolgozni és egyszerű módon velük lakni.
8. Nehéz időszak következett ezután, melynek részleteibe most nem kívánok belemenni (egy év alatt könyvnyi mennyiségű, 17 db. "Végkifejlet" levelet írtam, melyeket zömmel e-mailben küldtem el a magukat kereszténynek mondó ismerőseimnek és rokonaimnak, s amelyek tartalmának egy része a honlapomon is megtalálható). Jelenleg ritkán használom az autónkat (amely a benzin jövedéki adója miatt hazánkban mindenképpen "luxuscikknek" számít). Ennek egyik oka az anyagi kockázat. Manapság mintha egyre kaotikusabb és veszélyesebb lenne a közlekedés, és nem szeretnék egy százezres vagy akár milliós összeget kifizetni, ha valami történik a kocsival akár mások hibájából (melyet nem feltétlenül ismernének el), akár az enyémből. Ráadásul az autó minél gyakoribb mellőzése nemcsak az ember pénztárcáját kíméli, hanem a környezetet is, ami az egyre súlyosabb természeti problémák és katasztrófák miatt cseppet sem jelentéktelen tényező. Ezenfelül Budapesten a fontosabb utak csúcsforgalom idején egyre reménytelenebbül túlzsúfoltak, amin szintén segít a tömegközlekedés használata. Azonban van egy fontosabb ok is: az autó tönkreteszi a bizonyságtételemet, az ellenkezőjét hirdeti annak, amit hiszek és vallok. Ha ugyanis valóban a lelkek megmentését tartom fő feladatomnak, akkor miért nem mondok le a kényelemről, miért költök fölöslegesen arra, amit nélkülözhetnék? (Tudom, hogy a kocsit nem nélkülözheti mindenki - pl. a taxisofőrök, fuvarosok -, de én igen.) Jézus korában a szamár, a ló vagy a teve volt a tehetősebbek közlekedési eszköze, de Jézus feltehetően gyalog járt; a Jeruzsálembe való bevonuláskor "kölcsön kellett vennie" egy szamarat (Mt 21,1kk).
9. Végül úgy döntöttem, hogy a GFA támogatása helyett egyelőre Magyarországra koncentrálok - hiszen itt is van elég szegény ember -, igyekezve figyelemmel kísérni azokat, akiken segítek. Csupán Budapesten kb. 80 ember hal meg naponta, és ebből becslések szerint 78 a pokolba kerül úgy, hogy csak 15%-uk hallotta oly módon az evangéliumot, hogy fel tudta fogni, miről van szó. S ha magam jólétben élek, hogyan hirdethetem az evangéliumot egy szegény embernek anélkül, hogy komolyan, áldozatosan segítenék rajta? Ha egy csöpp esze van, nem fog hinni nekem. "Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?" (Jak 2,15k.)
10. Nem kifogásként, inkább tanulságként mondom: ha Jézus azt mondja ma, hogy változtassak az életem 80%-án, nem mondhatom azt, hogy idén csak 20%-on változtatok - csak fokozatosan, ne legyünk olyan radikálisak, fanatikusak! -, mert akkor valószínűleg az a 20% sem fog menni. Ma kell változtatnom, 100%-ig engedelmeskedve Isten Igéjének, mert holnapra kialudhat a tűz, és visszasüllyedek a régi közönybe, vagy annál is rosszabb állapotba. Kb. 5 évig "imádkoztam" azért, hogy szegény család lehessünk, és így hitelesebben hirdethessük az evangéliumot. Nem tehetek róla, de Isten engem tett e család fejévé, ezért nekem kellett volna lépnem - szeretettel, de nem feltétlenül a családom minden igényét, elképzelését teljesítve -, és akkor talán a többi területen is jobban boldogultam volna. A szeretet ugyanis "nem örül a hamisságnak" (1Kor 13). Ha igazán szeretem a feleségemet (vagy a "testvéreimet", embertársaimat), akkor mindenekelőtt arra törekszem, hogy megtérjenek az engedetlenségből, és így (helyes) kapcsolatban, közösségben legyenek Istennel. Vagy teljesen alávetjük magunkat Krisztusnak, vagy lényegében nem engedelmeskedünk neki. Vagy mindent neki adunk, vagy semmit (Mt 22,37). Nem szolgálhatunk két úrnak (Mt 6,24).
11. Mennyire vakok tudunk lenni sokszor! Azt mondjuk, megvalósítottuk Krisztus szavait ("aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom", Lk 14,33), mert "készek vagyunk" lemondani róla, Isten az első az életünkben. Nos, tegyünk egy próbát. Felhívlak Krisztusért, hogy mondj le a vagyonod, a jövedelmed egy jelentős részéről, ami igazi áldozatot jelent számodra, és ebből támogass rendszeresen egy ázsiai, magyar vagy egyéb misszionáriust, illetve bármely más, általad jónak látott személyt, szervezetet, célt vagy ügyet. Megteszed? Ezen a ponton mindjárt kiderül, miért is élsz tulajdonképpen. Úgy látom, a gyülekezeteink, az egyházaink tele vannak "gazdag ifjúkkal", akiknek valójában fontosabb a vagyonuk, mint Krisztus követése. Főleg a fiatalabb korosztályra jellemző, hogy nincs elég idő a lelki dolgokra, szolgálatra, mert hajtani kell - a pénzért, a jó, a még jobb életszínvonalért. Nem is beszélve a gyermekeinkről, akik még az általuk megszokott sok jóval sincsenek megelégedve. A lelki vezetőink is gyakran elismerik, hogy nem jut elég idejük az imádságra, az Igében való elmélyedésre. Milyen más lenne a világ, ha valóban elhinnénk a Biblia szavait! A Kelethez képest óriási jólétben élő "nyugati" országok (most már hazánkat is ideérthetjük) meg tudnák segíteni az éhező és nyomorgó keletieket, ha igazán meg akarnák közelíteni az "egyenlőséget", amelyről Pál apostol beszél a 2Kor 8,7-15-ben. A nyugati "keresztény" nemzetek tönkre fognak menni, ha nem veszik komolyan a kereszténységet - ennek jelei már ma is tapasztalhatók az erkölcstelenségben, a család intézményének válságában, a homoszexualitás és az abortusz terjedésében stb. Ha Isten keleten tehet csodákat, akkor nyugaton is tehetne (többet), csak igazi keresztényekre volna szükség, akik nemcsak "elfogadták tőle az üdvösség ajándékát", hanem csakugyan mindenestől átadták neki az életüket, és valóban hisznek neki. Föl kellene ébrednie végre a nyugati egyháznak, nem szavakban, hanem tettekben élve meg a kereszténységet ("ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan"; 1Jn 3,18).
12. Döntenünk kell tehát, milyen elvek szerint élünk: "együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk" (1Kor 15,32; Ézs 22,13)? A világon milliárdnyi ember elképzelni sem tudja a jólétünket, mi pedig elképzelni sem tudjuk, hogyan élhetnénk olyan dolgok nélkül, amelyekről ők nem is hallottak. Nem tartom elérhetőnek a teljes egyenlőséget, de efelé kellene igyekeznünk, a "páros önzés" helyett vállalva a komoly családi áldozatokat is, és megelégedve, "ha van élelmünk és ruházatunk" (1Tim 6,8; az itt szereplő "ruházat" szó megfelelője az eredeti görög szövegben és a régi angol fordításban a hajlékot is magában foglalhatja). Általában ennél jóval többel rendelkezünk, és egy normális kereső ember családjában ez várható is, de ne gondoljuk, hogy jogunk van hozzá, vagy kötelességünk a magasabb életszínvonal biztosítása. Egyedül a pokolhoz van jogunk: ha Isten csupán igazságos volna, már ott lennénk. Egyedül az ő kegyelmének köszönhető, hogy még a földön élünk, és pláne, hogy a mennybe juthatunk. Agyag vagyunk Teremtőnk kezében, mellyel azt tehet, amit akar (Ézs 29,16; 45,9; 64,7).
13. Kálvin szerint az emberi szív egy "bálványgyár". Nemcsak a tárgyak imádását nevezhetjük bálványimádásnak, hanem a manapság rendkívül gyakori szenvedélyeket is: pl. italozás, dohányzás, kábítószerezés, internetfüggőség, tvfüggőség stb. Mindez "bálványunk", ha nem tudjuk, nem akarjuk elhagyni. Istent kell ugyanis mindennél és mindenkinél jobban szeretnünk: "szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből" (Mk 12,30). A Róm 1,25 szomorú képet fest az emberről: "Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett". Bálványunk tehát az a személy vagy tárgy, amely elfoglalja a szívünk trónját, ami egyedül Istent illeti. Gyakran a szeretteinket ültetjük oda, pedig az Isten iránti teljes odaadás és szolgálat fontosabb a családnál.
14. Elképzelhető, hogy egy hívő férjnek Krisztusért el kell hagynia a családját (amennyiben a felesége nem akarja követni; Lk 18,28-30), különben Jézus az így cselekvőknek nem ígért volna jutalmat, melybe a Mk 10,28kk szerint az új család, a hívő testvérek is beletartoznak. Az említett igehelyek alapján valószínű, hogy Péter (és néhány más tanítvány) is ebben a helyzetben volt, mivel volt anyósa, tehát felesége is (akiről az evangéliumokban nem hallunk, de az 1Kor 9,5-ben már igen, feltéve, hogy ugyanarról az asszonyról van szó). Amikor ugyanis megállapította: "Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged", Jézus így válaszolt: "Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet." Az ilyen helyzet keresztényüldözés és igazi kereszténység esetében nem lehet túl ritka, mivel egy hitetlen vagy gyenge hitű ember nem feltétlenül követi házastársát a halálba, börtönbe vagy bujdosásba. Jézus kijelentette: "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,26; vö. 9,61k: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára"). Természetesen gondoskodnunk kell a házunk népéről, de nem kell feltétlenül minden kívánságukat teljesítenünk, s ez a kötelesség elsősorban a velünk levőkre vonatkozik (1Tim 5,8); a többiekről elég távolról, korlátozott mértékben gondoskodnunk - már amennyire a "korlátozott mértéket" a mai joggyakorlat és törvények lehetővé teszik (ld. gyerektartási kötelezettség stb.).
15. Sokak szerint a házastársi egység (szinte) minden problémánál fontosabb. Én nem így látom, s ebben erősít meg az 1Kor 7,29kk is: "Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna..., és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik". Sokan úgy gondolják, hogy Pál itt (is) tévedett, mert azt hitte, hamar visszajön Jézus. Azonban Isten, aki Pált ihlette, nem tévedett. Valóban minden embernek rövid a (haláláig) hátralevő ideje, és ha Pál csakugyan nőgyűlölő volt is (ahogy egyesek gondolják), akkor is igazat mondott általa Isten, s ehhez kell tartanunk magunkat (az anyagiakban is, ld. az idézetet). Bármelyik lélek fontosabb a házasságnál, mert a kettő közül csak a lélek örök. Az Ezsdrás 10-ben a zsidóknak el kellett küldeniük az idegen asszonyokat és gyermekeiket, nehogy átvegyék tőlük pogány szokásaikat és isteneiket. Ez természetesen kivételes helyzet volt, de szintén a fenti elvet érzékelteti. Ugyanakkor a házasság Istentől rendelt szent szövetség, melyet - ha egy mód van rá - meg kell őrizni (ld. a gyakorlati szentségről és a feleség engedelmességéről írtakat is).
16. Ne higgyünk a jólét teológiájának, az áldásteológia hirdetőinek, akik szerint az Istennel való járás, a helyes hívő élet (hosszabb távon) jó életszínvonalhoz - sőt egészséghez -, sok anyagi áldáshoz és sikerhez vezet. Jób története, valamint Pál apostol (2Kor 11,23kk) és más kiemelkedő keresztények példája egyaránt azt bizonyítja, hogy ez sokszor nincs így. Inkább az ellenkezőjére számíthatunk, ahogy Jézus is figyelmeztetett rá: "A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot" (Jn 16,33). Ne népszerűségre és jólétre számítsunk, hanem üldöztetésre, ami ritkán eredményez bővelkedést! ("Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!" Lk 6,26; vö. Jn 15,18-20: "Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.... Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.") Pál a 2Kor 8,14-ben azt írja: "hogy így egyenlőség legyen". Ez Isten célja, s ha világviszonylatban az egyenlőség felé haladunk, az számunkra a szegényebbé válást jelenti. Ha az 1Tim 6,17-19 szerint bőkezűen megosztjuk másokkal javainkat, akkor azok feltehetően fogyni fognak. ("A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet".) Tehát erre kell berendezkednünk, nem pedig arra, hogy a fogyasztói társadalom szellemét átvéve egyre gyarapítjuk javainkat.
17. Bogár László írja "Magyarország európai integrációjának történeti aspektusai
" c. tanulmányában (2006): "A globalitás új fogyasztója, a szociológia által 'konzumidiótaként' leírt jelenség ugyanis eredeti emberi (mértéktartásra épülő) identitását elvesztve, időben és térben korlátlanul kiterjeszti fogyasztását. Időben úgy, hogy akkor is fogyaszt, ha nincs pénze, vagyis a hitelekkel egyre inkább megterheli a jövőjét, térben pedig úgy, hogy azt is fogyasztja, amire esetleg semmi szüksége nincs, vagy éppenséggel árt az egészségének. Jellemző, hogy a Nyugat belső tereiben a szemétbe kerülő, a csupán elhízást okozó, esetleg kifejezetten káros (junk food) élelmiszerek mennyisége sokkal nagyobb, mint amennyi ahhoz kellene, hogy az egész világon felszámoljuk a primer éhezést." Ha a fölöslegünkből juttatunk valamennyit a szegényeknek is, ezzel még nem teljesítettük Isten parancsát. Ne mondjuk: "Jézus engem nem hívott el a szegényeken, rászorulókon való segítésre". De bizony elhívott, sőt ezt összekapcsolta az üdvösségre való hívásával! "Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre" (Mt 25,45k). Ha látnánk egy égő családot, amint gyötrődnek a lángok között, talán el is ájulnánk, és nyilván mindent megtennénk a megmentésükért, vagy e helyzet megelőzéséért, amennyiben előre tudnánk róla. Körülöttünk emberek tömegei haladnak a pokol lángjai felé. Vajon ezzel összhangban élünk?
18. George Verwer, az Operation Mobilisation alapítója "Nincs visszaút" c. könyvében (ld. az Irodalmat) számos jó meglátást fogalmaz meg e témában. Többek között a következőket írja: "Képzeljük csak el, mi történne, ha valaki ma este felrobbantana egy bombát az utcánkban! ...Bárkit, aki nem tenne meg minden tőle telhetőt a segítségnyújtásban, árulónak bélyegeznének: olyan embernek, akiben nincs együttérzés. A Sátán ma a föld minden városában és községében bombákat robbantgat. Bárki, aki keresztény létére nem áll be a munkába, az emberek megmentésébe, Jézus Krisztus ügyének az árulója, függetlenül attól, hogy milyen tanításbeli elveket tűz a zászlajára" (60. o.). Lelki értelemben háborúban élünk, ami "az aktívan szolgáló katonától nagy áldozatokat kívánhat. Ha bármit többre értékelünk az Úrnál, annak mennie kell; sőt, maga az Úr is mondhatja, hogy van valami az otthonunkban, amit el kell adni, és azzal is segíteni valamilyen szempontból az Ő munkáját. Ha van egy 2000 fontot érő autónk, lehet, hogy elég lenne csak egy 1000 fontos. (Ha valaki az Operation Mobilisationnál dolgozik, annak csak 100!).... Gyakran halljuk azt a kegyes magyarázatot, hogy ha Krisztus olyan sokat adott nékünk, akkor ezzel összehasonlítva szinte semmi, amit mi adhatunk. És sokszor valóban ezt tesszük. De én jobban szeretem azt az érvelést, hogy ha Krisztus mindent nekünk adott, akkor mi az, amit mi visszatarthatnánk magunknak?" (63. o.) "A laodiceai gyülekezet nem erkölcstelenség vagy részegség miatt volt bűnös, hanem langymeleg szíve miatt, anyagi jólétük okozta önelégültségük miatt. Sokunknak kellene bűnbánatot tartani ezen a két területen!" (Jel 3,18-19; 68. o.)
19. "Alamizsna helyett igazságosságot!" címmel megjelent a Justitia et Pax Bizottságok Európai Konferenciájának nyilatkozata, melyet még a pénzügyi válság 2008. őszi kirobbanása előtt fogalmaztak meg, és amelyről rövid beszámoló olvasható itt. A beszámolóból idézem a következő gondolatokat. "Az ENSZ közgyűlése az ezredfordulón nagyszabású célokat hirdetett meg a szegénység visszaszorítására és a harmadik világ fejlődésének elősegítésére.... Az eredmények sajnos nagyon kiábrándítóak. Ma is több mint egymilliárd ember él a társadalmi kirekesztettség állapotában kevesebb mint napi 1 dollárból. Mára már világos, hogy nem várható a kitűzött célok teljesülése.... A szegény országokat támogató programok fejlődésbarát szerkezeti reformok nélkül csak alamizsnának tekinthetők. A világkereskedelem jelenlegi struktúrája nem felel meg az igazságosság követelményének. A csereigazságosság elvének érvényesülését gátolja a szubvenciós verseny, valamint a szegény országokra gyakorolt nyomás, hogy nyissák meg piacaikat. Az eljárási igazságosság elve sérül a gyenge alkuerejű szegény országok és a döntésalakító nagyhatalmak közötti nemzetközi tárgyalásokban, szabályozási folyamatokban. Különösen az adhat okot aggodalomra, hogy a korábban főként állami kézben lévő közszolgáltatások, pl. a víz, az energia, az oktatási, és az egészségügyi ágazatok piacának megnyitása és magánosítása a szegénység miatti kedvezőtlen nyereségkilátások nyomán növelheti az ellátási nehézségeket." Vajon lesz-e valaha jelentős javulás?
20. Évek távlatából visszanézve úgy érzem, hogy bár sok igazság volt abban, amit annak idején megláttam, számadással tartozom több dologért, amit 2004 elejét követően tettem, mondtam és írtam. Mindenekelőtt a bűnbánat és bocsánatkérés hangján kell szólnom, mivel idővel be kellett látnom, hogy másokról túl keveset, magamról pedig túl sokat tartottam. Nagyrészt meghiúsultak szép reményeim, miközben sok fájdalmas igazsággal kellett szembesülnöm - elsősorban saját hiányosságaimat, bűneimet illetően. Gyakran okoz például szomorúságot, amikor környezetemben olyan hibákkal találkozom, amelyeket ma már magamban is felismerek. Ilyenkor kétszeresen furdal a lelkiismeret, hiszen könnyen lehet, hogy jelenlétük legalább részben a saját (korábbi vagy akár jelenlegi) bűneimnek, gyarlóságaimnak köszönhető.
21. Arra is rá kellett ébrednem, hogy Urunk mennyire szereti menyasszonyát, a keresztény egyházat - és benne a saját gyülekezetemet -, annak minden hibája ellenére. Nemcsak hogy "neki adott igazat" velem szemben - akkor is, ha időnként esetleg tévedett vagy helytelenül járt el -, hanem fel is használta a helyreigazításomra (legalábbis ahogy én láttam mindezt). Kénytelen voltam belátni, milyen képtelenül viselkedtem, amikor felfuvalkodva gőgös szavakra, gondolatokra és tettekre ragadtattam el magam. Hálás vagyok azért az elfogadásért, bátorításért, amit a hívő testvéreim részéről tapasztaltam, de sajnálom, hogy sok szeretetköteléket elszakítottam - talán helyrehozhatatlanul -, és hozzájárultam ahhoz az elidegenedéshez, amely egyébként is együtt jár korunk (keresztény) közösségeivel. Büszkeségem tiltja, hogy több hasonlóan fájdalmas példáról is írjak, de még jócskán lehetne folytatni a sort.
22. Ugyanakkor csodálatos volt megtapasztalni Urunk végtelen kegyelmét, amely sok vétkem ellenére annál ragyogóbban kiáradt rám, esendő bűnösre. Ettől a tökéletesség keresése közben már-már függetlenedtem volna, de jóságos Istenünk felnyitotta szememet, megláttatva velem, hogy nélküle semmi vagyok. Őbenne viszont minden az enyém (mienk, ld. Róm 8,32; 1Kor 3,22) - egyelőre csak hitben, de nagyon is valóságosan, hiszen foglalót is adott mindebből Szentlelkének személyében (Ef 1,13k; Vida-ford.), aki nagy szeretetével mindeddig megtartott a családommal együtt. Hála legyen Urunk kegyelmének kimondhatatlan ajándékáért! Sokat segített ennek felismerésében Philip Yancey Meghökkentő kegyelem c. műve.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02-2011.09.
* * *
Studd Károly (Charles Studd, 1860-1931) élete "Van, ki harangszót hallgatva élné le életét; 1. Charles T. Studd személyében a hitből való élet legjobb példáját ismertem meg (a bibliai példákon kívül). Apja, Edward 1877-ben tért meg D.L. Moody (1837-1899) igehirdetésén, s kb. egy év múlva közvetve előidézte három fiának megtérését is. Károly 1878 és 1884 között világhírű krikettjátékossá vált, de a sport bálványozása közben visszacsúszott a keresztény életben. Később testvérének, George-nak a betegsége és meggyógyulása erősen elgondolkoztatta őt az élete értelméről. Studd Károly is meghallgatta Moodyt, s nagy energiával és sikerrel kezdett munkálkodni sportbarátai megtérésén. Élete további alakulását illetően azonban bizonytalanságba, mély sötétségbe és nyugtalan állapotba került, amikor Isten vezetése helyett a barátaihoz fordult, s emberi értelemre hagyatkozott. Ekkortájt olvasta egy ateista szavait (ld. a szegénységről szóló írás 6. bekezdését): "Ha szilárdan hinném azt, amiről milliók mondják, hogy hiszik..., elmennék szerte a világba, alkalmas és alkalmatlan időben hirdetve ezt az üzenetet: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" Utána teljesen rábízta az életét Krisztusra, s megkapta "a Szentlélek teljességét", és vele a belső békességet, követve Jézust, aki a misszióba hívta őt. 1885-ben a híres "cambridge-i hetes" egyik tagjaként Kínába utazott, hogy a Hudson Taylor (1832-1905) által alapított Kínai Belföldi Misszióban szolgáljon. Indulásuk előtt ez az öt sportoló (köztük Stanley Smith, a cambridge-i evezősök vezetője) és két katonatiszt komoly ébredést indított el az angol nyelvű egyetemeken tartott beszédeivel. 2. Studd Károlyra 1779-ben elhunyt apjától tekintélyes örökség szállt. Studd szó szerint magára értette Jézusnak a 100-szoros "megtérülésre" vonatkozó ígéretét (Mk 10,29k) és a gazdag ifjú történetét (Lk 18,18-23), s elhatározta, hogy lemond minden vagyonáról. Ezt a szándékát aztán Hudson Taylorral is közölte, aki azt tanácsolta neki, hogy a végső döntéssel várjon két évet 25 éves koráig, amikor apja végrendelete szerint megkaphatja a vagyont. Studd nem változtatott a döntésén, s két év múlva (már Kínában) missziós célokra adta becsült pénzét. Kínában megismerkedett az ír Priscilla Stewarttal, és eljegyzésüket követően neki ajándékozta megmaradt vagyonát, melynek akkor már a pontos értékét is tudta. Menyasszonya viszont "tiszta lappal" akarta kezdeni közös életüket, úgyhogy a Studdtól kapott pénzt William Boothnak, az Üdvhadsereg alapítójának adta, amely közösséghez korábban tartozott. Házasságkötésükkor megfogadták, hogy sosem fogják akadályozni egymást az Úr követésében. 3. Tíz év múltán, 1894-ben négy kisgyermekükkel tértek haza Kínából, eléggé megromlott egészségi állapotban. Feleségénél és magánál is többször alkalmazta az olajjal való megkenést (Jak 5,14k), és megtapasztalta Isten csodálatos gyógyításait. 1900-ban Studd a családjával Dél-Indiába ment, ahol 1906-ig Utakamandban szolgált a Független Egyház lelkészeként. Hazatérésük után, 1908-ban a következő hirdetés keltette föl a figyelmét Liverpoolban: "A kannibálok misszionáriusokra várnak". Bár 15 éve gyengélkedett, s eleinte felesége sem támogatta tervét, elhatározta, hogy elmegy Afrikába, ahol már sok fehér kutató és vadász járt, de számos területen még egyáltalán nem hirdették Krisztus evangéliumát. Amikor orvosa véleményére keresztény üzletemberek egy csoportja elállt anyagi támogatásának tervétől, így felelt nekik: "Uraim, Isten elhívott, és én megyek. Utat vágok, bár lehet, hogy a sírom csupán egy lépcsőfok lesz, melyre fiatalabb emberek fölléphetnek." Akkortájt szörnyű asztma kínozta, később pedig többször szenvedett szívrohamoktól, gyengeségtől és betegségektől, elveszítette összes fogát, s végül 71 évesen epekövek miatt halt meg nagy fájdalmak közt, de diadalmas "Halleluját" kiáltva. Nagy döntéseit sosem bánta meg, sőt rendkívül boldog volt, hogy meghozta őket, s Isten igazolta elhatározásait - többek között igen sikeres szolgálatával (különösen Afrikában). Egy nappal azelőtt, hogy betegen és pénz nélkül elindult Afrikába, egy fiatalember megkérdezte tőle: "Igaz-e, hogy 52 évesen itt akarja hagyni a hazáját, az otthonát, a feleségét és a gyermekeit?" "Ha Jézus Krisztus valóban Isten, és meghalt értem, akkor nem létezhet olyan áldozat, amit túl nagynak tartanék érte" - felelte. Később felesége változtatott a véleményén, s bár betegsége miatt nem követhette férjét Afrikába, otthonról többek között kiadványok terjesztésével és szervezéssel támogatta őt. Segítségével Studd megalapította a Worldwide Evangelization Crusade (WEC) nevű missziós szervezetet, melynek már halálakor több mint száz misszionáriusa, 1967-ben pedig a föld 28 országában kb. 1150 munkatársa volt. Ez a felekezetközi szervezet (korábban Heart of Africa Mission, ma Worldwide Evangelization for Christ International) jelenleg több mint 1700 munkatársa révén több mint 80 népcsoporthoz próbálja első ízben eljuttatni az evangéliumot (ld. www.wec-international.org). 4. Alfred Buxton a következőket írta róla Norman Grubb Studd-életrajzának (melyből a fenti információk zöme származik) előszavában: "Studd Károly élete úgy áll előttünk, mint Gibraltár viharvert sziklája - jelezve minden későbbi nemzedéknek, hogy érdemes elveszteni mindazt, amit e világ nyújthat, s mindent kockára tenni az eljövendő világért. Élete örök feddés lesz a kényelmes kereszténységnek. Ő megmutatta, mit jelent anélkül követni Krisztust, hogy ennek árát számolgatnánk és hátratekintenénk... Emlékezetes marad minden nehéz helyzetben megnyilvánuló bátorsága; visszavonulót soha nem fújó elszántsága; az a meggyőződése, hogy Isten akaratát cselekszi, és Isten mindvégig segíteni fogja őt; az emberi erőt megvető hozzáállása, valamint az a készsége, hogy mindent kockára tegyen Krisztusért." Studd így fejezte be egyik beszédét, melyet üzletembereknek tartott egy reggeli közben: "Az Újszövetségből azt tanultam, hogy a kegyesség nem külső alázatosság, amely nyilvánvaló engedetlenséget takar, hanem gyermeki engedelmesség, bizalom és szeretet" (ld. életrajzának 56. oldalát, valamint "A csokoládévitéz, avagy A hősiesség - a kereszténység elveszett akkordja" c. írását). Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.05-2011.10.
* * *
Charles Studd: A csokoládévitéz, (The Chocolate Soldier, or Heroism - The Lost Chord of Christianity;) "A HŐSIESSÉG az elveszett akkord; a mai kereszténység hiányzó hangja!" Minden igazi katona hős! A HŐSIESSÉG NÉLKÜLI KATONA CSOKOLÁDÉVITÉZ! Kit nem indít gúnyos nevetésre a csokoládévitéz puszta gondolata is? Békeidőben az igazi katonák ketrecben sínylődő rab oroszlánok. A harc visszaadja szabadságukat, és elindítja őket, mint az iskolából kiviharzó fiúkat, hogy elérjék szívük vágyát, vagy afelé törekedve elvesszenek. A csata jelenti a katonának a létfontosságú levegőt! A békétől asztmás rohamot kap. A harc ismét ép emberré teszi, s felruházza egy hős szívével, erejével és energiájával.
MINDEN IGAZI KERESZTÉNY KRISZTUS KATONÁJA - a szó szoros értelmében vett hős! Bátrabb a legbátrabbaknál - kineveti a béke csábító szavait, melyekkel az gyakran óvja az embert a nehézségektől, betegségtől, veszélyektől és haláltól, amelyeket ő a legjobb barátai közé sorol.
A TÖBBIEK CSOKOLÁDÉKERESZTÉNYEK - a vízben feloldódnak, s elolvadnak, ha tüzet szimatolnak. Édességek ők - bonbonok, nyalókák! Életüket üvegtálban vagy kartondobozban élik le, egyenként puha védőrétegbe burkolva: fodros kis fehér papírba csomagolva, amely megtartja féltve őrzött, finom szerkezetüket.
Íme, néhány csokoládévitéz képe, melyeket maga az Úr Jézus Krisztus festett meg.
"Ő... így felelt: Megyek, uram - de nem ment el" [Mt 21,30]. Azt mondta, hogy elmegy a pogányokhoz, de inkább a keresztény világhoz ragaszkodott.
"Beszélnek ugyan róla, de nem teszik" [Mt 23,3] - másokat elküldenek, de maguk nem mennek. "Sose mondd valakinek, hogy tegye meg azt, amit magad félsz megtenni" - mondta Gordon tábornok egy tizedesnek, miközben Szevasztopol előtt felugrott egy lövészárok mellvédjére, hogy megigazítson egy sánckosarat, melyet a tizedes nem akart megigazítani, hanem egy közlegényre bízta a feladatot.
A csokoládékeresztény már a harc gondolatától is erős maláriarohamot kap, s a harci riadó hangjára lebénul. "Igazán, mozdulni sem bírok - mondja. - Bárcsak tudnék! De tudok énekelni, s ezek a kedvenc soraim:
"Hála a jóságos Úrnak - mondta egy igen törékeny, fehér hajú hölgy -, Isten sosem akarta, hogy tehetetlen puhatestű legyek!" Nem is volt az!
ISTEN SOSEM VOLT CSOKOLÁDÉGYÁROS, ÉS NEM IS LESZ AZ SOHA. Isten emberei mindig hősök. A Szentírásban követhetjük óriási lábnyomaikat az idő futóhomokján.
NÓÉ Istennel járt. Nem csak prédikált az igazságról, hanem meg is élte azt. Keresztülment a vízen, és nem lágyult meg. Szembeszállt a korabeli közvélekedéssel, nem törődött a gúnyolódók gyűlöletével és csúfolódásával, akik nevettek azon a gondolaton, hogy csak egy út vezet a megmeneküléshez. Figyelmeztette a hitetleneket, és miután beszállt a bárkába, résnyire sem nyitotta ki az Isten által bezárt ajtót. Egy igazi hős, akit nem szennyezett be az emberektől való félelem.
ÁBRAHÁM, az egyszerű pásztor a Láthatatlan Isten szavára fogta a családját meg a vagyonát, és elindult a félelmetes sivatagon át egy távoli föld felé, idegen nép közé, amelynek a nyelvét nem beszélte és nem is értette. Nem rossz! De később még jobbat csinált: nyomába iramodott a friss győzelem mámorában úszó öt szövetséges király hadseregének, mert egy embert meg akart menteni. A serege? Mindössze 318 cseléd, cirkuszi közönségként felfegyverezve. És mégis győzött! "Mindig győz, ki Istennel tart" [Frederick W. Faber "O side with God" c. énekéből]. Micsoda bátorság! Egy egyszerű pásztor! Semmi harci kiképzés! Mégis, milyen hős rendíthette meg őt? Mi volt a nyílt titka? ISTEN BARÁTJA VOLT.
MÓZES, Isten embere, a kaméleon emberi mintája volt - tanult ember, hadvezér, törvényadó, vezető stb. Miután a fáraó unokájaként nevelték, több, mint jó esélyei voltak a trónra. Egy dolog állt csak az útjában - az igazság. Micsoda választás! Micsoda kísértés! Trón egy hazugságért. Becstelenség, száműzetés vagy elég valószínű halál az igazságért. Férfi volt! "Tiltakozott, hogy a fáraó lánya fiának mondják, mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot" [Zsid 11,24-26].
Ismét őt látom. Már idős emberként egyedül, egykedvűen gyalogol vissza Egyiptomba negyven évnyi távollét után, hogy az oroszlánt a saját barlangjában ingerelje, hogy a fáraó rabszolgáit annak orra előtt szabadítsa fel és vezesse őket keresztül a nagy és félelmetes pusztán[HR1]. Ha valami veszélyes ügy, ez biztosan az! Mikor voltak Isten tervei mások? Gondoljunk csak a Jordánra, Jerikóra, Gedeonra, Góliátra és mások tucatjaira! A szelíd cirmos cicákkal kapcsolatos terveket más pecsét díszíti - a csokoládétársaságé! Mennyire szeretik cicáikat, mégis bölcs embereknek gondolják magukat! AZ IGAZI KERESZTÉNYEK ABBAN LELIK KEDVÜKET, HOGY REMÉNYTELEN VÁLLALKOZÁSOKBA FOGNAK KRISZTUSÉRT, Istentől nagy dolgokat várnak, és mindezt jókedvvel próbálják tenni. A történelemben nincs párja Mózes hőstettének. Hogyan vitte véghez? Nem tanácskozott testtel és vérrel; nem embereknek engedelmeskedett, hanem Istennek.
Újra látom az ősz szakállú öreget, amint a Sínai-hegyről ereszkedik alá, hatalmas léptekkel siet a táborba; a szeme villog, akár az izzó parázs. Egyetlen ember kétmillió táncoló dervis ellen, akik kicsapongástól mámorosak. Bravó! Szép munka, öreg! Első osztályú! Arca nem sápad el, de a szája mozog, és azt hiszem, el tudom csípni, amit mond: "Ha Isten velem, ki lehet ellenem? Nem fogok félni az ellenem támadt nép 10.000 tagjától. Ha egy sereg táborozik is velem szemben, a szívem akkor sem fog félni." És nem félt. Ismét győz. Honnan ez az elszánt bátorság? Hallgassuk csak! "Ez a Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb" [4Móz 12,3]. "Az ÚR pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal" [2Móz 33,11]. "De nem ilyen Mózes, a szolgám! - mondta Ura. - Őrá az egész házam van bízva! Szemtől szemben beszélek vele" [4Móz 12,7-8]. Ez a magyarázat Mózesre, a kaméleonra, Isten emberére és barátjára, aki következésképp első osztályú hős.
DÁVID - az Isten szíve szerint való férfi - háborúskodó ember és kiváló vitéz volt. Amikor egész Izráel megfutamodott, Dávid szembenézett Góliáttal - egyedül... Istennel -, ifjonc létére, akit a bátyja alaposan meg is szidott azért, mert csatát látni jött. Mekkora bolond volt Eliáb! Mintha Dávid azért jött volna, hogy csak nézze a csatát, de ne harcoljon. CSOKOLÁDÉKATONÁK AZOK, AKIK CSUPÁN SZEMLÉLIK A CSATÁKAT, ÉS ARCÁTLANUL MÁSOKAT BIZTATNAK A HARCRA. Jobb lenne, ha az útiköltséget inkább arra költenék, hogy valódi harcosokat küldjenek ki. A katonáknak nincs szükségük szárazdajkákra, ha pedig mégis, a Szentlélek mindig helyben van, és kész mindennemű segítségnyújtásra, csupán kérni kell. Nem! Dávid elment a csatába, harcolni is maradt, és győzött! Évein túlmutató bölcsessége miatt nem volt szüksége Saul fegyverzetére. Csak megbéklyózta volna. Felpróbálta, és azon nyomban le is vetette. Ráadásul járás közben is olyan rémes zajt csapott, hogy nem hallotta volna Isten halk, szelíd hangját, amely így szólt: "Dávid, erre van a patak, és ott az öt sima kő. Csak bennem és bennük bízzál. A saját készítésű parittyád nagyszerűen fog szolgálni, és nézd, az a legrövidebb út Góliáthoz." A CSOKOLÁDÉK ELFUTOTTAK - hiszen mind csokoládék voltak -, de Dávid Góliáttal találkozott. Egy sima kő elég is volt.
Dávid titka az volt, hogy csak egy Irányítója volt, méghozzá Ő, a Csalhatatlan. Ő irányította a követ, ahogyan ő vezette az ifjút is. Túl sok irányító elrontja a játékot, még kettő is pont eggyel több a szükségesnél. Krisztus ezért mondta a katonáinak: "Ő tanít majd meg titeket mindenre, és... elvezet titeket a teljes igazságra" [Jn 14,26; 16,13].
"EZ az én szeretett Fiam, REÁ HALLGASSATOK!" [Mk 9,7]
"EGY A KÖZBENJÁRÓ is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." [1Tim 2,5]
EGY IRÁNYÍTÓJA VAN A KERESZTÉNY EMBERNEK - A SZENTLÉLEK ISTEN. Akinek az irányítása valóban azonnali engedelmességet követel anélkül, hogy az emberek jóváhagyására várnánk.
AZ ÖRDÖGHÖZ TÜZES LÖVEDÉK KELL, FRISSEN A SZENTLÉLEK KOHÓJÁBÓL. Csak nevet a hideg, lagymatag lövedékeken, ami pedig a félig vas, félig cserép golyókat, a félig isteni, félig emberi próbálkozásokat illeti, mintha csak hógolyóval dobálnák.
Honnan szerezte ez a zöldfülű a bátorságát és ügyességét? Nem katonai kiképzőtáborokból, sem a teológia szakon, nem is vallásos csendes napokon. Elég "ismerni... az egyedül igaz Istent és... Jézus Krisztust" [Jn 17,3]. Pál elhatározta, hogy csak Jézus Krisztust ismeri, és íme a lenyűgöző eredmény! Míg mások tetszetős elméleteket tanultak, Dávid - akárcsak János - egyedül volt Istennel a pusztaságban, medvékkel és oroszlánokkal edzett. Az eredmény? ISMERTE ISTENT, ÉS HŐSTETTEKET VITT VÉGHEZ. Egyedül Istent ismerte. Egyedül Istenben bízott. Egyedül Istennek engedelmeskedett. Ez a titok. Egyedül Isten ad erőt. Ha felhígítjuk Istent az emberrel, abból a vas és a cserép gyengesége - csokoládé, törékenység - következik!
Bármilyen hős volt is Dávid, sajnos egyszer ő is a csokoládékatona szerepét játszotta. OTTHON MARADT, AMIKOR HARCOLNI KELLETT VOLNA MENNIE. A serege távoli veszélyek közepette az ellenséggel küzdött, és győzött. Dávid biztonságos otthonában tartózkodott, nem messze Isten házától, gyakran föl is keresve azt, mégis élete nagy vereségét szenvedte el, amelynek keserves gyümölcseit egész életében arathatta, és ami méltán elrettenthet másokat attól, hogy balgán kicsapongó életet éljenek. Dávid bűne félelmetes prédikáció (ilyen lehetett Lót prédikációja Sodomában), melynek témája: "NE LÉGY CSOKOLÁDÉVITÉZ!"
Dávid a maga egyszerű, gyors és teljes bűnvallásában ismét igazolta, hogy férfi a talpán. Igazi bűnvalláshoz igazi férfi kell - a csokoládékatona mentegeti vagy palástolja a bűnét. Hasra esik a sárban, tovább evickél, megtörli a száját, szabadulni próbálva a hamis cselekedet kellemetlen ízétől, aztán folytatja útját[HR2], kijelentve: "nem tettem semmi rosszat" [Péld 30,20]. Az öngyilkos bolond! Megöli a lelkiismeretét, hogy megőrizze a méltóság látszatát, mint ahogy Bálám tette, amikor megverte szamarát, aki az ura életét igyekezett megmenteni. Amikor Dávid csokoládékatona volt, az kis híján a végzetét jelentette. Vigyázat!
NÁTÁN is igazi keresztény katona volt. Odament királyához, és szemtől szemben megfeddte őt, akárcsak Péter tette Anániással (csak Dávid kihasználta a lehetőséget, és megvallotta bűnét), de eltérően napjaink csokoládévitézeitől, akik csupán suttognak, nem akarva ítéletet mondani, feddeni vagy eltávolítani a gonoszt az ezzel járó botrány miatt. Hát persze! Igazi Mézesmázos Miskák! Azt mondják: "Semmiség, nem történt semmi! Félreértés az egész!" Mintha Isten ügyének többet ártana az igazság bátor kimondása és megvédése, a kés használata, mint a bűn eltussolása és a tag biztos elhalása, ami az egész testre halált hoz. "Aki az igazságot cselekszi, az igaz", és "aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van" - s nevén kell nevezni [1Jn 3,7k]. Akit másodszor is foglyul ejt az ördög, annak nem ragtapasz és szirup kell, hanem az, hogy egy igaz ember bátran megfeddje, és megtérésre szólítsa föl, eljuttatva őt az üdvösséghez. NAGY SZÜKSÉGÜNK VAN MA "NÁTÁNOKRA", akik semmi mástól nem félnek, mint Istentől - még a botránytól sem.
DÁNIEL is hős volt. De még mennyire! Nem ő volt-e az az ember, akit Isten nagyon szeretett, és egy angyalt küldött hozzá, hogy megmondja neki?
Úgy szeretem nézni, ahogy biztos léptekkel és sugárzó arccal halad az oroszlánok verme felé, és közben csak egyszer áll meg - mint Ura a Golgotára vezető útján -, hogy megnyugtassa könnyező és kétségbeesett királyát. Isten bezárta az oroszlánok száját Dánielért, de szélesre tátotta, amikor azok kerültek oda, akik az Ő szolgája ellen nyitották szóra szájukat.
Az embert a tettei alapján lehet megismerni, és Dániel műve volt három barátja, akik ahelyett, hogy leborultak volna ember és arany előtt, dacoltak a tüzes kemencével.
Ismét látjuk őt, ahogy a díszterem felé igyekszik, és vezetője a fülébe súgja: "Lassan a testtel, Dániel, viselkedj államférfihoz méltóan! Újabb rang és hatalom jut neked, ha tapintatos és bölcs vagy - különösen tapintatos!" Dániel egyszerű válasza pedig így hangzik: "Távozz tőlem, Sátán!" Odaáll a király elé, dacolva a kínzással vagy azonnali halállal - de a király hunyászkodik meg, nem pedig Dániel, aki a szemébe mondja Isten tüzes igazságának egészét, egy vesszőt sem hagyva el belőle.
KERESZTELŐ JÁNOS - egy ember, akit Isten tanított, formált és küldött - a jó öreg János! Ki ne szeretné és csodálná őt? Hiszen még Heródes is szerette. Lényéből alapvetően hiányzott a kenőolaj és a szirup. Mindig kereken és nyomatékkal megmondta a meztelen igazságot. Mivel szeretett, figyelmeztetett. Nem tudott hízelegni. KARDDAL UDVAROLT, ÉS AZ "EMBEREK" ANNÁL JOBBAN SZERETTÉK EZÉRT. Mindig így történik.
A vallási vezetők Jánoshoz küldtek, hogy feltegyék neki minden farizeus kedvenc kérdését: "Milyen hatalommal cselekszed ezeket (a jó dolgokat)?" Ezt kérdezték magától Krisztustól is, és a jótetteiért feszítették meg. János világos és metsző választ adott. "Megmondom nektek, és mást is. (János mindig szabadelvű volt!) Én? Én senki vagyok, de ti és a vezetőitek viperák fajzata." Csípős beszéd a javából! János sosem tálalta csípős szavait szirupos öntetekkel, mindig nagyon bőkezűen bánt az erős paprikával - Isten embere volt, NEM HOLMI MÉZESMÁZAS NYALÁNKSÁG, SEM PEDIG CSOKOLÁDÉKATONA!
Ugyanígy Heródessel is szembeszállt - miután hat hónapot töltött egy föld alatti börtönben - mint "Isten szabadtéri evangelizációjának" embere. Egyenesen a király elé vitték; az udvar és a katonaság hatalmától és fenségétől körülvéve, a fény szokatlan látványától pislogva, de az igazságot semmiképpen nem takargatva kimondta a dörgedelmes rendreutasítást: "Nem szabad feleségül venned azt az asszonyt" [vö. Mk 6,18]. Egy egész prédikáció egyetlen mondatban, melyet éppolyan könnyű megjegyezni, mint amilyen nehéz elfelejteni. János korábban is prédikált már így; Hugh Latimerhez hasonlóan nem riadt vissza attól, hogy egy jó igehirdetést szóról szóra elismételjen egy királynak, ha az nem szentelt neki elég figyelmet.
Jánost Isten és az ördög képviselője egyaránt páratlanul kiváló jellemként tüntette ki. Hallgassuk csak, mit mond a Megváltó egy hevesen szarkasztikus kirohanásában: "Mit gondoltok Jánosról? Szélingatta nádszál? Puha ruhákba öltözött ember?" [Vö. Mt 11,7-11.] Csokoládékeresztény? (Milyen pompás! Ekkor éppen Jézus előtt álltak a csokoládék - farizeusok, szadduceusok, papok, írástudók, törvénytudók és más képmutatók. Hogy élvezhette a tömeg!) "Próféta? Nem, prófétánál sokkal több! Asszonytól születettek között nincs nagyobb Jánosnál." És mit mondott az ördög képviselője, amikor János halála után Jézusról hallott? "Ez Keresztelő János - mondta -, ő támadt fel a halottak közül" [Mt 14,2]. Micsoda jellem! Ki hitte volna, hogy Jézust összetévesztik valakivel? Csak Jánossal lehetett összetéveszteni. Senki sem irigyli tőle a megérdemelt tiszteletet, bármilyen nagy is az, mert János férfi volt - tetőtől talpig tiszta gránit, szemernyi csokoládé sem volt benne.
Bárcsak hallhatta volna János Jézus kijelentését: "tanúim lesztek... egészen a föld végső határáig" [ApCsel 1,8]. Erősen kétlem, hogy Heródes börtöne vagy katonái visszatarthatták volna. Biztosan talált volna módot a menekülésre, és elfutott volna, hogy Krisztus evangéliumát hirdesse, ha nem Afrika legbelsejében, akkor egy még nehezebb és veszélyesebb helyen. Krisztus mégis azt mondta - a hívőknek adott későbbi ajándékára, a Szentlélekre utalva -, hogy "aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála" [Lk 7,28], arra célozva, hogy Jánosénál is nagyobb képességek állnak rendelkezésére minden kereszténynek, s így mindnyájan lehetünk olyanok, mint ő volt - jók, egyenesek, merészek, legyőzhetetlenek, hősiesek.
De vannak itt más lábnyomok is - vérlázítóak; csakis egy emberéi lehetnek: A LEGNAGYOBB KERESZTÉNY PARADOXON, AZ APRÓ ÓRIÁS, PÁL lábnyomai. Feje akkora volt, mint a teste, a szíve pedig mindkettőnél nagyobb. Valamikor a gazember és a bolond keverékeinek tartotta a keresztényeket, és úgy is kezelte őket. Aztán maga is azzá lett. "Bolondnak" nevezték, mert a cselekedetei oly messze voltak attól, amit az emberi ésszerűség diktál, továbbá "őrültnek" Krisztus és emberek iránti felelőtlenül heves buzgósága miatt. Első osztályú tudós volt, de olyan, aki tudta, hogyan kell használnia tudományát; hiszen a polcra tette, kijelentetve, hogy az emberek bölcsessége bolondság, és úgy döntött, hogy nem tud másról, csak Jézus Krisztusról, és róla is mint a megfeszítettről [1Kor 2,2]. Az eredmény: feje tetejére állította a világot. Az élete folytonos hazárdjáték volt Istenért. Naponta szembenézett a halállal Krisztusért. Újra meg újra félelem nélkül állt a vérére szomjazó tömegek elé. Királyok és helytartók elé állt, és "szeme sem rebbent". Arcizma sem rezdült Néró, a pokol ama alelnöke előtt. Megdöbbentő szenvedéseken ment keresztül; olvassuk el őket [pl. 2Kor 11,23-33]. Ura nyomdokain járt, s így ugyanabban a tüneményes dicséretben részesült - Isten mindig igazságosan osztja kegyeit. "Mindenki elhagyta" [2Tim 4,16; vö. Mk 14,50]. Tehát akkoriban is voltak csokoládékeresztények. Aki elhagyta Pált, bizonyára csokoládéból volt. A "CSOKOLÁDÉK" kétségkívül találtak mentséget, ahogy manapság is szoktak. "Ki tudna elviselni egy ilyen fanatikus, heveskedő bolondot, ilyen megalkuvást nem ismerő jellemet? Senki sem munkálkodhat együtt vele, sem ő másokkal!" (Micsoda hazugság! Jézus megtette, és jól kijöttek egymással.) Tapintatlan rajongó volt, aki feladatának tekintette, hogy mindenkinek megmondja a kendőzetlen igazságot, bármi legyen is a következménye. Játszva megszerezte oklevelét, minden erőlködés nélkül. Ráadásul kiváló oklevelet kapott - hóhérbárdot -, melyet csak a kereszt múl felül.
S a történetnek nincs vége. Forduljunk bárhová a Szentírás vagy a történelem lapjain, látni fogjuk, hogy azok az emberek, akik valóban ismerték Istent, és nem csupán hangoztatták ezt, kivétel nélkül a bátorság mintaképei, Jézus mindenre elszánt, vakmerő kalandorai, Isten hazárdjátékosai voltak. "Bolondok és őrültek" - kiáltja a világ és a csokoládék serege. "Igen, Krisztusért" - teszik hozzá az angyalok!
A mai csokikeresztények legalább ősi származásukkal dicsekedhetnek. Vannak RÚBENI CSOKOLÁDÉK, akik nagy fontolgatásokat tartanak, és komoly elhatározásokat is hoznak. Azonban valahogy továbbra is ott ülnek a karámok között, hallgatva hőn szeretett orgonáik sípjait és gyülekezeti énekeiket [Bír 5,15-16; vö. Kecskeméthy-ford.]. A megfontolt önvizsgálat jó dolog. Nagy elhatározásra jutni még jobb. De ha engedelmesség helyett a juhok között lapulunk, hagyva, hogy kevés szorongatott helyzetben levő testvérünk egyedül küzdjön meg a farkasokkal, akkor bizony csak csokoládékeresztények vagyunk. Egy-két éve arra a nagy elhatározásra jutottál, hogy Afrikába mész Krisztusért. Hol vagy most? Angliában? Igen! Igen! Nyalóka! (Bírák 5,16.)
Vannak MÉRÓZI CSOKOLÁDÉK, akik kiérdemelték az Úr angyalának átkát [Bír 5,23]. Megjött a hadüzenet, kitörni készült a harc, mérhetetlen volt a túlerő, Méróz pedig Angliában maradt, konferenciákra járt, amíg véget nem ért az ütközet, majd kényelemben és biztonságban, turistaként utazott el! Kétségtelenül így beszéltek: "Nem harcolhattak, amíg rendesen föl nem szentelték őket, ráadásul oly sok tennivaló volt a zsíros, túltáplált Mérózban, és nem vitás, hogy egy kövér juhnyáj biztonságos helyen való legeltetése mindig is ideális harci kiképzésnek számított"; mintha dadaként lehetne a legjobb katonai kiképzésben részesülni!!! (Bírák 5,23.)
A BÁLÁMI CSOKOLÁDÉK kitűnően indulnak, és kiérdemlik a prófétai címet. Azután elferdül a szemük, megolvadnak, s végül a serpenyőből kifutnak a tűzbe. Így volt ezzel Bálám is.
Bal szemét egyszer csak nem tudta Istenre irányítani, mert az a földre, a mammonra és ama szemtelen csitrire, a népszerűségre akart tekinteni. Azt kellett volna tennie, amit Isten mondott neki, kivájva szemét. Ő azonban azt mondta, hogy túlzás ilyet kérni bárkitől is, és egyébként is mindkét világnak meg akarja kapni a javát. Szívből szeretett volna igaz emberként meghalni, de nem volt hajlandó megadni az igaz élet árát. Nem volt mersze megátkozni Isten népét, ezért mások bűnbe esését tervelte ki. Egy napon azonban, miközben azok, akiket rászedett, a tűzbe rakták a gesztenyéit, maguk is beleestek, s velük együtt Bálám is (4Móz 22-24).
"Tanácsolom neked, hogy végy tőlem gyógyító írt, hogy ismét tiszta legyen a szemed, és meglásd a világgal való flörtölés ostoba voltát" [vö. Jel 3,18].
A DÉMÁSZ nevű csokoládé otthagyta az öreg, tüzes, kemény öklű Pált egy könnyebb út kedvéért. Úgy vélte, hogy Pálnak feddés helyett szemet kéne hunynia a bűn fölött, vagy érzelgősen kellene viszonyulnia hozzá. "Tudod, ő annyira szerette a kést, és sosem használt volna ragtapaszt, mert azt mondta, hogy attól sohasem gyógyul be a seb, csak megbújik, megnagyobbodik, rosszabbodik és veszélyessé válik" (2Timóteus 4,10).
Egy időben MÁRK is beállt a csokoládék közé. Benne hagyta Pált meg Barnabást a pácban, és visszament Jeruzsálembe pihenni - csendes napokra ment. Hála Istennek, nemsokára elege lett ebből, újra aláírta megbízatását, és miután ismét jelentkezett Isten hadseregébe, hasznos katona vált belőle (ApCsel 13,13 [vö. 2Tim 4,11]).
SOK ÍGÉRETES FIATALT TESZNEK CSOKOLÁDÉVÁ AZ ÖREG PRÓFÉTÁK. Azok az idős próféták, akik elveszítették tüzüket, vagy akik tettek helyett szavakkal tüzelnek, általában nagy csokigyártókká válnak. Az a szegény fiatal próféta! Olyan jól haladt, amíg egyedül Istennek engedelmeskedett, de mindennek vége szakadt, amint egy másik hangra hallgatott, noha az egy idős próféta hangja volt. Nem azt mondta az öreg, hogy ő próféta, és közvetlenül Istentől kapta az üzenetet? Micsoda aljas hazugság! A kereszténység talaján és másutt szanaszét hevernek az idős prófétáknak köszönhető roncsok. Isten senkinél sem tűri el az ostobaságot. Mindenkinek választania kell Krisztus és Barabbás között, s minden kereszténynek Isten és egy öreg próféta között. Inkább légy buta szamár egy öreg próféta szemében, mint hogy hallgass édeskés beszédére és hízelgésére, majd ronccsá válj. "Ez az én szeretett Fiam, REÁ hallgassatok!" [Mk 9,7.] Nem, még Mózesre, Illésre vagy akár kettőjükre együtt sem. "REÁ HALLGASSATOK!" "Kenetetek van" Istentől, "ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket" [1Jn 2,20.27]. Azt mondod, hiszel a Bibliának. A tetteid meghazudtolják-e a szavaidat? (1Kir 13.)
A TÍZ KÉM CSOKOLÁDÉ VOLT. Megolvadtak, és ráfolytak Izráel egész közösségére, CSOKOLÁDÉKRÉMMÉ, vagyis olyan "puhányokká" téve őket, akik félnek szembenézni az előttük levő tűzzel és vízzel. Az Úr nem sokra megy a csokoládékkal. Nem a kicsinyeket veti meg, hanem a "csokikat"; mert azt mondta: "Gyermekeitek örökölni fogják az ígéret földjét, melyet ti elveszítettetek azáltal, hogy emberekre hallgattatok, engem pedig megvetettetek" (4Mózes 13) [vö. 14,23.31].
Egykor JÓNÁS is csokikatona lett. Miután Afrikába küldetett, elment Liverpoolba, és hajóra szállt Amerikába. Szerencsére útjába került egy vihar meg egy bálna, melyek háromnapi oktatás révén megtanították őt imádkozni és engedelmeskedni, s ismét a helyes vágányra állították (Jónás 1).
Semmi sem leplezi le annyira a CSOKOLÁDÉKAT, mint amikor egy kis civakodás támad Isten népe között. Egyszer Pállal és Barnabással is megesett ez. Tapasztalatból ítélve úgy vélem, volt ott néhány csokoládé, aki azonnal köddé vált! Korábban megfogadták, hogy elmennek a pogányok közé, de P. és B. viszálya kedvüket szegte. Ha nem csokiból lettek volna, akkor kijelentik: "Pál és Barnabás esete miatt annál fontosabb, hogy Isten közelében maradjak, s pontosabban és precízebben tegyem, amit mondott nekem; úgyhogy kicsit hamarabb megyek Afrikába - ez minden!"
Nehézség, veszély, betegség, halál vagy viszálykodás csak a csokoládékat tartja vissza Isten akaratának cselekvésétől. Ha valaki azt mondja, hogy oroszlán van az úton, az igazi keresztény azonnal rávágja: "Ez aligha elég indok nekem; kéne még mellé egy-két medve is, hogy érdemesnek tartsam elindulni."
A CSOKOLÁDÉK előszeretettel ágálnak azok ellen, akiket fanatikusoknak neveznek, mintha manapság az a veszély fenyegetne, hogy a keresztények fanatikussá válnak! Hiszen a keresztények között olyan ritkák a fanatikusok, mint a dinoszauruszok! Ha a langymelegség ellen emelnének szót, annak volna értelme. Isten igazi embereit mindig fanatikusoknak nevezték. Jézust őrültnek mondták, akárcsak Pált, meg Whitefieldet, Wesleyt, Moodyt és Spurgeont. Nem jutott messzire Isten iskolájában az az ember, akit még nem dicsértek meg azzal, hogy fanatikusnak titulálták. Mi, mai keresztények valóban langymeleg társaság vagyunk. Ha csak feleannyi tüzünk és lelkesedésünk volna, mint az egykori szüfrazsetteknek [a nők politikai egyenjogúságáért, elsősorban választójogáért harcoló nőknek - a ford.], a világ pillanatok alatt megismerné az evangéliumot, és Krisztus visszatérne közénk. Ha volna bennünk annyi bátorság és hősiesség, mint a Flyers tagjaiban vagy azokban az emberekben, akik önkéntesként részt vettek az északi- vagy déli sarki expedíciókban, az első világháborúban vagy bármilyen vakmerő vállalkozásban, akkor tíz évben belül a földön minden lélek megismerhetné Jézus Krisztus nevét és szabadítását.
Ó, borzalom! Ami közönséges emberek vérét fölkavarja, és hősökké teszi őket, attól a keresztények zöme rémült birkanyájként menekül. Katonák naponta kockára teszik életüket saját ügyük érdekében, s oly módon azonosulnak vele, hogy megszégyenítenek minket, keresztényeket, akik általában "istenkísértésnek" nevezzük, ha valaki dacol a veszéllyel, és szembeszáll a túlerővel.
CSOKIS KARAMELLÁK (a fiúk szájragasztóknak nevezik őket), akik így szájalnak: "Megyek, uram", de beleragadnak a keresztény világba! Garantált biztonságban nincs hódítás, és Krisztusnak biztosan nem hódíthatunk így.
Mi, keresztények nagyon gyakran IMÁDSÁGGAL HELYETTESÍTJÜK A CSELEKVÉST. Az imádság jó dolog, de ha az engedelmesség helyébe lép, akkor csupán kirívó képmutatás, megvetésre méltó farizeusság. Legalább annyiszor kellene összejönnünk cselekedni, mint imádkozni - ha nem többször. Minden "ortodox" imaalkalom azzal kezdődik, hogy Isten így szól övéihez: "Menjetek ma dolgozni; imádkozzatok, hogy munkások küldessenek a szőlőmbe." Mire a keresztény így felel: "Megyek, Uram, ahová csak küldesz, hogy neved mindenütt megszenteltessék, gyorsan eljöjjön országod, s akaratod meglegyen úgy a földön, mint a mennyben." De ha az egész azzal végződik, hogy senki nem megy sehova, akkor jobb lett volna meg sem tartani. Az imádság a hithez hasonlóan halott cselekedetek nélkül. Ezért jellemezhető így számos IMAALKALOM: "sok hűhó semmiért". Zerubbábel nemcsak imaalkalmakat tartott, hanem elment fát vágni, és építkezni kezdett. Ezért mondta Isten: "ettől a naptól fogva áldást adok" [Hag 2,19].
Állítólag valaki fölfedezte a régi tanítómesterek titkát. Vajon mi, keresztények nem fedezhetnénk föl és gyakorolhatnánk nagy Tanítómesterünknek és korábbi tanítványainak titkát, a hősiességet? Ők nem kímélték magukat; nem szerették annyira az életüket, hogy visszariadjanak a haláltól, s így rendre megmentették az életüket azáltal, hogy elvesztették Krisztusért.
RENGETEG IDŐT ÉS PÉNZT FECSÉRELÜNK EL A SOK GYŰLÉSSEL, konferenciával és csendes nappal, miközben egyenesen és teljes gőzzel a csatába kellene indulnunk.
A "vox humana" ("emberi hang" az orgonán) túl fontos szerepet játszik mai keresztény orgonáinkban és szervezeteinkben. Bárki játszik is a hangszeren, halovány lesz a zene, ha hiányoznak belőle vagy kihasználatlanok az "azonnali engedelmesség" és a "szenvedélyes vitézség" szünetei. Nélkülük lehetetlen megszólaltatni a hősiesség "Elveszett akkordját".
"Bármit mond nektek, tegyétek meg" - mondta a Szent Szűz [Jn 2,5]. Mi volt a feladat? Nem szirupot és ízesítőszert kellett tenni a házban levő puhány "szent fazekakba", hanem az élet vizét önteni a kinti üres kőedényekbe. A kánai menyegző szégyenteljesen ért volna véget, ha elfogy a bor. Krisztus menyegzője csak akkor kezdődik meg, ha van elég bor - minden nyelvből és törzsből, népből és nemzetből való elegy [Jel 5,9]. Ez pedig biztosan előáll, amint Krisztus utasítása szerint kiöntik a vizet "a föld végső határáig" [ApCsel 1,8]. Ma az a baj, hogy a szolgák vonakodnak elvégezni a kinti munkát. Mindnyájan arra vágynak, hogy odabent szolgáljanak, elegánsan öltözködjenek, hallgassák a beszélgetést, és a tálalóhelyiségben fontoskodjanak.
INDULJUNK EL VÉGRE - TÜSTÉNT! Winkle úrhoz hasonlóan évekig hirdettük, hogy mindjárt nekivágunk, de aztán mégsem vágtunk neki.
El kell válnunk Csokoládétól és Engedetlenségtől, összeházasodva Hittel és Hősiességgel.
"Ki kezdje meg a harcot?" - kérdezte a király. "Te magad!" - felelte a próféta. S amikor a király és a fiatal katonatisztek előrenyomultak, bár szörnyű túlerővel álltak szemben, nevetségesen könnyedén győztek [1Kir 20,14; vö. Károli]. ÍGY VEZETTÉK AZ APOSTOLOK IS ISTEN HARCÁT a föld végső határáig. A keresztes háborúkban is a királyok, hercegek és egyházi vezetők álltak az élen; akkor miért nem teszik ma KRISZTUS VILÁGEVANGELIZÁCIÓS HADJÁRATÁBAN?
ISTEN HÍVJA MA A NAGY-BRITANNIÁBAN, AMERIKÁBAN ÉS A KERESZTÉNY VILÁGBAN ÉLŐ FIATAL FÉRFIAKAT ÉS NŐKET, AKIK KRISZTUS NEVÉT VISELIK. "Az új bort új tömlőbe kell tölteni" - mondta Krisztus [Lk 5,38]. Azok a fölöslegesen megjelölt és összetákolt, régimódi tömlők olyan reménytelenek, mint az "Új teológia". Nem mozdíthatók, különben szétrepesztheti őket a büszkeség, és rossz helyre ömlik a bor.
Figyelj! "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok (hitbeli) látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak (a hősies engedelmességről), még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn... Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül" [ApCsel 2,17-21]. De hogyan hívják segítségül azt, akiről nem is hallottak? Maradnia kell, fiatalember? Nem mehet el, hogy elmondja nekik, kisasszony? Valóban az utolsó - a laodiceai - szakaszban vagyunk, a langymeleg egyház korában [Jel 3,14kk].
Krisztus számára trónjának támogatója leszel, vagy hánytatószer (Jel 3,16)? Katona vagy csokoládékeresztény? Félni fogsz vagy harcolni? Testvéreid menjenek az ütközetbe, te pedig itt üldögélsz? Amikor eljön az Úr, talál-e hitet a földön? [Lk 18,8.]
Ezerszer megvallottad, hogy Krisztus...
* Isaac Watts "Ha a keresztre néz szemem" (When I Survey the Wondrous Cross) c. dicsérő énekéből
Fukar leszel-e, visszatartva, amit a tisztesség követel tőled? Úgy fogsz-e adni, mint Anániás és Szafira, akik úgy tettek, mintha az egészet odaadnák, de csak egy részét adták oda?
A szőlőt birtokolva és élvezve a szőlőmunkásokhoz hasonlóan te sem adod meg a megállapított bért (Lk 20,9-11)? Félni fogsz a haláltól, az ördögtől vagy az emberektől, de NEM FOGSZ FÉLNI A SZÉGYENTŐL?
Egyesek örök életre támadnak fel, mások szégyenre és örökös megvetésre. Elvetjük-e a régi hősök követését, vagy másodszor is beteljesítjük ezeket a dicsőséges szavakat:
Mindezek a harcosok tiszta szívvel érkeztek, hogy az egész világ királyává tegyék Jézust. Mindnyájan háborúban kiváló vitézek voltak! A legkisebb is fölért százzal, a legnagyobb meg ezerrel! Arcuk olyan volt, mint az oroszláné, és olyan gyorsak voltak, mint a zergék a hegyen (Uruk parancsainak teljesítése közben)! Annak idején azt kívántad, hogy Jézus a királyod legyen. AKKOR MOST TEDD AZZÁ! (Vö. 1Krón 12,9.34.39 és 2Sám 3,17-18.)
Nem így felelünk-e: "Tied vagyunk, Jézus, veled tartunk. Bánjon el velem Isten, bármilyen kemény is lesz, ha nem teszem meg azt, amit az Atya esküvel ígért neked: nem veszem el az országot a Sátán házától, és nem állítom fel Jézus Krisztus trónját az egész világon" (vö. 1Krón 12,19 és 2Sám 3,9-10).
Jöjj hát, adjuk vissza a kereszténység "elveszett akkordját" - a HŐSIESSÉGET - a világnak, s a világ koronáját Krisztusnak. Maga Krisztus kérdezi tőled: "Lógós leszel vagy lovag?"
Térdre, ember! És a Bibliádhoz! Dönts azonnal! Ne keress kibúvót! Repül az idő! Hagyd abba Isten sértegetését! Ne tanácskozz tovább testtel és vérrel! Vess véget az átlátszó hazugságoknak és gyáva kifogásoknak!
Jelentkezz! Itt vannak a papírjaid és a hűségesküd. Húzd át az egyiket, és írd alá a másikat Isten és a jegyzetelő angyal színe előtt. Figyeld meg alatta Isten jóváhagyását.
MOSTANTÓL...
Számomra
Jó Urunk! Mindenütt szenteltessék meg a te neved, Hargitai Róbert és Blanka (www.hivo.hu), 2005.05-2011.10.
* * *
Veress Ernő erdélyi baptista lelkipásztor élete 1. Ennek az írásnak az alapja Veress Ernő "Csak eszköz voltam" c. olvasmányos és érdekfeszítő önéletrajza (szerk. Köves Gábor), melyet az ITM (Nemzetközi Oktató Szolgálat) közreműködésével adott ki 2004-ben. Veress Ernő 1945-ben született Székelyföldön, Bibarcfalván, hívő baptista szülők 3. gyermekeként. Édesanyja a terhessége alatt úgy imádkozott, hogy ha újra fia lesz, akkor az Úrnak szenteltessék. 12 évesen "döntött" Krisztus mellett, de az Úr nála sokkal komolyabban vette ezt a döntését, miként 15 éves korában történt bemerítkezését is - saját meglátása szerint akkor még nem született újjá. (A bemerítéseket egyébként állami engedélyhez kötötték, s ezt 18 év alattiaknak egyáltalán nem adták meg, idősebbeknek is ritkán). Ekkortájt a kommunista diktatúrának köszönhetően apja hívő lelkészi munkássága miatt a gyermekeket kirakták az iskolából. A gyerekek is vállalták ezt, dolgozni kezdtek - Ernő egy kovácsműhelyben, ahol sokat küzdött az "ifjúkori kívánságokkal", főleg a paráznaság és az ital kísértésével. Végül Isten átsegítette ezen, újjászületett, elkezdett bizonyságot tenni, elhagyta a futball szenvedélyét. A gyülekezete el akarta küldeni a teológiára, de Isten előbb katonának küldte.
2. Megszokta, hogy minden komolyabb kérdéssel az Úrhoz forduljon, és ne nyugodjon addig, amíg választ nem kap tőle. Így volt a házasság kérdésével is. Úgy gondolta, hogy néhány évig biztosan nem fog megnősülni, de amikor figyelmébe ajánlottak egy másik településen, Lupényban lakó lányt (Ady Annát, Ady Endre rokonát), aki hozzá hasonlóan nemcsak felületesen, hanem komolyan hívő keresztény volt, imádságban Isten elé vitte a dolgot, és végül azt a választ kapta, hogy ő lesz a felesége. Hittel elfogadta ezt, de azt kérte Istentől, hogy akkor ő intézze el a házasságot, saját maga semmit sem akar tenni ez ügyben. Első találkozásuk alkalmával együtt szolgáltak a lupényi gyülekezetben, s utána Ernő a lány rokonai, ismerősei előtt Isten indítására elmondta, hogy az Úr őt szánta neki feleségül, és nem számít másra. Anna azt felelte, hogy még nem készül férjhez menni, s ebben maradtak. Nem is leveleztek, de mikor harmadszor találkoztak, Ernő megkérdezte tőle, mit végzett el nála Isten, és Anna igent mondott. Letérdeltek imádkozni, s Annát ekkor töltötte be a bizonyosság és a szerelem. Ezután kezdtek levelezni, és hamarosan megtartották az eljegyzést, majd egy hónappal később, 1968 márciusában az esküvőt is.
3. Mintegy két év múlva, miután megszületett az első gyermekük (akit később még négy követett), Veress Ernő a bukaresti Baptista Teológiára készült, ahová előfelvételben már korábban fölvették. Akkoriban, Ceausescu uralma alatt négyévente volt felvétel a teológián. Véletlenül megtudta, hogy áthúzták a papírjait, ami újabb 4 év várakozást jelentett volna. Imádságára azt a választ kapta, hogy menjen el Bukarestbe, mert a 12 fölvett teológushallgató egyike nem jelentkezett (a kommunisták 4 magyar és 8 román lelkész képzését engedélyezték). Nagy nehezen csakugyan bekerült az utolsó helyre, s nehéz körülményei ellenére (eleinte alig értette a román nyelven folyó tanítást) osztályelsőként végzett.
4. Egyik tanára Iosif Ton (ejtsd: con) volt, akit kiküldtek Angliába, hogy rendes teológiai képzésben részesüljön, majd visszatérve taníthassa honfitársait (a kommunisták a lelkészképzés elsorvasztásával is igyekeztek megfojtani a kereszténységet). Ton tudta, hogy emiatt zaklatni fogják a családját, és később őt is, de vállalta mindezt. Visszatérése után pedig két dolgozatban emelt szót a kommunisták egyházellenes visszaélései és a megalkuvó egyházi vezetők hibái ellen. Emiatt kegyetlenül üldözni kezdték (ennek lebilincselő és tanulságos részleteiről ír Dennis Kinlaw "Krisztus lelkülete" c. könyvének 7. fejezetében), de a baptista lelkészek jó része mellé állt, "átszakadt a gát", s a felbátorodott hívők nagyobb szabadsággal és újult erővel fogtak hozzá a gyülekezetek építéséhez.
5. Veress Ernőt is rossz szemmel nézték a kommunisták, mivel "felébredt" hívő lelkipásztor volt: állandó megfigyelés alatt tartották, gyakran vallatták, kétszer meg is mérgezték (talán ennek következtében lett mozgáskorlátozott a legkisebb fia, Barnabás). Szilágyballán hamis vádakkal teli lejárató cikket írtak róla (mely szerint az elsötétített teremben tűvel szurkálta a gyerekeket, hogy megérezzék a pokol kínjait), de a mellé állt gyerekek és szülők őt igazoló levelei hatására a Szekuritáté által kényszerített újságíró kénytelen volt bocsánatot kérni (különben Veress följelenthette volna), és többé nem jelentek meg keresztényellenes cikkei az újságban.
6. Mielőtt Isten rövid ballai szolgálat után Zilahra vezette volna, az Úr indítására felhívta a ballai gyülekezetet, hogy 30 napon át háromszorozzák meg a gyülekezetért való imádságukat. Csak egy lelkes hívő csatlakozott hozzá. Veress Ernőnek az volt a szokása, hogy kora reggel egy órát töltött csendességben az Úr előtt imádsággal. Ettől kezdve délben és este is igyekezett ugyanennyit imádkozni. Közben néha böjtölt is 1-1 napot (korábban egy ideig hetente kétszer, kedden és pénteken böjtölt), így a 21. nap végére eléggé elfáradt. Isten ekkor leállította, sőt azt is közölte vele, hogy véget ér a szolgálata Szilágyballán. Ezt mindjárt be is jelentette a gyülekezetnek (nem kis megrökönyödést okozva), bár még nem tudta, mihez kezd ezután. Zilahról aztán még egy ideig visszajárhatott Ballára besegíteni.
7. A zilahi gyülekezetben azt vezették be, hogy a 30-40 szolgáló testvér hétfőnként összejött az 1Kor 14,29 szellemében megítélni a vasárnapi istentiszteleten elhangzottakat. Elmondták, mi jelentett nekik áldást, örömet, mit hiányoltak, mit kellett volna másképp mondani. Ilyenkor egy-egy igeszakaszt is megbeszéltek közösen, imádkoztak, és beosztották a következő hét szolgálatait. Volt, hogy váratlan esetekben rögtönözniük kellett. Amikor az Úrra figyeltek, jól működött, hogy "a prófétalelkek engednek" egymásnak (1Kor 14,32; Károli). Lehet, hogy az egyik jobb volt, mint a másik (akárcsak Dávid hősei), de önmagában nem ért föl a társaival (2Sám 23,19kk). A szolgáló testvérek az elöljárókkal együtt részt vettek a gyülekezeti tagok rendszeres látogatásában, és ők segítettek szétosztani az országba becsempészett Bibliákat, énekeskönyveket is. Zilahon azután sikerült egy új, 500 férőhelyes imaházat építeniük, ami a Ceausescu-korban csodaszámba ment. Másutt kocsmákat is megvásároltak, s imaházzá alakították át őket.
8. 1989 végén, a forradalom előtt 10 napig böjtölt, miközben azért imádkozott, hogy megszűnjenek a kivándorlások miatti feszültségek, Isten beavatkozása hozzon változást az országban, és megtudja az Úr akaratát jövőbeli szolgálatát illetően. A forradalom estéjén az evangéliumot hirdette magyarul és románul a zilahi nagygyűlésen, lecsillapítva a felforrósodott kedélyeket. A rendszerváltás után újraszervezhették a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségét, melynek elnökévé választották. (Isten vezetése alapján fogadta el ezt a pozíciót is, melyben 6 évig, a szívműtétéig szolgált.) Ekkor Zilahról Nagyváradra költöztek, s elindíthatták a magyar teológiai oktatást.
9. Az állami öregotthonokba került idős gyülekezeti tagok rossz körülményeit látva baptista öregotthont hoztak létre, ahová más vallású, nincstelen embereket is fölvettek, akik közül azután többen megtértek. Veress Ernő havonta meglátogatta az igazgatót és az alkalmazottakat, lelki/szellemi közösségben volt velük. Ifjúsági táborokat is szerveztek és építettek; több helyen a gyerekmunka révén kezdték meg a gyülekezetplántálást. Ebben nagy segítségére volt a felesége, aki igen tehetségesen maga köré tudta gyűjteni a gyerekeket. Cigánymissziót is végeztek, melyből cigány gyülekezet is kinőtt.
10. Veress Ernő korábban külföldi testvérek segítségével tudott venni egy terepjáró autót, melyet a Nagyváradra költözés előtt jó áron eladtak. Lakást akartak venni belőle, de Isten más utat mutatott: a pénz egyharmadát az egrespataki imaház építésére adta, másik harmadát a zilahi missziós ház megvásárlására, a maradékból pedig egy külföldi használt autót vásárolt, mellyel 3 évig járta az országot. Nagyváradon előbb szolgálati lakást kaptak, majd az autót eladva saját lakást vehettek. (Olyan olcsók voltak a lakások, és olyan drágák a mobiltelefonok, hogy két mobil árából lehetett venni egy garzonlakást.)
11. 1995-től Hargita megyében, Csíkszeredában, majd más helyeken kezdtek gyülekezetplántálásba, melybe a gyermekeik is besegítettek. Előtte mindent "felégettek" maguk mögött Nagyváradon, de Isten gondoskodott róluk. A gyülekezetkezdés alapelveit így foglalta össze: 1. fölismerni az isteni vezetést; 2. teljes engedelmességgel mindent föladni; 3. bemutatni a gyakorlatban Krisztust az embereknek; 4. kezdeményezni a kapcsolatfelvételt; 5. intenzív imahátteret biztosítani. Ne akarjuk megmutatni másoknak, mit tudunk, hanem azt akarjuk látni, amit ISTEN tud tenni!
12. Veress Ernő számos alkalommal tapasztalt csodálatos imameghallgatásokat. Ezek közül talán az volt a legemlékezetesebb, amikor feleségénél rosszindulatú daganatot állapítottak meg (korábban többször figyelmeztették, hogy nem lehet [több] gyermeke, mégis lett öt), melyet a sebész másnap el akart távolítani (Annát az első szülés után is műtötték). Férje éppen nem volt otthon, ezért Bukovszky Ákos, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) elnöke - aki Veress Ernő önéletrajzához ajánlást is írt - vitte be Annát a kórházba. Férje azt a vezetést kapta, hogy nincs szükség műtétre, ezért nem egyezett bele. Amikor ezt Anna közölte az orvossal, az haragosan felcsattant: "Sajnálom, hogy ilyen önfejűek! Majd késő lesz, és akkor nem tudok segíteni!" Néhány nap múlva Annát megvizsgálta egy konzílium, s a főorvos megkérdezte a sebésztől: "Itt mit akarsz műteni? Már nincs mit műteni!" A daganat eloszlott, s ennek hatására a takarítónő, aki már addig is járt a gyülekezetükbe, s akivel a kórházban hármasban imádkoztak Anna gyógyulásáért, bemerítkezett, és csatlakozott a gyülekezethez. Több ilyen esetet lehetne említeni - volt, aki súlyos és hosszan tartó epilepsziától szabadult meg, mások ördögi kötelékektől -, bár Veress Ernő nemigen hangsúlyozta ezeket; ahogy az Úr adta, úgy imádkozott, és az eredmény sokszor őt is megdöbbentette. Ahogy mondta, "nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené" (Róm 9,16).
13. "Ha imádkozó/adakozó ember vagy, lesz még más is" - mondta gyakran egyik román kollégája. Más szóval, lehet buzdítani az embereket imádságra, adakozásra, de az a lényeg, hogy mi magunk tegyük, és akkor mások is tenni fogják. Körülöttük nőttek is szépen a gyülekezetek. Egy eredménytelen vezetői értekezleten, melyen sok okos gondolat elhangzott, Veress Ernő idézte Studd Károly egyik mondását: "Istennek a szív a fontos, a fejet egy káposzta is pótolhatja." Ekkor imádkozni kezdtek, s az a testvér, akit addig hiába próbáltak jobb belátásra bírni, végül elfogadta az intést. Gyakorolták a gyülekezeti fegyelmet, s egyik ilyen alkalommal egy idős elöljáró odaszólt az egyik vezetőnek: "Tudod, jót mondtál, csak nem jól mondtad! Ahhoz több alázat, több szeretet kell. Ugyanazt kell mondani, csak másképpen!" (Pl. elő lehet vezetni valamit kérdésként, ahelyett hogy a vezető mindjárt kifejtené a véleményét.)
14. Veress Ernő - akivel magam is találkoztam 2005 novemberében, amikor Köves Gábor temetése alkalmából feleségével együtt Magyarországon járt, és a Szegedi Tivadar vezette rákoshegyi baptista gyülekezetben hirdette az igét - a nézeteit összegezve kiegyensúlyozottan mutatja be az üdvösség elveszíthetőségének kérdését. Isten az újjászületés után is tiszteletben tartja az ember szabad akaratát: az újjászületett ember is elbukhat úgy, hogy örökre elkárhozik. Ugyanígy a megtartás is biztos, amit Isten ígért az általa megszabott feltételek alapján: hit, kitartás, engedelmesség, állhatatosság. A megtérés fontosságát mellőző igehirdetők olcsó evangéliumot hirdetnek. Úgy kell azt hirdetni, hogy a hallgatók érezzék Isten haragját a bűn miatt, és jajgassanak, ugyanakkor tapasztalhassák meg az ő megbocsátó szeretetét, és ujjongjanak. "Aki igazán megtért, azt Isten újjá is szüli. Olyan azonban sajnos van, hogy valaki fölébred. Van istenismerete, bűnismerete, és mégsem tér meg, ezért nem is születhet újjá. Az ilyen ember nyomoroghat egy életen át, akár a gyülekezetben is. De ne nyomorogjon! Térjen meg, szülessen újjá, és ÉLJEN!"
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.12.
* * *
"Velem (nem) tettétek!" - Gyakori tévhitek és a valóság a hajléktalanokat, cigányokat illetően
Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke (volt miniszteri biztos) az InfoRádió Aréna c. műsorában 2008. márc. 24-én szólt a hajléktalanokkal, cigányokkal kapcsolatos gyakori tévhitekről. Sokan őket okolják a nehézségeikért - a társadalom szeret bűnbakokat keresni, mivel maga nem akarja elismerni, hogy hibás. A betegségek esetében azért szerencsére még nem tartunk ott, hogy nem gyógyítjuk meg azt, aki pl. dohányzásával, egészségtelen életmódjával maga is hozzájárult betegségéhez!
Egy másik sztereotípia, hogy a hajléktalanok nem hajlandók dolgozni, rendesen élni, szabályokat betartani, felelősséget vállalni. Valójában gyakoribb, hogy nem tudnak, mivel összetört az életük, gyakran a családjuk, s így nem látják értelmét tovább küzdeni. Ilyesmi bárkivel megeshet - amíg nem kerültünk csőd(közel)be, nem is tudjuk, mi adott erőt, célt az életünknek. A lecsúszottaknak a kivezető utat általában az jelenti, hogy valaki (esetleg valami) ismét fontossá válik számukra. Tehát személyesen melléjük kell(ene) állnunk - leginkább nekünk, hívőknek; az intézmények ezt nemigen pótolják.
Jelenleg "csak" tízezres nagyságrendű a hajléktalanok száma, s a legtöbben a fővárosban vannak, mivel a gazdag budai kukák nagyobb túlélési esélyt jelentenek, mint a szabolcsi szeméttelepek. Sokan vannak köztük olyanok is, akiknek nem kellene az utcán lenniük: a katasztrofális egészségügyi ellátás következtében fogyatékosok, öregek, elmebetegek, sőt olyanok is, akiknek semmi bajuk sincs, csak nincs hol lakniuk. Azonban kb. 3 millióan élnek a hajléktalanság küszöbén - pl. azért, mert állásukat elveszítve bármikor kicsúszhat lábuk alól a talaj, illetve meggondolatlanul jelzálog- vagy egyéb hitelt vettek föl. A cégek sokszor visszaélnek ügyfeleik naivságával, tájékozatlanságával: 0% önerővel felvett komoly összegű hitelekkel hamar padlóra lehet küldeni valakit. Már ma is 0,5-1 millióan laknak komfort nélküli lakásokban. Néhány további meglepő adat: a hajléktalanok fele dolgozik, egyharmaduk tb-jogosult, kétharmaduk szállókon vagy befogadottként lakásokban él, egyharmaduk szakmunkásképzőt végzett, 20%-uk érettségizett, 5%-uk diplomás (forrás: Budapesti 7 nap, 2008. ápr. 10., 12. o.: "Egy hajléktalan monológja" - A hollandiai Magyar Nagykövetség titkárnője diplomatalakásból került az utcára. Három idegen nyelven beszél, angolórákat ad, és már csak egy lépcsőfok választja el az albérlettől. Még az Üdvhadsereg női hajléktalanszállóján lakik, melyet nagyon jónak tart).
A cigányokról sokan azt gondolják, hogy nem akarnak (becsületesen) dolgozni, megbízhatatlanok. Nagy részük szívesen dolgozna, de a környékükön 80, 90, vagy akár 100%-os a munkanélküliség. Ha van is közlekedés olyan helyre, ahol munka van, nagyon ritkán jár a vonat vagy busz, és egyébként is órákat kell utazniuk. Komoly gond köreikben az igen elterjedt uzsora. Ráadásul mintegy 100 ezren élnek túlzsúfolt cigánytelepeken, embertelen körülmények között, és a hagyományok, a rokoni kapcsolatok miatt nehéz kimozdítani őket. Esetükben a speciális oktatás lehetne az egyik megoldás. Sajnos, aránytalanul keveset költünk erre, pedig a cigányság fölbecsülhetetlen (és egyelőre kiaknázatlan) érték fogyó népességű hazánkban - egymillió kínai "importálása" helyett inkább velük kellene többet törődnünk. Vannak azért jó példák is, így a Máltai Szeretetszolgálat befogadó falu programja Tarnabodon, ahonnan falubusszal lehet eljutni dolgozni a környező településekre és a vonathoz, amely hajnali ötre a Keletibe ér. A polgármesternek régen 2-kor kellett ehhez a vonathoz indulnia saját autójával. Ő csak azt fogadja be, aki kész komolyan küzdeni a boldogulásért - az ilyen családok viszont sok segítségre számíthatnak. A romákat munkára, rendre próbálják szoktatni. Programjuk olyan sikeres, hogy angol és francia hírügynökségek tudósítói is jártak náluk, és a brit nagyvárosok hajléktalangondozásban érintett szakemberei érdeklődve figyelik e modellkísérlet fejleményeit. Egyébként más magyarországi önkormányzatok, civil szervezetek is tettek már hasonló lépéseket.
Ritkán gondolunk rá, hogy Jézus a Mt 25-ben lényegében egyetlen feltételtől tette függővé, hogy az utolsó ítéletkor az üdvösség vagy a kárhozat lesz-e az osztályrészünk: enni adtunk-e az éhezőknek, befogadtuk-e a jövevényeket, meglátogattuk-e a betegeket, foglyokat stb. Magam is tapasztaltam, hogy az efféle segítség életet menthet - megakadályozhatja az ember lecsúszását, elkallódását. Gyakorlatilag bármelyikünk képes ilyesmire: meg tudunk látogatni betegeket, reményt tudunk önteni elesett vagy az összeomlás határán álló emberekbe. S ezt mindnyájunknak tennünk kellene (hiszen egyre többen vannak anyagi, családi, egészségi csődhelyzetben), hogy minél többek mellett legyen valaki, aki személyesen törődik velük. Mutassuk meg tettekkel is, hogy egy olyan Úr követői vagyunk, akinek nem volt hová lehajtania fejét, és aki szigorúan a lelkünkre kötötte a szeretet ilyesféle megnyilvánulásait, összekapcsolva őket az üdvösségünkkel! (Lásd a Népszabadságban megjelent Vecsei-interjúkat, valamint cikkeket is - befogadó falu stb.: www.nol.hu)
Egy későbbi interjúban (szintén az InfoRádió Arénájában, 2008. 09. 28-án) Vecsei Miklós elmondta, hogy már készülnek megszervezni egy olyan konstrukciót, amelyben lehetővé tennék, hogy "hátrányos helyzetű" emberek szociális segélyből lakást béreljenek. Jelenleg ugyanis csak a saját lakás költségeit lehet ilyen segélyből fedezni, viszont sokan nem alkalmasak arra, hogy lakástulajdonosként felelősen éljenek - amit a lakásmaffia és a hitelezők is alaposan kihasználnak. Ráadásul saját lakásba általában a szociális munkásnak sincs joga a tulajdonos engedélye nélkül belépni. Egy bérlő viszont könnyebben számon kérhető és megtanítható a felelős, mértéktartó gazdálkodásra. Már ma is lehetséges például a közüzemi számlákat kártyával (előre) fizetni az aktuális fogyasztásnak megfelelően. Sajnos azonban az ipar és a gazdaság nem mindig vevő erre, mert inkább a mértéktelen, mint a takarékos fogyasztást érdeke népszerűsíteni. Talán mégis lehet itt idővel kompromisszumot kötni, hiszen végső soron emberéletekről van szó!
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2008.11.
* * *
Missziós tapasztalatok Etiópiában Nemrég hallottam egy misszionárius házaspár beszámolóját, akik nyugdíjasként Etiópiába utaztak, hogy Jézus Krisztus megváltó üzenetét terjesszék. Etiópiának már nincs tengere - Kenya, Szudán, Eritrea, Dzsibuti, Szomáliföld és Szomália övezi. Több mint egymillió négyzetkilométernyi területén mintegy 60 millió ember él. A misszionáriusok - akik beszámolójukat saját fényképeikkel illusztrálták - egy igen szegény törzs között éltek két évig. A törzs tagjai ökörrel és faekével művelik földjeiket. Éghajlatuk forró: megszokott a 40-50 fokos hőség, s délután 1 és 4 óra között mindenki sziesztázik. A táj eléggé kietlen (gyakoriak a homokviharok), ezért a rosszabb években sokan éheznek. Táplálékuk igen egyszerű, sok helyen ritkán látnak friss gyümölcsöt, zöldséget, s ha távolabbról hoznak is néha, a nagy meleg és a rengeteg légy miatt gyorsan megromlik.
Apajogú társadalmukban a férfiak esznek először, majd a maradékból a nők, végül a gyerekek - ha marad nekik. A gyerekek sokszor megdöbbentően vékonyak, alultápláltak, és minden negyedik gyermek meghal 5 éves kora előtt. A férfiak harcosok, ők "őrzik a házat", míg a nők keményen dolgoznak - főznek, mosnak, művelik a földet, és ők hordják a terheket is, melyek alatt néha majd megszakadnak, miközben férjük kényelmesen sétál mellettük. A gyerekeknek játékuk nemigen akad, legfeljebb amit maguk készítenek. A legtöbben nem járhatnak iskolába, viszont már egész fiatal koruktól fogva dolgoznak: a lányok rőzsét gyűjtenek, kisgyerekekre vigyáznak, a fiúk tehéntrágyát árulnak tüzelőnek, vagy a jószágot őrzik, egy szál bottal fölfegyverkezve az oroszlánokkal és hiénákkal szemben. Amikor a fiúk férfivá érnek (12-14 éves korukban), többé nem alhatnak a szüleikkel, hanem az ifjak szállására kerülnek.
Etiópia színes állatvilággal rendelkezik. Vizeiben hemzsegnek a krokodilok: van olyan tó, ahol évente kb. 20 halászt falnak fel - azonban közel sem annyit, mint amennyit a vízilovak ölnek meg. Számos majomfajta él itt - többek közt a termetes és néha elég félelmetes páviánok -, melyek előszeretettel bemennek a házakba, és elcsenik az ott hagyott élelmiszert. Megtalálható itt a gyors lábú strucc is, amely halálra tudja rúgni az embert. A tevecsordákat néha az állatoknál is vadabb hajcsárok őrzik.
E törzs tagjai általában egyszerű kunyhókban laknak, melyek vázát faoszlopok alkotják, falait szénából fonják, és tehéntrágyával tapasztják ki, akárcsak a padlóját - védekezésül a rovarok és a szél ellen. Az előbbiek igen veszélyesek errefelé, mivel maláriát és más betegségeket terjesztenek. Az emberek a szárnyasok, juhok és tehenek társaságában töltik az éjszakát. Szervezetük általában sok élősdinek nyújt otthont, nem utolsósorban a piszkos ivóvíz miatt. Ezt általában közvetlenül a folyóból nyerik, melyben az állatok és az emberek is fürdenek. Az utóbbiak a krokodilok miatt igyekeznek minél gyorsabban túlesni a tisztálkodáson - a higiéniának ezért sem állnak a csúcsán. Evőeszközeik nincsenek, a fogkefét nem ismerik, legfeljebb pálcikákkal tisztítják a fogaikat. Az étel (többek közt a vaj, melyet a testükre is kennek illatszer gyanánt) gyorsan megromlik a hőség és a legyek miatt, így nem éppen illatosak.
A misszionáriusok az 1,7 milliós fővárosból, Addisz-Abebából (melynek több mint egymillió lakója hajléktalan) többnapos autózás után jutottak úti céljukhoz, miközben gyakran méteres mélységű kátyúkkal kellett megbirkózniuk (Etiópiának feltehetően máig egyetlen aszfaltozott országútja van). A helyi viszonyok között fényűzőnek számító szállodájukban a sáros víz egyenesen a folyóból jött (egy másik helyen a szabadban állványra helyezett hordó pótolta a zuhanyozót), s a zuhanyfülke alján a lefolyóban egy termetes béka lakott. A szappanos vizet érzékelve kelletlenül mászott elő a szűk lyukból - megpróbálták elűzni, de később megbékéltek vele, akárcsak a falakon futkározó gyíkokkal, felismerve bennük a rovarok elleni szövetségeseiket. Ha szerencséjük volt, olyan szobát kaptak, ahol az ablakokat szúnyogháló borította - melynek hiányosságait vécépapírból gyúrt galacsinokkal pótolták (akárcsak az ilyen luxussal nem rendelkező szobákban az ágyukra terített moszkitóháló kisebb réseit), amiből a helybéliek rögtön tudták, hogy fehér ember lakja a szobát.
Hamarosan a város látványosságává lettek, mivel az ottaniak többsége sosem látott közelről fehér embert - legfeljebb légkondicionált autóval elrobogni az orruk előtt, hatalmas porfelhőt hagyva maga után. Sokan megcsodálták a két hátizsákos misszionáriust (milyen fura szerzetek: a maguk lábán járnak, és a férj is terhet cipel!), akikről kiderült, hogy megközelíthetők - megpróbálták ledörzsölni kezükről a fehér "bevonatot", meghúzkodták karjukon a szőrt (az etiópok bőre csupasz), megtapintották a feleség haját (az övék egész más), a gyerekek eljátszottak a cipzárukkal (sosem láttak még ilyen fejlett technikát!).
Az etiópok rövid időn belül a szívükbe zárták őket, különösen a helyi gyülekezet tagjai, akik "anyának" és "apának" szólították őket. "Anya, gyere, taníts bennünket: Hogyan neveljük a gyermekünket, hogy ne haljon meg hamar? Taníts minket az ószövetségi történetekre!" (Az Ószövetséget csak két éve fordították le a nyelvükre. Az a kevés ember, aki hozzájutott a Szentíráshoz, kitépte annak lapjait, és szétosztotta a többiek között, "hogy nekik is legyen Bibliájuk".) Szívesen hallgatták a számukra is érthető történeteket - ezek voltak náluk a tanítás elsődleges eszközei. Amikor a misszionáriusok a gyerekeket akarták tanítani, rá kellett szólniuk a férfiakra, hogy ne zavarják hátra a gyermekeket, mint máskor szokták. A férfiak egyébként féltek a báboktól. "Van szemük, tehát élnek" - mondták. A misszionáriusok hiába igyekeztek megnyugtatni őket. "Van orruk: foguk is lehet!" - hajtogatták. A gyerekeknek nagy élmény volt a buborékfújás: sosem láttak még a levegőben buborékot. Amikor a feleség kenyeret sütni tanította az asszonyokat, kiderült, hogy szegényeknek fakanaluk sincs. Amikor a férj egy temetésen szolgált, melyre kb. 4000 ember jött el, a végén így szóltak hozzá: "Ugye, van még egy beszéded?" Így hát rögtönzött egyet. Istentiszteleteik 6-8 óra hosszúak.
A férfiak megkérdezték tőlük: "Hány feleségünk lehet?" Már régóta várják azt a misszionáriust, aki megengedné nekik a többnejűséget. "A mi kultúránkban ez így szokás" - mondogatják. A sok feleség a gazdagság jele (egy asszony 30 tehenet is megér), s amellett a jólét és kényelem biztosítéka (mivel a munka zömét a nők végzik). Több feleség több gyermeket tud szülni: a fiúk gondoskodhatnak öreg szüleikről, a lányokat pedig jó áron férjhez lehet adni. Az apa halála után a legidősebb fiú örökli annak feleségeit, a fiú anyja pedig hozzámehet valamelyik nagybátyjához.
"Tudjuk, hogy nem italozhatunk, de árulhatunk szeszt?" - kérdezgették tőlük. Hasonló volt a helyzet egy enyhébb kábítószerrel: sokan megéltek arrafelé a megfelelő növény termesztéséből és a kábítószer eladásából. Ezt a mohamedánok is eltűrték, noha ők általában elég szigorúan tiltják az ital és a drog fogyasztását, terjesztését. "Szabad harcolnunk és ölnünk?" - szólt a következő kérdés. Az a szokás náluk, hogy ha az ellenséges törzs részéről sérelem éri őket, akkor a törzs bármely tagján bosszút állhatnak. A misszionáriusok ottléte alatt megállítottak egy buszt, és mind a 38 utasát megölték - a nőket és a gyermekeket is. A gyülekezet korábbi lelkésze is gyilkosság áldozata lett.
Etiópia lakói kevés kivételtől eltekintve vagy keleti ortodox (ezen belül monofizita, vagyis Krisztus emberségét tagadó, csak isteni természetét elfogadó) kereszténynek, vagy mohamedánnak vallják magukat. Valójában sokan megmaradtak ősi pogány vallásukban (ld. a "A kereszténység tegnap és ma" c. írásban a "Szanteria és vudu" című V.C.3. pontot). Óriási egybefüggő sziklatömbökből jellegzetes sziklatemplomokat faragtak ki. Az egyik ilyen templom papja felajánlotta 3 éves fiát a misszionáriusoknak "ajándékba". Ők sok helyen a Timóteus Társaság JÉZUS c. filmje segítségével végezték az evangelizációt - volt, hogy 10.000 ember is összegyűlt a szabadban felállított filmvászon előtt. Ezek az emberek még sosem láttak mozgóképet, így valóságnak hitték a dolgot, s előfordult, hogy Jézus megfeszítését látva rálőttek a vásznon megjelenő római katonákra. A film után a misszionárius a vászon mellett parkoló autója reflektorfényében állva előrehívta az embereket, mire azok mindenfelől tömegesen megindultak felé, és majd agyonnyomták. Amikor azonban a muzulmán területen hívta előre a megtérőket, senki sem mozdult - mivel ott a muszlim hitet elhagyók az életükkel játszanak -, de néhány hónap alatt a helyi evangéliumi gyülekezet látogatottsága 30-ról 160-ra nőtt. Megesett, hogy az evangéliumi hitre áttérő ortodox papnak korábbi "hittestvérei" kitépték a nyelvét, hogy ne tudja hirdetni az evangéliumot.
A misszionáriusok általában úgy próbáltak meggyőződni a keresztények hitének valódiságáról, hogy megkérdezték tőlük, hogyan lettek kereszténnyé. Egy szolgálatra készülő fiatalember így felelt a kérdésükre: "Mohamedán családban nőttem fel, de valójában ősi vallásunkat gyakoroltuk. Egyszer a varázslónk állatáldozatot akart bemutatni, de mivel szegények voltunk (a rosszabb években éheztünk is), nem volt mit adnunk az áldozathoz. Ezért hat testvéremet áldozták fel a szellemnek. Anyám ezután kijelentette, hogy nem hajlandó többé ezt a vallást gyakorolni. Apám félt az emberektől és a szellem büntetésétől, de nem tudta meggyőzni anyámat. 'Mit akarsz hát tenni?' - kérdezte tőle. Anyám azt felelte: 'Elmegyek a gyülekezetbe, ahol az Atyát, a Fiút és a Szentlelket imádják'. Így lettem én is keresztény."
Két év után a feleség olyan súlyosan megbetegedett, hogy már enni sem tudott (később derült ki, hogy rákos daganata van). Amikor az etióp gyülekezet tagjai megtudták ezt, három napig sírva búcsúztatták a két misszionáriust. Visszatértek Amerikába, ahol a repülőtérről egyenesen a kórházba mentek. A daganat olyan nagy volt, hogy nem lehetett műteni. Az orvos nem sok reményt fűzött a kemoterápiához, de megpróbálta. Világszerte sokan imádkoztak értük, és Isten meghallgatta az imádságot. Az orvosok is alig hittek a szemüknek, amikor látták, hogy a feleség meggyógyult. A házaspár a cikk írásának idején Magyarországon tartózkodik. Afrikában (és Ázsiában, Dél-Amerikában) sok olyan emberre lenne szükség, aki vállalja az áldozatot, és a nyomdokaikba lép. Ki fogja megtenni? Meghallod Isten hangját, ha téged hív? Studd Károly annyira fogékony volt rá, hogy miután elolvasott egy hirdetést ("A kannibálok misszionáriusokra várnak"), minden támogatás nélkül elment Afrikába, ahol az evangélium által még gyakorlatilag érintetlen területeken nagy sikerrel hirdette Krisztust, majd megalapította a Worldwide Evangelization Crusade (WEC) nevű missziós szervezetet, amely ma is hatékonyan működik. Bővebben ld. a Studd Károly élete c. írást.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2006.06.
* * *
1. prédikáció: Népünk erkölcsi, lelki, anyagi és politikai állapotának javítása
"És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek" (Jer 29,7; Károli, vö. katolikus ford.)
I. Kell-e népünk erkölcsi, lelki, anyagi és politikai állapotának javításán fáradoznunk, és miért?
Drága Testvéreim az Úrban!
Életem első (írott) igehirdetésében - melynek nagy része 2006. augusztus 20-ának emlékezetes napján született - mindenekelőtt azt vizsgálom meg, hogy szükséges-e egyáltalán népünk erkölcsi, lelki, anyagi és politikai állapotának javításán fáradoznunk, és ha igen, miért szükséges; majd azokra a kérdésekre próbálok választ keresni, hogy milyen állapotban van népünk, és miként munkálkodjunk jólétén mi, XXI. századi magyar keresztények.
I. Kell-e népünk erkölcsi, lelki, anyagi és politikai állapotának javításán fáradoznunk, és miért?
1. Egyes keresztények úgy gondolkodnak, hogy mivel ez a világ úgyis Isten ítélete felé tart, és alá van vetve "a hiábavalóságnak" és "a romlandóság szolgaságának" (Róm 8,20k), hiába is küzdenénk ilyen nemes célokért, úgysem sikerülne elérnünk őket, sőt "még úgy tűnhetünk fel, mint akik Isten ellen harcolunk" (vö. ApCsel 5,39). Sokan, ha nem is mondják ki nyíltan e gondolataikat, ezek szerint élnek. Sőt talán az a hiedelem is rabul ejtette őket, hogy jelenleg "e világ istene" uralkodik földünkön (vö. 2Kor 4,4), s ezért törvényszerűen a bűnnek és a gonoszságnak kell érvényesülnie "a nap alatt". Az utóbbi elképzelésre elég csak annyit mondanunk, hogy amint számos zsoltár hirdeti, ma is és mindörökké "az Úr uralkodik" (2Móz 15,8; Zsolt 93,1; 96,10; 97,1; 99,1; 103,19; 146,10). "Ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent...; őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17,25.28), "aki [az Úr Jézus Krisztus] hatalmas szavával hordozza a mindenséget" (Zsid 1,3). Ezek alapján az a meggyőződésem, hogy nincsenek véletlenek, világunkban mindent Isten irányít, s szabad akaratunkkal hozott döntéseinket is (a bűneinket is beleértve) úgy használja fel, hogy végül az ő tervei valósuljanak meg. Semmiért sem kell tehát aggódnunk; nyugodtan bízhatunk az ő kegyelmében, jóságos és igazságos gondviselésében; ugyanakkor megmarad döntéseink örökkévaló felelőssége - Istennel együtt kell munkálkodnunk (ld. Fil 2,12k; 4,6k).
2. Azonkívül "a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését" (Róm 8,19). De vajon az Isten fiai csak Krisztus visszatérése után fognak megjelenni - vagyis addig "semmi dolgunk" a világgal? Érdemes tanulmányozni a Római levélnek ezt a szakaszát; különböző emberek különböző válaszokat adnak ennek alapján a fenti kérdésre. Mindenesetre az nyilvánvaló, hogy "Isten hibátlan gyermekeiként" feddhetetlenül és romlatlanul kell ragyognunk "az elfordult és elfajult nemzedékben..., mint csillagoknak a világban" (Fil 2,15). De vajon megelégedhetünk-e ennyivel? Az 1. pontban vázolt gondolkodásmód kicsit nyersebben fogalmazva azt jelenti, hogy nyugodtan hagyhatjuk, hadd pusztuljon ez a gonosz világ, hadd főjön a saját levében, miközben mi kényelmesen (és lehetőleg minél inkább élvezve az életet) "világítunk" (leginkább csak a szavainkkal), "hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék" (2Tim 2,25).
3. Vajon nem ugyanolyan nyilvánvaló-e az is, hogy miként a textusunkban olvassuk, fáradoznunk kell "annak a városnak [vagy országnak] békességén" és jólétén, amelyben jövevények vagyunk, "mert annak békességétől [jólététől] függ a mi békességünk [jólétünk] is"? (Jer 29,7; vö. 1Pt 1,17.) A későbbiekben látni fogjuk, hogy nemcsak anyagi, hanem lelki jólétünk is erősen függ attól, hogy mennyire mozdítjuk elő környezetünk jólétét. Szinte hallom a kifogást: "Ez az ige ószövetségi embereknek szólt. Mi, kifinomult (rafinált?) újszövetségi hívők egész más helyzetben vagyunk!" Azonban Urunk is a lelkünkre kötötte: "Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Mt 5,16). Péter pedig hozzátette: "Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért.... Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái" (ld. 1Pt 2,12-17). S az egész isteni törvényt összefoglaló szeretet parancsa vajon nem követeli-e meg, hogy "ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan" (1Jn 3,18), jót téve mindenkivel (Gal 6,10)?
II. Milyen állapotban vagyunk jelenleg?
1. Megkérdezheti valaki: Hogyan fáradozhatunk népünk erkölcsi, lelki, anyagi és politikai jólétén posztmodern világunkban, ebben a "post-Christian" Európában? (Bár a média mintha azt sugallná, hogy ma már mindenkinek tudnia kell angolul, azon szegény honfitársaim kedvéért, akikbe fiatalabb korukban az oroszt [vagy még a németet?] sulykolták, később pedig az ugyancsak javításra szoruló gazdasági állapotok küzdelmei közepette nem állt módjukban megtanulni "ángliusul" - vagy éppen más nyelvet tanultak -, a "post-Christian" kifejezés jelentése: "kereszténység utáni".) Mellesleg érdemes eltűnődnünk azon, hogy beletörődhetünk-e a "kereszténység utáni" jelzőbe annak fényében, hogy napjainkban a maga mintegy 2 milliárd hívével a kereszténység a legnagyobb vallás, és Európában is ezt a hitet vallják a legtöbben. Persze mindjárt más a kép, ha figyelembe vesszük, hogy ebből a 2 milliárdból hazánkban él kb. 7,5 millió "keresztény" (a 2001-es népszámláláskor a magyar lakosságnak nagyjából a háromnegyede vallotta magát kereszténynek). Tehát 75%-ban "keresztény országban" és egyharmad részben "keresztény világban" élünk. Ha valaki nem látná, mennyire távol áll mindkettő az igazi kereszténységtől (bár reményeim szerint pár perc múlva jobban fogja látni), azt hadd biztassam: hívja csak föl nyugodtan "keresztény" polgártársainak figyelmét a következőkben kifejtett bibliai, keresztény elvekre - amelyek egy részét egyébként törvényeink is minden keresztény és nem keresztény hazánkfia számára kötelezővé teszik.
2. Egyáltalán: milyen népünk jelenlegi erkölcsi, lelki, anyagi és politikai állapota, melynek javulását elő kellene segítenünk? Valószínűleg a legtöbben egyetértenek azzal, hogy sommásan fogalmazva: pocsék. Ezt talán az anyagi, gazdasági helyzetünket illetően a legkönnyebb elismerni. A "felső tízezret" leszámítva a magyar nép a rendszerváltozás és az Európai Unióhoz való csatlakozás után is még mindig többé-kevésbé szegényen él, ami különösen vidéken és a főváros "szegénynegyedeiben", lakótelepein feltűnő. A lelki állapotokat jelző erkölcsi helyzetet illetően pedig talán elég utalni a média minden formájából ömlő szex-, erőszak- és horroráradatra, amely az óriásplakátoktól a nappali szobáinkig, sőt a számítógépeink rejtett zugaiig mindent eláraszt; az okkult áramlatok előretörésére - ld. a számtalan horoszkópot és a jóslás, a "természetgyógyászatnak" nevezett, gyakran keleti vallások trójai falovaként működő kuruzslás megannyi válfaját, továbbá a boszorkányság és a burkolt vagy nyílt sátánizmus népszerűségét -; valamint az egyre lehetetlenebbé váló szülői és tanári nevelő, sőt oktató munkára (szakközépiskolai tanárként magam tapasztaltam, hogy diákjaim matematika órán nyíltan és hangosan arról beszéltek, ki kivel feküdt le; sem számonkéréssel, sem más módon nem tudtam hatni rájuk, mivel nem érdekelte őket a tanulás, a rossz jegy, és láthatóan a szüleiket sem nagyon érdekelte a gyermekük fejlődése). James Dobson "Élet a szakadék szélén" c. könyvében (amely különösen 16-26 éves fiataloknak kitűnő olvasmány) leírja, hogy náluk fiatalkorában csak a közismerten "rossz fiúk" rúgtak be gyakran, és "rossz lányoknak" hívták azokat, akik sok fiúval összefeküdtek. Mára nálunk is gyakorlatilag megfordult a helyzet (vagyis az erkölcstelen magatartás a menő), és bár egyelőre csak Amerikában hallottam olyan helyekről, ahol a gyerekek félelmükben a fürdőkádban alszanak, mert az arra járó autósok kedvtelésből belövöldöznek az ablakokon, ha így haladunk, hamarosan e téren is utolérjük már csak néhány lépéssel előttünk járó "Nagy Testvérünket".
3. Ugye senkinek sem kell bemutatnom a magyar pénzügyi becsületet: a korrupciót, a késve (vagy egyáltalán nem) érkező, végző és fizető vállalkozókat és cégeket, az adócsalást - ugyebár köztünk is előfordul az ilyesmi, kedves Testvéreim?! S hogyan fáradozunk e helyzet orvoslásán mi, keresztények? Legtöbbször a bevett magyar módszerrel: a panaszkodással! Szidjuk az aktuális kormányt, a hatóságot, a hivatalt, a vezetőinket, a magas adókat, az időjárást, a szomszédot, a "gazdagokat" - s jó magyar mentalitásunkkal ahol lehet, keresztbe is teszünk nekik ("Dögöljön meg a szomszéd tehene is!"), ahelyett hogy felismernénk kölcsönös érdekeinket, és ahol lehet, segítenénk egymást.
III. Hogyan lehetne orvosolni ezeket az áldatlan állapotokat?
1. Állítólag minden nemzetnek, közösségnek van egy körülbelüli "adófizetési szintje", amelynél többet nemigen hajlandó fizetni. Hiába emeli a kormány az adókat és a járulékokat, ennek hatására csak többen mennek fekete munkába - vagy éppen csődbe, munkanélküli segélyre, úgyhogy befizetőkből pénznyelőkké válnak. A szigorúbb ellenőrzéssel sem megyünk sokra, mivel az ellenőrök is korruptak, és képtelenség mindegyikük fölé egy újabb ellenőrt állítani. Csak egy példa: a jeggyel utazók körében közismert, hogy a kalauzok és buszvezetők jó része a saját zsebére dolgozik. Ma már ellenőrzik őket (s ennek hatására talán javult némiképp a helyzet), de kialakult az a gyakorlat, hogy az ellenőr először a buszvezetőhöz megy, aki elhelyez nála egy bankót, s így nem csinálnak ügyet a jegy nélküli utasokból. Csakugyan korrupt a politikusok, a vezetők zöme. De mi talán különbek vagyunk? Nem ugyanazt tesszük kicsiben, és tennénk nagyban a helyükben? Amilyen a nép, olyanok a vezetői. Közülünk valók. Nem érdemlünk jobbat! Meggyőződésem, hogy csakis alulról építkezve, a lelki, erkölcsi alapokat megerősítve javíthatunk országunk helyzetén. De hogyan valósíthatjuk meg ezt? Először is úgy, hogy Isten Igéjéhez igazítjuk saját felfogásunkat, életünket és tanításunkat.
2. Melyik keresztény ne ismerné a becsületesség bibliai elveit, az emberi rend és a hatóságok iránti engedelmesség keresztény kötelességét? Ha esetleg akadna ilyen ember, a kedvéért és a biztonság okáért röviden idézek néhány idevágó igét. "Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint feljebbvalónak..." (1Pt 2,13; Károli - az I.3. pont végén bővebben is idéztem). "Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett.... Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet" (Róm 13,1.6-7). "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené" (Mk 12,17).
3. Az utóbbival - az adófizetéssel - kapcsolatban sok kifogást felhoznak. Például: "Ha Isten megelégedett a tizeddel, akkor a császár se követeljen többet!" Természetesen a fenti igék nem szabnak semmilyen feltételt vagy százalékos korlátot, de azért ez az ellenvetés fölvet néhány érdekes gondolatot. A 4Móz 18,20-32 szerint a tizedet a lévitáknak kellett adni. Egyesek szerint másfajta tizedről van szó az 5Móz 14,22-29-ben, melynek alapján a tizedet a felajánlónak el kellett fogyasztania a szent helyen (feltehetően az ottani papság is megkapta belőle a részét, és gondolniuk kellett a vidéki lévitákra is). Az éves tized háromévenként a lévitákat, a jövevényeket, az árvákat és özvegyeket illette (29. v.). Lehetséges, hogy itt egy újabb tizedről van szó. A Neh 10,37k (vö. 12,44; 13,5.12) szerint az állatok elsőszülöttjét, valamint a gyümölcsfák és a szőlő termését a papoknak adták, a föld (többi) termését pedig a lévitáknak. A "tized" tehát összességében évente több mint 20%-ot is jelenthetett. Az Újszövetség az adakozással kapcsolatban nem említ százalékokat, csupán általános elveket: mindenki annyit adjon, amennyi "telik tőle" (1Kor 16,2); adakozzon készségesen és jókedvűen "aszerint..., amije... van"; tudva, "hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat" (2Kor 8-9; vö. Gal 6,6kk). Az isteni bölcsességgel megajándékozott József Egyiptom kormányzójaként azt a rendeletet hozta, hogy a termés egyötöde (20%-a) a fáraóé, és ez a rendelkezés az éhínség elmúltával is érvényben maradt (1Móz 47,23-26).
4. Ehhez kapcsolódik egy másik ellenvetés: "Ennek a kormánynak fizessek adót?!" Vajon a rabszolgatartó és a zsidókat elnyomó római társadalom igazságosabb volt? Mondhatjuk-e majd, amikor az ítéletkor mindenek Bírája elé állunk (Róm 14,10): "Uram, ismerted te az akkori kormányt? Ugye nem gondoltad komolyan, hogy nekik adózzak?" Sokan azt hozzák fel mentségül, hogy túl magasak az adók és a járulékok; így nem lehet becsületesen megélni, családot eltartani. Valóban magasak: a vállalkozókat számtalan adófajta sújtja (rengeteg bőrt próbálnak lenyúzni róluk), az összes elvonás jóval meghaladhatja a dolgozónak jutó jövedelmet. És miért magasak? Többek között azért, mert sokan nem fizetik meg, amit kellene. Nyilván vannak más okok is. Az emberi hatalom iránti engedelmességnek gátat vet az az elv, hogy "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek" (ApCsel 5,29). Azonban keresztényként nem harcolhatunk becstelen eszközökkel. (Pl.: "Nem fizetek nekik adót! A mérőórát megkerülve áramot/gázt lopok tőlük!") Szerencsés Károly történész szerint nagy a mai értelmiség felelőssége, amennyiben adja a lovat az uralmon levő politikusok alá, és nem tesz eleget az államtól függő, annak érdekeit kiszolgáló média által alaposan félretájékoztatott emberek felvilágosításáért. Azonban még nagyobb a keresztények (és különösen a vezetőik) felelőssége, mivel nekik az az Úr adta a rendelkezéseket, akinek mindent köszönhetnek, akit szájukkal hétről hétre dicsőítenek, hűséges alattvalóinak vallva magukat, miközben "cselekedeteikkel tagadják" és gyalázzák őt (Tit 1,16).
5. "Különben is, mindenki ezt csinálja, mindenki csal, ahol csak tud" - mondják egyesek. Ez közel áll a valósághoz, de azért nem egészen igaz. Igenis lehetséges ma becsületesen megélni: nemcsak az én helyzetemben (amelyben talán könnyebb), de ismerek különféle területeken dolgozó vállalkozókat, üzletembereket, akik elhatározták, hogy addig folytatják tevékenységüket, amíg becsületesen, a törvényeknek és jogszabályoknak eleget téve megtehetik. Vannak, akik egész jól boldogulnak, sőt akár másoknak is rendesen bejelentett, jól jövedelmező állást adnak (persze jóval többet zsebre tehetnének, ha nem ragaszkodnának bibliai elveikhez).
IV. Hogy működik mindez a mai kereszténységben, és hogyan kellene működnie?
1. Nagyjából az imént említett állásponthoz jutottak el az általam ismert legkiválóbb keresztények. Maguk jó példát mutatnak, de a többieknek nem segítenek hatékonyan, mert nem veszik komolyan Urunknak és apostolainak az intésről szóló tanítását, az igazi egyház 4 protestáns ismertetőjelének egyikét, a gyülekezeti fegyelmet, melyet a protestánsok fennhangon hirdetnek, de alig gyakorolnak (ld. a Heidelbergi Káté 83-85. kérdését, a Westminsteri Hitvallás 30. fejezetét és Daniel E. Wray "Egyházfegyelem" c. kis füzetét [szerk. Visky András, Koinónia, 1999.]). A toleranciát bálványozó korunkban szinte már csak néhány kirívó bűn ellen mernek szót emelni (pl. gyilkosság, házasságtörés - de mostanában talán már ez ellen sem), így nincs, aki a saját vétküktől elvakított, tévelygő hívők szemét felnyissa. Ismerek olyan (környezetük szerint újjászületett) hívőket, akik gyakorta létesítenek házasságon kívüli nemi kapcsolatot, miközben szorgalmasan járnak gyülekezetükbe, és eltitkolják, kimagyarázzák vagy "szánják-bánják", de folytatják bűnüket.
2. Igaz, ez a magatartás talán még viszonylag kevés keresztényre jellemző. De mi a helyzet az adócsalás különböző fajtáival? Ne csak a vállalkozóként, foglalkoztatóként elkövetett aktív adócsalásra gondoljunk, hanem arra is, amit tapasztalatom szerint igen sok keresztény "passzívan elszenved", mivel egyáltalán nem vagy csak a ténylegesnél kevesebb bérre (pl. minimálbérre) jelenti be a munkaadója. Sokan nem is látnak ebben kivetnivalót, mondván: ez a foglalkoztató felelőssége. Valóban az övé - elsősorban. De egyfelől más bűnében részt venni szintén bűn (1Tim 5,22), másfelől mindenki maga írja alá (sőt sokszor maga is készíti el) a saját adóbevallását, melyben "felelősségének tudatában kijelenti, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek". A szóban forgó esetben tehát ez a testvérünk írásban hazudik az adócsalása érdekében, meglopva az államot (vagyis polgártársait), ami bizonyos szempontból ugyanolyan, mintha a szomszédját lopná meg. Ugyanakkor szidja a kormányt, amiért nem sáfárkodik jobban, és nem költ többet különféle célokra.
3. Hogyan lehetséges az, hogy egyébként kiváló és becsületes keresztény vezetők saját gyülekezetükben szemet hunynak az ilyesmi fölött, azt hangoztatva, hogy ez mindenkinek az egyéni lelkiismereti problémája, nekik semmi dolguk vele azon túl, hogy tanítanak róla és példát mutatnak? Nemegyszer erős volt a kísértés, hogy oly módon nyissam föl a testvéreim szemét (persze előbb végigjárva a Mt 18,15kk-ben leírt fegyelmezési folyamatot), hogy az APEH/NAV munkatársainak segítségével késztetem őket annak elismerésére, hogy amit tesznek, az nemcsak a bibliai keresztény erkölcs, hanem a polgári (pogány) jog mércéje szerint is bűn(cselekmény) (van olyan hívő ismerősöm is, aki APEH/NAV-ellenőr). Többek között az tartott vissza ettől, hogy a magyar jogrendszer annyira szövevényes, hogy aki őszintén akar, az is igen nehezen tud kiigazodni rajta, és könnyen követ el akaratlanul is hibákat - s a helyzet a legfrissebb adó- és tb-jogszabályoknak köszönhetően most még bonyolultabbá válik. Természetesen e téren is vannak nehéz kérdések. Szentség a gyakorlatban c. írásomban (különösen annak 6. pontjában) érintettem néhányat. Segíthet az az elv, hogy ne tegyünk olyat, amit a hatóság büntetne, ha tudna róla (máskülönben ki-ki önkényesen maga határozhatná meg, mit szabad és mit nem). De ne építsünk mentsvárakat elképzelt nehéz helyzetekből, inkább határozzuk el, hogy a saját helyzetünkben teljesen Isten szerint fogunk cselekedni - és meglátjuk, hogy az ő erejével menni fog! S hogy keresztényként írásban hazudhatunk-e, letagadva az adónkat, az nem lehet kérdés. Ha efölött szemet hunyunk, akkor a homoszexuális életmódot, Krisztus nyílt megtagadását, a gyilkosságot, a lopást, a sikkasztást és minden egyéb bűnt is szó nélkül kell hagynunk.
4. S akkor még nem is beszéltünk az adócsalás legelterjedtebb módjáról - talán alig akad köztünk, hívők közt olyan, aki el ne követte volna maga is. A számlaadás elmulasztásáról, illetve ennek elnézéséről beszélek. Ez csakugyan lehet "passzívan elszenvedett" bűn (sokszor talán fel sem tűnik), legalábbis ha nekünk nincs belőle hasznunk - ellentétben azzal az esettel, amikor az ily módon megkerült ÁFA értékével olcsóbban jutunk egy áruhoz vagy szolgáltatáshoz (ami szintén elég gyakori, ld. pl. az építőipari munkákat). Azonban még ebbe a "legenyhébb" hibába sem volna szabad beleesnünk. A 3Móz 5,1-ben Isten így szól az (elvileg) egységesen őt tisztelő zsidó néphez: "Ha azzal vétkezik valaki, hogy átkozódást hallott, és bár tanúja volt, akár látta, akár megtudta a dolgot, de nem jelenti, bűnrészessé válik". Ahogy nem szabad tétlenül elnéznünk, ha (egy keresztény részéről) Istent vagy embertársunkat sérelem vagy kár éri, úgy afölött sem hunyhatunk szemet, ha az államot (vagyis a magyar nemzetet) károsítják meg. A 3Móz 19,17-ben pedig azt olvassuk: "Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében." A keresztény közösségnek (mint az új Izráelnek; ld. Ef 2,11-22; 1Pt 2,9k) mindenképpen gyakorolnia kellene ezt az elvet, bár az írott (vagy legalább az íratlan) törvényeink részben mindenki számára kötelezővé teszik ezt. Nyilván adódhat olyan helyzet, amelyben a szabályok megtartása aránytalanul nagy terhet róna ránk vagy másokra, és esetleg nem is volna különösebb jelentősége. Itt is érvényes az az elv, hogy a lehető legjobb megoldást keressük, ne csak a "jót".
5. Miért hagyják oly sokan figyelmen kívül az intésre vonatkozó bibliai parancsokat? Természetesen nem könnyű felvállalni a vétkező testvérünkkel való szembesülést. Ez egyrészt általában feszültséggel, konfliktusokkal jár, másrészt kiderülhet, hogy mi ítéljük meg tévesen a helyzetet, vagy a mi szemünkben "gerenda van". De hát nem hatalmas nyereség az, ha ily módon megtisztul a látásunk, az életünk, a közösségünk? S milyen óriási hatást gyakorolhatunk ezáltal nem hívő környezetünkre is! Fontos persze, hogy betartsuk a fegyelmezés bibliai módját és sorrendjét (Mt 18). Lehetőleg csak a Biblia által egyértelműen bűnnek mondott dolgokért intsünk (különben magunk eshetünk az ítélkezés bűnébe, ld. Róm 14,1kk); először négyszemközt beszéljünk magával a vétkezővel (nem pedig másokkal, ahogy általában szoktuk [ld. a "gyülipletyó" különböző formáit, pl. "imádkozzunk X. testvérért, aki ilyen és ilyen bűnben él"], elkövetve a megszólás bűnét; Tit 3,2), lehetőséget adva neki a védekezésre; majd miután kellő időt hagytunk a Szentléleknek az illető szívében végzett munkájára és az imádságra, tanúk előtt ismételjük meg az intést, s ha ez sem használ, csak akkor terjesszük a dolgot az egész GYÜLEKEZET elé - megelőzve ezzel a másként úgyis kiszivárgó híreket és a pletykát. Nagyon fontos, hogy az egész folyamatot SZERETETBEN vigyük végig, "igazságot szólván szeretetben" (Ef 4,15; Ravasz László ford.). Könnyű az igazsággal szeretetlenül fejbe vágni másokat, s talán még könnyebb mindenkivel jóban lenni, ha nem képviseljük hűen az igazságot. A Jn 13,34k szerint arról kell megtudnia mindenkinek, hogy Jézus tanítványai vagyunk, hogy úgy szeretjük egymást, ahogy ő szeretett minket.
6. Más veszély is leselkedik az intést gyakorló közösségekre. Sok régebbi komoly gyülekezet bűncentrikussá, ítélkezővé vált; bizonyos külsőségekre helyezte a hangsúlyt (pl. férfiaknál rövid, nőknél hosszú haj, fedett fej, ékszerek, öltözködés), és aki ezeknek megfelelt, azt automatikusan jó hívőnek tekintették, háttérbe szorítva a fontosabb belső, jellembeli tulajdonságokat és az istenfélő életet. Ennek hatására sokan emberektől való félelemből kívül engedelmeskedtek, de belül nem változtak meg, s ha megszűnt a kényszer, megkönnyebbülve levetkőzték a rájuk erőltetett külsőségeket. Érdemes itt megjegyezni, hogy az "emberi parancsok és rendelések" vagy hagyományok (Kol 2,22; vö. 1Kor 11,2) követése is lehet Istennek tetsző dolog, feltéve, hogy nem tulajdonítanak nekik isteni tekintélyt, és nem ellentétesek Isten Igéjével. Jól látható ez a rékábiak esetében is, akik ősük, Jónádáb parancsának engedelmeskedve egész környezetüktől eltérően nem ittak bort, nem folytattak földművelést, és sátrakban laktak (Jer 35). A fenti hibák mindenesetre a bibliai mintát követve elkerülhetők, különösen ha a gyülekezet nem zárkózik magába, befelé fordulva - ekkor ugyanis a tagjai előbb-utóbb egymást fogják kikezdeni. Ezért is rendkívül fontos az evangelizáció, a "vérfrissítés" - az "újszülött" hívők ugyanis mindent örömmel fogadnak, föllelkesítve "megvénült" testvéreiket, akiknél már megszokottá, sőt talán megkopottá váltak azok a dolgok, amelyek fiatalabb "tesóikra" az újdonság erejével hatnak. Ismét látjuk tehát, mennyire elengedhetetlen, hogy környezetünk erkölcsi, lelki, anyagi jólétén fáradozzunk - s ez valamilyen szinten a "piszkos" politikában való részvételünket is magában foglalja. Ha csakugyan fáradozunk ezen, az a mi jólétünket is minden téren magával vonja; ha nem, abba mi is könnyen belepusztulhatunk. Isten Szentlelke már jóval előttünk munkálkodik a körülöttünk levő nem hívők lelkében (ahogy a miénkben is tette a megtérésünk előtt), ezért nekünk is vele együtt kell munkálkodnunk - nem lenézve, becsmérelve "pogány és bűnös" környezetünket, hanem meglátva bennük az isteni kegyelem munkáját és további mérhetetlen lehetőségeit (hiszen minket is csak ez a kegyelem különböztet meg tőlük és korábbi önmagunktól).
7. Amikor Jézus a Jn 13-ban megmosta tanítványai lábát, ezzel nemcsak alázatból adott nekik leckét - azt ugyanis már akkor megértették volna (vö. 7. v.). Itt azonban sokkal fontosabbról is szó esett: a bűntől való megtisztulásról. A megtéréskor a Jézusba vetett hit által nemcsak az elkövetett bűneink töröltetnek el (a büntethetőségükkel, a lelkiismeretünkre nehezedő súlyukkal együtt), hanem megkapjuk a Szentlelket is, aki az újjászületés megújító fürdőjében részesít minket (Tit 3,5; ez magában foglalja a kezdeti megszentelődést), és elkezdi szentté tenni, Jézuséhoz hasonlóvá formálni a jellemünket, miközben mindent megad nekünk, "ami az életre és a kegyességre való", "isteni természet részesévé" téve bennünket (2Pt 1,3k; vö. 1Pt 1,22k) - folytatva megszentelődésünk életünk végéig tartó folyamatát. (A tanítványok ebben is kivételt jelentettek: ők csak pünkösdkor kapták meg a Lelket, de Júdás kivételével már a Jn 13-ban is "tiszták" voltak.) Nem mentegethetjük tehát magunkat azzal, hogy nincs erőnk ellenállni a bűnnek. Isten megígérte, hogy nem állít minket erőnket meghaladó próba, kísértés elé (1Kor 10,13; Károli). Aljas dolog, ha Júdáshoz hasonlóan színleg szeretjük Jézust, de közben megszegjük parancsait. Minden attól függ, hogy kérjük-e az ő Szentlelkének erejét, élünk-e vele, és AKARUNK-E ellenállni a rossznak, a bűnt elhagyva megújulni. Egyedül persze nehezen megy, és Isten azt akarja, hogy egymás segítségét is igénybe vegyük. Erről szól a lábmosás, ami a megtérés után elkövetett bűnöktől való megtisztulásra utal. Jézus a Jn 13,14-ben követőinek a lelkére kötötte: "nektek is meg kell mosnotok egymás lábát". Úgy gondolom, itt nemcsak a személyes intésre utalt, hanem arra is, amikor mi magunk megyünk elébe a megtisztulásnak oly módon, hogy négyszemközt vagy kis csoportokban kölcsönösen számot adunk egymásnak az életünkről, bűneinkről, kísértéseinkről, harcainkról, győzelmeinkről, megosztva egymással a tapasztalatainkat, és imádkozva egymásért. Éppen az ilyen csoportok voltak a Wesley életét végigkísérő ébredés fő hajtóerői - ld. a John Wesley csoportjai c. írást. Hitem szerint ma is ott lesz először ébredés, ahol következetesen gyakorolják ezt az elvet. "Aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat" (Jn 3,21). Menjünk ki a világosságra, hajoljunk le, mossuk meg egymás lábát, hadd újuljunk meg, hadd járjunk tisztaságban és világosságban, áldott közösségben Urunkkal és egymással! (1Jn 1,7.)
8. A 2006. augusztus 20-i vihar alkalmával a tűzijátékra összesereglett mintegy 1,5 milliónyi magyarral és másokkal - köztük velem is, aki a prédikáció írását befejezve biciklivel tartottam hazafelé, amikor elkapott a vihar - Isten kegyelmesen bánt, hiszen a viharnak "csak" néhány halálos, és mintegy 250 sebesült áldozata volt. Utána lázasan keresték a felelősöket, a bűnbakokat, pedig megvan a végső Felelős: a mindent kezében tartó Úr, akinek nagy gyakorlata és ismerete van az időjárás terén (is), és jól tudja, mikor mire van szükségünk. Hiszem, hogy amint Isten "a viharból" válaszolt az őt kérdőre vonó Jóbnak (Jób 40,6; vö. 38,1), úgy ezzel az "égi tűzijátékkal" válaszolt népünknek, melynek jelentős része még mindig tiszteli István király 20-án ünnepélyesen körülhordozott "szent jobbját" és a sokat dicsért Szűz Máriát (őket könnyű "tisztelni", mivel nemigen adtak nekünk ma is érvényes, húsunkba vágó rendelkezéseket), de csak elvétve vagy egyáltalán nem tiszteli a szent Istent, a királyok Királyát és az urak Urát, mindenek Bíráját, mivel semmibe veszi rendelkezéseit. Ő megbünteti a bűnükben megmaradókat, de irgalmasan bánik azokkal, akik szeretik őt, és megtartják parancsolatait (ld. a tízparancsolat szavait: 2Móz 20,5k). Éppen az ő irgalmának és kegyelmének tudata nyugtatott meg, amikor a szélvészben a porral, majd a szakadó esővel küszködve magamban imádkoztam. Hiszen "amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk" (1Kor 11,32). Végtelen szeretetétől indíttatva fenyít minket, mint a legjobb apa a fiait (Zsid 12,4kk). Ebbe a szeretetteljes fenyítésbe persze akár az is belefér, hogy elveszi az életünket. Drága testvérem, ne várd meg ezt! Ébredj fel, ha alszol! Valld meg bűneidet a testvéreidnek, hogy meggyógyulj (Jak 5,16)! Légy te az első, aki megújulsz, aki megnyílsz hittestvéreid előtt, hagyva, hogy "megmossák a lábadat", s aki magad is lehajolva vállalod a lábmosás "piszkos munkáját". Tedd ezt szeretetben, nem keresve, de bátran nevén nevezve a bűnt, hogy igazi, Isten szerinti JÓLÉTBEN élhess, elősegítve közösséged és környezeted jólétét erkölcsi, lelki, anyagi és minden más téren!
9. Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének és más botrányos dolgoknak a kiszivárgása, a TV-székház ostroma (2006. szeptember 18.) és a későbbi politikai események még nyilvánvalóbbá tették hazánk válságos erkölcsi, gazdasági és politikai helyzetét. Az alapigénk után néhány verssel azt mondja Isten: "Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám" (Jer 29,12-13). Eljött az ideje, hogy mi, magyarok belekapaszkodjunk ígéreteibe, és cselekvésre készen hozzá kiáltsunk. Ki kezdje meg ezt a nehéz harcot? Nekünk, az ő híveinek szól igéje: "Te magad!" (1Kir 20,14.) Legyünk hát bátrak, és cselekedjünk! Ne féljünk harcolni a törvények módosításáért (pl. adó- és járuléktörvények, abortusztörvény), az igazságosabb és mindenekelőtt erkölcsösebb társadalomért - de elsősorban mi magunk legyünk ilyenek!
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2006.08-2011.01.
* * *
Kedveseim! - Molnár Krisztina levele a szegénységről, az anyagiakról és az áldásteológiáról Azzal a szeretettel, amellyel Isten szeretett és szeret bennünket, írok most nektek, és kérem Isten teljes kegyelmét és gazdag áldását az életetekre! Kívánom és remélem szívünk nyitottságát és egymás megértését - imádkozó szívvel írom ezt a levelet! Isten az Ő végtelen kegyelméből elhívott bennünket, hogy világossága legyünk ennek a világnak, és a bűnbocsánat lehetőségét hirdetve a Megváltást hozzuk el az embereknek! Megszólított, elhívott, helyreállított és megszentelt bennünket az Örökkévaló - arra a célra eszköznek, hogy rajtunk keresztül megmutassa, milyen Ő, és milyen az a világ, amit Ő teremtett! Hogy milyennek szánta a világot, és hogy milyen is az Ő képmására teremtett ember. Értelmünk megújulásával képessé tett bennünket arra, hogy az Igazságban megmaradva békességet teremtsünk és örömet adjunk! Vigaszt, reménységet, oltalmat adjunk, azt a drága kincset, amit megismertetett velünk és ránk bízott. Mi Isten követeiként vagyunk jelen ebben a világban, és ez a kincs MINDEN! És mi úgy is adjuk ezt, mint akiknek semmijük sincsen, de akiké mégis minden! Tudunk bővölködni, és tudunk szűkölködni - az anyagi dolgok nem határozzák meg és nem befolyásolják sem az életünket, sem az érzéseinket, sem az állapotunkat. Miközben ebben a világban élünk és dolgozunk, fizetjük számláinkat, és fenntartjuk anyagi szinten önmagunkat, felette állunk ezeknek! A vágyaink, céljaink - mindaz, amit szeretnénk - sokkal többek, és egészen máshol vannak, nem ehhez a világhoz kapcsolódnak. Megelégedettségünk testi értelemben teljes, ha van hol laknunk, van mit ennünk, és van mivel ruházkodnunk - és ha 2 köntösünk van, egyiket szívesen odaadjuk annak, akinek 1 sincs. Kenyerünket megosztjuk az éhezővel, és mindennél nagyobb öröm, ha ezt tehetjük! Különleges kegyelem, ha segíthetünk másoknak, olyan embereknek, akik erre rászorulnak. Nem gyűjtünk semmiféle kincset ezen a földön, a tolvaj csak elvenné, a rozsda megemésztené. A mi kincsünk a tegnap még sarkon ülő koldus mára dolgossá lett kezében, s a drogtól megszabadított tinilány szemének csillogásában van! Nem vágyunk új autóra, sem új, divatos ruhára - és ez nem azért van, mert nem szeretjük a szép holmikat, hanem azért, mert sokkal tovább tartó szépség számunkra egy alkoholtól megszabadult embernek Isten fényétől sugárzó mosolya, és egy maszatos képű kövér etióp vagy albán kisgyerek látványa és a velük együtt töltött idő. A mi boldogságunk nem e világ gazdagságában és a jólétben van! Nem kell nyomorognunk, és nem vagyunk gazdagok - de mindig MEGELÉGEDETTEK vagyunk. A világ pedig csodálkozva figyel... Hiszen még egy új BMW-nk sincsen, és a lakásunk is teljesen egyszerű, teljesen átlagos... Amikor pedig baráti, testvéri körben együtt vagyunk, asztalunkhoz meghíva szegényeket, menekülteket, idegeneket, a lépcsőház a jókedvünktől, nevetésünktől hangos... A világ pedig figyel... Mitől olyan boldogok ezek? Mijük van nekik, ami nekünk nincsen? Hiszen mi jobban élünk... Gazdagabbak vagyunk... És a világ nem érti. Ebből a nem értésből adódnak azután a kérdései, amiket megválaszolva Isten kegyelméből és az Ő Lelkével eljutnak a felismerésre, és - ŐHOZZÁ! Adakozunk. Mi adakozunk mindig, mindenkinek, s olyan természetesen tesszük ezt, mintha lélegeznénk! Már nem számolunk százalékokat. Mindenünket megosztjuk, s a templomadót is megfizetjük - meg ne botránkozzanak -, és jusson jó cselekedetekre a nevünkről elnevezett egyháznak. És Isten megáld bennünket! Kibeszélhetetlen örömre, végeláthatatlan békességre és nyugalomra cseréli földi forintjainkat. Jóllakottan, teljes jólétben éljük napjainkat. Az adakozásért áldás jár. De: Pénzért nem pénz... - ez más! This whole stuff is NOT about money! Ez nem kereskedelem és nem árucsere! Isten nem ígér sem földi vagyont, sem gazdagságot azért, ha visszafordulunk Hozzá, és adakozásban is odaszánjuk önmagunkat Neki!!! Egyet ígér, azt viszont biztosan mondhatom, megteszi! Megáld bennünket olyan mérhetetlenül, hogy soha-soha nem fog érdekelni többé sem új ruha, sem autó, sem birtok, sem semmiféle földi holmi! Szellős alkonyatkor együtt sétál velünk, beszél hozzánk, és meghallgat bennünket, elmondja nekünk a terveit, előttünk világokat nyit ki... Aki új autóra, fülbevalóra vágyik, vagy pénzre ehelyett (vagy emellé?!), az talán még sosem volt részese ennek! Az az ember nem tudja, hogy ez MINDEN, és ez mindennél több! Akit az érdekel, hogy új ruhát jobb-e hordani vagy használtat, az még nem részesült Isten valóságos, igazi áldásában egyáltalán soha! Senki sem lehet nagyobb mint a Mestere... Ő azt mondta nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni... És miért nem? Mert csak az képes megváltoztatni a világot, aki elváltozik attól! Isten követeként vagyunk itt jelen. Hogy szabadságot hirdessünk és megváltást! Az számít, amit Ő mondott. A mi Királyunk. Az Ő szavai kézen fogva vezetnek bennünket az áldásba! "Ő az én szeretett Fiam, Benne gyönyörködöm, Őt hallgassátok! ...Az Ő szavai életet jelentenek számotokra! ...Válasszátok azért az életet! ...Különféle idegen tanításoktól pedig ne hagyjátok magatokat félrevezettetni!" Akkor se, ha jónak tűnnek, akkor se, ha csak alig különböznek az eredetitől! Ami nem eredeti - az hamis! Ami féligazság - az hazugság! Van egy mondás az araboknál, Észak-Afrika sivatagi népeinél. Pontosan most nem tudom idézni, de nagyjából ez a lényege: Ha a sivatag elején 5 cm-t tévedsz az útirány meghatározásánál, az nem csak azt jelenti, hogy nem fogod megtalálni az oázist, amihez elindultál, hanem azt is, hogy a sivatagban szomjan halhatsz... Ha kicsit eltérsz, már nem a korrekt irányban mész - kiszolgáltatva magad a sátánnak! A sátán pedig nem hagyja ki a ziccereket. Azonnal megrabol és kifoszt. Ne szolgáltassátok ki magatokat, kérlek titeket: FIGYELJETEK! Ha vágyunk a teljes Igazságra, a teljes áldásra, Jézus szavaira figyeljünk! Ha bármi ellentmond annak, amit Ő tanított, Isten szava az Igazság, és nem a másik, nem az, amit emberek tanítanak!!! Szeretteim! Isten kiválasztott és elhívott bennünket! Mi Isten követeiként vagyunk jelen ebben a világban. És mint gyermekeit, szorosan átölelve meg akar tartani! Szól, hogy figyeljünk rá... Ha kitépjük magunkat ebből az ölelésből, Ő elenged. De akkor már nem tud megóvni bennünket! Akkor már, mint engedetlen fiaink, mi sem hallgatunk Rá - távolra kerülünk, s bármi megtörténhet velünk... Legyetek Éberek és Vigyázzatok! - ennyit fontos volt most elmondanom. Köszönöm, hogy megértéssel, nyitott szívvel fogadtátok! Isten áldásával, Shalom! "Molnár Krisztina (szerk. Hargitai Róbert, www.hivo.hu), 2005.03. Változtatás nélkül, ezzel a teljes forrásmegjelöléssel szabadon másolható." * * *
Kegyelemtől megragadva
1. Hogyan reagálunk olyan esetekre, amikor a börtönben vagy a halálos ágyán megtér a nemi erőszak elkövetője, a sorozatgyilkos vagy a gyermekmolesztáló? Mert előfordul, hogy csakugyan megtérnek. A kegyelmet a magunkfajta átlagos bűnösöknek tartjuk fent, nem az ilyen deviáns elemeknek? Max Lucado négy tipikus hozzáállást említ meg a Római levél elejének rájuk vonatkozó szakaszaival együtt: az Istennel nemigen törődő élvhajhászt csak vágyainak kielégítése érdekli (Róm 1,18-32); az ítélkező kritikus magát másokhoz mérve próbál megfelelni Istennek (Róm 2,1-11); a törvényeskedő a saját erejéből igyekszik megmenteni magát (Róm 2,17-3,20); a kegyelemtől hajtott keresztyén pedig Krisztusra bízza magát (Róm 3,21-25). Mi melyik csoporthoz tartozunk?
2. A kereszténységet az az egy szempont is megkülönbözteti a világ többi vallásától, hogy "nincs más rendszer, ideológia vagy vallás, amely ingyenes megbocsátást és új életet hirdetne azoknak, akik semmit sem tettek annak kiérdemléséért, hanem csak ítéletet érdemelnek" - írja John Stott a Római levélhez fűzött magyarázatában. John MacArthur pedig szintén a Római levelet magyarázva kijelenti: "Ami az üdvösség útját illeti, csak két vallás van, melyet a világ valaha ismert vagy valaha ismerni fog: az isteni teljesítmény vallása, vagyis a bibliai keresztyénség, valamint az emberi teljesítmény vallása, amely az összes többi vallást magában foglalja, bármilyen néven futnak is." "Isten minden egyéb megközelítése csereüzleten alapuló rendszer; ha megteszem ezt, Isten megteszi azt. Vagy cselekedetek (a tetteim), vagy érzelmek (amit átélek), vagy ismeret (amit tudok) által üdvözülök" - teszi hozzá Lucado.
3. Ez persze fölveti a kegyelemmel való visszaélés kérdését is. Aki azonban a kegyelmet a bűnre adott engedélynek látja, az teljesen félreérti, mivel a megértett irgalom szentségre törekvést jelent (Tit 2,14). "A kegyelem a jóra igyekvést segíti elő. Nem szül bűn utáni vágyakozást. Ha valaki igazán a magáévá tette Isten ajándékát, nem űz gúnyt belőle. Sőt, ha valaki úgy tesz, mintha Isten irgalma feljogosítaná a vétkezésre, akkor megkérdőjelezhető, hogy az illető valaha is megismerte Isten irgalmát... Isten bizalma erős vágyat kelt bennünk a helyes cselekvésre. Ez a kegyelem különös képessége. A törvény megmutathatja, hol hibázunk, de nem keltheti föl a helyes cselekvés utáni vágyunkat. A kegyelem képes rá." "A hit által azzá válunk, amit a törvény valójában akar" (Róm 3,31; angolból).
4. Isten rendkívül szoros és meghitt kapcsolatban akar lenni velünk. Igéjében sokszor a jegyesének nevez minket. "A körülmetélkedés azt a közelséget jelképezte, amelyet Isten a népétől vár - jelenti ki Lucado. - Isten késhegyre tűzi önelégültségünket. Részese akar lenni identitásunknak, meghittségünknek, sőt a potenciánknak is. A körülmetélés azt hirdette, hogy Isten számára életünk egyetlen része sem túl személyes vagy magánjellegű. A zsidók azonban a körülmetélést az alávetettség helyett a felsőbbrendűség jelének kezdték tekinteni." Ha tehát valaki visszatér a bűnhöz, miután átadta magát Istennek, és a keresztségben elpecsételte a lelkét, az olyan, mintha házasságtörést követne el a nászútján.
5. Megelégedünk-e Isten kegyelmével? Mi van akkor, ha elutasítja valamely fontos kérésünket, és imádságainkra csak azt feleli, amit Pálnak mondott a testében levő tövissel kapcsolatban: "Elég neked az én kegyelmem" (2Kor 12,9)? Ha Isten "csupán" a pokoltól mentene meg minket, és "csak" üdvösséggel ajándékozna meg, elégedettek lennénk? Már ekkor is sokkal többet adna, mint amit érdemlünk, ám ő a földön is számtalan áldással halmozott el minket.
6. Tudni szeretnénk, miért nem távolítja el Isten életünkből a kísértést, az ellenségeket, a testi és személyiségbeli fogyatékosságokat? "Ha megtenné, kegyelme helyett talán a saját erőnkre hagyatkoznánk. Lehet, hogy néhány botlásnak kell meggyőznie bennünket arról, hogy kegyelme elég a bűnünkre... Talán azt akarja, hogy úgy szeressünk, ahogy ő szeret. A barátját mindenki tudja szeretni, de az ellenség szeretetére kevesen képesek. Mit számít, ha nem vagyunk mindenkinek a példaképe? Isten kegyelme elég az énképünknek... Miért nem tesz minket Isten hasonlóbbá önmagához? Éppen ezt teszi. Csak még nem fejezte be a munkát. Addig is, amíg befejezi, kegyelme elég a hibáinkra... Ha Krisztusban vagyunk, tökéletessé tett lelkünk és testünk van. Istennek az a terve, hogy a lelket most adja nekünk, a testet pedig akkor, amikor hazaérünk... Isten kegyelme továbbra is elég ahhoz, hogy befejezze, amit elkezdett. S addig is, amíg befejezi, emlékezzünk arra, hogy az erő a hírben rejlik, nem a hírvivőben. Kegyelme elég világosan szól akkor is, ha mi nem tesszük... Isten szívesebben lát nálunk ideiglenes sántikálást, mint maradandó büszkeséget. S ha ezt csak egy tövis segítségével tudja megértetni velünk, akkor eléggé szeret minket ahhoz, hogy ne húzza ki azt."
7. A bűnnel való harcban segítségünkre lehet Isten előtti helyzetünk tudata - ő szeretett gyermekeként a magáénak tart minket -, valamint annak ismerete, hogy ő vezet bennünket Igéjében leírt parancsai, törvénye révén, amely "szent, igaz és jó" (Róm 7,12). Ugyanakkor el kell fogadnunk a kegyelmet, el kell hinnünk, hogy teljesen és örökre mentesültünk az adósságtól. Ebben akkor is kételkedünk, ha a trónus előtt állva magától a Királytól hallottuk, mint a példázatbeli szolga (Mt 18,23-35). "Ezért sokaknak csak kevés bocsáttatik meg - nem mintha a király kegyelme korlátozott lenne, hanem mert kicsi a bűnös hite. Isten kész megbocsátani mindent. Kész teljesen tisztára törölni a lapot. Az irgalom tavához vezet és fürödni hív minket. Egyesek beleugranak, mások csak a felszínét érintik, és azzal az érzéssel távoznak, hogy nem részesültek bocsánatban. Alighanem ez volt a baj a szolgával is. Továbbra is úgy érezte, hogy tartozik. Mi mással magyarázhatnánk a viselkedését? Ahelyett, hogy megbocsátana a vétkesnek, fojtogatja őt! ...Azért gyűlöli őt, mert arra az adósságra emlékezteti, amellyel ő tartozik urának."
8. Minél jobban belemerülünk a kegyelembe, annál nagyobb eséllyel adunk kegyelmet. Ez a haraggal való megbirkózás titka: ahelyett, hogy megkövetelnénk a törlesztést, Megváltónk törlesztésén elmélkedünk. Bármit vétettek is ellenünk, mi többet vétettünk Isten ellen. Akit ő elfogad, azt nekünk is el kell fogadnunk (Róm 15,7). Ha pedig nem bocsátunk meg, a harag, bűntudat és levertség börtönében kötünk ki. Ha igazán elfogadjuk a kegyelmet, az a szükségleteink miatti aggódásunkat is elűzi - másként olyanok lennénk, mint az a megmentett és örökbe fogadott gyermek, aki aggódik mindennapi szükségletei miatt, mivel nem bízik megmentőjében.
9. Isten mindnyájunkat lát. "És nagyon szereti, amit lát. Elárasztják az érzelmei. A csillagok Alkotója egyenként hozzánk fordul, és a büszkeségtől elfogódottan így szól: 'A gyermekem vagy. Szívemből szeretlek. Tudom, hogy egy napon elfordulsz tőlem, és elhagysz. De azt akarom, hogy tudd: már gondoskodtam a hazavezető utadról.' S ennek bizonyítása végett valami rendkívülit tett. A trónról leszállva levetette fényruháját, és bőrbe öltözött: pigmentált emberi bőrbe. A világegyetem világossága egy sötét, nedves méhbe költözött. Akit angyalok imádnak, az beágyazódott egy paraszt méhlepényébe, megszületett a hideg éjszakában, és almon aludt... 'Tudni szeretnéd, meddig tart a szeretetem? A választ megtalálod a sziklás hegyen álló durva kereszten. Engem látsz ott fenn, az alkotódat, Istenedet, átszögezve és véresen, leköpdösve és bűnnel átitatva. A te bűnödet érzem. A te halálodat szenvedem el. A te feltámadásodat élem át. Ennyire szeretlek.'"
10. "Folyton attól félsz, hogy sosem teszel eleget? Vagy hálásan élsz, tudva, hogy valaki már eleget tett? Szűk körben gondolkodsz, csak azon keveseket fogadva el, akik hozzád hasonlóan munkálkodnak? Vagy tág körre nyitottan elfogadod mindazokat, akik szeretik azt, akit szeretsz? Azért imádod Istent, hogy hatást gyakorolj rá, vagy azért, hogy hálát adj neki? Azért teszel jót, hogy üdvözülj, vagy azért, mert üdvösséged van? Így szoktál-e imádkozni: 'Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna'? Vagy inkább megvallod: 'Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!'" (Lk 18,10-14.)
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2012.02.
* * *
Kegyelem és szentség - Isten határtalan, mégis kiegyensúlyozott kegyelme.
1. Amikor Péter a hűséges szolgálatuk jutalmáról kérdezi Jézust, ő hihetetlenül magas - százszoros, azaz tízezer százalékos - "megtérülést" ígér (Mt 19,27-30). Péter érdemközpontúan gondolkodik, holott Isten országában nem az érdemek és a teljesítmény, hanem a kegyelem alapján történik a jutalmazás. Isten jutalma messze felülmúlja minden szolgálatunkat és áldozatunkat.
2. A szőlőmunkások ezt követő példázatában (Mt 20,1-15) az Istent jelképező gazdát a legtöbben igazságtalannak találják - kivéve az utolsónak érkezett munkásokat, akik az elsőkkel megegyező, egész napi bért kaptak. A többség a Munka Törvénykönyve és az "egyenlő munkáért egyenlő bér" elve szerint gondolkodik, és a társadalomban körülnézve az egész nap dolgozó munkásokkal azonosul, ahelyett hogy Jézusra nézve, magát őhozzá mérve az egy órát dolgozókkal azonosulna. Jézus viszont Istenről és országáról beszél, aki elsősorban nem az ember teljesítményét veszi figyelembe, hanem a szükségleteit, és minden várakozáson felül betölti őket. (Az utolsóként jött munkások a napi bér töredékére számíthattak, ami saját szükségletüket sem fedezte volna, nemhogy a családjukét.) Egyébként nagy bajban volnánk, ha az érdemeinkre kellene hagyatkoznunk, mivel még a kötelességeink maradéktalan teljesítéséért sem várhatnánk jutalmat (mert tartozunk vele Urunknak), mi pedig igen messze vagyunk ettől (Lk 17,7-10).
3. Nemcsak a megtérés és az üdvösség van kegyelemből, hanem a hívő élet és a tanítványság is. Általában túl kevéssé hangsúlyozzuk ezt, nem tesszük az evangéliumot elég elfogadhatóvá - pl. a megváltás "ajándékáról" és a tanítványság "áráról" beszélünk. Ezzel szemben Pál a Római levélben 11 fejezeten át beszél Isten kegyelmének evangéliumáról, s csak utána hívja fel az olvasókat önmaguk teljes odaszentelésére (Róm 12,1-2).
4. Isten nagy kegyelmét látva fölvetődik az azzal való visszaélés kérdése: ha ő mindvégig kegyelemből fogad el és üdvözít minket, akkor talán nem törődik azzal, hogy vétkezünk-e? "Szó sincs róla!" - kiált föl Pál (Róm 6,2). Aki így gondolkodik, az nem értette meg igazán a kegyelmet. Isten iránti szeretetünket engedelmességünkkel fejezzük ki, ám ez az ő szeretetére adott válasz kell, hogy legyen, nem pedig azt kiérdemelni igyekvő eszköz.
5. Napjainkban népszerű a "helyzeti etika", mely szerint a tettek erkölcsi értékét az aktuális helyzetre való "szeretetteljes" reagálás, az "adott pillanatban helyesnek látszó" irány határozza meg. Jézus azonban a bibliai parancsok világos és abszolút erkölcsi mércéjét állítja elénk. Isten nem csupán óhaját vagy kívánságát fejezi ki, hanem erkölcsi törvényt tár elénk, melynek hatálya alól gyermekei sem mentesülnek. Ám a törvényt nem azért igyekszünk megtartani, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel és megigazuljunk - ez törvényeskedés volna -, hanem fordítva: mivel szeretjük őt mint jó Atyánkat, s bízunk szeretetében és javunkat szolgáló akaratában, parancsait próbáljuk megtartani, és általában meg is tartjuk, kifejezve hálánkat a bűneink ellenére átélt megbocsátásáért és megigazításáért. Ironikus, hogy éppen az sarkallhatja cselekedetközpontú gondolkodásra az embert, ha választhatónak tekinti Isten erkölcsi követelményeit, mivel azt hiheti, hogy engedelmességével (amely szerinte nem kötelező) jutalompontokat, érdemeket gyűjthet Uránál. Ha ehelyett hívőként felismerjük, mennyire híjával vagyunk az Isten törvénye iránti, ránk nézve is kötelező engedelmességnek, akkor mind jobban belemenekülünk Megváltónk karjaiba és kegyelmébe.
6. Sokak szerint "a szeretet törvénye" helyettesíti Isten erkölcsi törvényeit (Róm 13,8-10). A kettő között azonban nem lehet különbséget tenni, mivel mindkettő Isten tulajdonságait fejezi ki (aki "szeretet", 1Jn 4,8). A szeretet indít minket a törvény iránti engedelmességre, míg a törvény (pl. a tízparancsolat, melyet Pál a Róm 13,9-ben is idéz) megmutatja, hogyan gyakoroljuk a szeretetet, amely a törvény parancsai nélkül üres és vak lenne (vö. 1Kor 13,4-7). Az Ószövetség erkölcsi alapelvei lényegében azonosak az Újszövetség elveivel, és a keresztények számára is irányadóak, bár a helyzetünk eltérése miatt az egyedi alkalmazás és az alapelv érvényesítése esetenként más lehet, mint az ószövetségi időkben. Krisztus nem olyan értelemben tette érvénytelenné a törvényt, hogy eltörölte vagy Isten óhajává tette azt, hanem a törvény átkát és kárhoztatását törölte el a Benne hívők esetében (Ef 2,15). A szabadság, melyre Pál is biztat (Gal 5,1), nem az Isten erkölcsi törvényeitől való függetlenséget jelenti, hanem az azokra nehezedő átoktól való szabadságot, akik a törvényre mint a megváltás és üdvösség eszközére támaszkodnak. (Tipikusan a zsidó törvény kötelékében élők gondolkodtak így, s főként velük szembeszállva írta Pál a Galata levelet.) Szabaddá váltunk a törvény megszegésének átkától és az érdemszerző cselekedetek törvényeskedő rabságától, de továbbra is vonatkozik ránk Isten "szent, igaz és jó" törvénye (Róm 7,12).
7. Isten igazságos és szent; megítéli a bűnt, és fegyelmezi gyermekeit. Haragja "nem hasonlítható egy önmagán uralkodni nem tudó kényúr dühkitöréséhez - írja Bridges -; sokkal inkább az Igaz Bíró nyugodt, objektív, törvényes haragja, aki a lehető legkeményebb büntetést szabja ki a legerőszakosabb, legmegátalkodottabb bűnözőre." Ugyanakkor ő a "minden kegyelem Istene" (1Pt 5,10), aki új és jobb lehetőségeket ad azoknak, akik csúfosan elbuktak, "elszúrták" az életüket - mint Péter is. Isten a bűneset után utódaikra is kihatóan, szigorúan elítélte Ádámot és Évát, amint előre megmondta, de azonnal gondoskodott a szükségleteikről is, bőrruhát készítve nekik - pusztán saját irgalmas természetéből adódóan (1Móz 3,21). Ő boldogan, nagy örömmel tesz jót az övéivel (Jer 32,41). Ráadásul olyan lenyűgözően nagylelkű, hogy akár a bűn és büntetése miatt kieső évekért is kárpótolhatja az embert (Jóel 2,25).
8. Amikor Mózes és Pál mintegy a saját üdvösségét "ajánlotta föl" népe, a zsidó nemzet megmeneküléséért vagy üdvözüléséért, ennek megvalósítására nem volt lehetőség (2Móz 32,32-33; Róm 1,3). Jézus viszont gyakorlatilag ezt tette meg (és csak ő egyedül), amikor helyettünk vállalta a kereszten a kárhozat elszenvedését. Érdemtelenül megtapasztalt kegyelme minket is arra késztet, hogy cselekedjünk embertársaink, népünk vagy annak egyes csoportjai érdekében és javára.
9. Nemcsak a megigazulás, hanem a megszentelődés is egyedül Krisztus igazságának köszönhető, Isten kegyelmének ajándéka. Legjobb tetteinket is vegyes indítékok és tökéletlen teljesítmény szennyezik be. Soha nem szeretjük Istent teljes szívünkből, sem felebarátunkat annyira és olyan következetesen, mint magunkat. "Kegyelem által élni annyit jelent, hogy Istennel való kapcsolatomat, beleértve önmagam elfogadását és Isten előtti helyzetemet is, teljes egészében a Krisztussal való egységre alapozom" - mondja Bridges. "Az Isten népe által elkövetett egyik legnagyobb hiba, ha abban reménykedik, hogy felfedezheti önmagában azt, ami egyedül csak Krisztusban található" - írja Arthur W. Pink. Bár a megszentelődés fokozatos fejlődést és belső jellemváltozást is jelent, a szent Isten előtt csak a Krisztusban már nekünk ajándékozott tökéletes szentség révén jelenhetünk meg.
10. A megszentelődés radikális volta gyakran abban rejlik, hogy míg korábban legfeljebb csak a társadalmi elvárásokat követtük (amelyeket többé-kevésbé áthatott a keresztény erkölcsiség), a megtérés után Isten bibliai törvényének igyekszünk szívből engedelmeskedni. Sok keresztény a régi Írás betűje szerint él, nem pedig a Lélek szerinti új életben (Róm 7,6). A pusztán külső erkölcsi törvények nem adnak szívünkbe belső vágyakozást, csak parancsolnak, a Lélek ellenben vágyat kelt bennünk az engedelmesség iránt, és erre képessé is tesz minket. A megtérés előtt a törvényt ellenségünknek tekintjük, mely bűnre csábít és provokál bennünket, a Lélek azonban szívünkbe írja a törvényt, amelyben így gyönyörködhetünk. A törvény alatt élve törvényeskedő módon próbálunk engedelmeskedni a büntetéstől való félelem és Isten jóindulatának, elfogadásának elnyerése miatt, ami sosem sikerül; a kegyelem alatt pedig úgy engedelmeskedünk, hogy hálásak vagyunk az elnyert jóindulat és elfogadás miatt, melyről a Lélek bizonyságot tesz szívünkben. Mivel bűnös természetünk a törvényeskedésre is ugyanúgy hajlamos marad, mint a bűnre, mindkettő ellen egyformán kell küzdenünk, egyedül a hit által Krisztusban található erkölcsi igazságra támaszkodva.
11. Törvényeskedés az is, amikor az önmagunk védelmére emelt korlátokból, a lelki fegyelem általunk választott eszközeiből vagy saját egyéni nézeteinkből mások számára is kötelező törvényeket csinálunk. Az ilyesmi megköti a keresztény ember szabadságát, amelyet fontos megvédenünk - de (lehetőleg) mások meggyőződését sem sértve (Róm 14). Ne embereknek igyekezzünk tetszeni, hanem Istennek, hisz az ő szolgái vagyunk - mondja Pál a Galatákhoz írt levelében, a keresztény szabadság Magna Chartájában (Gal 1,10).
12. A fokozatos megszentelődés nagyon is feltételezi a közreműködésünket, de ezt a Szentlélekre támaszkodva kell kifejtenünk. Ő nélkülünk is el tudja végezni bennünk a maga munkáját - és meg is teszi, pl. a megtéréskor új szívet adva nekünk -, mi viszont semmi jót nem tudunk tenni nélküle. Ő nem függ tőlünk, de mi függünk tőle. A felelősség mégis a miénk, mivel a Lélek gyümölcseinek (Gal 5,22-23) megfelelő jellemvonásokat nekünk kell felöltenünk (Kol 3,12-15). Ő munkálja bennünk az akarást, de nekünk is munkálnunk kell (Fil 2,12-13).
13. Isten kegyelme néha szuverén módon érvényesül az életünkben, ám többnyire igénybe kell vennünk ezt a kegyelmet az imádság, Isten Igéje, az engedelmesség (Jn 8,31kk) és mások szolgálatai révén. Az engedelmességhez alázattal alá kell rendelnünk magunkat Istennek, elismerve, hogy minden körülmény mögött az ő akarata rejlik, s ő fontosabbnak tartja örök lelki jólétünket és szentségünket, mint földi, testi jólétünket és boldogságunkat. Mások szolgálatainak elfogadásához pedig átláthatóvá kell válnunk, engedve, hogy nekünk szolgáljanak (ahelyett, hogy mi szolgálnánk nekik), sőt kikérve az igei véleményüket, tanácsukat, Isten akaratának keresésében nyújtott segítségüket. Tegyünk szert egy-két olyan barátra, akikkel kölcsönösen szolgálhatunk így egymásnak.
14. Végül öltsük fel a kegyelem "ruhatárát", melyből a Kol 3,12-15 a következőket emeli ki: "Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak."
15. Charles Hodge szerint "a keresztyén alázat nem abból áll, hogy tagadjuk, ami bennünk jó; hanem hogy megingathatatlanul bizonyosak vagyunk érdemtelenségünkben, és tudatában vagyunk annak, hogy ami jó bennünk, az Isten kegyelmének köszönhető." Merjünk tehát annak a régi kálvini igazságnak a hangoztatásán túllépve, hogy "csupán nyomorult bűnösök vagyunk", bátran ráhagyatkozni Krisztus Urunk mérhetetlen kegyelmére, s a magunk érdemeinek vagy érdemtelenségének kiemelése helyett az ő mindenre elegendő voltát dicsérve győzelmesen élni őbenne!
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2012.02.
* * *
Isten döbbenetes kegyelme és szentsége
Gondolatok zömmel Philip Yancey (a Christianity Today c. keresztény folyóirat egyik főszerkesztője) "Meghökkentő kegyelem" c. műve alapján
1. A kegyelem Isten legnagyobb ajándéka a világnak, mely sóvárogva, kegyelemre éhezve várja azt. Mindnyájan Isten kegyelméből élünk és vagyunk, amik vagyunk ("mid van, amit nem kaptál?" 1Kor 4,7), s keresztényként ennek kellene legfőbb ismertetőjelünknek lennie (hogy szeretjük egymást [Jn 13,35], hogy megbocsátunk egymásnak [Mt 6,12.15]). Sajnos, ezzel szemben a világ sokszor inkább önigazultságukról, ítélkezésükről és gyakran politikai aktivitásukról ismeri a hívőket - akárcsak annak idején a Jézus korabeli farizeusokat -, és az egyházhoz fordulna utoljára vigaszért. Pedig az önszeretet gravitációhoz hasonló, lefelé húzó törvénye alól csak úgy szabadulhatunk ki, ha elfogadjuk, hogy a gyengeségeink, hibáink hozzátartoznak emberi sorsunkhoz. A kegyelem előfeltétele a tökéletlenség. A sebeink és bűneink azok a repedések, amelyeken keresztül a kegyelem behatolhat az életünkbe.
2. Az ószövetségi előírásokban Isten tisztátalannak nyilvánított sok, a szokványostól eltérő állatot, a tiszta állatok közül sem engedte áldozatul bemutatni a megcsonkított vagy tökéletlen egyedeket, sőt a testi fogyatkozással rendelkező papoknak sem engedte, hogy áldozatukkal hozzá közelítsenek (3Móz 21,17-20), és tisztátalannak mondta a menstruáló nőket, a magömléses férfiakat, a halottat érintőket stb. Egyszóval kizárt minden "csodabogarat". Jézus eljövetelével, majd Péter háztetőn való különös látomásával (ApCsel 10,9kk) fordult a kocka. Jézus nem vált tisztátalanná a "csodabogarak" érintésétől, hanem ő tisztította meg ezáltal őket. Miután Lelke révén bennünk él, mi ilyen tisztító hatást gyakorolhatunk másokra, ha kegyelmével megérintjük őket. A bűn miatt Isten szemében mindnyájan csodabogarak vagyunk - ő mégis lehajolt hozzánk, és megtisztított minket, úgyhogy immár bizalommal beléphetünk a szentek szentjébe (Zsid 10,19-23). Nekünk is hasonlóan kellene cselekednünk másokkal. Talán a kegyelem illatát árasztva hatékonyabban tudjuk megtisztítani társadalmunkat, mint ha egyfajta "rovarirtókként" a bűnökre vadászunk.
3. Szeretjük rangsorolni, elfogadható és elfogadhatatlan címkékkel ellátni a bűnöket, és elégedetten dőlünk hátra, ha elkerüljük az égbekiáltónak kikiáltott vétkeket. Ám minden korban mások az ún. "főbűnök" - a középkorban pl. ilyen volt a kamatszedés, melyet a keresztények meghagytak a zsidóknak, továbbá egykor ilyennek számított a falánkság, irigység, lelki restség vagy "melankólia", majd a viktoriánus korban a szexuális bűnök, később a válás és az alkoholfogyasztás, ma pedig az abortusz és a homoszexualitás. Roppant érdekes, hogy Jézus és az Újszövetség szerzői alig vagy semmit sem szóltak az abortuszról és a homoszexualitásról egy olyan kultúrában, ahol az utóbbi gyakorlat általános volt, a nem kívánt gyerekeket pedig születésük után az útfélen hagyták. Vannak homoszexuálisok, akik sokáig elkeseredett küzdelmet vívnak ezzel az oly nehezen (vagy egyáltalán nem) megváltoztatható, általában akaratlanul szerzett hajlammal, és rengeteg gyűlöletet, megvetést, elutasítást tapasztalnak éppen a keresztények részéről. Milyen nehéz megvalósítanunk a jézusi mintát: gyűlölni a bűnt, és szeretni a bűnöst! Pedig Isten előtt mindnyájan tisztátalanok vagyunk, s minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha (Ézs 64,5). Csakis az ő kegyelmének tulajdonítható a tisztaságunk, s e kegyelemhez nem a jó viselkedés, szentség vagy tökéletesség útján jutunk el, hanem őszinte bűnbánat által. A bűnök jézusi rangsorában valószínűleg a képmutatás kapná az egyik legelőkelőbb helyet!
4. A kegyelemmel látszólag vissza is lehet élni - ezzel próbálkozott az az életfogytiglanra ítélt rab is, aki szörnyűnek tartott ausztráliai szigetbörtönéből úgy szabadult ki, hogy megölte egyik fogolytársát. Tettét azzal magyarázta a bírónak, hogy ha öngyilkos lenne, a pokolba kerülne, így viszont a kivégzése előtt meggyónhat a papnak, Isten pedig majd megbocsát neki. Hasonlóan gondolkodott a feleségét egy másik nő kedvéért elhagyni készülő férfi, aki azon tűnődött, megbocsát-e neki Isten. C.S. Lewis írja: "Szent Ágoston szerint Isten oda ad valamit, ahol nyitott kezet talál. Akinek a keze tele van csomagokkal, az már nem képes több ajándékot elfogadni" ("A fájdalom", Harmat, 1992, 111. o.). A megbocsátás az elnézéstől eltérően csak úgy lehet teljes, ha el is fogadják, elismerve a hibát. Kérdés, hogy a fenti férfi később vágyni fog-e erre, és tud-e bűnbánatot tartani, miután a bűne megkeményítette.
5. A statisztikák szerint ma még a keresztény örökség következtében az Egyesült Államok a legtöbb kereszténynek otthont adó ország. De mi lesz, ha a társadalom teljesen száműzi a vallást és a hitet? Jó példa erre Oroszország, ahol a kommunisták megtették ezt. Néhány évtized múlva birodalmuk összeomlott, ma pedig a romokból táplálkozva egy kegyeleméhes nép kezd visszatalálni a nagymamák hitéhez és Istenéhez. Lehet, hogy Isten országa a jövőben inkább itt és Afrikában meg a távol-keleten lesz keresendő, mert mindig ott virágzik, ahol az alattvalók a Király kívánságát teljesítik. A kelet-európai hívők sokáig titokban jöttek össze, de a 70-es évek közepén a lengyel és cseh keresztények felismerték, hogy ezzel csak megfélemlíthetőségüket árulják el kommunista ellenfeleiknek, és elhatározták, hogy nyíltan vállalják hitüket - akár az ezzel gyakran együtt járó börtönt is. Nem kellett túl sokat várniuk a berlini fal leomlásáig. Kínában a kommunista hatalomátvétel után kiutasították az országból a külföldi misszionáriusokat és üldözni kezdték a kereszténységet és híveit. Sokan aggódtak, mi lesz a milliónál kevesebb hívővel, de ma már (a még mindig erős üldözés ellenére) legalább 35 milliónyian vannak, a világ második legnagyobb evangéliumi közösségét alkotva. Egyesek szerint Kínában következett be az egyháztörténet legnagyobb ébredése.
6. Az önszeretet lelki gravitációjának erejét - írja Yancey - "csak akkor kerülhetem ki, ha egyszerű, bűnös emberként tekintek önmagamra, aki semmiféle önfejlesztő és önmegvalósító módszerrel sem képes elérni, hogy kedves legyen Isten előtt. Csak ebben az állapotban kérhetek Istentől külső segítséget - kegyelmet -, s csak ekkor döbbenek rá, hogy a szent Isten mindig is, hiányosságaim ellenére is, szeretett. Megint csak a gravitáció ereje elől térek ki akkor, amikor embertársaimat is Isten által szeretett bűnös emberekként látom. A kegyelemmel teljes keresztény tehát egyszerűen 'kegyelemszínű' lencsén át látja a világot" (332. o.). C.S. Lewis így fogalmaz: "Könnyű belátni, annál nehezebb viszont hosszabb ideig el is hinni, hogy tükör vagyunk csupán, amely ha csillog, csillogását teljes mértékben a fölötte ragyogó naptól nyeri. Bizonyára van valamennyi saját fényünk, ha mégoly kevés is! Nehéz belátni, hogy pusztán teremtmények vagyunk... Kegyelem által a szükség maradéktalan és gyermeki módon felszabadult elfogadássá, a teljes függésben megtalált boldogsággá alakul át. Vidám koldusokká válunk" ("A szeretet négy arca", Harmat, 1995, 144. o.).
7. Az Anonim Alkoholisták összejövetelei sok szempontból az első újszövetségi gyülekezetre emlékeztetnek. Radikális őszinteség, függés és szeretet jellemzi őket. A legkülönfélébb hátterű emberek mindnyájan egyenrangúak, s akkor sem tekintik magukat "gyógyult" vagy "egykori" alkohol- vagy drogfüggőknek, ha már harminc éve leszoktak, mert tudják, hogy ha nem vennének tudomást a gyengeségükről, könnyebben buknának el ismét. Függnek egy "Felsőbb Hatalomtól" (legtöbben Istennek nevezik), és egymás segítségétől, támogatásától. Úgy érzik, összejöveteleiken még a csapból is kegyelem folyik. Bárcsak ilyen helyek lennének a gyülekezeteink is!
8. Jézus nemigen foglalkozott politikával, annál többet az egyes emberrel. Nemcsak tanította, hanem csodálatosan elénk is élte, hogy a bűnt gyűlöljük, ne a bűnöst. De hogyan tehetjük meg ezt? C.S. Lewis megvallja, hogy ő is nehéznek találta: "Azonban évekkel később eszembe jutott valaki, akivel szemben így viseltettem egész életemben: nevezetesen saját magam. Bármennyire is nem tetszett saját gyávaságom, önhittségem vagy kapzsiságom, továbbra is csak szerettem magamat. S e téren a lehető legkisebb nehézség sem merült fel. Sőt az igazi oka annak, hogy miért gyűlöltem ezeket a dolgokat, az volt, hogy szerettem magát az embert. S éppen mert szerettem magam, azért találtam sajnálatosnak, hogy olyan ember vagyok, aki ilyeneket cselekszik" ("Keresztény vagyok", Harmat, 2006, 158-9. o.).
9. Személy szerint nagyon hasznosnak találtam Yancey könyvét; sokat kell még tanulnom ezt a fajta gondolkodás- és viselkedésmódot. Ugyanakkor azt hiszem, ez csak az érem egyik oldala. Úgy tűnik, Jézus megdöbbentő szeretettel és kegyelemmel fordult a bűnös emberekhez, bár követőinek igen szigorú feltételeket is szabott, melyeket sokkal inkább hajlamosak vagyunk kimagyarázni, mint teljesíteni - úgyhogy Spurgeon szavajárása szerint annyi igazság sem marad a tanításban, amiből levesre futná egy beteg szöcskének (bővebben lásd a tanítványságról és a szentségről írtakat). Pál pedig, aki elsősorban hívőknek írt, ha lehet, még magasabbra tette velük szemben a mércét. Úgy vélem, hasonlóan kellene eljárnunk: magunkkal bánni a legszigorúbban, keresztény testvéreinkkel kevésbé szigorúan, végül a nem hívőkkel a legengedékenyebben. Sajnos, gyakran megfordítjuk a sort. Pedig nagyon nem mindegy, mit látnak nálunk a kívülállók. Ahogy D.L. Moody mondta: "Száz emberből egy az, aki a Bibliát tanulmányozza, és kilencvenkilenc, aki azt az egy keresztényt". Lásd még a Mennyei Lovagregényről írottakat is.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2011.01-03.
* * *
Istenfélelem - A félelem egyetlen egészséges fajtája, mely elűzi az emberi félelmet
Az itt leírt gondolatok jelentős részben Max Lucado "Félelem nélkül" c. könyvéből származnak (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, megjelenés előtt).
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában (Mt 10,28).
1. Törékeny és sebezhető világunkban számtalan dologtól félünk önmagunkat és szeretteinket illetően: terrorizmus, erőszak, háború, földrengés, szökőár, katasztrófák, régi és új betegségek, halál, gazdasági válság, pénzügyi-anyagi nehézségek, kihívások, újdonságok, lemaradás, jelentéktelenség, csalódás elszenvedése és okozása másoknak (Istent is beleértve), kétségek stb. Attól is tartunk, hogy Isten kiszabadul a skatulyáinkból, melyekbe hajlamosak vagyunk bezárni őt: csupán a kívánságainkat meghallgató, nehézségekből megszabadító, betegségből meggyógyító, bizonyos tanokkal pontosan körülhatárolható Istennek tekintjük - "kezes báránynak", akit irányíthatunk, kézben tarthatunk, de aki egyébként nem szól bele az életünkbe. Pedig ő "nem szelídített oroszlán", ahogy C.S. Lewis fogalmazott. Jézussal is hasonlóan bánunk, amikor pusztán nagy erkölcstanítóként vagy éppen a (bármilyen) politikánkat valló Jézusként beszélünk róla.
2. Ezért aztán Isten szereti a levegőbe röpíteni skatulyáinkat. Jézus ezt tette a megdicsőülés hegyén is (amely sokak szerint a 2800 m magas, hófödte Hermón-hegy lehetett), ahová felvitte három legkedvesebb tanítványát, s félelmetes isteni dicsőségében jelent meg előttük, elhomályosítva a kedvéért előbukkanó legnagyobb ószövetségi prófétákat, Mózest és Illést, valamint közelgő kereszthalálának szörnyűségét, előre erőt adva neki és tanítványainak. Azokat pedig nagy félelem fogta el, s arcra borulva imádták őt (Mt 17,1-8; Mk 9,2-9; Lk 9,28-36). Erre van szükségünk nekünk is: ha helyes perspektívában látjuk Istent és világunkat, ha őszintén féljük és tiszteljük őt mint messze fölöttünk álló Teremtőnket és Megtartónkat, akkor hozzá képest eltörpülnek a világ dolgai és a velük kapcsolatos félelmeink.
3. Példát vehetünk Martin Luther Kingről, a faji megkülönböztetés ellen küzdő baptista lelkészről, aki úgy döntött, hogy nem fél azoktól, akik ártani akarnak neki. 1968. április 3-án ugyan bombafenyegetés miatt órákat töltött a kifutópályán várakozó repülőgépen, majd fáradtan és éhesen érkezett Memphisbe, de nem félt. "Nehéz napok várnak ránk - mondta a tömegnek. - De most ez nem zavar. Mert a hegytetőn voltam. És nem is bánom. Mint bárki más, én is sokáig szeretnék élni. A hosszú életnek megvan a maga helye. Ám én most nem törődöm ezzel. Csak Isten akaratát akarom tenni. És ő megengedte, hogy fölmenjek a hegytetőre. Szétnéztem, és láttam az ígéret földjét. Lehet, hogy nem jutok be oda veletek. De szeretném, ha ma este tudnátok, hogy a mi népünk be fog jutni az ígéret földjére. És ma este boldog vagyok. Semmi sem aggaszt. Nem félek embertől. Szemeim látták az Úr eljövetelének dicsőségét." King huszonnégy órán belül halott volt, de a neki ártani akaró emberek nem érték el a céljukat. Az életét kioltották, de a lelkét nem.
4. Nem sokkal később a Gecsemáné-kertben találjuk Jézust, ahol vérrel verejtékezve készül lélekben a rá váró gyötrelemre. Máshol nem olvasunk arról, hogy Jézus félt volna. Átaludta, majd lecsendesítette a vihart, szembeszállt őrjöngő démonok légióival és kiűzte őket, keresztülment a meglincselésére készülő tömegen, rendületlenül ellenállt az őt a pusztában kísértő Sátánnak. Ezúttal azonban halálosan rettegett (Mk 14,33). A Mt 26,37-ben a különböző fordítások ilyen szavakkal adják vissza félelmét: "szomorkodni és gyötrődni kezdett" (új protestáns és Károli-ford.), "remegni és csüggedni kezdett" (katolikus és Kecskeméthy-ford.), "nyugtalan lett és aggódni kezdett" (Egyszerű és Soós-ford.). Azután hozzátette: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!" (38. v.). A Jn 12,27 szerint "megrendült" vagy "háborgott" a lelke, a Lk 22,44 pedig "halálos gyötrődéséről" vagy "haláltusájáról" ír. Jogos volt ez a félelem, hiszen az Atyával egy és tőle még soha el nem vált Jézus Krisztus most megtapasztalni készült helyettünk Isten haragját és a tőle való elválasztottságot, a bűn következményét.
5. Ahogy az Úr Jézus a félelmét kezelte, azzal nekünk is utat mutatott: őszintén és egyszerűen, gyermeki bizalommal, buzgón és kitartóan imádkozott, és a barátait is erre kérte. "Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te" - ismételte háromszor is, Atyja jó akaratára bízva magát (Mk 14,36). A Zsid 5,7-ben pedig azt olvassuk róla: "Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki."
6. Az istenfélelem terén is sokat tanulhatunk tőle, különösen korunkban, amikor erről nem nagy divat beszélni - sokkal inkább azt hangsúlyozzuk, hogy Isten/Jézus a "barátunk", testvérünk, "jótevőnk" stb. Nem szeretünk szembesülni Istennek a Bibliában jócskán kifejtett félelmetes szentségével, ránk váró ítéletével. Az utóbbit akár tagadni is próbáljuk, azt állítva, hogy a hívők mentesülnek tőle, noha a Jn 5,24-ben - mely szerint a hívő "ítéletre sem megy" - és más igékben az ítélet a kárhozatot jelenti. Pedig az Ige világosan beszél: "mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk" (2Kor 5,10-11). "Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk" (Zsid 4,13-14). "Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk... Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz" (Zsid 12,25.28-29). "És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?" (1Pt 4,18.) "De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged" (Mt 12,36-37). "Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2,12-13).
Megjegyzés: Az általában "istenfélelem" vagy "kegyesség" szóval visszaadott görög euszebeia szó a "jó" és a "félelem, tisztelet, imádat" szavak összetétele.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2012.02.
* * *
A tanítvány kézikönyve - Az igazi tanítványság bemutatása William MacDonald könyve alapján
Tartalom
1. William MacDonald (1917-2007), az Evangéliumi Kiadónál megjelent teljes bibliamagyarázat (Ó- és Újszövetségi kommentár), valamint "Az igazi tanítványság" (True Discipleship) c. füzet szerzője írt egy kiemelkedő művet "A tanítvány kézikönyve" címmel (The Disciple's Manual, Jó Hír, megjelenés előtt), összefoglalva a keresztény tanítványság odaadó szolgálatában szerzett több mint fél évszázados tapasztalatát. A jelen írás nagyrészt erre az igen részletes és terjedelmes (az eredetiben több mint 400 oldalas és közel 60 fejezetből álló) műre épül, amely az alábbiakon kívül sok más témát is felölel, és minden kereszténynek szól, hiszen minden igaz hívő az Úr Jézus Krisztus tanítványa. (Az ApCsel 11,26 szerint korábban egyszerűen így nevezték a keresztényeket, ugyanis az ezen igehelyen említett antiókhiai "tanítványok" nemigen lehettek Jézus közvetlen tanítványi köréből valók.)
1. Miután hozzászoktunk Jézus tanításához, legtöbbször fel sem tűnik, mennyire radikális volt. Ha szavait olvasva továbbra is jól érezzük magunkat, akkor nem értettük meg őket eléggé. Mi, keresztények hajlamosak vagyunk annyira megfosztani igazi jelentésétől a krisztusi tanítást, hogy Spurgeon szavaival élve annyi sem marad belőle, amiből levesre futná egy beteg szöcskének. Ahelyett, hogy szó szerint vennénk és alkalmaznánk, hatvanféle kiagyalt teológiai módszerrel magyarázzuk ki. Ezért óriási különbség van a manapság körülöttünk látható kereszténység és az újszövetségi kereszténység között. A mai változat annyit jelent, hogy elmegyünk az istentiszteletre, ha kényelmesen megtehetjük, pénzt dobunk a perselybe, és Jézusnak adjuk üres estéinket. Az igaz kereszténység azonban radikális tanítványságot, áldozatos szolgálatot, az Isten Fia iránti teljes elkötelezettséget jelentő élet, melyben először Isten országát és igazságát keressük.
2. A. W. Tozer "Born After Midnight" c. könyvében a következőket írta: "Krisztus kereszthordozásra hívja az embereket; mi pedig arra, hogy a nevében jót szórakozzanak. Ő felhívja őket, hogy hagyják el a világot; mi biztosítjuk őket, hogy elég elfogadniuk Jézust, és övék a világ. Ő szenvedésre hívja őket; mi pedig arra, hogy élvezzék a modern civilizáció által lehetővé tett összes kényelmet. Ő önmegtagadásra és halálra hívja őket; mi arra, hogy zöld babérfákként pöffeszkedjenek... Ő szentségre hívja őket, mi pedig olyan olcsó és csiricsáré boldogságra, amelyet a legkisebb sztoikus filozófus is gúnyosan elvetett volna."
3.Másutt így írt: "Urunk... időnként olyan dolgokat mondott a tanítványainak vagy leendő tanítványainak, amelyeket manapság diszkréten elhallgatunk, amikor embereket próbálunk megnyerni neki. Melyik mai evangélistának volna bátorsága azt mondani egy érdeklődőnek: 'Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.' S nem fogunk-e magasröptű magyarázkodásba, amikor valaki megkérdi tőlünk, mire gondolt Jézus, amikor kijelentette: 'Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot...' Ez a fajta kemény, inas kereszténység az alkalmi misszionárius vagy a világ különféle függönyei mögött élő hívő osztályrésze maradhat. A hitvalló keresztények tömegeinek egyszerűen nincsenek olyan erkölcsi izmaik, amelyek lehetővé tennék, hogy egy ilyen egyenes és végleg eldöntött úton járjanak. A mai erkölcsi klíma nem kedvez annak az edzett, szálas hitnek, amelyet Urunk és apostolai tanítottak. S ezért a vezetőink okolhatók; túl félénkek ahhoz, hogy elmondják az embereknek a teljes igazságot. Mostanában arra kérik őket, hogy adják Istennek azt, ami semmibe sem kerül nekik. A templomaink manapság tele vannak - vagy legalábbis negyedrészben tele vannak - a puhány keresztények ama fajtájával, amelyet ártalmatlan szórakozással kell táplálni, hogy el ne veszítse érdeklődését. A teológiáról ők keveset tudnak. Alig akad köztük olyan, aki csak egyet is olvasott volna a nagy keresztény klasszikusok közül. A többségük azonban ismeri a vallásos regényeket és a hátborzongató filmeket. Nem csoda, hogy oly törékeny az erkölcsi és lelki alkatuk. Őket csak egy olyan hit gyenge támogatóinak nevezhetünk, amelyet sosem értettek meg igazán" ("That Incredible Christian").
4. E. Stanley Jones hasonlóan nyilatkozott: "Az emberek nem vetik el a kereszténységet; csupán ártalmatlanná akarják tenni. Be akarják oltani az embereket a kereszténység mérsékelt változatával, hogy immúnissá váljanak az igazival szemben" ("Christ's Alternative to Communism").
1. Jézus a Lk 6,27-től Isten fegyvertárának egyik titkos fegyveréről, a szeretetről szólva folytatja a síkságon mondott, főként az apostolainak szóló beszédét. Ő nem a gyűlölet, hanem a szeretet forradalmát hirdeti; nem az erőszakét, hanem a jóságét. Ez a szeretet elüt minden mástól, amit a világ ismer. Nem pusztán emberi gyengédség, melyre hitetlenek is képesek; csak az isteni élettel rendelkezőkben nyilvánulhat meg. S a hívők sem gyakorolhatják a saját erejükből, csakis a bennük lakó Szent Lélek ereje által. Ez a szeretet inkább akarat, mintsem érzelem kérdése. Míg a szenvedélyes nemi vágy alig várja, hogy kapjon, a szeretet alig várja, hogy adjon. A meg nem tért embereket teljesen váratlanul éri, amikor a szeretetnek ezzel a fajtájával találkoznak. El vannak képedve.
2. A tanítványoknak már a kezdet kezdetén tudniuk kell, hogy szolgálatuk adakozó szolgálat. Nem az a kérdés, mit nyerek belőle, hanem az: hogyan adhatok egyre többet? Szüntelenül igazi szükséghelyzetekkel fognak találkozni, és bár maguk is szegények, képessé válnak segíteni. Csak akkor nem kell adniuk, ha ezzel ártanának valakinek, az illető lustaságát támogatva vagy bűnös szokását finanszírozva. Ha a tanítvány nem biztos a dolgában, inkább a kegyelem javára tévedjen.
3. Teljes odaadás és elkötelezettség
1. Arra kell törekednünk, hogy teljesen elkötelezzük magunkat az Úrnak. Csakis önmagunk - szellemünk, lelkünk és testünk - teljes feláldozása jelent megfelelő választ az Ő értünk véghezvitt áldozatára. Ahogy az ének is mondja: "Hogyne tennék meg mindent, hogyne adnám mindenem, Érte élve teljesen, tudva, mennyit tett értem?" (Betsy Daasvand: "After All He's Done For Me").
2. Amikor Arthur T. Pierson megkérdezte Müller Györgytől - aki árvaházaiban több ezer gyermekről gondoskodott pusztán az imádság erejével, sosem gyűjtve támogatást -, hogy mi a titka annak a nagyszerű munkának és azoknak a csodálatos dolgoknak, amelyeket általa cselekedett Isten, Müller egy pillanatra feltekintett, majd egyre mélyebbre hajtotta a fejét, míg az szinte a térdei közé került. Egy-két percnyi csend után így szólt: "Hosszú évekkel ezelőtt eljött életemben a nap, amelyen Müller György meghalt. Fiatalemberként rengeteg törekvésem volt, de eljött a nap, amikor meghaltam mindezeknek, és azt mondtam: 'Úr Jézus, mostantól ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied', és Isten attól a naptól fogva kezdett munkálkodni bennem és általam."
3. Mindenben engedelmeskednünk kell Istennek. Mivel ő az Úr, teljes engedelmességgel tartozunk neki. Az erkölcsi szabályok áthágását igazoló érvekkel a fenevad bélyegének felvételét is igazolni lehetne. Az engedelmesség egyik területe a bemerítkezés. Az ember a mennybe juthat bemerítkezés nélkül, de örökre bemerítetlen marad. Olyan dolog ez, amellyel a földön örömet szerezhetünk Krisztus szívének, de a mennyben már nem tehetjük meg.
1. Nem elég olvasni a Bibliát. Kötelezzük el magunkat Isten Igéjének tanulmányozására. MacDonald ízt írja: "fiatalkoromban rájöttem, hogy... egy napon asztalhoz fogok ülni az Atya országában a pátriárkákkal, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal. 'De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában' (Mt 8,11). És beszélgetni fogunk! De milyen értelmesen fogok tudni beszélgetni? Különösen ha Abdiás vagy Zofóniás mellett ülök! Hihetetlen, de erre szorgalmasan tanulmányozni kezdtem Isten Igéjét."
2. Walter A. Henrichsen a következőket írta A tanítványokat képezni kell - nem születnek c. könyvében: "Írjuk le az igeszakasszal kapcsolatos összes problémánkat. Amikor tanulmányozni kezdtem a Bibliát, azt hittem, hogy minél kevesebb problémám van, annál jobban értem a szakaszt. Minél többet tanulmányozom a Szentírást, annál inkább rájövök, hogy az ellenkezője igaz. Minél mélyebbre ások a szakaszban, annál több problémám van - vagyis annál több dologról állapítom meg, hogy nem értem." Minden igevershez írjunk saját magyarázatot. Nem értjük a jelentését, amíg egyszerű, érthető szavakkal el nem tudjuk magyarázni.
1. Az ember sosem közelítheti meg jobban a mindenhatóságot, mint amikor az Úr Jézus nevében imádkozik. Valójában sosem leszünk mindenhatók, még a mennyben sem. De ha a Megváltó nevében imádkozunk, az olyan, mintha az Úr Jézus kérné az Atyát. Ilyen értelemben az imádkozó embernek rendkívüli erő áll rendelkezésére. Az imádság megváltoztatja a dolgokat. Olyan cselekedetekre indítja Istent, amelyeket másként nem tett volna meg. Egyértelműen kiderül ez a Jakab 4,2; 5,16-ból: "Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek." "Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének".
2. R. A. Matthews írja "Born for Battle" c. könyvében: "Az imádság az úttörője Isten minden munkájának. Nem valamiféle lelki segédrakéta ez, amely némi jó szándékú erőfeszítést próbál a levegőbe juttatni. Minden lelki szolgálatban az imádság a munka és a működtető erő. Ez kell, hogy legyen a főcsapás. Egy misszió vagy gyülekezet lelki története az imaéletében van megírva. A közösségi élet megnyilvánulása nem statisztikákkal mérhető, hanem az ima mélységével. Az igehirdetési program, a tanítás, a szolgálat, a célok kitűzése, az új, huszadik századi módszerek alkalmazása, az időbeosztásról és adminisztratív eljárásokról szóló tanfolyamok mind jók, de Isten háztartásában csak annyiban hatékonyak és eredményesek, amennyiben imádságnak vannak alávetve."
1. MacDonalds a gyülekezettel kapcsolatban azt írja: "Az Úr Jézus minden hívét szeretem. Szeretem mindazokat, akiket ő drága véren megváltott. Ők az én testvéreim Krisztusban, tagtársaim a testben. Mindegyiküktől tanulhatok valamit... Ezenfelül minden hívőért imádkoznom kell - nemcsak a saját helyi közösségem tagjaiért, hanem minden hívőért -, mert tagtársak vagyunk ebben a testben. S örülnöm kell, amikor ők Krisztust hirdetik. Lehet, hogy nem osztom maradéktalanul aprólékos dolgaikat, de örülni tudok - akárcsak Pál tette a Filippi 1,18-ban -, hogy Krisztust hirdetik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megtehetem mindazt, amit ők tesznek. Itt kell vigyáznunk. Szerethetem őket. Tanulhatok tőlük. Átvehetem az Úr Jézus iránti buzgóságukat, szeretetüket és odaadásukat, de nem tehetek meg sok mindent abból, amit tesznek. Lelkiismeretem Lutheréhez hasonlóan Isten Igéjének rabja kell, hogy legyen. Ahhoz kell tartanom magam, amire Isten Igéje tanít. Mindez például nem jelenti azt, hogy együttműködhetek más hívőkkel olyan kampányokon, ahol a megtérőket visszaküldik egy hitehagyott egyházba. Az jut erről eszembe, amit Moody mondott: 'Élő csirkéket nem tennék döglött kotlós alá'."
2. Később hozzáteszi: "Miért káros a papi rendszer? Mindig magában rejti annak veszélyét, hogy az embereket egy emberhez gyűjti az áldott Úr Jézus Krisztus helyett. Elnyomja a gyülekezet tagjainak ajándékait. Az is mindig veszélyes, ha az összes tanítást egy ember végzi. Senkinek sem monopóliuma az igazság, és Isten Lelke szeret különböző embereken keresztül szólni. Könnyebben elterjed a tévtanítás, ha az emberek egyetlen embert tekintenek tanítójuknak. A papi rendszer nem veszi figyelembe, mi célból adattak az ajándékok. Azért adta őket Isten, hogy a szenteket felkészítse a szolgálat munkájára. A szenteknek kell elvégezniük a szolgálat munkáját. A papi rendszerben általában van egy fizetett szolgálat. Ez pedig átok Isten munkájában. Azzal a szörnyű veszéllyel jár, hogy ha az embert a gyülekezet mérete és növekedése alapján ítélik meg, hajlamos alacsonyabbra tenni a mércét. Aki fizet, az parancsol."
1. Jakab azt írja: "Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja" (Jak 4,6). "Az igazi alázat nem azt jelenti, hogy rosszat gondolunk magunkról, inkább azt, hogy egyáltalán nem gondolunk magunkra. Túl rossz vagyok ahhoz, hogy érdemes legyen rám gondolni; az a vágyam, hogy megfeledkezzem magamról, és Istenre nézzek, aki valóban méltó minden gondolatomra" (William Kelly). A keresztény élet fontos összetevője a megtöretés. "Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti" (Zsolt 34,19). "Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!" (Zsolt 51,19.) Hogyan válhatunk igazán megtört szívű emberré? 1. Imádkozzunk így: "Törj össze, Uram" - és vegyük komolyan a dolgot. 2. Kutassuk át a múltunkat, keresve a helyre nem hozott vétkeket, a durva és a testies beszédet. 3. Valljuk meg mindezt először Istennek, majd az érintett embernek. 4. Osszuk meg másokkal a megalázó élményt.
8. Harc a testtel és a kéjvággyal
1. Minél több igeverset tanulunk meg, és minél többet elmélkedünk Isten tiszta Igéjén, annál több győzelmet tapasztalunk majd ezen a területen. A szokás elszigetelt esetekké ritkul. Íme, a bennünk lakozó bűntől való szabadulás útja: 1. Naponta szánjuk oda testünket élő áldozatul az Úrnak (Róm 12,1-2). 2. Töltsünk sok időt Isten Igéjével. "Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened" (Zsolt 119,11). 3. Imádkozzunk alkalmas és alkalmatlan időben. 4. Gyakoroljuk a szublimációt oly módon, hogy a testi ösztönt erkölcsileg, etikailag vagy lelkileg magasabb rendű utakra irányítjuk. Megtehetjük ezt azáltal, hogy az Úr ügyében munkálkodunk. Nem használ a túl sok alvás. Jobb stratégia halálra dolgozni magunkat, majd visszaimádkozni magunkat az életbe. A legnagyobb kísértések akkor érik az embert, amikor túl sokat eszik és alszik - akárcsak Dávid királyt, aki Betsabével kapcsolatos bukása előtt a testét kényeztette, amikor a harctéren kellett volna lennie (lásd 2Sám 11,1-27). Pál az 1Korinthus 9,27-ben elmondja, hogyan ért el győzelmet: "megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre". 5. Uraljuk gondolatainkat. Gondosan válogassuk meg, mivel táplálkozunk. A tévé, a pornográfia, a szexuális bűnt magasztaló könyvek és folyóiratok gyakran az erkölcsi bukás biztos előidézői. 6. Krisztussal legyünk elfoglalva (2Kor 3,18). 7. Heves kísértés idején hívjuk segítségül az Úr nevét (Péld 18,10).
9. Józan ítélet a gyermeknevelésben és másutt
1. Isten nem akarja, hogy az eszünket az ajtónál hagyjuk, amikor kereszténnyé válunk. Azt akarja, hogy józan ítéletűek legyünk. Azt akarja, hogy a Biblia alapján különbséget tegyünk jó és rossz, igaz és hamis, szent és profán között. "Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére" (Zsid 5,13-14).
2. A keresztény szülők évekig a "Dr. Spock csecsemő- és gyermekgondozása" c. könyv alapján nevelték gyermekeiket. Ahelyett, hogy a Bibliának és különösen a Példabeszédek könyvének engedelmeskedtek volna a gyermekek fegyelmezését illetően, Dr. Spockot követve lazán kezelték a fegyelmezés kérdését. Évekkel később Dr. Spock azt mondta: "Szerintem a mai szülők leggyakoribb problémája az, hogy nem tudnak határozottak lenni." A neveletlenségért legalábbis részben a szakértőket okolta - a gyermekpszichiátereket, pszichológusokat, tanítókat, szociális munkásokat és gyermekorvosokat, mint amilyen maga is volt. Arra a következtetésre jutott, hogy a szülői engedékenység csak arra biztatja a gyerekeket, hogy undokabbak és követelőzőbbek legyenek, ami azután egyre nagyobb neheztelést vált ki a szülőből, míg végül - kis vagy nagy mértékben - kitör belőle a harag, amely meggyőzi a gyermeket, hogy engedjen. "Más szóval a szülői engedékenység nem küszöböli ki a kellemetlenséget; elkerülhetetlenné teszi azt" - mondta Dr. Spock.
3. A megtévesztő bizsu, csalás, hókuszpókusz, őrültek, bűvészkedés, szemfényvesztés korában élünk. Egy ilyen korban nehéz érdeklődést kelteni az emberekben az egyszerű, régi engedelmesség és hűség iránt. A keresztényeket is szórakoztatni kell az istentiszteleten. Az emberek látják az Igazság Világosságát, de nem járnak benne, s mivel hallgatók, de nem cselekvők, a túlzott világosság elvakítja őket. A túl sok világosság ugyanolyan bizonyosan elvakít, mint amikor nincs elég világosság.
10. Hitből élni vagy támogatást gyűjteni
1. G. H. Lang értékes meglátással szolgál a hitből való élettel kapcsolatban "Anthony Norris Groves" életrajzában. Groves (1795-1853) indította el az első protestáns missziót arab nyelvű mohamedánok között Bagdadban, majd Dél-Indiában. A gyülekezeti életben és a misszióban igyekezett visszatérni az Újszövetségben leírt krisztusi és apostoli módszerekhez. Elképzelései sógorára, Müller Györgyre és J.N. Darbyra is hatottak, s idővel az evangéliumi keresztények széles körében elfogadottá váltak. Lang a következőket írja: "Mivel az emberben a hit jelenti azt a helyes és erkölcsileg nélkülözhetetlen vonást, amely lehetővé teszi Isten jóváhagyását, csakis azok a módszerek helyesek és áldottak, amelyek tényleges hitre indítanak minket és a megtérőket. Ez az ördög elengedhetetlen céljává teszi a hit akadályozását, és a csapdái közül ez az egyik leghatékonyabb - amikor rávesz bennünket, hogy olyan módszereket alkalmazzunk, amelyek a jó eredmények hamis ígéretével kecsegtetnek, bár nem igényelnek élő hitet, ami például ahhoz szükséges, hogy mindig és mindenben egyedül Istenre számítsunk.
2. Komoly erejük van a szervezeteknek: a munkásokat és szükségleteiket jóakaratú emberek elé táró folyóiratoknak; a munkásokról információt nyújtó felsorolásoknak; a bevételeiket és kiadásaikat közlő nagy alapítványoknak. Senki sem kérdőjelezi meg, hogy az ilyen módszerek alkalmasak bizonyos célok elérésére; de nem igénylik az élő Istenbe vetett kitartó, erőteljes, közvetlen hitet. A világ emberei alkalmazhatják és alkalmazzák is őket a saját céljaik elérésére. Szükségképpen hajlamosak Istentől magukhoz vonzani a szívet: először megosztják az ember figyelmét Isten és önmaguk között, végül pedig a lélek és Isten közé állnak... Ez az alapvető oka annak, hogy egyesek minden ilyen módszert elleneznek; s ez kellően indokolja, hogy az Úr sosem alkalmazta őket. Olyan emberek, mint Groves és Müller szándékosan elfordultak ezektől a módszerektől, hogy a hitetlen világnak és a hitetlenkedő egyháznak friss bizonyítékot szolgáltassanak Isten valóságára és hűségére, valamint a hit és az imádság erejére és elégséges voltára."
3. Ha valóban egyedül az Úrtól függök, akkor gondoskodni fog rólam, amíg tőle való a munka. Ha véget akar vetni a munkának, elvágja az utánpótlást. Ez megkíméli a munkást attól a gyötrődéstől, hogy a Lélek távozása után is kitartson. De ha felhívásokhoz és támogatásgyűjtéshez folyamodunk, fenntarthatjuk a munkát jóval azután is, hogy az Úr ráírta: Íkábód; jóval azután, hogy odalett a dicsőség. Amint támogatást kezdünk gyűjteni, a siker új mércéjét vezetjük be a keresztény munkába. A legügyesebb propagandista kapja a legtöbb pénzt. S előfordulhat, hogy támogatásra méltó munkák sínylik meg, hogy az erőltetett gyűjtőkampányok kiszivattyúzzák a pénzt. Ez irigységet, versengést és széthúzást eredményez.
4. Érdemes megjegyeznünk Hudson Taylor szavait is: "A rosszul elhelyezett és helytelen indítékkal adott pénztől egyaránt rettegnünk kell. Megengedhetjük magunknak, hogy olyan kevéssel rendelkezzünk, amit az Úr adni kíván, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy oda nem szentelt pénzzel rendelkezzünk... Azzal törődjünk, hogy Isten lebegjen a szemünk előtt; az ő útjain járjunk, s minden kicsi és nagy dologban igyekezzünk örömöt és dicsőséget szerezni neki. Biztosra vehetjük, hogy ha Isten munkáját Isten akarata szerint végezzük, sosem leszünk híjával Isten gondoskodásának (Dr. & Mrs. Howard Taylor: "Hudson Taylor's Spiritual Secret").
5. Kétségtelen, hogy Isten felhasznál sok olyan csoportot, amelyek támogatást gyűjtenek. De ők sok mindenről lemaradnak. Van jobb út ennél. Az igazán hitből való élet lenyűgöző valóság. Isten gyönyörködik benne, és megdicsőül általa. Az egész világon semmi sincs, ami annyi örömöt és dicsőséget szerezne neki, mint a hitből való élet - írta C.H. Mackintosh. Corrie Ten Boom kijelentette: "Sokkal inkább lennék egy gazdag Atya bizalommal teljes gyermeke, mint egy világi emberek ajtajánál kéregető koldus." Valaki más így fogalmazta meg ezt: "A Király fiai nem viselkednek úgy, mint az ördög koldusai."
1. Urunk így kezdte a síkságon mondott beszédét, melyet elsősorban apostolaihoz intézett: "Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa" (Lukács 6,20kk). Tudjuk, hogy szó szerint szegényekre gondolt, nem pedig lelki szegényekre, mert a 24. versben a következő jajt állítja szembe ezzel: "jaj nektek, gazdagok"! Nem lelki gazdagokat említ; annak nem lenne értelme. De vajon áldás-e szegénynek lenni? Világszerte embereket tart fogva a nyomasztó szegénység, és számukra ez nem áldás, hanem átok. Milyen értelemben jelentett akkor áldást a tanítványoknak a szegénység? A válasz a 22. vers végén található: "az Emberfiáért".
2. A tizenkettőnek az volt a feladata, hogy nagy magánvagyon felhalmozása helyett elszegényedjen, hogy mások lelkileg meggazdagodhassanak. Nagyon is helyénvaló volt, hogy szegények legyenek. Annak képviselői voltak, aki egy szegény zsidó családban született, akiről sosem olvassuk, hogy pénz lett volna nála, akinek nem volt hová lehajtania fejét. Annak megbízottjai voltak, aki gazdag volt, de önként szegénnyé lett, hogy mi gazdagok lehessünk. "A világon élt egyetlen tökéletes élet [követei voltak]..., annak életéé, akinek nem volt semmije, és aki nem hagyott hátra mást, mint az általa viselt ruhát" (Denney). Ellentmondásos lett volna, ha drága ruhát viselnek, flancos frizurát csináltatnak, nagy köteg számlákat lobogtatnak, és értékes ékszerekben pompáznak. Teljesen téves benyomást keltettek volna Mesterüket illetően, aki nem törődött mindezekkel. Számtalan olyan követőjük akadhatott volna, aki csakis azért követi őket, hogy anyagilag gyarapodjon. Az emberek vallásosnak mutatkoznak egy tál rizsért, de nagy szükségletük az, hogy bűnbánatot tartsanak Istennel szemben, és őszintén higgyenek Jézus Krisztusban mint Urukban és Megváltójukban. Ha a tizenkettő jómódúan indult volna el, minden sikert a pénz hatalmának lehetett volna tulajdonítani, nem pedig Isten hatalmának. Ráadásul kísértésbe eshettek volna, hogy költséges vállalkozásokba fogjanak, melyek esetleg nem egyeznek Isten akaratával. A keresztény szolgálatban a szegénység révén az ember állandóan az Úrra van utalva, és bízik benne, hogy Ő állja mindannak költségét, amit elrendel.
3. Jézus az említett beszédében négy jajt fogalmaz meg. Így kezdi: "Jaj nektek, gazdagok!" (Lk 6,24.) Azokról a hitvalló tanítványokról van szó, akiknek ez a mottójuk: "Isten népének semmi sem túl jó." Szívesen idézik az 1Tim 6,17b-t -"aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk" -, megfeledkezve arról, hogy ez nem a vágyak kiélését jelenti, hanem a következő vers szerint azt, hogy az ember jót tesz, gazdag a jó cselekedetekben, és megosztja javait a rászorulókkal. Nem hajlandók belátni, milyen bűnös dolog felhalmozni a vagyont, mikor azt fel lehetne használni az elveszettek megnyerésére. Elfelejtik, hogy Isten szent Fia kijelentette: "Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni" (Lk 18,24b-25). Jézus így folytatta: "Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok! Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!" (Lk 6,25k.) Később hozzátette: "aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,33).
4. A gazdagság az a bűn, melyet senki sem vall meg. Az a baj, hogy fogtuk ezt a bűnt, és keresztény bemerítésben részesítettük. Tiszteletre méltó keresztény státussal ruháztuk fel, elnevezve megfontoltságnak, józan észnek, anyagi felelősségtudatnak, takarékosságnak és előrelátásnak. Valaki rámutatott, hogy mohóságból adták el Jézust 30 ezüstért. Miután a hitvalló egyház eladta Krisztust, hogy keresztre feszítsék, magát a keresztet kezdte árulni. Majd kijelentette, hogy a mennybe vezető utat is árulja búcsúk révén, a tisztítótűztől való szabadulást ígérve.
5. Sören Kierkegaard egyszer a következőket mondta: "Elmentem a templomba. Leültem a bársonnyal borított padra. Néztem a festett üvegablakokon beszűrődő napfényt. A bársonypalástot viselő pap kinyitotta az aranyozott Bibliát, megjelölte a selyemkönyvjelzővel, és így szólt: 'Ha valaki a tanítványom akar lenni, tagadja meg magát, adja el mindenét, adja a szegényeknek, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.' Körülnéztem, és senki sem nevetett."
6. Pál az 1Timóteus 6,3-5-ben figyelmezteti Timóteust, hogy egyes vallási vezetők a meggazdagodás eszközének tekintik a keresztény szolgálatot. Utódaik ma is köztünk vannak - azok a rádióban és tévében népszerűsített hírességek, akik a pénzeszközök előteremtését a művészet szintjére emelték és tudománnyá fokozták le. Fényűző lakásban élnek, jócskán gyarapítják befektetéseiket, elegáns ruhákat és ékszereket hordanak, és a legfrissebb divat szerinti, feltűnő frizurát viselik. S mindezt nincstelen názáreti barátunk nevében teszik.
7. Pál e szakasz és levele befejezéseként meghagyja Timóteusnak, hogy adjon utasítást azoknak, akik e világban gazdagok. Ne kérkedjenek büszkén, gőgösen, és ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak, hanem az élő Istenben, "aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk." Az utóbbi kifejezést gyakran használják a vagyon halmozásának igazolására. Azonban a következő igevers mindent megmagyaráz. Nem akkor fordítjuk megélhetésre a pénzünket, ha az parlagon hever a bankban, hanem akkor, ha jót teszünk vele, odaadjuk a rászorulóknak, és megosztjuk kevésbé szerencsés felebarátainkkal. Így gazdag jutalmat halmozunk fel a jövendő világban, és olyan életben van részünk, amely valóban élet. Az ideális az, ha a kegyesség együtt jár a megelégedéssel. Ha egy istenfélő ember elégedett, gazdag jellemű, és kevés dologra vágyik, akkor olyasmivel rendelkezik, ami pénzért nem szerezhető meg.
8. Valaki azt mondta, hogy ha az ember a nehéz időkre készülve él, Isten gondoskodni fog róla, hogy megkapja őket. Cameron Thompson pedig kijelentette: "Isten azokra árasztja ki legkiválóbb áldásait, akik mindent megtesznek azért, hogy semmi se tapadjon a kezükhöz. Akik a nehéz időket többre becsülik a világ jelenlegi gyötrődésénél, azok nem kapnak áldást Istentől."
9. Hudson Taylor az alábbiakat mondta William Chalmers Burnsről (1815-1868), a skót evangélistáról és Kínában szolgáló misszionáriusról: "Nagy örömöt talált az egyszerű életben. Szerette a csendet és azt a luxust, hogy kevés dologgal kell törődnie. Úgy vélte, hogy a keresztény ember számára az a legboldogabb állapot a földön, ha kevés szükséglete van. 'Ha valakinek a szívében él Krisztus - szokta mondani -, szeme előtt a menny, és csak annyi földi áldással rendelkezik, amivel épségben végig tud menni az életen, akkor nem sok tere van a fájdalomnak és szomorúságnak.' Egységben lenni azzal, Aki nap és pajzs - csupán ennyi kell ahhoz, hogy egy szegény bűnös boldog legyen a menny előtt" (Mrs. Howard Taylor: "Hudson Taylor in Early Years. The Growth of a Soul").
10. William Whiting Borden (1887-1913) már fiatalon milliós vagyont örökölt, ám lemondott a fényűző életről, és misszionáriusnak készült egy kínai mohamedán néphez. Miközben a Yale egyetemen tanult, bibliaolvasással indított imaalkalmakat tartott egy kis csoportnak. Mire végzett, az egyetem 1300 hallgatójából mintegy 1000-en jártak ilyen alkalmakra. A legkeményebbnek ítélt hallgatókat saját maga próbálta elérni. Egyúttal igyekezett segíteni a környékbeli rászorulókon is - özvegyeken, árvákon, fogyatékosokon, részegeseken. Rehabilitálásuk végett megalapította a Yale Reménység Missziót. Kínába hajózva megállt Egyiptomban, hogy arabul tanuljon. Ott gerinchártya-gyulladást kapott, és egy hónapon belül, 25 évesen meghalt. Rendkívül szilárd, egyenes jellem volt. Bibliájába e szavakat írta különböző időpontokban (az utolsó kettőt nem sokkal a halála előtt): "Mindig mondj nemet magadnak és igent Jézusnak... Nincs fenntartás, nincs visszakozás, nincs megbánás". Rövid életrajzát lásd itt.
11. A mai bölcsesség azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy életük javát töltsék pénzkereséssel, éljenek fényűzően, és nyugdíjas éveiket adják az Úrnak. Addigra sokan kiégnek, és nem sok évük marad hátra. A nagyobb bölcsesség azt diktálja, hogy adjuk át magunkat Krisztusnak életünk tavaszán, amikor erőnk, szeretetünk és lelkesedésünk teljében vagyunk. Isten az elsőt, a legjobbat akarja. Vajon megkapja-e tőlem?
1. A 2Kor 5,17-ben Pál kijelenti: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az". Mi a teremtetésünk célja? Azért vagyunk itt, hogy pénzt keressünk, és jelentéktelen dolgok után fussunk? Muszáj minden tervünknek véget érnie a sírnál? Nincs nemesebb rendeltetésünk, mint fészket rakni egy pusztulásra ítélt fán? Természetesen azért vagyunk itt, hogy dicsőítsük Istent, és az Úr Jézust képviseljük a földön. A föld sójaként és a világ világosságaként vagyunk itt. Arra hívattunk el, hogy annak páratlan nagyságát hirdessük, aki a sötétségből kihívott minket az ő bámulatos világosságára. Az ő követeiként sürgetnünk kell az embereket, hogy béküljenek meg Istennel. Minden egyéb mellékvágány. Minden egyéb lényegtelen. Mivel az ember olyanná válik, mint amit imád, muszáj kellően megbecsülnie Istent. Az Istennel kapcsolatos alantas gondolatok rombolóak. A teremtmény csak akkor emelkedik test és vér fölé és jut el arra a méltóságra, amelyre szánták, ha megadja a teremtőnek az Őt megillető helyet.
2. Bizonyos értelemben mindnyájan olyanok vagyunk, mint az Elizeus idejében élt négy éhező leprás (2Kir 7): megbíztak minket, hogy mondjuk el másoknak, hol találják az ételt. Nem engedhetjük meg magunknak annak lehetőségét, hogy meg nem tért emberek az örökkévalóságban megkérdezzék tőlünk: "Miért nem mondtad el nekünk?" Krisztus követeiként nem engedhetjük meg, hogy felebarátaink vére rajtunk száradjon.
3. Andreas Lindner írja "Evangelizáló életvitel" c. írásában: "'Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni' (Kol 4,5-6). Amikor Pál Kolosséban hirdette az evangéliumot, a nyitott emberek mind megtértek, ezért nem kéri az ottani hívőktől, hogy a példáját követve ugyanazt a módszert alkalmazzák az evangelizációban, mint ő. Nem kéri, hogy hirdessék az igét a zsinagógában vagy a piactéren. Pál esetében ez hatékony volt, és meg is lett a gyümölcse. Akik fel voltak készítve, azok átadták életüket az Úrnak. Most újra kell kezdeni az evangelizáció folyamatát a vetéssel. Fontos, hogyan viselkednek és beszélnek a körülöttük levőkkel. Így felébred a kíváncsiságuk, gondolkodni kezdenek, és kérdéseket tesznek föl. A sótól megszomjaznak, és többet akarnak tudni. Az életünk segíthet vagy akadályozhat másokat. Ezért bölcsességre van szükségünk mindennapi viselkedésünk és beszédünk terén.
4. Az evangelizációnak minden hívő esetében életvitellé kell válnia. Ne olyasfajta eseménynek tekintsük, ahol egy evangélista kampányol, hanem életmódnak. Olyan életnek, amely telve van a körülöttünk levők iránti szeretettel, hogy megnyerje őket az Úrnak. Isten azt akarja, hogy azokat az embereket érjük el, akiket körénk helyezett. Ezek lehetnek a családtagjaink, szomszédaink, munkatársaink vagy mások, akikkel újra meg újra találkozunk. A démoni megszállottságból kigyógyított emberhez hasonlóan vissza kell mennünk hozzájuk (Lk 8,39). Mivel a prófétának nincs becsülete a saját városában és családjában (Mt 13,57), nem prófétaként vagy evangélistaként kell viselkednünk, hanem a család, csoport vagy közösség tagjaként. Azzal mutathatjuk meg irántuk való szeretetünket, hogy türelmesen és barátságosan szolgáljuk őket. Ezt kísérje bölcs beszéd, amely nem megy az emberek idegeire, hanem tiszteletben tartja véleményüket akkor is, ha az téves. Néha jobb hallgatni, ha olyan embereket szeretnénk megnyerni, akik nagyon közel állnak hozzánk (1Pt 3,1-2). Időbe telhet, mire barátaink és rokonaink készen állnak arra, hogy többet halljanak..." Különösen igaz ez a történelmi egyházakhoz tartozó rokonok esetében, akik már ismerik a kereszténység valamely formáját, és általában nem veszik jó néven, ha hirtelen egy másikat igyekszünk rájuk erőltetni. Könnyen úgy járhatunk, mint a Hit Gyülekezetének arrogáns tagjai (lásd Bartus László "Fesz van" c. könyvét, melyben jól látható számos hiba, ami a hívő életben és közösségben elkövethető).
5. Lindner hozzáteszi: "Az Úr Jézus bűnösök barátja volt. Annyi időt töltött velük, hogy ezt mások szóvá is tették. Az Úr azt felelte: 'Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek' (Mt 9,12). Az orvosnak akkor is el kell mennie a betegekhez, ha fertőző betegségben szenvednek. Szükségük van rá, és neki ez a hivatása. Amikor azonban fölkeresi őket, mindent megtesz a betegség elkerülése érdekében. Különféle higiéniai megoldásokat alkalmaz. Ugyanígy nekünk is oda kell mennünk a bűnösökhöz (Mt 28,19). Szükségük van az Úr Jézusra. Közben minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a bűnbe esés elkerülése érdekében. Olyan közel kell lennünk a körülöttünk levő nem hívőkhöz, hogy lássák az életünket és hallják szavainkat. Viszont akkora távolságot kell tőlük tartanunk, hogy ne veszítsük el az Úrral való közösségünket. Ha bűnös szokásokat veszünk föl, elvész a bizonyságtételünk."
1. Az evangelizáció egyik leghatékonyabb módja a vendégszeretet gyakorlása. Az igazi tanítványnak ez az egyik ismertetőjegye. Ajtaja nyitva áll mind az Isten háza népe, mind a nem keresztények előtt. Többek között így nyilvánulhat meg keresztény szeretete. Jézus így tanított erről: "Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor" (Lk 14,12-14). Minden vendéggel úgy kell bánnunk, ahogy Jézussal bánnánk. Magas a mérce.
2. "Ami az egyes szentekre vonatkozik, az a gyülekezeteket illetően is megállja a helyét - írja MacDonald -. Gyakran gondolok arra, milyen csodás lehetősége van egy gyülekezetnek arra, hogy az első ízben odalátogatókat szívesen fogadja, és gondoskodjon róla, hogy meghívják őket ebédre valakinek az otthonába vagy egy étterembe. Ez olyan ritka dolog, hogy sosem fogják elfelejteni. Ha más programjuk van, akkor is jó érzéssel tölti el őket a szeretetnek ez a megnyilvánulása. Sokan nem a próféciákkal vagy az egyházzal kapcsolatos tanítás miatt vannak ma a gyülekezetekben, hanem azért, mert az első látogatásuk alkalmával vendégül látták őket."
3. A vendégszeretet hatékonysága ellenére sokféle félelmünk akadályozza, hogy vendégül lássunk másokat, ám e félelmek nagy része alaptalan. Igaz, hogy a vendégek fogadása áldozattal jár, de nem kell nagyon költségesnek lennie, és egyenesen kívánatos, ha a gyülekezetben nemcsak egy-két ember végzi, hanem többen is részt vesznek benne, megosztva a terheket. Nem kell otthon prédikációt tartanunk, csak el kell határoznunk, hogy önmagunk leszünk, hadd lássanak olyannak bennünket, amilyenek vagyunk. Nem szükséges rájuk erőltetni az evangéliumot. Elég, ha pusztán hálát adunk, bizonyságot teszünk, vagy az étkezés után felolvasunk néhány igeverset.
4. Van olyan közösség, ahol az elöljárók a feleségükkel együtt rendszeresen az otthonukba hívják a vendégeket - ha pedig nincsenek vendégek, akkor a jelenlévők közül valakit, akinek valamiképpen szolgálhatnak. Az elöljárók példája persze a többi hívőre is hat. Egy másik gyülekezetben van egy "angyaltestület". Minden vasárnap két kijelölt házaspár feladata hozni egy tál ételt, salátát, zsemlét és desszertet. Az ajtónállók hozzájuk küldik a vendégeket, akik a délelőtti istentisztelet után ebéddel kínálják őket az imaház étkezőjében. A szentek így tudtukon kívül angyalokat vendégelnek meg - innen a testület neve (Zsid 13,2). Ha nincs elég vendég, a házigazdák itt is nyugodtan meghívhatnak másokat a jelenlevők közül. Sok gyülekezetben van egy háziasszony, aki minden vasárnap beosztja valahová a vendégeket. Az első ízben megjelenő emberek elérésén van a hangsúly. A legtöbb közösségben gondosan ügyelnek rá, hogy a vendég-igehirdetőt meghívják valakinek az otthonába ebédre. Nem tudják azonban, hogy az igehirdetők gyakran inkább lemondanának erről a kiváltságról, ha tudhatnák, hogy az idegenek vendégszerető fogadtatásban részesülnek. Ha egy család attól tart, hogy nem tudnak hasznos beszélgetést folytatni, esetleg az idegenekkel együtt meghívhatják az igehirdetőt is, aki ellátja a szolgálatnak ezt a részét.
1. Az egész világon csak két vallás van - üdvösség cselekedetek által és üdvösség kegyelemből, hit által. Egyedül az igaz keresztény hit tanítja az utóbbit. Kizárólagos jellegű evangélium ez: Csak bűnösök üdvözülhetnek. Csak Krisztus üdvözíthet. Csak ő halt meg a bűnösök helyett. Csak az ő vére moshatja le a bűnöket. Csak úgy üdvözülünk, ha rábízzuk magunkat mint Urunkra és Megváltónkra. Csak Krisztus vérén megváltott bűnösök lesznek a mennyben.
2. David Dunlap "A személyes evangelizáció kihívása" c. írásában közli az alábbi gondolatokat: "'...Tanúim lesztek...' - mondta Jézus (ApCsel 1,8). Ha keresztények vagyunk, akkor tanúk, azaz bizonyságtevők vagyunk. De hogyan válhatunk hatékonyabbá az evangélium továbbadásában? A hatékony bizonyságtételhez elengedhetetlen az igazság ismerete. 'Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket' (Jn 8,32). A módszerek korában élünk. Az evangelizációnk nagyrészt módszerközpontúvá vált. Sokan vesznek részt jobb evangelizációs módszerekről szóló tanfolyamokon. Ugyanakkor a mai egyház kevésbé érti az üzenet tartalmát, és kevésbé tudja továbbadni azt. Elfelejtettük, hogy az Újszövetség úgy határozza meg az 'evangelizálást', mint a 'jó hír elmondását/hirdetését/kijelentését'. A hír a szó jelentéséből adódóan tartalmat jelent. A hitetleneknek szánt bármely üzenetben Biblián alapuló tartalomnak kell lennie."
3. Dunlap ezután négy pontban sorolja fel az evangélium tartalmát:
3. a. Isten - a szent és szeretetteljes Teremtő. Nem feltételezhetjük, hogy a mai embereknek helyes fogalmuk van Istenről. Rá kell ébresztenünk őket, hogy teljes joga van az életükhöz. A szuverén Teremtő a semmiből hívott létre mindent, saját akaratából teremtve és tartva fenn bennünket, úgyhogy az övéi vagyunk, és mindenben tőle függünk (1Móz 1-2; ApCsel 17,25; Ézs 40,28; Zsolt 100,3). Erre az alapra épül lényének két nagy oszlopa: a világosság - fensége, igazsága és szentsége (1Jn 1,5; 1Tim 6,15-16) -, valamint a szeretet - szeretetből teremtett minket saját képmására, hogy közösségünk lehessen vele. Ezért csakis az imádat lehet a helyénvaló reakciónk (5Móz 6,4-5).
3. b. Az ember - a bűnös teremtmény. Az ember szembeszegült Istennel, és szándékosan fellázadt ellene. Ez a bűn, ami két részből áll. Egyrészt azt a hozzáállást jelenti, hogy én vagyok a magam istene, és ezért úgy élek, mintha Isten nem létezne (Róma 1,21). Másrészt a bűn lázadás Isten ellen - az ő törvényének megszegése. (Lásd a tízparancsolatot a 2Móz 20-ban, valamint a Róm 3,12; Jak 2,10; Jer 17,9 verseket.) A bűn következménye a halál: a lélek fizikailag elválik a testtől, és lelkileg örökre elválik Istentől. A lelki halál tünetei a gyűlölködés, háborúzás, elidegenedés, céltalanság, bűntudat és kétségbeesés (Ézs 59,2; Ef 2,1).
3. c. Krisztus - az irgalmas Megváltó. Az Ószövetség szerint Jézus Krisztusnak három szerepet kellett betöltenie eljövetelével: a próféta, pap és király szerepét. Az evangelizáció az utóbbi száz évben sokszor csupán az ő megváltói szerepéről szólt. Emiatt sokan felszínesen "döntöttek Krisztus mellett". Mindhárom szerepben be kell mutatnunk Krisztust - tökéletes életét, áldozati halálát és győzelmes feltámadását. Prófétaként kijelentette Istent tanítása és élete révén (5Móz 18,15-19; Jn 1,14-18; 7,16-24). Tökéletes élete tette alkalmassá arra, hogy minket helyettesítő áldozat legyen. A Pap képviselte a népet Isten előtt. A kereszt nem csupán Isten szeretetének homályos megnyilvánulása, hanem az a történelmi hely, ahol Isten az ő Fia halála révén az egész világ bűnét elintézte. Isten továbbra is igazságos és szent, de szeret minket Krisztus által, aki a mi bűneinket hordozta (1Pt 2,24; Zsid 7,27; 10,10). Krisztus egyúttal Király is. Az Újszövetség huszonnégyszer nevezi Jézus Krisztust "Megváltónak", de 694-szer mondja Úrnak. Mindazoknak, akik elfogadnák Jézust mint a Megváltójukat, Királyukként is el kell fogadniuk őt. Jézus ma is él, s szeretetben és igazságban uralkodik népén (Mt 25,24; ApCsel 2,36; Jel 5).
3. d. Az üdvösséghez szükséges reakciónk. Az ember egyetlen reménye az, hogy Krisztus befejezett munkája által üdvözüljön, ezért arra kell ösztönöznünk a meg nem tért embereket, hogy értelmükkel és szívükkel ismerjék el Isten előtti bűnösségüket - mely méltóvá teszi őket ítéletére -, valamint ellene irányuló lázadásukat, egyúttal el is fordulva attól, Krisztus megváltó művébe vetve bizalmukat. Látniuk kell, hogy semmilyen cselekedettel nem tehetik magukat Isten számára elfogadhatóvá. Ezután hívjuk fel őket, hogy bízzák magukat Krisztusra, és nyugodjanak meg benne mint Megváltójukban (Jn 1,12; 3,16; Ef 2,8-9).
4. Végül Dunlap néhány tanácsot ad, melyek röviden a következők: Tanuljunk meg kívülről igéket, imádkozzunk buzgón és kitartóan, s a Bibliát használva továbbítsuk világosan az abban található üzenet tartalmát, fogalmait és hangsúlyait, készen arra, hogy Isten menet közben is tanítson és korrigáljon minket. Legyünk szorgalmasak, és ne adjuk fel a kezdeti nehézségek láttán (Gal 6,9). Legyünk tekintélyt parancsolóak (de nem arrogánsak), ne bizonytalankodjunk (Mk 1,22). Hagyjuk nyitva az ajtót, nem erőltetve, sértegetve a másik felet, nem is vitázva vele (2Tim 2,24). Ne használjunk nehéz teológiai kifejezéseket. Hívjuk azonnal megtérésre az embereket (ApCsel 14,15; ApCsel 3,19). Kerüljük a kitérőket, javasolva, hogy előbb bemutatjuk az üdvtervet, és utána válaszolunk a kérdésekre. Mutassuk be a bűn problémáját, ítéletét és következményeit is (ApCsel 3,14-15). Mondjuk el személyes bizonyságtételünket (ApCsel 22; 26). Használjuk Isten Igéjét, ahogy Krisztus tette a pusztai kísértéskor, és az apostolok az igehirdetés során. "Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az ÚR -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?" (Jer 23,29.) "Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem" (Ézs 55,11). Jó, ha van egy vázlatos tervünk, amely megadja az irányt; ezt aztán az egyéni szükségletek szerint kiegészíthetjük további igeversekkel. Az egyik legismertebb ilyen vázlat az ún. "Római út" - Róm 3,10; 3,23; 5,8; 6,23; 10,9. Ne kezdjük vádolni az embereket, bizonygatva, hogy milyen bűnösök - inkább kérjük meg őket, hogy olvassák el a következő verseket: "Nincsen igaz ember egy sem" (Róm 3,10), és "mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének" (Róm 3,23), majd beszéljünk így: "Mindnyájan vétkeztünk, igaz?"
1. MacDonald könyve utolsó függelékében megkísérli kifejteni és alkalmazni az ismert mondást: "Az alapvető (vagy lényeges) dolgokban egység, a nem lényeges (vagy kétséges) kérdésekben (vagy egyebekben) szabadság, de mindenben szeretet". Latinul: "In necessariis unitas, in non-necessariis/dubiis libertas, in utrisque/omnibus caritas" (Rupertus Meldenius).
2. a. Az alapvető tanok nem képezhetik vita tárgyát - a Szentírás egyértelműen tanítja őket, az evangéliumi egyház az évszázadok során ragaszkodott hozzájuk, a velük ellentétes nézeteket pedig eretnekségnek bélyegezték. MacDonald az alábbiakat sorolja ide: a Szentírás Istentől való ihletettsége; a Szentháromság; Jézus Krisztus istensége, testet öltése, tökéletes embersége, a bűnösökért elszenvedett helyettes halála a Golgotán, eltemettetése, feltámadása és mennybemenetele; az evangélium: üdvösség kegyelemből, hit által; Krisztus újra eljön; az üdvözülők örök boldogsága; az elveszettek örök büntetése.
2. b. A Bibliában vannak fontos, bár nem alapvető dolgok, melyek Jézus szerint szintén engedelmességet követelnek (Mt 23:23). A szerző szerint ezeket illetően a (helyi) gyülekezetnek állást kell foglalnia, de a tagoknak lehet attól eltérő (magán)véleményük. Szerinte ide tartozik a keresztség/bemerítkezés, a válás és újraházasodás, a próféciák kerete (az elragadtatás és Krisztus ezeréves uralkodásának viszonya), a hívő örök biztonsága, a nők fejének befedése, a nők nyilvános szolgálata a gyülekezetben, a Lélek ajándékai (jelajándékok) és a kálvinizmus öt pontja.
2. c. Vannak egyértelműen nem lényegesnek nevezhető kérdések is, amelyeket az Újszövetség nem szabályoz külön, de amelyek egyesek szerint fontos elveket testesítenek meg, s amelyekben mindig szabadságot kell adnunk az embereknek arra, hogy más véleményen legyenek anélkül, hogy viszályt vagy megosztottságot okoznának. Ide sorolható a szavazás és a katonai szolgálat, a borral vagy szőlőlével, illetve egy vagy több pohárral való úrvacsorázás, a hangszerek használata az istentiszteleteken és azok időpontja, a különböző bibliafordítások használata, az ételek és italok fogyasztása, továbbá az ünnepnapok megtartása.
3. "Sosem eszményi megoldás egy nem lényeges dolog miatt otthagyni a gyülekezetet. Lehet közösség anélkül, hogy teljesen egyetértenénk ezekben a dolgokban. Ahol szeretet, megtörtség, imádság, türelem, alázat és béketűrés van, ott a nézeteltérések szívélyesen elintézhetők. A hívők lehetnek ellentétes véleményen anélkül, hogy ellenszenvesen viselkednének."
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2011.01.
* * *
A Biblia - Isten Igéje, a Szentírás páratlanul egyedi tulajdonságai, keletkezése, védelme
"A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2Tim 3,16-17).
"Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek" (2Pt 1,21).
Az alábbi összeállítás adatai, idézetei nagyrészt Josh McDowell "Bizonyítékok a keresztyén hit mellett" c. könyvéből valók (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2004).
1. Folytonossága
A Szentírás mintegy 1400 év leforgása alatt keletkezett. Több mint negyven - különféle rangú és helyzetű - szerző írta, akik között volt király, hadvezér, földműves, filozófus, halász, vámszedő, költő, zenész, államférfi, tudós és pásztor. Három kontinensen (Ázsia, Afrika, Európa), különféle helyeken és körülmények között, három nyelven (héber, arám, görög) írták különböző lelkiállapotú emberek.
"A bibliai írók heves indulatokat kiváltó témák százait tárgyalták (pl. házasság, válás és újraházasodás, homoszexualitás, házasságtörés, a hatalomnak való engedelmesség, igazmondás és hazugság, jellemfejlődés, gyermeknevelés, Isten természete és kinyilatkoztatása). Ugyanakkor ezek az írók Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig meglepő összhangban írtak az említett témákról... A Biblia a sokszínűsége ellenére egyetlen összefüggő történetet tár elénk: bemutatja, hogyan váltotta meg Isten az emberi lényeket... A Bibliában bemutatott összes ember között végig a Jézus Krisztus által megismert egyetlen igaz és élő Isten a főszereplő."
2. Példányszáma
"Ritkábban találkozunk olyan könyvekkel, amelyekből több mint egymillió példány kelt el, és még ritkábban hallani olyanokról, amelyek a példányszámukat tekintve átlépték a tízmilliós határt. Ezért az ember elképed, amikor megtudja, hogy az eladott Bibliák száma eléri a milliárdos nagyságrendet. Igen, milliárdokról van szó! Akár a teljes Bibliát tekintjük, akár annak válogatott részeit, több példány készült belőlük, mint a történelem során bármely más könyvből. Egyesek erre azt mondják, hogy egy-egy adott hónapban vagy évben több példányt adtak el bizonyos könyvekből. A teljes példányszám tekintetében azonban minden könyv messze elmarad a Bibliától."
3. Fordításai
2000-ig "az Egyesült Bibliatársaságok szerint a Bibliát (vagy annak részeit) több mint 2200 nyelvre lefordították! Ez ugyan a világ 6500 ismert nyelvének csak mintegy harmada, de ezek a nyelvek a világ népességének jóval több mint 90%-a esetében a kommunikáció elsődleges eszközét jelentik (www.biblesociety.org)... " A fordítói munkát tekintve a történelem során egyetlen könyv sem közelítette meg a Bibliát.
4. Fennmaradása, hatása
Kiállta az idő próbáját, az üldöztetést és a kritikát, s egyedi hatást gyakorolt az irodalomra és a civilizációra.
5. Tanítása
a. Prófécia. Norman L. Geisler és William E. Nix "General Introduction to the Bible" (GIB, Általános bevezetés a Bibliához, Moody Press, 1986) c. könyvükben a következőket írják: "Az 5Mózes 18 szerint hamis az a próféta, akinek a jövendölése nem teljesedik be. A Biblia eddigi eseményekre vonatkozó feltétel nélküli próféciái közül egy sem maradt beteljesületlen. Olyan jövendölések százai váltak szó szerint valóra, amelyek egy részét évszázadokkal korábban fogalmazták meg. Az Ószövetség előre jelezte Krisztus születésének idejét (Dán 9), helyét (Mik 5,1) és jellegét (Ézs 7,14), valamint több tucatnyi egyéb részletet Jézus életével, halálával és feltámadásával kapcsolatban (lásd Ézs 53). Ezenkívül számos más prófécia is beteljesedett, többek között Edóm pusztulása (Abd 1), a Babilonra vonatkozó átok (Ézs 13), Tírusz (Ez 26) és Ninive (Náh 1-3) pusztulása, valamint Izráelnek az ígéret földjére való visszatérése (Ézs 11,11). Más könyvek is igényt tartanak az isteni ihletettségre, például a Korán, a Mormon könyve, valamint a [hindu] Védák egyes részei. Azonban e könyvek egyikében sem találunk eseményeket előre jelző próféciákat. Ezért a beteljesült próféciák a Biblia egyedi, isteni tekintélyének erőteljes jelei" (196. o.).
b. Történelem. A The Cambridge Ancient History (Cambridge-i ókori történelem; I. kötet, 222. o.) szerint "Az izráeliták kétségkívül zseniális történelmi érzékről tesznek tanúságot, és az Ószövetség jelenti a történetírás legrégebbi fennmaradt művét." A Biblia - különösen az Újszövetség, melyből sokkal több és az eredetihez időben közelebb keletkezett kézirat maradt fenn, mint bármely más ókori műből (több ezer kézirat és töredék) - a régészet tanúsága szerint a legmegbízhatóbb ókori történelmi irat.
c. Jelleg. "A Biblia olyan könyv, amely a valóságra összpontosítja a figyelmet, nem pedig elképzelt dolgokra. Bemutatja a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent, a legjobbat és a legrosszabbat, a reményt és a kétségbeesést, az élet örömét és fájdalmát. S ennek így is kell lennie, mivel végső soron Isten a szerzője, és 'nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk' (Zsid 4,13). Lewis S. Chafer, a Dallasi Hittudományi Főiskola alapítója és egykori igazgatója azt mondta: "A Biblia nem olyan könyv, amelyet az ember meg akarna írni, ha tudna, vagy meg tudna írni, ha akarna." A Biblia nagyon őszintén beszél szereplőinek bűneiről, még akkor is, ha ezek a bűnök rossz fényt vetnek Isten választott népére, vezetőire és magukra a bibliai szerzőkre. Ebben is élesen elüt pl. az apokrif iratoktól (ld. később).
6. ÉSSZERŰ KÖVETKEZTETÉS
"A fent bemutatott bizonyítékokból nem következik, hogy a Biblia Isten Igéje - írja McDowell. - Számomra azonban mindez egyértelműen annak a jele, hogy a Bibliának nincs párja a világ összes könyve között. Egy professzor egyszer így szólt hozzám: 'Ha ön értelmes ember, és az igazságot keresi, akkor elolvassa azt az egy könyvet, amely minden más könyvnél jobban fölkeltette az emberek figyelmét.' A Bibliára kétségkívül ráillik ez a leírás. Amint Theodore Roosevelt egyszer megállapította: 'A Biblia alapos ismerete többet ér a felsőfokú végzettségnél'."
II. Hogyan kaptuk meg a Bibliát?
1. Ki döntötte el, hogy mi kerüljön a Bibliába?
a. "Fontos megjegyeznünk, hogy az egyház nem hozta létre a kánont [a szentség "mércéjének" megfelelő könyvek jegyzékét]; nem határozta meg, mely könyveket nevezzük Szentírásnak, Isten ihletett Igéjének. Az egyház fölismerte vagy fölfedezte, melyek a kezdettől fogva ihletett könyvek. Más szóval 'egy könyv nem azért Isten Igéje, mert Isten népe elfogadja, hanem azért fogadta el Isten népe, mert az Isten Igéje. Vagyis a könyv Istentől kapja isteni tekintélyét, nem pedig Isten népétől. Az utóbbi csupán felismeri az isteni tekintélyt, amellyel Isten felruházza a könyvet' (Geisler/Nix, GIB, 210)".
b. Ebben legalább öt szempont segíthet:
1. Isten prófétája írta-e a könyvet?
2. Isten tettei megerősítették-e az írót? Az igaz prófétákat gyakran csodák különítették el a hamis prófétáktól (pl. Mózes, Illés, apostolok).
3. Az üzenet igazat mondott-e Istenről? Isten nem mondhat ellent önmagának, és nem beszélhet hazugságot (4Móz 23,19; Zsid 6,18). Ezért nem lehet Isten Igéje egyetlen olyan könyv sem, amely hamis állításokat tartalmaz. Ilyen okok miatt az egyházatyák a "kétség esetén kidobás" elvét követték. Ezáltal "hitelesebben felismerhették a kánoni könyveket".
4. Isten hatalmával szól-e? "Az atyák meg voltak róla győződve, hogy Isten Igéje 'élő és ható' (Zsid 4,12), és ezért átformáló erővel kell rendelkeznie az építés (2Tim 3,17) és az evangelizáció (1Pt 1,23) terén. Ha egy könyv üzenete nem érte el kitűzött célját, ha nem volt ereje megváltoztatni az ember életét, akkor Isten feltehetően nem volt jelen a könyv üzenete mögött" (Geisler, GIB, 228).
5. Isten népe elfogadta-e? "Pál így beszélt a thesszalonikaiakról: 'mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az' (1Thessz 2,13). Bármilyen vita alakult is ki később egy könyv kánonbeli helyét illetően, leginkább azok tudták megállapítani a könyv prófétai hitelességét, akik ismerték a művet megíró prófétát. Ezért az egyes könyvek kánonhoz tartozásával kapcsolatos minden későbbi vita ellenére az a döntő bizonyíték, amely megmutatja, hogy a korabeli hívők eredetileg elfogadták-e a könyvet" (Geisler, GIB, 229).
2. Az újszövetségi kánonhoz való tartozás próbái
a. Az újszövetségi könyvek esetében a kánonhoz tartozás elismerésének alapvető összetevője az isteni ihletettség, ennek legfőbb próbája pedig az apostoli eredet volt. "Az Újszövetség szavaival élve - írja Geisler és Nix -, az egyház 'az apostolok és a próféták alapjára' épült (Ef 2,20), és Krisztus megígérte, hogy a Szentlélek által elvezeti őket 'a teljes igazságra' (Jn 16,13). Azt olvassuk, hogy a jeruzsálemi gyülekezet kitartóan részt vett az 'apostoli' tanításban (ApCsel 2,42). A kanonikusság próbája szempontjából az apostoli szó nem feltétlenül jelent 'apostoli szerzőséget' vagy 'az apostolok irányításával készült művet'... Sokkal jobbnak látszik Louis Gaussen, B. B. Warfield, Charles Hodge, J. N. D. Kelly és a legtöbb protestáns véleménye, mely szerint a kánonhoz tartozás elsődleges próbája az apostolok tekintélye vagy jóváhagyása volt" (Geisler/Nix, GIB, 283) - amely az Újszövetségben sosem különül el az Úr tekintélyétől.
b. F. F. Bruce megállapítja, hogy "amikor végül egy zsinat - a Kr. u. 393-ban összeülő hippói zsinat - felsorolta az Újszövetség huszonhét könyvét, nem ruházta fel őket olyan tekintéllyel, amellyel már addig is ne rendelkeztek volna, csupán írásba foglalta korábban megállapított kánoni voltukat. (A hippói zsinat döntését négy évvel később a harmadik karthágói zsinat megerősítette.)" (The Books and the Parchments, Fleming H. Revell Co., 1950, 113) Attól fogva sem a római katolikusok, sem a protestánsok, sem a görögkeleti egyház tagjai nem kérdőjelezték meg komolyan az Újszövetség 27 elfogadott könyvét.
3. Az ószövetségi kánon
a. Más a helyzet az Ószövetséggel, amely a protestánsoknál 39 könyvből áll, melyekhez a római katolikusok 7, az ortodoxok (görögkeletiek) pedig további néhány könyvet vesznek hozzá; a protestánsok ezeket apokrif iratoknak tekintik.
b. "A bizonyítékok egyértelműen alátámasztják azt az elméletet, hogy a héber kánon jóval a Kr. u. I. század vége előtt megszilárdult, sőt több mint valószínű, hogy már a Kr. e. IV. században, és minden bizonnyal Kr. e. 150 előtt. Az ezt alátámasztó egyik legfontosabb érv maguktól a zsidóktól származik, akik a Kr. e. IV. századtól meg voltak róla győződve, hogy 'Isten már nem szól közvetlenül' (David Ewert: From Ancient Tablets to Modern Translations, Zondervan, 1983, 69)." Az apokrif iratok viszont később keletkeztek.
c. Unger Bibliai Lexikonja leszögezi, hogy az ószövetségi apokrif könyvek nem értéktelenek, ugyanakkor felsorolja a héber kánonból való kizárásuk négy okát:
1.
2. Sok bennük a történelmi és földrajzi pontatlanság és anakronizmus.
3.
4. Hamis tanokat hirdetnek, és olyan szokásokat támogatnak, amelyek ellentétben állnak az ihletett Szentírással.
5.
6. Olyan műfajokat alkalmaznak, s olyan mesterkélt témákról és stílusban írnak, amelyek nincsenek összhangban az ihletett Szentírással.
7.
8. Nincsenek jelen bennük azok a sajátos összetevők, amelyeknek az igazi Szentírás az isteni jellegét köszönheti, például a prófétai erő, valamint a költői és vallásos érzület (Merrill Unger: The New Unger's Bible Dictionary, Moody Press, 1988, 85).
d. A katolikus Bibliák "többletéhez" az alábbi írások tartoznak:
1. Salamon bölcsessége (Bölcsesség könyve, Kr. u. kb. 40) a Példabeszédek könyvéhez hasonlóan megszemélyesíti a bölcsességet, és sok nemes gondolatot tartalmaz.
2. Sirák fia könyve (Ecclesiasticus, Kr. e. kb. 180) a vallásos bölcsesség magas szintjéről árulkodik, és sok gyakorlati tanácsával szintén hasonlít némiképp a Példabeszédek könyvéhez.
3. A Makkabeusok első könyve (Kr. e. I. sz.) Josephus írásai mellett fontos és értékes történelmi forrásként bemutatja a három Makkabeus testvér - Júdás, Jonatán és Simon - hősies tetteit.
4. A Makkabeusok második könyve (Kr. e. I. sz.) az 1Makkabeusokkal párhuzamos és annál általában legendásabb jellegűnek tartott beszámolóként csak Makkabeus Júdás győzelmeit tárgyalja, s alapul szolgál a halottakért való imádkozás és az üdvösségükért bemutatott mise elterjedt katolikus gyakorlatának (2Mak 12,42-45), melyet a protestánsok a kanonikus könyvek tanítása alapján elutasítanak.
5. Bárúk könyve (Kr. u. kb. 100) azt állítja, hogy Jeremiás írnoka, Bárúk írta Kr. e. 582-ben, de alighanem Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett pusztulását próbálja értelmezni, arra biztatva a zsidókat, hogy ne lázadjanak föl ismét, hanem vessék alá magukat a császárnak.
6. Tóbiás könyve (Kr. e. II. sz. eleje) erősen farizeusi hangvételű novella, amely kiemeli a törvény, a tiszta ételek, a szertartásos mosakodások, az irgalmasság, a böjt és az imádság fontosságát. Teljesen igeellenes az a kijelentése, hogy az alamizsnaosztás engesztelést szerez a bűnért: "Mert az alamizsna megment a haláltól, és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek" (Tób 12,9).
7. Judit könyve (Kr. e. kb. II. sz. közepe) szintén farizeusi jellegű kitalált történet egy gyönyörű zsidó özvegyasszonyról, aki elment a városát ostromló sereg hadvezéréhez. Az beleszeretett, és a sátrába fogadta, de lerészegedett, Judit pedig a fejét levágva elmenekült, s a vezető nélküli asszír sereg vereséget szenvedett.
8. Eszter könyvének kiegészítései (Kr. e. kb. 100). Eszter könyve az Ószövetségben egyedülálló módon közvetlenül nem tesz említést Istenről. Csupán Eszter és Mordokaj böjtöléséről szól, de imáikról nem, ezért a kiegészítések hosszú imákat tulajdonítanak e két szereplőnek, és tartalmaznak néhány levelet, melyeket állítólag Artaxerxész írt.
9. Dániel könyvének kiegészítései (Kr. e. I. sz.). E könyvet két fejezettel toldották meg: Zsuzsanna és az őt megkívánó, majd házasságtöréssel vádoló, végül pórul járó két vén történetével (13. fejezet), valamint a Bél és a sárkány c. irattal (14. fejezet), amely két történetet tartalmaz. Az elsőben Dániel a templom padlójára hamut hintve leleplezi azokat a bálványpapokat, akik éjszakánként titokban elfogyasztják a Bél nevű istenségüknek vitt áldozatokat. A sárkány (vagy kígyó) történetében Dániel szurkos pogácsákkal eteti meg a szörnyeteget, amely szétpukkad. Dánielt a dühös nép az oroszlánok vermébe vetteti, de ismét megmenekül (vö. 6. fejezet). (Ralph Earle: How We Got Our Bible [Hogyan kaptuk a Bibliánkat?])
e. Az apokrifák izárásának történelmi bizonyítékai
Geisler és Nix több ókori bizonyítékot említ, melyek az apokrif iratok elismerése ellen szólnak:
1. Jézus és az Újszövetség szerzői egyszer sem idéznek az apokrifákból, noha az Ószövetség kanonikus könyveire vonatkozó több száz idézetet és utalást találunk náluk.
2. A jamniai zsidó tudósok (Kr. u. 90) nem ismerték el az apokrif iratokat.
3. Közel négy évszázadon át egyetlen kánon és a keresztyén egyház egyetlen zsinata sem tartotta ihletettnek az apokrifákat.
4. Az őskeresztyén egyház nagy egyházatyái közül sokan szót emeltek az apokrif iratok ellen - például Origenész, Jeruzsálemi Cirill és Athanasius.
5. Jeromos (Kr. u. 340-420), a nagy tudós és a latin Vulgata fordítója elvetette az apokrif iratokat mint a kánon részét.
6. A reformáció korában sok római katolikus tudós elutasította az apokrifákat.
7. Luther és a reformátorok az apokrif iratokat nem tartották kanonikusnak.
8. A római katolikus egyház csak Kr. u. 1546-ban adott teljesen kanonikus státuszt az apokrifáknak. Ez a polemizáló lépés az ellenreformáció során, a tridenti zsinaton következett be (Geisler/Nix, GIB, 272-273).
III. A Biblia ihletettsége, tévedhetetlensége, tanulmányozása
1. A Bibliát Isten ihlette ("lehelte ki" vagy sugalmazta, 2Tim 3,16-17; 2Pt 1,21). Bár a diktációs inspiráció (ihletés) hívei szerint az emberi szerzők értelmét kikapcsolva diktálta a Szentírás szavait, többen úgy vélik, hogy a Szentlélek az egyes emberek személyiségét, tapasztalatait felhasználva, értelmüket megvilágítva késztette őket akaratának, kijelentésének leírására (szubjektív inspiráció).
2. Isten jelleméből fakad tévedhetetlensége. Mivel ő ihlette a Bibliát, az szükségképpen tévedhetetlen. Mit jelent ez? McDowell szerint "a tévedhetetlenség azt jelenti, hogy ha az összes tény ismeretében helyesen értelmezzük a Szentírás eredeti kéziratait, akkor kiderül, hogy minden kijelentésük teljes egészében igaz, akár hitelvekről, akár az erkölcsről, akár a társadalom- vagy természettudományokról, akár az életet vizsgáló tudományokról van szó. Az a lényeg, hogy a Bibliát Isten lehelte ki. Ő pontosan azt íratta le az emberekkel, amit akart. Megőrizte őket a tévedésektől, ugyanakkor felhasználta egyéniségüket és egyedi stílusukat, hogy pontosan azt közöljék, amit ő mondani akart."
3. Miután pedig a bibliai szövegek őrizői és továbbítói általában igen gondosan jártak el (a masszóréták pl. különféle ellenőrző számokat vezettek be a másolás helyességének biztosítására), a rendelkezésünkre álló kéziratok tanúsága szerint is meglehetősen pontos szöveg van a birtokunkban, amelyben többnyire csak kevésbé jelentős pontokon mutatkoznak eltérések, nem befolyásolva a fontosabb bibliai tanításokat. A rendelkezésünkre álló Bibliák tehát nem tökéletesek ugyan (már maga az emberi nyelv és kommunikáció sem az), de hitelesek és megbízhatóak.
4. A Biblia tanulmányozása. A Bibliát csak akkor értjük helyesen, ha az azt ihlető Szentlélekre hagyatkozva, az ő segítségét kérve értelmezzük. Ha alaposabban meg akarjuk ismerni és érteni, olvassuk végig többször folyamatosan (különböző fordításokban), tanulmányozzuk részletesen az egyes bibliai könyveket, fogalmakat, Isten üdvtervét stb. Keressünk választ ilyesfajta kérdésekre: Mit tanulhatok az adott igeszakaszból Istenről és az emberről? Miért dicsérhetem és imádhatom az Urat, miért adhatok neki hálát? Milyen bűnökre (bűneimre) mutat rá? Hogyan alkalmazhatom a tanultakat mindennapi életemben? A Szentírást ne használjuk horoszkópként, de mindig azzal a hittel vegyük kezünkbe, hogy Isten szól hozzánk általa (kérjük is őt erre)! Érdemes felhasználnunk mindehhez jó kommentárokat és egyéb segédanyagokat, eszközöket, ám ezt tegyük körültekintően, kiszűrve a nem megbízható forrásokat! (Lásd az Ötletek c. írás végét.)
5. Kérdések:
a. Személy szerint hogyan viszonyulsz a Bibliához? (Ihletettség, hasznosság, alkalmazás, alkalmazhatóság...)
b. Milyen alaposan ismered Isten Igéjét? Mennyi időt szánsz rá naponta?
c. Kész vagy-e odaszánni magad a Szentírás mélyebb megismerésére, hogy másokat is tanítani tudj rá?
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2011.12.
* * *
Jézus Krisztus egyedi személye a Biblia és az ószövetségi próféciák fényében - testet öltése, élete, halála, feltámadása, mennybemenetele és visszatérése
"Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17,3).
Az alábbi gondolatok részben Kovács Géza "Istent keresők bibliaórája" c. könyvéből származnak (Menedék Alapítvány, 2002).
1. Amint a Bibliáról szólva láttuk, a Szentírás és különösen az Újszövetség a régészet tanúsága szerint is a leghitelesebb ókori történelmi irat, melyből sokkal több és az eredetihez időben közelebb keletkezett kézirat maradt fenn, mint bármely más ókori műből. Jézus Krisztusról az Újszövetség szolgáltatja a legtöbb és legmegbízhatóbb információt, ám ezenkívül számos keresztény és nem keresztény forrás igazolja, hogy ő valóban létező történelmi személy volt, aki a Bibliában leírt időben és körülmények között élt (lásd pl. Josh McDowell: "Bizonyítékok a keresztyén hit mellett", Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2004). Miután ezek a források az ellenőrizhető pontokon megerősítik a bibliai beszámoló hitelességét, a nem ellenőrizhető kérdésekben is hitelt kell adnunk neki. Ezenfelül megdöbbentő módon alátámasztja mindezt (valamint Krisztus istenségét) az a tény is, hogy Jézus igen sok ószövetségi próféciát részletekbe menően betöltött. Az alábbi felsorolás messze van a teljességtől. Az imént idézett mű általában kielégítő válaszokat ad az esetleg felmerülő kérdésekre.
2. Jézus a Szentlélektől fogantatott egy Mária nevű szűz méhében (Lk 1,26-38; Mt 1,18-25; vö. Ézs 7,14; Károli), Dávid utódaként (Lk 3,23.31; vö. Jer 23,5) és Isten Fiaként (Mt 3,16k; vö. Zsolt 2,7; 2Sám 7,12-16). Egy betlehemi istállóban született meg (Mt 2,1; vö. Mik 5,1; bár Istenként öröktől fogva létezett, ld. Kol 1,15-17; Jn 17,5) - talán azért, hogy a legszegényebb bűnös is elérhesse, s az őt kereső legelőkelőbb embernek is meg kelljen alázkodnia ahhoz, hogy megtalálja. Születése után Heródes gyermekeket öletett meg (Mt 2,16; vö. Jer 31,15). Miután Názáretben nőtt föl, ahol nevelőapja, József mellett megtanulta az ácsmesterséget, Galileában kezdett szolgálni (Mt 2,23; 4,12-17; 13,55; Mk 6,3; vö. Ézs 8,23).
3. Háromévi nyilvános szolgálatát hírnök előzte meg Keresztelő/Bemerítő János személyében (Mt 3,1-3; vö. Ézs 40,3; Mal 3,1). 30 éves korában, szolgálatának kezdetén páratlan módon kente föl és töltötte be a Szentlélek, amikor megkeresztelkedett: megnyílt a menny (jelezve, hogy Jézus nyitotta meg számunkra az Istenhez vezető egyetlen utat, Jn 14,6), s Isten Lelke és szava bizonyságot tett szeretett Fiáról (Mt 3,13-17; vö. Ézs 11,2; 42,1; 61,1k; Zsolt 45,8). (Jézus Krisztus neveiről és címeiről is jövendölések és beteljesedések sokasága szól, pl. a héber Messiás [görögül Krisztus, magyarul Fölkent] a királyi címére utal, de egyúttal pap és próféta is volt.) Isten és háza iránti féltő szeretetét azzal is kifejezte, hogy kiűzte a templomból a kereskedőket (Jn 2,15-16; vö. Zsolt 69,10). Szolgálatát számtalan csoda kísérte (Mt 9,32-35; vö. Ézs 35,5k; 32,3k).
4. Halála előtt szamárháton vonult be Jeruzsálembe (Mt 21,6-11; vö. Zak 9,9), utána pedig feltámadt (ApCsel 2,31; vö. Zsolt 16,10; Károli), fölment a mennybe (ApCsel 1,9; vö. Zsolt 68,19; Károli), és Isten jobbjára ült (Zsid 1,3; vö. Zsolt 110,1). Halála napján több tucat próféciát teljesített be szó szerint, melyeket 500-1000 évvel korábban jövendöltek meg róla. Egyik barátja (Júdás nevű tanítványa) elárulta 30 ezüstért, melyet később a templomba dobott, s amelyen azután megvásárolták a fazekas mezejét (Mt 26,14k; 27,5-7; vö. Zsolt 41,10; Zak 11,12k; Károli). Tanítványai elhagyták (Mt 26,31; vö. Zak 13,7). Vádlói előtt hallgatott, bár kegyetlenül megkínozták és köpdösve gúnyolták (Mt 26,67; 27,12.26.29; vö. Ézs 50,6; 53,5-7; Zsolt 22,8k). Kezeit és lábait átszúrták (Lk 23,33; vö. Zsolt 22,17), s gyalázatos módon, rablókkal együtt feszítették meg, miközben az emberek fejüket csóválva nézték (Mt 27,38k; vö. Ézs 53,12; Zsolt 22,8.18). Bár saját népe elutasította, közbenjárt az üldözőiért és általában értünk, bűnösökért (Lk 23,34; Zsid 9,24kk; vö. Ézs 53,5.12). Megosztoztak ruháin, és sorsot vetettek köntösére (Jn 19,23k; vö. Zsolt 22,19). Szomjúságában epével és ecettel kínálták (Jn 19,28; Mt 27,34; vö. Zsolt 69,22; katolikus ford.). A kereszten elhagyta őt Isten (Mt 27,46; vö. Zsolt 22,2) - ezt jelezte a földet déltől 3 óráig beborító sötétség (Mt 27,45; vö. Ám 8,9). Szíve megszakadt, majd átszúrták az oldalát (a belőle folyó vér és víz a szívrepedés jele lehetett, Jn 19,34; vö. Zsolt 22,15; Zak 12,10; Károli), és egy gazdag ember sírjába temették (Mt 27,57-60; vö. Ézs 53,9). "A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg" (Ézs 53,5).
5. Kicsoda Jézus Krisztus? Tanítványainak is ezt a "vizsgakérdést" tette föl (Mt 16,13-20), amely kortársai között is sok vitát váltott ki (pl. Jn 8,51-59). Amint a keresztények által széles körben elfogadott hitvallások is megfogalmazzák, Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Előbbit bizonyítják a fenti próféciák, számos igehely (Kol 1,15-17; 2,9; Zsid 1,1-3; Jn 1,1-3), valamint saját magára vonatkozó kijelentései (azért üldözték és ítélték halálra a zsidók, mert egyenlővé tette magát Istennel, Mk 14,61-64; Jn 5,18; 10,30; 14,9-11) és a tettei: bűnöket bocsátott meg (Mk 2,1-12), ura volt a démonoknak (Mk 5,1-20), a természet erőinek és működésének (Mk 4,35-41; 6,34-44; Jn 2,1-11), a betegségeknek, az életnek és a halálnak (Jn 11,39-44), beleértve saját feltámadását is, melyet előre megjövendölt (Jn 10,17k; 20,1-23). Jézust sokan csupán kiváló embernek, nagy erkölcstanítónak tartják, de amint C.S. Lewis fogalmazott, ezt a lehetőséget nem hagyta nyitva számunkra, csak az alábbi hármat: Úr, hazug vagy őrült. A bizonyítékokat látva nem nehéz eldönteni, melyik a helyes válasz.
6. Bár egyes tévtanítók az I. századtól kezdve tagadták Jézus valóságos emberi mivoltát (1Jn 4,1-3), ez sem kevésbé fontos, hiszen csak így válthatott meg minket: azonosult velünk, s kísérthető emberi testben élt bűntelen életet, halt meg a kereszten és került sírba. Ő a második Ádám, aki önként vállalt áldozati halálával szerzett engesztelést a bűneinkért (Róm 5,12; Gal 1,4). Lényegében az ő eljövetelét készítette elő, és őrá mutatott előre az egész Ószövetség, különösen az áldozati rendszer (Zsid 9,11kk). Földi anya szülte meg és nevelte őt (Lk 1-2), s a többi emberhez hasonlóan növekedett, elfáradt, éhezett, szomjazott, sírt, szenvedett, félt a haláltól, meghalt (Jn 4,7; Lk 4,2; 19,41; 22,41-44; 23,46). Istenségétől tudatosan megüresítette magát, és a saját érdekében sosem használta isteni hatalmát (Fil 2,5-8).
7. Jézus feltámadása az egyik legjobban bizonyított történelmi tény - gondoljunk csak arra, hogy legközelebbi követői, tanítványai közül egyedül János halt meg természetes halállal (őt is száműzték a hitéért, Jel 1,9), a többiek életüket adták belé vetett hitükért, keresztény meggyőződésükért. Ki halna meg egy hazugságért?! Urunk feltámadása egyúttal záloga és pecsétje annak, hogy beteljesedik a többi ígérete is, melyeket a benne hívőknek tett: bennünket is feltámaszt halálunk után, és örök életet ad nekünk, sőt már a földön új, bővelkedő életre teremt újjá, miután a Sátán sötét országának rabságából Őáltala kiszabadulva Isten gyermekeivé váltunk (1Kor 15,1-28; 2Kor 5,17-21; Jn 1,12-13; 10,10; 3,16k). Halálával eltörölte bűneinket, megigazított minket, és utat nyitott nekünk a mennybe (2Kor 5,21; Zsid 10,11-14; Róm 5,9). Ő az egyetlen közbenjáró Isten és az emberek között (1Tim 2,5k). S mivel hiánytalanul beteljesedtek az első eljövetelére vonatkozó jövendölések, bízhatunk a második eljövetelére vonatkozó ígéretekben is (pl. Jn 14,1-3; ApCsel 1,10k; 1Thessz 4,13-18; Mt 24-25; Jel 3,20kk).
8. Látva azt, amit Jézus tett érted, mit vagy kész megtenni érte? Ő mondta: "Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért? Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal" (Mk 8,35-38). Ő a mi alkotónk, ő tudja, mi jó nekünk, mire van szükségünk - csakis az ő tanítása vezet boldogsághoz és teljes élethez. "Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon" (Zsolt 16,11).
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2012.04.
* * *
Az imádság erkölcsi alapja és feltételei
1. Charles Henry Mackintosh (1820-1896) a plymouthi testvérek gyülekezeteinek vezető evangélistája volt, és többek között Mózes öt könyvéről írt Elmélkedései révén vált ismertté. "A hitből való élet" c. könyvének (Evangéliumi Kiadó, é.n.) 4. része egy önálló kis írást tartalmaz, melynek címe: "Ima és imaóra" (Prayer and the Prayer Meeting). Ebben az alábbi igeverseket idézve kijelenti: "a hatásos és erős imádsághoz engedelmes szívre, egyenes lélekre és jó lelkiismeretre van szükségünk" (298. o.). Ld. Jn 15,7: "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek." 1Jn 3,21k: "Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte." Zsid 13,18: "Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni." Jak 4,3: "Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni." Zsolt 66,18: "Ha bűnt dédelgettem volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr" (az angol NIV fordítás alapján). Nem várhatjuk tehát imádságaink meghallgatását, ha nem vagyunk közösségben Istennel, nem maradtunk Krisztusban, nem az ő parancsai vezérelnek, nem tiszta a szemünk és a lelkiismeretünk.
2. A Máté 18,19k-ben Jézus azt ígéri: "Ismét mondom nektek, hogy ha közületek ketten a földön bármi dolog felől is megegyeznek és azt kérik, mennybéli Atyám meg fogja nekik adni. Mert ahol az én nevemben ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük vagyok" (Csia). Vagyis nagyon fontos, hogy közös konkrét célunk legyen, buzgón és kitartóan - nem hosszas monológokkal, de "tolakodóan", sürgetően - kérjük ezt (vö. Mt 7,7; Lk 11,5-10), és beteljesülését együtt várjuk Istentől, mint az első tanítványok a Szentlelket (ApCsel 1,14).
3. Imaóráink azonban - írja Mackintosh - gyakran erőtlenek, felületesek, céltalanok. Mit tehetünk ilyenkor? Ha csak ketten vannak is, akik átérzik a helyzet nyomorúságát, jöjjenek össze egy akarattal, és öntsék ki szívüket Isten előtt; ahelyett hogy azt mondanák: "Meg kell várnunk, amíg a mindenható, szuverén Isten cselekszik. Minden emberi erőfeszítés hiábavaló. Mi semmit nem tehetünk, ne izgassuk fel magunkat." Mindez csak féligazság; a másik fele az előbb idézett igeversekben található. Ugyanilyen fontos az is, hogy "hittel" kérjünk, "semmit sem kételkedve" (Mt 21,22; Mk 11,22k; Jak 1,5-7). Így csak az tud imádkozni, aki komolyan gondolja, hogy amit kér, az valóban szükséges, és összhangban van Isten akaratával. Itt azonban könnyen áteshetünk a ló másik oldalára: Isten szuverenitásáról megfeledkezve azt gondolhatjuk, hogy mi irányítjuk a dolgokat, s Istennek kötelessége meghallgatni az imáinkat (karizmatikus keresztényeknél gyakrabban tapasztaltam ilyesmit). A helyes egyensúly talán abban áll, hogy számítunk Isten válaszára, imádságaink természetfölötti hatására, de jó Atyánk végtelen bölcsességére és szerető gondviselésére bízzuk, mikor és hogyan hallgat meg minket - s nem ritkán egész másként teszi, mint ahogy mi elképzeltük! Imádkozzunk tehát tiszta kezeket és szíveket fölemelve (1Tim 2,8; JSir 3,41), hittel és kételkedés nélküli bizalommal, egy akarattal könyörögve szeretteinkért, gyülekezeteinkért, az elveszettek megmeneküléséért.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2007.05.
* * *
Miatyánk - Az Úr imádsága Az alábbi ima az Úr imádságának (közkeletű nevén Miatyánknak) egyfajta parafrázisa, saját szavaimmal való megfogalmazása, kiegészítése, személyessé tétele (vö. Mt 6,9-15.24-34; Róm 8,28; Zsid 1,3). Édes jó Atyánk, aki a mennyben lakozol, de mindenütt jelen vagy, és hallod az imánkat! Mindenhol tartsák szentnek és a legnagyobb tisztelettel illessék a te drága neved; valósuljon meg köztünk és jöjjön el mielőbb a maga teljességében a te országod; teljesüljön bennünk és körülöttünk a te akaratod olyan tökéletesen, ahogy az a mennyben történik! Add meg naponként, amire szükségünk van, és segíts hálás szívvel fogadnunk mindazt, amit adsz, tudva, hogy jó Apaként betöltöd az összes szükségletünket, és mindennel a javunkat szolgálod! Bocsásd meg a bűneinket - hiszen mi magunk csak a bűnben vagyunk igazán "jók" -, ahogy mi is megbocsátottunk mindenkinek, aki vétett ellenünk! Őrizz meg minket a kísértések közepette, adj szabadulást, győzelmet a gonosz támadásaival szemben, segíts tiszta és szent életet élnünk a te dicsőségedre! Mert öröktől fogva mindörökké a tiéd minden hatalom és dicsőség, a te szavad hozta létre és tartja fönn szüntelenül a mindenséget a te Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.05-2007.05.
* * *
Mennyire kell egységesnek lenniük a hívőknek? "A lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet"
"Az egység nem könnyű, mert ha bárki is forradalmian új életet kezd élni a gyülekezetben manapság, hamarosan sok embernek lesz az útjában" (George Verwer: "Nincs visszaút", 64. o.).
1. Az igazi, szent keresztények keresése közben eljutottam egy különös közösséghez, a Holic-csoporthoz, melynek tagjai általában lakó- és vagyonközösségben élnek, s ahonnan két egykori tagot korábbról ismertem. Budapesten kb. 10-en vannak, az országban kb. még egyszer ennyien, a világon pedig 100-as nagyságrendben, mégis magukat tartják az egyetlen keresztény közösségnek. Miután többször fölkerestem őket, s elolvastam honlapjuk, a www.keresztenyek.hu nagy részét, úgy láttam, hogy nézeteik általában biblikusak, és igen komolyan törekszenek a szentségre - nemigen vétkeznek szándékosan. (Később azonban megtudtam, hogy tagadják Jézus halálának a szükségességét, keresztre feszítése szerintük csak gonosz emberek bűntette volt, s a megváltás a halál nélkül is megtörtént volna, ugyanis Jézus azért jött, hogy megmutassa, hogyan kell élni, szeretni - a megtérés csupán azt jelenti, hogy megértjük és megtesszük ezt. Minderről tudatosan hallgatnak az érdeklődők előtt. Ld. www.fw.hu/vigyazz.) Ők igen nagy árat fizettek az egységért - azt hiszem, a kelleténél is nagyobbat. Ha pl. egyedülállóként csatlakoznak a csoporthoz, a későbbiekben nem kötnek házasságot (a köztük levő kevés család külön, saját lakásában él). Általában nem nyugszanak addig, amíg egy-egy vitás kérdésben egységre nem jutnak. Ez nem mindig megy gyorsan, de náluk tapasztaltam először, hogy komoly hívők között komoly egység lehetséges. Végül azon különböztünk össze, hogy szerintük az 1Tim 2,9; 1Pt 3,3 versek szelleme csak egy jegygyűrű viselését engedi meg, míg én el tudom fogadni azt is, ha valaki a jegygyűrűt is tiltja (pl. Kornya Mihály), vagy több gyűrűt is megenged (pl. egy fogadalomra, kedves eseményre vagy személyre való emlékeztetőül). Ők azt mondták, hogy ez a vita méltatlan Istenhez, s gondoljam át az érveiket, mert így nincs értelme folytatni az eszmecserét. Szerintem egyszerűen nem akarták elismerni, hogy sarokba szorítottam őket, illetve megszokták, hogy ilyen mereven intézik el a másként gondolkodókat - a "benfentesek" kijelentik: mi jobban tudjuk ezt, változtasd meg a véleményed!" (Milyen gyakori ez keresztény körökben!) Nem sok híja volt, hogy megpróbáljak csatlakozni hozzájuk, kissé nyitottabbá téve őket, mivel ha csakugyan ők az egyetlen keresztény közösség, akkor ez a helyes megoldás.
2. Hála Istennek, közben találkoztam másokkal, akikről már akkor is el tudtam hinni, hogy keresztények. A Holic-csoport tagjaival 2004. dec. 9-én este beszélgettem utoljára, s éppen aznap délelőtt találtam rá az interneten a Názáreti Egyházra (www.nazaretiegyhaz.hu), amely alapvetően Wesley tanítását követi. Hadd ismertessem most Wesleynek az egységre vonatkozó nézetét, melyet Az egyetemes lelkület (Catholic Spirit) c. 39. prédikációjában fejtett ki 1749 szeptemberében (ld. Garth Leantől származó életrajzának végét).
3. Az emberi gondolkodás véges volta miatt lehetetlen, hogy mindenben egy véleményen legyünk. A legjobb akarattal is tévedhetünk, és meg kell engednünk másoknak is a jóakaratú tévedés lehetőségét, a gondolkodás (és a szólás) szabadságát. Ha olyan keresztényekkel találkozunk, akiket különböző egyházi tradíció, szervezet, istentiszteleti forma köt, akkor e kérdéseket félretéve, s a maguk helyén megvitatva elsősorban azt kérdezzük tőlük: "Olyan igaz-e a te szíved, mint az én szívem a te szívedhez? ...Ha így van, nyújts kezet" (2Kir 10,15; Károli). A szív állapotára vonatkozó kérdések többek között a következők: Szíved helyesen áll-e Isten előtt? Hiszel-e az ő örökkévalóságában, felfoghatatlan voltában, dicsőségében és erejében? Hiszel-e irgalmasságában, igazságában; hiszed-e, hogy ő tart fenn mindeneket hatalma szavával? Hiszel-e Jézus Krisztusban? Ismered-e őt mint a megfeszítettet? Kijelentette-e őt a Szentlélek a szívedben? Meg van-e töltve hited a szeretet energiájával? Szereted-e Istent teljes szívedből, elmédből, lelkedből és minden erődből? Egyedül őbenne keresed-e örömödet? Ő a lelked középpontja, minden vágyad tárgya? Ételed és italod-e, hogy az ő akaratát cselekedd? Mindig Jézusra néz-e szemed? Szorongat-e Isten szeretete arra, hogy mindig neki szolgálj félelemmel és reszketve [Zsolt 2,11]? Jobban félsz-e Isten megszomorításától, mint a haláltól vagy az ördögtől? Gyűlölsz-e szíved szerint minden utat, ami szentségtelen Isten előtt? Szíved igaz-e felebarátodhoz? Szeretsz-e kivétel nélkül minden embert úgy, mint önmagadat? Szereted-e ellenségeidet? Megmutatkozik-e szereteted a tetteidben? Ha csak alkalmad van rá, jót teszel-e mindenkivel? Egyszóval hiszel-e Jézus Krisztusban, és életed méltó-e a hitvallásodhoz? - Ha így van, nyújtsd a kezed! Ezen nem azt értem, hogy érts velem egyet, de én sem igazíthatom véleményemet a tiedhez. Nem is azt kérem, hogy vedd fel az én istentiszteleti formámat, hanem azt, hogy szeress engem mint hívő testvéredet, ajánlj Istennek imádságaidban, és buzdíts a szeretet cselekedeteire. Támogasd hitemet imádságaiddal és azzal, hogy mindig szeretettel intesz, és segítesz abban, ami üdvösségemre van. Segíts buzgón tennem a jót, amire Isten elhívott minket, és taníts jobban tennem holnap, mint ma. Bárcsak így gondolkoznánk és élnénk mindnyájan!
4. Tanulságos megfigyelni a kálvinista Whitefield és az "arminiánus" Wesley viszonyát. Lean a 12. fejezet végén a következőket írja erről: "nagyobb volt az egység, mint gondolták. Ezek az emberek együtt szálltak szembe koruk áradatával. Véleménykülönbségük erőteljes, harcos hitükből származott, és elevenebb volt - és nyilván áldottabb is -, mint azoknak a keresztényeknek a tunya egyetértése, akik cél- és reményvesztetten lemondtak a világ megnyeréséről." Ha egy hívő ember (aki nem isteni sugalmazás alatt álló bibliai író) részletesen kifejti a hitét, abban valószínűleg lehet találni hibát. Ez azonban nem ok arra, hogy kövekkel vagy egyebekkel dobáljuk meg. Ha az ember nem mond semmit (vagy csak nagyon keveset), abban valószínűleg nem lesz hiba. Szerintem nem baj (sőt általában használ nekünk), ha ütköztetjük a nézeteinket, még ha nem is jutunk (teljes) egyetértésre. Annyit mindenképpen elérünk, hogy (magunk és mások előtt egyaránt) tisztázzuk a nézeteinket, melyek a vita közben gyakran csiszolódnak akkor is, ha nem változnak meg (teljesen). Gyülekezetünkben jól bevált az a módszer, amikor egy-egy ember lehetőleg maximum 2 percig beszél egyszerre, s egy moderátor a jelentkezés sorrendjében ad lehetőséget a beszédre, kivéve, hogy az interaktivitás kedvéért engedélyt adhat egy-egy rövid reagálásra. Nem mindegy persze, hogyan vitázunk.
5. Watchman Nee "Asztal a pusztában" c. áhítatos könyvében a következőket írja erről az Ef 4,13 kapcsán (dec. 22.): "Ha tartós és közeli kapcsolatban állunk olyan emberekkel, akiknek a szentírás-magyarázata nem egyezik a miénkkel, ez nehéz a test számára, de annál hasznosabb a léleknek. Mert nem elég, ha helyes nézeteink vannak; Isten alkalmakat készít, hogy a helyes magatartást is gyakorolhassuk. Jó az, ha helyes a hitünk, de Ő megpróbál minket, hogy szeretni is helyesen tudunk-e. Könnyen megeshet ugyanis, hogy az elménk zsúfolásig van a Szentírás egészséges tanításával, de közben a szívünkből hiányzik az igazi szeretet. Bár lenne a keresztények között több türelem és nagylelkűség! Sajnos, sokan olyan buzgalommal hirdetik saját meglátásaikat, hogy azonnal kívülállónak bélyegeznek mindenkit, akinek írásmagyarázata az övéktől különbözik."
6. A baptista J. M. Carroll "A vérrel hintett út" c. füzetében kimutatja, hogy kezdetben a katolikus egyház üldözte a protestánsokat, de később sorra minden protestáns felekezet, amely államegyházzá lett, ugyanezt tette a kisebb (és általában biblikusabb, élőbb hitű) keresztény felekezetekkel: üldözöttből üldözővé vált. Kálvin János és követői pl. máglyán megégették az unitárius nézeteket valló (a Szentháromságot tagadó) Szervét (Servetus) Mihályt. Carroll szerint a baptisták akkor sem tették volna meg ezt, ha valahol államegyházzá válnak - én ebben kételkedem. Érdekes dolgokat tapasztalt egy idős amerikai házaspár, akik nemrég két évig önkéntes missziós munkát végeztek Etiópiában (bővebben ld. a Missziós tapasztalatok Etiópiában c. írásban). Sokszor nagyon egyszerű, sárkunyhókban élő emberek között szolgáltak, többek között a Timóteus Társaság JÉZUS c. filmjét vetítve nekik. Ezek az emberek még sosem láttak mozgóképet, így valóságnak hitték a dolgot, s előfordult, hogy Jézus megfeszítését látva rálőttek a vásznon megjelenő római katonákra. Etiópia lakosságának kb. fele keleti ortodox keresztény - aki nem mohamedán, azt automatikusan kereszténynek tekintik, bár sokan csak névleg azok. A muzulmán területeken megtörtént, hogy amikor a film után előre hívták a megtérőket, senki sem mozdult - mivel ott a muszlim hitet elhagyók az életükkel játszanak -, de néhány hónap alatt a helyi evangéliumi gyülekezet látogatottsága 30-ról 160-ra nőtt. Sajnos, az evangéliumi hívők sokszor a keleti ortodox keresztények részéről is ugyanolyan harcosan ellenséges hozzáállást tapasztalnak, mint a mohamedánok részéről. Megesik például, hogy az evangéliumi hitre áttérő ortodox papoknak kitépik a nyelvét, hogy ne tudják hirdetni az evangéliumot. Vagyis nemcsak a "sötét középkorban" vittek véghez a "keresztények" olyan szégyenletes és szörnyű dolgokat, mint a keresztes hadjáratok és az inkvizíció, hanem később ugyanezt tették egyes komolyan hívő protestánsok is. Magam is nemegyszer tapasztaltam a mai keresztényeknél ugyanezt az indulatot, a más bibliaértelmezést elfogadni képtelen szűklátókörűséget (pl. az üdvösség elveszíthetősége vagy a bűn és a gyülekezeti fegyelem komolyan vétele kapcsán).
7. A Fil 3,15k-ban ezt olvassuk: "Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk". E szakasz szerint nem (feltétlenül) kell minden hívőnek egyformán gondolkodnia. Természetesen bizonyos fokig határt szab az egységnek a közös gondolkodás, illetve az igazság elfogadása (2Jn 10). Számomra a Bibliának mint Isten szavának és mint a legfőbb tekintélynek az elfogadása jelenti e téren az egyik legfontosabb összetevőt (azt hiszem, ez Wesley véleményével is összhangban van). Ez erősen megnehezíti például a katolikusokkal való egységet, bár sokan közülük elég jól viszonyulnak a Szentíráshoz (ld. A kereszténység tegnap és ma c. írásnak a katolikus egyházról szóló részét). Azonban a Bibliát lehet és kell egyénileg értelmeznünk, amiben Isten Lelke vezet minket, de tökéletlen gondolkodásunk, "töredékes ismeretünk" (1Kor 13,9) miatt lehetségesek eltérések. Elég a lényeges dolgokban egyetértenünk, amelyek közül a legfontosabbnak a Krisztus engesztelő halálába vetett hitet mint az üdvösség egyetlen feltételét, valamint az e hit valódiságát igazoló krisztusi, Ige szerinti életet (illetve önmagunk ilyen értelmű odaszánását, vagyis a Wesley által fent jellemzett szívet) tartom. A keresztény szó eredetileg azt jelenti: "krisztusi", azaz Krisztus követője, tanítványa (ld. ApCsel 6,7; 11,26). Aki ezt a nevet viseli, "aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt" (1Jn 2,6). Az elméleti viták helyett tehát inkább a bűn megítélésére és az attól való megszabadulásra kell helyeznünk a hangsúlyt. Jó példa az elég részletes, mégis sokféle felekezetű keresztény által elfogadott teológiára a Vasárnapi Iskolai Szövetség (VISZ) Hitvallása.
8. Wesley és mások az apostoli utódlás elvét vallották, mely szerint a gyülekezetek (vezetői) az apostoloktól kell, hogy kapják hatalmukat (vissza kell tudni vezetni rájuk őket). Szerintem jó, ha ez így van, de nem feltétlenül szükséges. Pál apostolt nem a Jézus által kiválasztott apostolok hívták el, hanem közvetlenül a Szentlélek, aki "arra fúj, amerre akar" (Jn 3,8) - ne akarjuk megkötni a kezét! Nagy kérdés számomra, hogy kevés szervezéssel lehetséges-e egységes gyülekezet, melyben a Szentlélek szabadon munkálkodik. Még nem találkoztam ilyennel, de a Biblia alapján továbbra is feltételezem, hogy ez lehetséges. Ettől függetlenül nagyon fontos lenne, hogy a különböző felekezetű, történelmi hátterű és gondolkodású keresztények eljussanak oda, hogy egymás meggyőződését, igeértelmezését tiszteletben tartva együtt munkálkodjanak közös céljaik (a világ megnyerése, a Krisztushoz hasonlóvá válás, Isten dicsőítése) érdekében. Ha a világ keresztényei komolyan vennék az Igét, akkor visszatérhetnénk az újszövetségi kor lényegében egységes egyházához, megvalósítva Jézus kívánságát (egy nyáj, egy pásztor: Jn 10,16).
9. George Verwer, az Operation Mobilisation alapítója "Nincs visszaút" c. könyvében (75-76. o., ld. az Irodalmat) közli az alábbi "Lelki Elsősegélyt", amely elmondja, mit tegyünk, ha egy hívő testvérünk megbánt minket:
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02-2011.09.
* * *
Mi a közös bennük: babona, varázslás, ereklyék, nyelveken szólás, apostoli utódlás, egyedül üdvözítő felekezet stb.? Mi a közös az alábbiakban: babona, varázslók és varázsigék, ereklyék, szentek és szentségek, kenet, nyelveken szólás, hitgyógyítók, próféták és ördögűzők, apostoli utódlás, egyedül helyes v. ihletett bibliafordítás (pl. Károli, King James), különleges bibliaolvasó kalauz (pl. evangélikus útmutató - Losung), egyedül üdvözítő felekezet?
1. Nem nehéz kitalálni: különös (túlzott, néha "mágikus") jelentőséget tulajdonítanak bizonyos dolgoknak, mellyel azok valójában nem rendelkeznek. Ezt a közös tulajdonságot elég jól összefoglalja a babona fogalma, melyet A Magyar Nyelv Értelmező Szótára így határoz meg: "Olyan, többnyire vallási eredetű tévhit, amely bizonyos változások, jelenségek létrejöttét a természet törvényeinek ellentmondó törvények működésének, ill. bizonyos eszközök, eljárások, körülmények titokzatos következményének tulajdonítja v. ezzel magyarázza." Világnézettől és felekezeti hovatartozástól függ, ki milyen mértékben helyteleníti a fentieket, de mindenképpen vigyázzunk velük; ne emeljük őket meg nem érdemelt talapzatra, megfosztva Istent az őt megillető dicsőségtől, tisztelettől és bizalomtól - egyedül őbenne bízzunk! "Bízzál az Úrban teljes szívből!" (Péld 3,5.)
2. Sajnos, a "babonaságra" bizonyos mértékig mindnyájan hajlamosak vagyunk. Természetesen a felsorolt dolgok egy része önmagában nem helytelen, ha megfelelően élnek vele. Ide tartoznak a szentségek vagy sákramentumok (melyek protestáns felfogás szerint a keresztséget/bemerítést és az úrvacsorát jelentik), valamint az ún. jelajándékok. Az utóbbiakkal az a gond, hogy általában nem biblikus módon gyakorolják őket, és túlzott jelentőséget tulajdonítanak nekik, azzal a legtöbbször kimondatlan (sokszor talán öntudatlan) céllal, hogy növeljék az ajándékkal rendelkező személy vagy csoport fontosságát, tekintélyét, vonzerejét. Ugyanez a cél rejlik a többi felsorolt dolog mögött is.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2006.06-08.
* * *
Házassági konfliktusok megelőzése és kezelése
Az alábbiakban megpróbálom röviden összefoglalni Cseri Kálmán pasaréti református lelkipásztor "A házasság válságai" c. három prédikációjának főbb gondolatait, melyek 1980 augusztusában hangzottak el a Torockó téri templomban, és teljes terjedelmükben olvashatók a pasaréti református egyházközség által 2001-ben kiadott füzetben, valamint a refpasaret.hu webhelyen: 1., 2., 3.
1. Számolnunk kell azzal, hogy a legjobb házasságban is adódhatnak feszültségek és bajok. Ezeket nem letagadni vagy rejtegetni kell, konzerválva a betegséget, hanem mielőbb nevükön nevezni és a nagy Orvos, Jézus Krisztus kezébe tenni, hogy meggyógyítsa a házasságot. ("A nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek"; Ef 4,26-27.) Ugyanakkor nem szabad engednünk, hogy a keserűség felgyűljön a szívünkben, mert ez sok rossznak lehet forrása (Zsid 12,12-17). Ha mégis vétkezünk egymás és a házasság ellen, arra is elég Isten kegyelme: találjuk meg a megbánás és megbocsátás helyét. Aki naponta Jézus bocsánatából él, annak könnyebb szívből bocsánatot kérni és megbocsátani. A legjobb persze, ha megelőzzük a bajt, mert a feszültségek megterhelik a házasságot, és csökkentik üdeségét, rugalmasságát, mint a hegek a bőrét. Nagyon fontos a házasság "tervszerű megelőző karbantartása" (TMK) - tisztogatása, erősítése, gondozása, védelmezése -, amely nélkül egyetlen házasság sem marad teherbíró. Olyan légkört kell teremteni, amely védi a másikat, és megkönnyíti számára a hűséget.
2. Házassági feszültség ott támad, ahol két akarat egymásnak feszül, és egyik fél sem enged, vagy az egyik kénytelen engedni az erősebb/erőszakosabb félnek, de keserűség támad a szívében. Ilyenkor mindig az egész házasság, vagyis mindkét fél szenved, hisz már eggyé váltak. A megoldás az, ha mindketten ráhangolódunk Isten akaratára, egymás helyett a jó házasságot akarva. Ekkor számíthatunk igazán közös imádságaink meghallgatására (Mt 18,19; vö. Róm 15,5-6). Nem azt kell vizsgálgatnunk, hogy mit nem kaptunk meg a másiktól, ami "járna" nekünk, hanem azt, hogy mivel tartozunk neki, mivel tudnánk boldoggá tenni. Ehhez persze meg kell ismernünk a másikat, és meg kell ismertetnünk magunkat vele. A házasságban a személyiség a teljes felületén érintkezik, ezért minden kérdésről őszintén beszélnünk kell. Az egymásért való áldozathozatal jó esetben kölcsönös, de Istennel szembeni tartozásunk miatt egyoldalúan is működnie kell, s Jézus erejével működik is. A válság viszont csak közösen oldható meg (egymással és az Úrral), mint ahogy az áldásokat sem kérhetjük el Tőle egymás háta mögött.
3. Bár Istent sokszor megcsaltuk, hűtlenül elhagytuk, ő kész megbocsátani paráznaságunkat és visszafogadni minket. "Kigyógyítom őket hűtlenségökből; szeretem őket ingyen kegyelemből, mert elfordult tőlök az én haragom" (Hós 14,5; Károli). Krisztus golgotai halála miatt lehetséges mindez, s élhetünk együtt naponta az ő kegyelméből.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2012.02.
* * *
Mikor engedelmeskedjen a feleség férjének, és mikor ne? Egyedül könnyű szentnek lenni, de próbáljuk csak meg egy családban!
0. Bevezetés. Amint azt egyre több kutatás igazolja (ld. pl. itt és itt), a házasság Isten által adott intézménye jótékony hatást gyakorolhat egészségünkre, és meghosszabbíthatja életünket. Ez azonban
nem minden házasságról mondható el, vagyis nem következik be automatikusan. De mitől lesz jó egy házasság, hogyan lehet "jól csinálni"? Az alábbiakban főként a döntések területére koncentrálok, ahol - mint sok más területen is - igen könnyen esünk szélsőségekbe, és hajlamosak vagyunk sematikus, felületes válaszokat adni, nehezen ismerve el, milyen keveset tudunk erről a témáról is.
1. a. Minden házasságban alapvető gyakorlati kérdés, hogyan hozzák meg a döntéseket, kié legyen a vezető szerep. Ha legalább az egyik fél keresztény, az a kérdés is fölmerül, hogy mit mond erről a Szentírás. Komoly keresztények esetében ez nem hatalmi kérdés, hanem Isten hűséges követésének kérdése. Az Ef 5,24-ben azt olvassuk: "amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben". Péter pedig hozzáteszi: "Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre" (1Pt 3,1k). A Biblia tanítása tehát e tekintetben egyértelmű. Vagy mégsem? Sokáig egyértelműnek véltem, de a későbbi évek során többször változott az álláspontom. Írásom első változata még korábbi véleményemet tükrözte, melyről a későbbiekben szólok.
1. b. Mi, férfiak látszólag túl nagy "előnyt" vagy hatalmat kaptunk Istentől, amikor azt mondta, hogy a feleség mindenben engedelmeskedjen a férjének. Igen ám, de mondott mást is, amiről mi hajlamosak vagyunk megfeledkezni, és ami megakadályozza a hatalmunkkal való visszaélést. Azt mondta, hogy úgy szeressük a feleségünket, mint magunkat, és mint ahogy Krisztus szerette az egyházat, amikor önmagát adta érte (Efezus 5). Ha csakugyan így szeretjük a feleségünket, akkor biztosan nem erőltetjük rá az akaratunkat, hanem kikérjük és messzemenően figyelembe vesszük a véleményét, sőt az érzéseit, tetszését vagy nemtetszését is. Isten is így szeret minket, és Krisztus is az egyházat. Óriási szabadságot ad neki (nekünk) az egyéni és közösségi döntések szinte minden területén, tág teret biztosítva a kreatív gondolkodásnak, tervezésnek, a személyenkénti és helyenkénti különbségeknek. Mennyivel jobb és értékesebb az így kibontakozó szeretet és szolgálat a pusztán (rab)szolgai engedelmességnél - akár a hívő egyénről vagy közösségről, akár a feleségről van szó! (Ld. az Ézs 58-at, különösen a 6. versét.)
1. c. Annál is inkább igaz ez, mert meggyőződésem, hogy Isten nemcsak Ádámnak adta "hozzáillő segítőtársként" Évát (1Móz 2,18), hanem ma is minden férjnek így adja a feleségét. Szerintem ez még nem hívők esetében is így történik - mert Isten "azt akarja..., hogy mindenki megtérjen" (2Pt 3,9), és ennek érdekében cselekszik is -, de hívők esetében duplán, hiszen Ő mindennel a javukat szolgálja (Róm 8,28). Tehát a házastársakat is azért rendeli egymás mellé, hogy kiegészítsék, jó irányban formálják, csiszolják egymást - és Ő tudja igazán, mire van szükségük. Ez a kölcsönös formálódás persze csak akkor fog igazán jól működni, ha a házastársak is hagyják: ha a férj valóban szereti a feleségét, és a feleség tisztelettel aláveti magát a férjének. Amint a gyülekezetünk egyik elöljárója szokta mondani, a férjnek csak 51%-os "szavazati többsége" van, ezért folyton egyeztetnie kell a feleségével, nem élhet pusztán az erőfölényével - vagy inkább nem akar élni vele szeretetből és egymás kölcsönös alakítása végett.
1. d. Szeretünk olyan kifogásokat felhozni, hogy nem Isten szerint választottunk társat, meg hogy a házastársunk (talán) nem hívő. Mindez azonban szerintem nem befolyásolja a fenti igazságokat, mert Isten szuverenitását nem csökkentik az emberi tévedéseink, sőt bűneink, hitetlenségünk sem. Természetesen ezeknek előbb-utóbb megisszuk a levét (sokszor mások is, de ez Isten mindenre kiterjedő gondviselése révén végül náluk is a "helyére kerül", hiszen neki a hajszálainkra is gondja van, ld. Lk 12,6-7), de Ő még ezeket is felhasználja a javunkra - ami persze nem zárja ki, hogy fenyítéssel, súlyosabbá váló próbákkal éri el a célját. Hiszem, hogy ez az elv lényegében még akkor is érvényesül, ha a két házastárs közül csak az egyik "van a helyén" és végzi el a feladatát; legalábbis saját maga biztosan learatja majd ennek gyümölcsét, de alighanem a házasságuk is sokkal jobb lesz tőle.
1. e. A gyakorlatban - ahogy valaki mondta - könnyen becsapjuk magunkat azzal, hogy "a kapcsolatunkat próbáljuk javítani" ahelyett, hogy egyszerűen a másik javára törekednénk. Amikor "a kapcsolat megjobbításán" fáradozunk, sokszor tulajdonképpen a saját tetszésünket keressük, mivel önző módon a saját kedvünknek megfelelően kívánunk változtatni a "kapcsolaton", vagyis a társunkon. Sokkal tisztább és jobb a helyzet, ha egyszerűen a másik félre figyelünk, és azt keressük, ami neki örömet szerez, ami a javát, épülését szolgálja.
1. f. John Stott írja az Efezusi levél magyarázatában ("A Biblia ma" sorozat, Harmat, 1994), az Ef 5,21-33-at összefoglalva: "Az engedelmesség elvárása az általános keresztyén kötelezettség egy konkrét esete. Vagyis azt a parancsot, hogy 'asszonyok, engedelmeskedjetek' (22. vers) megelőzi az az elvárás, hogy 'engedelmeskednünk kell egymásnak' (21. vers). Ha tehát a feleségnek kötelessége, hogy feleségként engedelmeskedjék férjének, akkor viszont a férjnek mint Isten új társadalma tagjának engedelmeskednie kell feleségének.... A férjeknek úgy kell szeretniük, ahogyan Krisztus tette.... Ha egy keresztyén férj csak részben megvalósítja ezt az eszményt, már az evangéliumot hirdeti anélkül, hogy egyszer is szóra nyitotta volna ajkát, mert az emberek a szeretetnek azt a minőségét látják benne, amely Jézus Krisztust a keresztre vitte.... A feleség engedelmessége nem más, mint a szeretet másik oldala.... Mit jelent az, hogy 'engedelmeskedni'? Azt, hogy magunkat adjuk valakinek. Mit jelent az, hogy 'szeretni'? Azt, hogy magunkat adjuk valakiért, ahogyan Krisztus 'önmagát adta' az egyházért. Így tehát az 'engedelmesség' és a 'szeretet' egyazon dolog két oldala, nevezetesen az önzetlen önfeláldozásé, ami a tartós és fejlődő házasság alapja. Nem mintha az önfeláldozás könnyű volna.... Az igazság az, hogy az önfeláldozás fájdalmas, bár ez a szolgálat módja és az önmegvalósítás eszköze. Szeretet és fájdalom - úgy tűnik - elválaszthatatlanok egymástól, különösen az olyan bűnösökben, amilyenek mi vagyunk.... Ne várják tehát a házastársak, hogy konfliktusok nélkül találják meg a harmóniát; arra kell törekedniük, hogy szereteten, tiszteleten és igazságon alapuló kapcsolatot építsenek ki.... Ha odaadom magamat valakiért, ezt csak azért tehetem, mert olyan nagyra értékelem a másikat, hogy feláldozom magam érte, hogy ő még teljesebben kifejleszthesse személyiségét. Elveszítem magamat, hogy a másik megtalálhassa magát - ez Krisztus evangéliumának lényege. És ez a lényege a házasságnak is, mert ahogyan a férj szereti feleségét és felesége engedelmeskedik neki, mindketten azt keresik, hogy a másik teljesebben önmaga lehessen a nemek egymást kiegészítő harmonikus egységében."
2. a. A másik idevágó alapelv az ApCsel 5,29-ben található: "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek". A feleségnek tehát csak akkor nem kell (sőt tilos) engedelmeskednie, ha a férje olyasmit kér tőle, ami a Biblia szerint bűn, vagy szilárd meggyőződése szerint ellentétes azzal, amit Isten vár tőle. Az utóbbi esetben azonban vigyáznia kell, nehogy a saját vágyait keverje össze Isten elvárásával; biztosnak kell lennie abban, hogy Isten akaratát követi. Ugyanez a helyzet a szülő-gyerek és az úr-szolga (főnök-beosztott) viszonyban, valamint a törvények betartásával kapcsolatban is. Az alávetett fél nem bírálhatja felül önkényesen "fölöttesének" döntéseit (sem a törvény rendelkezéseit), csak ha szilárd meggyőződése, hogy jobban látja Istennek a konkrét helyzetre vonatkozó akaratát (ez gyermekek esetében elég ritka lehet). Csakis azt a rendelkezést szabad (kell) megszegnie, amely ellentétes Isten (Igéjének) rendelkezésével - pl. abortusztörvény. A feleségnek és a szolgának kifejezetten mondja az Ige, hogy úgy engedelmeskedjen urának, mint az Úrnak, és amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak (Ef 5,22-24; 6,5-7), s a feleségnek félnie kell a férjét (Ef 5,33; Károli). Szerintem egyébként ez a hasonlat kölcsönös, és Pál a jó feleség és egyház példáját állítja elénk: egyik sem a maga feje vagy vágyai után meg, hanem engedelmesen követi és szolgálja urát. A férjet Isten a család fejévé hívta el, és erről a megbízatásáról nem is mondhat le. (Az "egyenlősdi" hívei szerint a férj "fej" szerepe csupán azt jelenti, hogy ő a belőle teremtetett feleség "forrása" [1Móz 2,21k], de ez az elképzelés nyilvánvalóan ellentmond az Ef 5-nek, ahol a fej fogalma egyértelműen az alávetettséggel vagy fölérendeltséggel és az engedelmességgel vagy vezetéssel kapcsolatban szerepel.) Van, aki az engedelmességnél jobban szereti a "felelősség" kifejezést: elsősorban a férjé a felelősség a családban - és ez a fentiek egészét magában foglalja. A férj és a feleség feladata független egymástól olyan értelemben, hogy a férjnek akkor is úgy kell szeretnie feleségét, ha az nem (mindenben) engedelmeskedik neki, ahogy Krisztus szereti az engedetlen egyházat; s a feleségnek akkor is engedelmeskednie kell, ha (érzése szerint) a férje nem (eléggé) szereti őt (1Pt 3,1k).
b. A házasság a lelki (spirituális) egységre épülő bizalmi viszony, s ezt a bizalmat meg kell nyerni, "ki kell érdemelni", akárcsak a férj "főpapi" szerepét, amely nem jár együtt automatikusan a nemével. A feleség engedelmessége szorosan összefügg a férj szeretetével. Minden ember és minden kapcsolat egy "csomagterv", melynek egyes elemeit nem lehet külön kezelni. Ha a kapcsolat beteg, nem lehet rögtön elvárni a felektől a Biblia szerinti működést (pl. az engedelmességet), ahogy egy sérült térdű embert is hiába utasítanánk futásra. (A továbbiakban általában az egészséges, biblikus házasságot igyekszem elemezni.) A feleség részéről kényelmes megoldás, ha mindenben engedelmeskedik a férjének (kivéve a bűnt), őrá hárítva a felelősséget. Ahogy férjének hite nem üdvözíti őt, úgy más területeken is az ő felelőssége az önálló döntés - elsősorban Krisztus követése terén, de pl. gyermekei nevelésének egyes kérdéseiben is, hiszen anyaként legalább olyan fontos szerepet tölt be, mint feleségként. Isten általában nem azt várja tőlünk, hogy a ránk bízott feladatot a környezetünktől függetlenül a lehető leggyorsabban és legjobban megoldjuk, hanem egy (vagy több) közösségbe helyez minket, amelyre közben szintén hatnunk kell (és amely formál bennünket). Jézus jobban boldogult volna egyedül, mégis sok időt szánt a gyakran értetlen és ügyetlen tanítványokra, hogy felkészítse őket későbbi szolgálatukra, utukra. Mi is beleérthetjük az elhívásunkba a körülöttünk levő emberek felkészítését, segítését. Ha úgy látjuk, hogy még nem tartanak ott a fejlődésben, ahol mi, könnyen tévútra jutunk, hiszen Isten más módon, más állomásokon keresztül is vezetheti őket.
c. Mivel ideális esetben a férj és a feleség teljes egységben követi Jézust (egy akaraton vannak), az engedelmesség Isten megoldása arra az esetre, amikor valami miatt eltértek ettől az ideális helyzettől. Többféleképpen lehet közeledni az eszményi állapot felé, s úgy tűnik, a legtöbb mai házaspár nem az engedelmesség felől próbálja megközelíteni. Mindegyik megközelítésnek megvannak a maga sebezhető pontjai és hibalehetőségei, így az engedelmesség útjának is. Bár ez az út ma sokak szerint elavult, én mégsem mernék más megoldást javasolni vagy mással kísérletezni. S ha az ember hibázik is ezen az úton, mégis csak ez Isten útja, és pusztán ezért tetszhet Neki, értékelheti az ember hűséges engedelmességét. Ugyanakkor a gyakorlatban sok olyan helyzet adódhat, amikor inkább az segít, ha a férj és a feleség külön-külön a Szentlélek közvetlen vezetését keresi és próbálja alkalmazni az inkább őhozzá tartozó területeken (pl. a feleség a főzésben), a közös területeken pedig "demokratikusabb" (vagy inkább testvériesebb) módon, két érett hívő "közösségében" együttműködve és kommunikálva próbálnak megoldást találni. A férj helyzetével való visszaélést nemcsak az őszinte, nyílt házastársi kommunikáció akadályozhatja meg, hanem a testvérek, gyülekezeti vezetők bölcs tanácsa és segítsége is - amennyiben rendelkezésre áll, és a házaspár kész élni vele.
3. Egyesek szerint a feleségnek "vétójoga" van (a férj súlyos kérdésekben nem dönthet a felesége egyetértése nélkül), vagy legalábbis "egyetértési joga": ha az idő sürget (a döntést adott határidőig meg kell hozni), akkor a férj dönthet a felesége egyetértése nélkül is. Egyik változatot sem tudom elfogadni, mert ha nincs határidő, akkor sem mindig lehet a végtelenségig várakozni (pl. Ábrahámnak meddig kellett volna várnia Sára beleegyezésére, mielőtt Isten hívására elindul Háránból?). Ilyen esetekben ki dönti el, hogy meddig kell folytatni az "egyeztetést"? Szerintem a férj. Egyébként Sára engedelmességével kapcsolatban az 1Pt 3,6-ban ugyanazt a görög szót használja az Ige, mint a gyermekek engedelmességével kapcsolatban.
4. A férjnek természetesen szeretnie kell a feleségét, mint önmagát, és mint ahogy Krisztus szerette az egyházat (Ef 5). Ha a Lélek vezeti őket, akkor egyetértésben lesznek egy Jézust követő, egységben levő házaspárként, amely mint "szent kettősség" még teljesebben tükrözi a Szentháromság Isten képmását, mint külön a férj és a feleség (Jézus is alávetette magát az Atyának, s a Szentlélek Jézust dicsőíti, az övéből merít; Jn 16,13k). Micsoda bizonyságtétel lenne ez a mai csonka, megnyomorodott, összevissza vagy hiányzó családok között! Ha még sincs egyetértés, akkor fontos, hogy a férj meghallgassa felesége véleményét, de ha ez sem használ, akkor kezdődik az engedelmesség (ha egyetértenek, akkor nincs szükség - sőt lehetőség - az engedelmességre). Szerintem alapvetően csakis az Ige e tanításának (a feleség a férje engedelmes segítőtársa) elfogadása oldhatja meg a házasságok mai válságát. S ha a feleség nem engedelmeskedik férjének, hogyan engedelmeskednek majd a gyerekek?
5. Egy nehéz kérdésben a házaspár tanácsot kérhet hívő testvéreitől, de azt nem köteles elfogadni, hiszen a férj és a feleség ismeri a legjobban a saját helyzetét, és őket is vezeti a Szentlélek. A gyülekezet csak akkor "szólhat bele" a dolgukba, ha egyértelmű bűnről van szó (ld. Mt 18). Máskülönben oda juthatunk, mint azok a gyülekezetek (Magyarországon is tudok ilyenekről), ahol a vezetők döntik el, kik házasodnak össze. Amikor pl. egy német testvérem magyar feleségének meggyőződése ellenére úgy döntött, hogy Németországba költöznek, a gyülekezetünk elöljárói nem csináltak belőle nagy ügyet, bár később ő is úgy látta, hogy rossz volt a döntése. Az övé a felelősség.
6. Fontos tehát, hogy az Igéhez ragaszkodjunk, csak ez tud megőrizni minket a súlyos tévedésektől. Az Ef 5,33-ban például azt olvassuk: "az asszony pedig félje a férjét". Az eredeti szövegben a "fél" szó helyén a phobeo ige áll, ebből származik a fóbia szavunk. Mégis a "tisztel" szóval adták vissza a legtöbb fordításban (kivéve Csia Lajos, Vida Sándor és Károli fordításait). Ugyanezzel a szóval utal az Újszövetség az istenfélelemre is. Nem emlékszem, hogy olvastam volna erről az általam ismert kb. 10 könyvben, amely a keresztény házasságról szól (bár céloz erre a Scheunemann házaspár "Boldogság és hűség egy életen át" c. könyve [Evangéliumi Kiadó], amely mind a feleség engedelmessége, mind a válás tekintetében jó tanítást nyújt). Ezt az általam megkérdezett feleségek közül csak egyvalaki tudta, s történetesen ő az egyetlen feleség, akiről tudom, hogy engedelmes (és hívő) - s a férje is ilyennek tartja őt! Tudtommal éppen akkor tért meg igazán, amikor elhatározta: mindenben engedelmeskedni fog a férjének. Egyébként azt hiszem, a legtöbb feleség esetében ez a döntés szinte felér a megtéréssel. Emiatt mintha a nők könnyebb helyzetben is lennének, bár ezt a döntést távolról sem könnyű meghozni. Az idősebb asszonyoknak is arra kell tanítaniuk a fiatalabbakat, hogy férjük iránt engedelmesek legyenek (Tit 2,3-5).
7. Egyesek (pl. Dave és Claudia Arp "A házasság második fele" c. könyvükben), azt állítják, hogy a keresztény házaspárok választhatnak, melyik házasságmodellt követik: a hagyományos, hierarchikus házasságot vagy az "összetartó", demokratikus jellegű házasságot, melyben a férj és a feleség egyenlő "szavazati joggal" rendelkező "társpilóták". Az utóbbi modell mellett általuk felhozott legerősebb bibliai érv az Ef 5,21: "Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében." E nézet szószólói szerint ez a vers a keresztény feleségnek és férjnek szóló következő szakaszt vezeti be, így azt jelenti, hogy a férj és a feleség kölcsönösen engedelmeskedjen egymásnak, pontosabban vesse alá magát a másiknak (ld. Csia fordítását). Mivel a Biblia eredeti, ihletett görög szövegét nem osztották bekezdésekre (sőt írásjelekkel, de még szóközökkel sem tagolták), ugyanilyen joggal mondhatjuk azt is, hogy az Ef 5,21 az általában a keresztényeknek szóló megelőző szakaszt zárja le, vagy legalábbis egyfajta átvezetést képez a két szakasz között, így azt jelenti, hogy a keresztények általában vessék alá magukat egymásnak: éljenek kölcsönös szeretetben (Ef 5,2) és tiszteletben, megtartva az Istentől származó jó rendet úgy, hogy mindenki engedelmeskedik a SAJÁT feljebbvalójának (a feleség a férjének, a gyermek a szüleinek, a szolga az urának). Nyilván nem arról van itt szó, hogy mindenki mindenkinek engedelmeskedjen, mert ez képtelenség. A bibliaértelmezés általános szabálya (melyet a legtöbb értelmes ember alkalmaz akkor is, ha egy tetszőleges könyvet olvas, és esetleg még nem is hallott a Bibliáról és annak magyarázatáról) azt diktálja, hogy a kevésbé világos igehelyeket a világosabb, egyértelműbb szakaszok fényében értelmezzük. Az Ef 5,24 és az 1Péter 3,1-2 félreérthetetlenül kimondja, hogy a feleség mindenben engedelmeskedjen a férjének (az alávetettség engedelmességet is jelent: Sára Ábrahám iránti példás engedelmességével kapcsolatban az 1Pt 3,6-ban ugyanazt a görög szót használja az Ige, mint általában a gyermekek engedelmességével kapcsolatban), még akkor is, ha a férje nem engedelmeskedik (pontosabban: nem hisz) az Igének. Ezeknek a világos isteni parancsoknak egyetlen igeszakasz sem mond ellent egyértelműen (szerintem még homályosan sem), ezért nem szabad egy ezzel ellentétes tanítást fölépíteni az ilyen értelmezést tekintve legalábbis erősen kétséges Ef 5,21-re.
8. Arpék nem szólnak róla, de logikusan fölmerül az a kérdés is, hogy ha egy keresztény házaspár a hierarchikus modellt választja, akkor lehet-e az asszony a család feje. Ezzel a papucsférjek helyzetét szentesítő nézettel még nem találkoztam (pedig az ilyen helyzetben levő sok férj talán örülne neki), de ha már "szabad a vásár", miért ne lehetne ezt is ugyanolyan joggal választani, mint a másik két lehetőséget? Vagy talán a Biblia mégis inkább a férj vezető szerepe mellett szól?! Erről jut eszembe egy férjnek az a mondása, hogy náluk a felesége csak a kis dolgokban dönt, de házasságuk 20 évében csak kis dolgok történtek. Sok papucsférj nem is ismeri (f)el, hogy az.
9. Ezenfelül minden keresztény jegyespárnak el kellene döntenie, hogy a három modell közül melyiket választja. De mi van akkor, ha a házasságkötés után az egyik fél egyszer csak rájön, hogy rosszul választott, és meggondolja magát? Az "összetartó házasság" mellett hozzák fel azt az érvet is, hogy a keresztény vezetés valójában szolgálatot jelent. Ez igaz, de ugyanezeket az érveket a szülő-gyerek kapcsolatban is föl lehetne használni! Ezek szerint a gyermek sem tartozik feltétlenül engedelmeskedni szüleinek (Ef 6,1-3), hanem a keresztény család választhat "egyenjogú" modellt is, vagy éppen olyat, amelyben a gyermek irányít? (Sok családban ez történik a gyakorlatban, s számos gyermek az erős egyénisége szempontjából valóban alkalmasabb lehet a vezető szerepre, mint a szülei.) Egy tökéletes családban működnének ezek az elvek (bár ott nem is lenne szükség vezetésre, mert mindenki úgyis Krisztust követné), de sajnos, a földi családokban szükség van vezetőre, aki nézeteltérések esetén (szeretettel, szolgálva, figyelembe véve a többiek véleményét és szükségleteit) meghozza a döntéseket - és a Biblia szerint ez a vezető a férj. Hasonló a helyzet a különböző csoportok élén álló vezetőkkel: talán nem hozhatnak olyan döntéseket, amelyekkel a csoport tagjai nem (mind) értenek egyet? A vezetőknek valóban szolgálniuk kell, de ez egy másik kérdés. A többségi szavazással egyebek mellett az a baj, hogy a szavazók általában nem veszik eléggé komolyan a döntést, mivel annak csak egy kis része hárul rájuk (konkrétan a házasságban pedig igen nagy a szavazategyenlőség esélye, ami patthelyzetet eredményezhet). Isten tehát a férjre bízta a család vezetését, és ezt tőle is fogja számon kérni, függetlenül a férj magyarázkodásától. Ezért a férj nem mondhat le vezető szerepéről, melyre Isten elhívta, "hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok" (Róm 11,29).
10. Egyesek szerint a feleség engedelmességének parancsa az adott korhoz, kultúrához kötődő rendelkezés, és ma már csak a társadalom általános rendjének megtartása, valamint az általános alázat és "engedelmesség" kötelező érvényű, vagyis a feleségnek nem kell mindig engedelmeskednie férjének. Könnyű belátni, hogy ma is ugyanolyan eredményhez vezet az engedelmesség mellőzése, mint 2000 évvel ezelőtt, s ez nemcsak a házasságok csődjét eredményezheti, hanem a cégek (főnök és beosztott viszonya) és általában a családok (szülő és gyermek viszonya) csődjét is! Hogy akkor miért nem mennek csődbe olyan gyakran a keresztény házasságok? Egyrészt elég gyakran csődbe mennek. Másrészt ez valószínűleg azért nem történik meg sokkal gyakrabban, mert sok (keresztény és nem keresztény) házasság a gyakorlatban egyfajta "kvázipatriarchális" modellre épül: "inkább" a férj a vezető, mint a feleség. Ez a valóságban kb. annyit jelent, hogy mindkét félnek van némi mozgástere, a feleség dönthet "kis" dolgokban, a férj "nagyobb" dolgokban, de az igazán fontos döntésekhez mindkét fél jóváhagyása szükséges. S mivel egyikük sem veszi túl komolyan Krisztus követését, tartósan megmaradhat az egységes és szép (keresztény) házasság látszata. Azonban ugyanezzel az érveléssel azt is mondhatnánk, hogy ma már a gyermek sem tartozik engedelmeskedni szüleinek, azok nem fenyíthetik meg őt - és általában minden kérdésben hozzáigazíthatjuk Isten örök Igéjének tanítását a korszellemhez. Én ezt rendkívül felelőtlen és veszélyes dolognak tartom, és a leghatározottabban elutasítom. Szerintem csak akkor szabad feltételeznünk, hogy a Biblia egy tanítása korhoz kötött, ha erre az Ige kifejezetten utal. Ami pedig a házastársak e felemás és álságos helyzetét illeti, ez véleményem szerint szintén felelőtlenség, hiszen már most az életük legfontosabb döntései múlhatnak rajta, nem is beszélve arról, ha később egy komoly ügyben nem tudnak egyetértésre jutni. Természetesen lehetnek dolgok, amelyekhez a feleség jobban ért, és ilyenkor a férjnek általában célszerű hallgatnia rá, de a döntés joga akkor is a férj kezében van.
11. Érdekes, hogy az újszövetségi történelem kb. 2000 évében (és általában az ószövetségi időkben is) Isten népe, sőt a legtöbb pogány nép természetesnek tartotta, hogy a családban a férj vezet, s a feleség engedelmeskedik. Elisabeth Elliot pl. az esküvői szertartásának keretében engedelmességet is fogadott a férjének (ld. A szeretet ára c. könyvét, Jó Hír, é.n., 97. o.). Az általam ismert 7 magyar nyelvű bibliamagyarázat közül 6 nyíltan kimondta ezt az elvet (az Ef 5,24; 1Pt 3,1k; 1Kor 11,8k; 1Tim 2,13k; Kol 3,18; 1Móz 3,16 teljesen világos tanításának fényében mást nem is mondhatnának) - természetesen eltérő hangsúlyokkal és határozottsággal (a legrészletesebben John Stott foglalkozik a témával, ld. az 1. pontbeli idézetet). Az egyetlen kivételt a Szent István Társulat által kiadott katolikus Biblia jegyzete jelentette, amelyben nem találtam erre utaló jelzést. Ezen elv tudatában jelenthette ki Józsué: "én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!" (Józs 24,15.) Az általam ismert családok alapján úgy látom, elég szoros összefüggés van a feleség engedelmessége és a gyermekek engedelmessége között - ami szerintem részben azon múlik, hogy a férj milyen jó vezető, részben azon, hogy a feleség mennyire támogatja őt, és mennyire mutat példát az engedelmességben. Megjegyzendő még, hogy Pál apostolt egyesek nőgyűlölőnek és a nők elnyomójának tekintik, pedig éppen ő volt az, aki az addigi helyzetet a feje tetejére állítva visszaadta a nők méltóságát. A korabeli Rómában a nőket nagyjából a férj kénye-kedvének kiszolgáltatott rabszolgáknak tartották, akiket uruk bármikor elküldhetett, s fontosságban csak a férj szülei és gyermekei után következtek. Pál viszont forradalmi módon egyenlőnek tekintette Krisztusban a nőket és a férfiakat (Gal 3,28), s kijelentette: "Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket" (Ef 5,28). Ugyancsak forradalmian gondolkodott a rabszolgákról.
12. Szabó Imre református lelkész "Sírjanak a papok" c. önéletrajzának 162. oldalán leírja egy mosónő bizonyságtételét, akivel szörnyen bánt részeges férje: elszedte a pénzét, félholtra verte a gyermekeik előtt, s a lakásukba hozta a nőit. Miután a mosónő megtért, a férje még rosszabbul bánt vele, s követelte, hogy mossa meg nőjének a lábát, mielőtt a hitvesi ágyba fekszenek. Isten azt mondta neki: megbocsátottam neked és szeretlek téged, pedig énelőttem nagyobb bűnös vagy, mint a férjed teelőtted. Te is bocsáss meg hát neki, és szeresd őt. A mosónő ettől kezdve szó nélkül megtette mindazt, amit a férje kért tőle. Az végül ezt mondta neki: "Megfojtalak, ha ezt nem hagyod abba! Te csak ne szeress engem, mert ezt nem tudom elviselni!" Nem mondom, hogy ez minden hasonló helyzetben levő nő számára törvény, de azért meggondolandó. (Ma egy nő könnyen elvitetheti erőszakoskodó férjét.) De vajon alkalmazhatja ezt az elvet egy férj is? Talán igen: ha például (átmenetileg vagy részlegesen, egyes területeken) szeretettel elviseli erős akaratú felesége mellett a "papucsférj" szerepét, amennyiben a hitvese nem hajlandó lemondani a vezetésről. Ezt azonban egy keresztény férjnek általában nem tanácsolnám, s mindenképpen igyekeznie kell meggyőzni feleségét a helyes szereposztásról.
13. Kérdésünkre tehát röviden a következő választ adhatjuk: a feleség félje a férjét, és mindenben engedelmeskedjen neki mint az Úrnak, kivéve ha Isten (Igéje) mást mond neki; a férj mindenben áldozatot vállalva szeresse feleségét mint önmagát és mint Krisztus az egyházat (Ef 5,21-33; 1Pt 3,1k; ApCsel 5,29). Korábban úgy gondoltam, hogy a feleségnek csak abban nem kell engedelmeskednie, amit az Ige bűnnek mond. Ez azonban így nincs benne a Bibliában, s ha hisszük, hogy a Szentlélek a feleséget is személyesen vezeti, akkor nyilván ő is engedelmességgel tartozik közvetlenül Neki, akárcsak a férj - méghozzá olyan dolgokban is, amelyek nincsenek leírva feketén-fehéren a Bibliában: pl. menjen-e gyülekezetbe (egy adott napon) vagy imaórára, és konkrétan hova, milyen keresztény irodalmat olvasson és milyet ne, stb. Tehát a feleségnek is nagy a személyes felelőssége, döntési köre. Nincs kiszolgáltatva férje kényének-kedvének, minden szeszélyének. Általában persze jó, ha engedelmeskedik neki, de ha Isten vezetéséről más a szilárd meggyőződése, akkor azt kell követnie. Amennyiben bensőséges kapcsolatban van a férjével, jobban rá meri bízni magát. Végső soron azonban mindkettőjüknek Istenben kell feltétlenül megbízniuk.
14. Ezek szerint a házasságban egy nehéz kérdést nem lehet olyan egyszerűen eldönteni, hogy amennyiben nem szól róla konkrétan a Biblia, elég a férj döntésére hagyatkozni. Ha mindketten szilárdan meg vannak győződve a (különböző) véleményükről, tovább kell keresniük Isten vezetését - ő ugyanis nyilván egyetlen dolgot akar, nem kettőt. Nemcsak a feleségnek, hanem a férjnek is gyakran le kell mondania akaratáról, elismerve a másik szükségleteit. Ilyen értelemben helyénvaló a házastársak kölcsönös "engedelmességére" (is) vonatkoztatni az Ef 5,21-et. Nagyon találóan ír erről Mike Mason "A házasság misztériuma" c. rendkívüli könyvében (Harmat, 1997, 147-156. o.): "A házassággal kapcsolatos egyik legáltalánosabb illúzió úgy szól, hogy a házasság szentély, az idegen és kíméletlen világban családiasságot és védettséget nyújtó fészek, amelytől azt várjuk, hogy enyhítse az élet állandó változásainak és kihívásainak szigorát, s csökkentse életünkben a megrázkódtatást... A szerelem akár úgy is értelmezhető, mint korlátlan felhatalmazás mindenfajta önzés és gonoszság jóváhagyására, mint egy különleges engedélyt tartalmazó határozat arra, hogy két ember vétkezhet egymás ellen... Az otthon nem várkastély, sokkal inkább kolostor... Ezért joggal nevezhetjük a házasságot szerzetesrendnek, a vallásos élet sajátos kategóriájának. Olyan szerzetesség ez, amelyben a szüzességi fogadalom és fegyelem helyére a hűség esküje és fegyelme, a szegénységi fogadalom helyére az egyén életének és javainak fenntartás nélküli megosztása lép... Nem egy külső vagy ránk kirótt dolognak vetjük alá magunkat, pusztán csak annak, amit tiszta szívünkből magunk választottunk. Nem egyszerűen az élet viszontagságainak adjuk meg magunkat, hanem sajátos bajoknak, csalódásoknak, igazságtalanságoknak, gyakran keserves bizonytalanságoknak, izgalmaknak és a világ minden megszenvedett kegyetlenségének - úgy, ahogy mindezek történetesen egy másik ember lényében és lényén keresztül kifejeződnek."
15. Ha ilyen nehéz felismerni Isten Igéjének értelmét ebben a kérdésben, akkor talán ő nem fogalmazott elég egyértelműen? Szerintem a lehető legegyértelműbben fogalmazott - csupán a valóság bonyolult kissé, és a mi értelmünk homályosult el nagyon a bűneink miatt. Ez persze nemcsak e téren van így; mi, keresztények igen gyakran homályosan látunk például az anyagiak terén. George Verwer, az Operation Mobilisation alapítója írja "Nincs visszaút" c. könyvében, hogy 19 évesen mély benyomást tett rá egy evangélista prédikációja. Utána odament a férfihoz, és megkérdezte tőle, hogy szerinte tudott-e hatni a gyülekezet drága ruhákban és autókkal járó tagjaira. A szintén elegánsan öltözött igehirdető így válaszolt: "Nézze, fiatalember. Én evangélista vagyok, ez az életem. Azzal keresem a kenyeremet, hogy prédikálok, és végzem Isten munkáját. Amiről beszéltem, az mind igaz, de kétlem, hogy bárki is valóban úgy élne, kivéve talán, ha háború lenne" (48. o.).
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02-2010.05.
* * *
Pszichológia a mérlegen - Van-e keresztény lélektan? Tartalom
Az alább ismertetett írás kissé egyoldalúan vizsgálja a lélektant, illetve annak bizonyos fajtáit. Tagadhatatlan, hogy a pszichológiának vannak olyan eredményei, amelyek jól hasznosíthatók a keresztény életben, kapcsolatokban és különösen a lelkigondozásban. Szemléltetésül néhány példa itt.
1. Az alábbiakban megpróbálom részben összefoglalni a PRIMO kiadónál 1989-ben megjelent "Pszichológia a mérlegen" c. írást, amely Els Nannen holland bibliaiskolai tanár négy tanulmányának fordítása (szerk. Czövek Olivér református lelkipásztor). E mű a távolról sem hívő ember benyomását keltő Martin Gross "The Psychological Society" (A pszichológiai társadalom) c. könyvére épül. Nem megszégyenítő - írja Nannen -, hogy míg a legtöbb keresztény szinte kritika nélkül, elbűvölve áll a pszichiátria, illetve a pszichoanalízis előtt, addig sok nem keresztény - és ráadásul szakmabeli - a pszichológiai, pszichoterápiai elméleteket, gyógykezeléseket alaposan felülvizsgálja, és nagy részüket elveti? 2. Gross megjegyzi, hogy Sigmund Freud (1856-1939) óta megvetette a lábát az a "pszichológiai elképzelés", miszerint az ember alapvetően (a fejlődés útján létrejött) környezete által befolyásolt és meghatározott állat, a "tudattalanjából" irányított ösztönlény, akinek magatartását kora gyermekkori élményei döntő irányba befolyásolják. Ez a "pszichológiai elképzelés" lépett hivalkodóan a "vallásos álláspont" helyére, amely szerint Isten az ember teremtője, törvényadója és bírája. Freud említett felfogása eszköz volt annak a vallásos koncepciónak a feloldására, melyet "Egy illúzió jövője" c. könyvében "infantilis példaképnek" nevezett. 3. A pszichológusokat így jellemzi Gross: "A pszichológiai szakértő patetikusan veszi szájára a tudomány fennkölt nevét, és azt hangoztatja, hogy mindent tud." A pszichológia váltotta fel a keresztény etikát, és a magatartás mércéje lett. A hit hanyatlásakor és az abszolút erkölcsi törvények megszűnése idején szinte észrevétlenül általánosan elfogadott pótlékká vált. Ugyanakkor a pszichológia magatartásunk értelmezője is lett. Így mondják: csak a pszichológia képes rejtett motivációinkat megsejteni és szakszerűen értelmezni. Olyan kultúrában élünk, amelyben az ember minden korábbinál nagyobb mértékben önmagával foglalkozik. Ez a pszichológia célja is, így érthető a vonzereje. 4. A pszichológia a bűn fogalmát az orvosi betegségfogalommal helyettesítette. Freud a tudománytól függetlenül született vélekedése alapján a "neurotikus" magatartás okát mindig az egyén felelősségén kívül kereste. Létrehozta az ártatlanságmodellt, hogy az egyén válláról levegye az Istennel és emberrel szembeni személyes felelősség és tartozás terhét, s hogy felmentést szerezzen számára. A miliőfogalom megalkotásakor kidolgozta a környezeti determináltság elméletét. Bűnbaknak a szülőket, különösen az anyát nevezte ki. Az emancipáció korában ma gyakran az apára hárítják a vétket. Azonban Jézus Krisztus kereszthalála miatt senkinek sem kell az öröklött (vagy szerzett) állapotban maradnia. 5. Freud elmélete, mely szerint csak az első 5 év alapvetően meghatározó, nem tudomány, hanem pusztán az ő hipotézise. Nem az első 5 év dönt el mindent. Rendkívül fontos a 0 és 25 év közti egész fejlődési időszak. Az 5. életévig tartó lezárt szexuálfejlődés nem létezik, s egy kisgyermek nem megy át a felnőttek minden perverzitásán. A szülők közvetlen befolyása mellett nem szabad lebecsülnünk a televízió, kazetták, lemezek, valamint az óvoda, iskola, egyetem befolyásoló szerepét sem. Freud miliőelmélete útkészítővé vált a "szabad nevelés" (permisszivitás) és a "szabad erkölcs" számára. 6. Nem szabad megkísérelnünk az úgynevezett "ösztönén" és "felettes én" közti freudista pszichológiai harc keresztény köntösbe öltöztetését. Ne keverjük ezt össze az ó és új természet, test és lélek közti lelki, valóságos harccal, amely sosem teszi pszichoanalitikus értelemben beteggé Isten gyermekeit. Az ebben a harcban elszenvedett vereség oka nem az, hogy nem engedtünk a régi természetnek, hanem éppen abban rejlik, hogy arra hallgattunk ("Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban"; Róm 6,11). A hamis magatartást nem az ún. ösztönén elfojtása okozza, hanem az Istennel és Igéjével szembeni engedetlenség, és az "elfojtott" lelkiismeret, s ezért mindenki teljes mértékben felelős. 7. Az elfojtott ösztönkésztetések következménye Freud szerint egy belső kényszerként érzékelhető ösztönduzzadás, vagyis az ösztönök kénytelenek erőszakkal kitörni, ami "neurózist" okoz. Ez az elmélet teljesen idegen a Bibliától, amely megparancsolja: "Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul..." (Kol 3,5-14; Ef 4,22-24), és "Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak" (Róma 6,12-14). Az Úr Jézusnak a kereszten nem a Freud által kitalált evolucionisztikus és "semleges értékű" ösztönénért kellett meghalnia, hanem a mi bűneinkért (1Kor 15,3)! Nagyon rossz, ha valaki megpróbál kitérni az Isten és ember előtti személyes felelősség és egy őszinte, konkrét bűnvallás elől. De ennél sokkal rosszabb, hogy a pszichológia a bűnbánatra nem kész ember számára egy áltudományos menedékutat épít ki, és őt felmenti. 8. Sok keresztény nem tudja, hogy az orvosi-pszichológiai betegségmodell csak a pszichoanalízis területén belül található meg, s még ott is vannak, akik támadják (pl. Thomas Szász, a Budapesten született ismert pszichiáter). Ezt a modellt elutasítják a pszichológia és a pszichoterápia más irányai, így a viselkedés-lélektan, amely az embert a számítástechnika input-output modelljéhez hasonlítja - s egy számítógép sosem lehet beteg, legfeljebb rosszul programozott -; valamint a humanista pszichológia, mely szerint a "neurotikus" nem beteg, legfeljebb "negatív az önmagáról alkotott képe", vagy "kedvezőtlen klímában" van, ahol nem tudja "önmagát megvalósítani". Itt a segítséget adó és kérő szabad, egyenrangú partnerek, míg az analitikus pszichiátriában egy (autoritárius, szakértő) orvos és egy (kiskorú) kezelt kapcsolatáról van szó, ami különösen akkor (lenne) elgondolkoztató, ha mindketten hívő keresztények. A nyugati marxista pszichológia pedig úgy véli, hogy nem az egyén, hanem a társadalom beteg. Egyébként a pszichológiában az egymástól igen erősen eltérő irányzatok meglehetősen gyakran váltják egymást, sokszor szinte teljesen meghazudtolva vagy cáfolva a korábbi "kutatási eredményeket". 9. A pszichológia elmosta a pszichésen egészséges és "pszichésen beteg" ember közti határt. Freud a halála előtt így szólt: "Minden normális ember éppen csak átlagosan normális. Az énje azonban ebben vagy abban a pszichotikuséhoz közeledik." Ezért a pszichoterápia iránti igény töretlen. Széles tömegek hiszik ma, hogy szükségük van rá. Régebben egy szokványos krízisben mindenki maga gondoskodott magáról, vagy a család segítségét vette igénybe. Ma a pszichoterápiát kívánják. Freud egyszer kijelentette, hogy "meghódította a lelkeket a tudomány számára" A belső embernek azonban nincs olyan aspektusa, mely Isten érdeklődési, uralmi és hatáskörén kívül esne, s így nincs olyan szabad terület az emberben, melyet a tudomány, illetve a pszichoterápia magának fenntarthatna vagy meghódíthatna. Mert Isten így szól: "Minden LÉLEK az enyém" (Ez 18,4; Jób 12,10; vö. Mt 11,28kk). 10. A pszichológia egész kulturális rendszerünket szinte teljesen áthatotta, s minden évben újabb tudományokban ölt testet. Az emberi magatartás rejtett igazságaival fölfegyverkezve - ahogyan ezt magáról állítja - gyakorlatilag a jelenlegi élet minden területére rátette a pecsétjét. A legnyilvánvalóbb a segélyszolgálatokra gyakorolt hatása. Káros a pszichiátria jelenléte a bíróságon. Többé már nem a vétkesség vagy ártatlanság határozza meg a bíróság megfontolásainak alapját, hanem a pszichiáter utóbb hozott döntése arról, hogy a vádlott beszámítható volt-e a törvényszegés idején. A vádlottak tudják ezt, és ki is használják. 11. Ma láthatjuk, hogy a pszichológia által befolyásolt ember mindig a szakember tanácsát keresi, aki - nem csekély fizetség ellenében - elmagyarázza neki, mit kell tennie vagy mire kell rábírnia másokat, milyen a legmegfelelőbb életforma és a jó közérzet. Lelkészek, papok, rabbik özönlenek a pasztorálpszichológiai kurzusokra, s ez azt a látszatot kelti, hogy a lelki tisztségviselők inkább freudisták, mint keresztények. Megszületett a pszichológiai társadalom, melynek tudományhívő polgára a pszichológusokat és pszichoterapeutákat "új prófétáknak" vagy "látnokoknak" tekinti, mert ők gyakorlatilag minden cselekedet elrejtett igazságának magyarázatát kínálják. Az új látnok olyannyira kiszélesítette hivatali státusát, hogy gyakorlatilag a mai élet minden megjelenési formáját átfogja. Jogtalanul cselekedett, amikor szakismeretet tettetett, és kitalálta azt, ami egyáltalán nem létezik. Feltételezett szakértelemmel foglalkozik olyan témákkal, amelyekkel korábban a papság (szexualitás, házasság, válás, nevelés stb.) és a kormány (agresszió, hatalom, politika, igazságszolgáltatás stb.) foglalkozott. 12. Az USA-ban a pszichiáterek kétharmada freudista vagy neofreudista beállítottságú, vagy pedig a ma divatos eklektikus (különböző freudista és neofreudista rendszerekből válogatott) pszichoterápiát alkalmazza. Ilyen terápiás egyveleget állít össze a mindenkori pszichiáter az ún. "saját" terápia gyakorlásához, melyben döntő módon mindig Freudra támaszkodik. Az ehhez járuló csekély saját anyag sajnos gyakran a bibliai üzenet pszichológiai értelmezését vagy a pszichológia keresztény köntösbe öltöztetését hozza magával, ami a sötétség és a világosság összekapcsolása, melyről a 2Kor 6,14k és a Róma 12,2 igen határozott véleményt mond. Az USA-ban a pszichiáterek közti pszichoanalitikusok csaknem valamennyien személyes terápiában részesültek. A pszichiátriai gondozóknak - akik általában Freudra támaszkodnak - közel 64%-a vetette alá magát terápiának. A legtöbb pszichoterápiás kezelés magját a pszichodinamikus irányultságú pszichoterápia képezi. Valamennyi pszichodinamikus terápiás iskola Freudtól ered, s csaknem az összes pszichoterápia alapját Freud gondolatai képezik, kivéve a viselkedés-lélektant és a rogeri terápiát. 1. Ki ez az ember, aki pszichológiájában "embert alkotott saját képére és hasonlatosságára" (ahogy az szinte minden nagy pszichológussal történt)? Freud számtalan neurózissal kínlódott, amelyek jó része W. Fliess-szel való évekig tartó szoros kapcsolata alatt vált ismertté. Nős volt, de nem volt ismeretlen számára a homoszexuális vonzódás. A W. Fliessnek írt levelei egy benső, szerelemhez hasonló barátságról számolnak be. 1900-ban ezt írta: "De a baráttal való érintkezést, mely jellemem különös - mintegy feminin - oldalát igényli, senki sem pótolhatja." Mindketten vonzódtak a metafizikához és a mágikus, misztikus dolgokhoz. Freud lelkes híve lett Fliess cikluselméletének és a numerológiának (számokból történő jóslás), és ezt részletesen kidolgozta. Meggyőződése volt, hogy 51, 60, 61, végül 81 és fél éves korában fog meghalni (83 évesen érte a halál). 2. Freud diákéveiben részt vett az ismert magnetizőr és hipnotizőr dán okkultista, Carl Hansen nyilvános szeánszán. Minden bizonnyal innen származik a hipnózis iránti érdeklődése, melyet évekig alkalmazott pszichiátriai praxisában. Egyesek úgy vélik, hogy az orvosi hipnózis élesen megkülönböztethető az ún. laikus hipnózistól, amely okkult dolog. Ez azonban igen nagy félreértés. Az okkult eredetet illetően nincs különbség köztük: mindkettő az okkult gyógymagnetizmusból (mesmerizmusból) származik. Bernheim a hipnózishoz hasonló eredményeket ért el szuggesztió által a betegek éber állapotában. Ennek az okkult orvosnak a szuggesztiója elég volt ahhoz, hogy elfelejtett dolgok a hipnotikus állapot "megkerülésével" is tudatosuljanak. Vajon nem ugyanabból az okkult forrásból származott-e nála a hipnózis és a szuggesztió? Könyvét Freud fordította németre. Freudra hatást gyakorolt a zsidó misztika (kabala) is. 3. A zsidó Freud, aki magát "istentelen zsidónak" és "javíthatatlan pogánynak" tartotta, kifejezetten ellenséges érzéseket táplált atyái Istenével, Jézus Krisztussal, Isten Igéjével és a keresztény hittel szemben. Minden írásának a tudományosságot megelőző "alapja" harcos istentagadása és valláskritikája volt. Totem és tabu c. könyve - melyet egy alkalommal a legjobb írásának nevezett - egyértelmű támadás Isten, a Mindenható, Isten normái, Krisztus keresztre feszítése (melyre az úrvacsorában emlékezünk), Jézus visszajövetele, a bibliai értelemben vett bűntudat és az egész keresztény hit ellen. Feleségének a következőket írta: "Heves és szenvedélyes természetem van, s mindenféle ördögök vannak belém rekesztve, melyek - mivel nem távozhatnak el tőlem - bennem tombolnak, vagy ellened fordulnak, kedvesem." 1. Keresztény körökben népszerűbb pszichológus (ld. Gyökössi Endre "Magunkról magunknak" c. könyvét) Carl Gustav Jung (1875-1961), akivel Freud 1907 és 1912 között szoros kapcsolatban volt ("legidősebb fiának, főhercegének és utódjának" nevezte), de később szakított vele. Ő is erős okkult befolyás alatt állt, bár apja protestáns lelkész volt. Felmenői között sokan foglalkoztak okkultizmussal; állítólag a misztikus, okkultista és szabadkőműves Johann Wolfgang Goethe törvénytelen fia volt. Saját iskolát alapított, az ún. analitikus pszichológiát. Ezt nemcsak a mitológia, a primitív és ázsiai vallások, hanem az alkímia és egyéb okkult hatások is befolyásolták. Tanulmányai idején elolvasta szinte az összes hozzáférhető irodalmat a spiritizmusról, s az ilyen lehetőségeket rendkívül érdekesnek és vonzónak találta. Orvoshallgató korában szombat esténként szeánszokat kezdett tartani 15 éves unokahúgával mint médiummal és más érdeklődőkkel. Az eredmény: közlések és kopogások a falon, melyeket disszertációjában szemléltetett. 2. Jung élete gyermekségétől fogva növekvő mértékben telítődött okkult álmokkal és észrevételekkel, melyeket gyakran képeknek vagy fantáziáknak nevezett. Ehhez járult az okkult gondolatok, belső hangok és okkult tapasztalatok nagy tömege. Ezek lettek művei fő forrásaivá. Vezetést is a spiritizmus és a mantika (jóslás) útján kapott. Kora ifjúságában érezte, hogy két személyből áll. Ezt a második személyt később szellemnek, kísértetnek, sőt a démonának nevezte. A következőket írja: "A második személy vitte életemben e főszerepet, én mindig szabad utat engedtem neki, ahogy bensőmből kikívánkozott.... Minden írásom belső megbízás, egy sorsszerű kényszer alatt jött létre. Amit írtam, belülről támadt rám. Azt a szellemet, ami engem mozgatott, engedtem szóhoz jutni." "Bennem egy démoni erő volt... Egy magasabb akaratnak kellett engedelmeskednem, hogy a tudattalan támadásában megállhassak; ez kikerülhetetlen volt, és irányadó maradt a feladatok legyőzésében. Sokszor olyan feldúlt voltam, hogy érzelmeimet jógagyakorlatokkal kellett kikapcsolnom". "Minden munkám, minden szellemi alkotásom a kezdeti elképzelésekből és álmokból ered... Azok az évek, amelyekben a belső képek után mentem, életem legfontosabb időszakát jelentették, minden lényeges ott dőlt el. Akkor kezdődött, és a későbbi apróságok csak kiegészítik és megértetik. Egész későbbi tevékenységem abban merült ki, hogy kidolgozzam, ami azokban az években a tudattalanból feltört és elárasztott. Ez volt életművem ősanyaga." 3. Ezek a közvetlen "szellemi tanítók", akik megvilágosító gondolatokat közöltek Junggal az emberi lélekről, nyilvánvalóan démonok. Ennek a legkevesebb köze sincs a tudományhoz! Ugyanabban az időben, amikor Jung démoni észleléseinek és sugallatainak átadta magát, és szellemtanítók irányították, telepatikus kapcsolatban volt egyik pszichopata kezeltjével. Maga írja: "Mialatt a fantáziákat leírtam, megkérdeztem magamtól: Mit csinálok én tulajdonképpen? Az biztos, hogy ennek semmi köze a tudományhoz! Hát akkor mi ez? Ekkor egy hang ezt mondta bennem: Ez művészet! Felismertem egyik páciensem hangját, egy tehetséges pszichopatáét, aki erős indulatátvitelt mutatott irányomban. Bensőmben élő alakká változott. Persze, ez, amit tettem, nem tudomány... Amikor nem szólt többet, arra gondoltam, hogy ennek a bennem levő asszonynak nincs beszédközpontja, és ajánlottam, hogy vegye igénybe az én beszédemet. Elfogadta az ajánlatomat, és az álláspontját egy hosszú beszédben fejtette ki. Rendkívül érdekesnek találtam, hogy a bensőmből egy asszony a gondolataimba beleszól... Később láttam, hogy ez a női alak bennem a férfi tudattalanjában szereplő tipikus vagy archetípusos alak, és elneveztem őt animának, a nő tudattalanjában szereplő megfelelő figurát pedig animusnak." 4. Az anima tehát démoni közlések közvetítője és magyarázója! Ennek sincs a legkevesebb köze sem a tudományhoz! A lelkigondozásból ismerjük, hogy megszállott férfiakból női hangok, megszállott nőkből pedig férfihangok tudnak beszélni. Ismét meg kell mondanunk, hogy romboló hatású, hogy Jung az ilyen megszállottsági jelenséget minden ember ún. "kollektív tudattalanjába" belehelyezi. Jung disszertációja (1902) még többé-kevésbé gondolatilag feldolgozta ugyan az egyetemi évek folyamán szerzett spiritiszta tapasztalatait, de "A tudattalan általános tartalmának rendszerezése és értelmezése" (1916) "elhaltakkal" való beszélgetéseinek köszönhető, melyek spiritiszta inspirációk. Tehát van-e keresztény pszichológia? A választ ki-ki adja meg maga! Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02-2008.12.
* * *
Teremtés, de hogyan? - evolúció, értelmes tervezés, a Föld kora és története
1. A hívő keresztények egyöntetű meggyőződése, hogy bámulatos világunkat Isten teremtette - erről olvasunk a Biblia első lapjain. Azonban a teremtés hogyanjáról már megoszlanak a vélemények. Egyesek a teremtéstörténet szó szerinti értelmezése alapján úgy vélik, hogy ez hat 24 órás nap alatt, kb. 6-10 ezer éve történt. Mások lehetségesnek tartják, hogy az egyes lépések vagy bibliai "napok" között évmilliók teltek el, így a bibliai beszámoló összhangba hozható a tudomány földtörténeti koraival, sőt akár az evolúció elméletével is. Ez azonban egyesek szerint igen nehezen vagy sehogy sem oldható meg, ha komolyan vesszük Isten Igéjét. A fenti két nézet között áll az ún. "réselmélet", mely szerint a Biblia első könyvében a teremtés kétféle története nem csupán ugyanazon események különböző megközelítése, hanem két külön eseménysorozat, melyek között akár évmilliók telhettek el. E nézet módosított változata szerint a Biblia első és második verse között telhettek el akár évmilliók (vagy évmilliárdok), melyekről egy szó sem hangzik el, de ez nem befolyásolja a bibliai beszámolók hitelességét, igazságát. Természetesen vannak materialisták is, akik szerint a világ csupán az anyagból (és/vagy energiából) keletkezett, mindenféle értelmes/intelligens lény vagy teremtő közreműködése nélkül. Jelenlegi ismereteim alapján sokkal valószínűbbnek tartom az evolúció nélküli teremtést, de mivel nem vagyok szakember, nem szeretném másokra erőltetni a magam meggyőződését; elsősorban inkább néhány általam ismert gondolatot és forrást kívánok megemlíteni, elősegítve az elmélyültebb tanulmányozást és a saját "tájékozott meggyőződés" kialakítását.
2. John C. Lennox, az oxfordi keresztény matematikaprofesszor számos meggyőző érvet sorol fel hitének alátámasztására "A tudomány valóban eltemette Istent?" c. kitűnő művében (Evangéliumi Kiadó, 2008), melyben a tudomány és a vallás viszonyát elemzi, új fényben világítva meg napjaink fő vitáit (bőséges irodalommal, pontos hivatkozásokkal is szolgálva). Szerinte (valamint Werner Gitt és mások szerint) az anyagon és az energián kívül valahogyan számot kell adni a világban található roppant információtömegről is, amire a materialista nézetek NEM ad(hat)nak kielégítő magyarázatot - és ezt a napjainkban rohamosan fejlődő informatika és a matematika segítségével várhatóan előbb-utóbb bizonyítani is lehet! A jelenleg is folyó kutatások jelentős részben annak kimutatására irányulnak, hogy az anyag és az energia mellett valamilyen értelemben az információ is megmaradó mennyiség, vagyis az élő sejtekben (a DNS-ben) tárolt információ nem jöhetett létre a "semmiből" (de még egy "ősrobbanásból" sem), csakis egy (rendkívül) értelmes lénytől származhat (164-167. o.).
3. Lennox arra is rámutat, hogy az élet (sőt egyetlen sejt) bonyolultsága (ráadásul nem egyszerűsíthető komplexitása) oly nagy, hogy az építőelemekből való véletlen összeállás kizárható, mivel arra a világegyetem tudomány által becsült korának (4-15 milliárd év) sokszorosa sem lenne elegendő. Erről maga Richard Dawkins, az evolúció harcos ateista képviselője is így nyilatkozott: "Kínzóan, nyomasztóan, halálosan nyilvánvaló, hogy ha a darwinizmus valóban a véletlenen alapulna, nem működhetne." Ezért megpróbálja valahogyan megkerülni ezt a problémát, ám csupán körben forgó okoskodáshoz jut (169-170. o.).
4. A DNS lényegében digitális módon tárolja a sejtek előállításához szükséges információt, akárcsak egy számítógépes program. Egy ilyen algoritmusban egyetlen véletlen hiba ("mutáció") is katasztrofális következményekhez vezet, ahelyett hogy megjavítaná azt. "E. J. Ambrose, a Londoni Egyetem sejtbiológusa szerint - írja Lennox - valószínűtlen, hogy ötnél kevesebb gén legyen a felelős akár egyetlen új struktúra kialakításáért, amely korábban ismeretlen volt az organizmusban. Ezután rámutat, hogy ezerből csak egy mutáció nem káros, így annak a valószínűsége, hogy egy replikáció során öt nem káros mutáció lépjen fel, egy a millió milliárdhoz. Miután megmutatja, hogy ez csak a problémák kezdete..., arra következtet, hogy 'a fajok eredetére vonatkozó mai hipotézisek megdőlnek, hacsak el nem fogadjuk, hogy az új tenyészpár elkülönítésekor nagy mennyiségű információ bevitelére kerül sor'." (116. o.) Ez az egyik oka, hogy több száz doktori fokozattal rendelkező tudós elutasítja a darwini evolúció elméletét. Emellett a tudomány különböző területein fellelhető bizonyítékok számos egykori ateista tudóst győztek meg a világegyetem teremtettségéről.
5. Megdöbbentő mértékű a világegyetem finom összehangoltsága, amely lehetővé teszi az (emberi) életet - ez az ún. antropikus elv. Paul Davies elméleti fizikus szerint ha a nukleáris és az elektromágneses erő aránya akár 1:10^16 (tízmillió milliárd) arányban eltérne, nem jöhettek volna létre a csillagok. Ha az elektromágneses és a gravitációs erőállandó aránya 1:10^40 arányban nagyobb lenne, akkor csak kis csillagok léteznének, ha ugyanilyen mértékben kisebb, akkor pedig csak nagy csillagok lennének, mindkét esetben kizárva az életet. "Davies szemléletes hasonlatával élve ez olyan mértékű pontosság, amire egy mesterlövésznek lenne szüksége ahhoz, hogy eltaláljon egy érmét az univerzum másik végén, a földtől húszmilliárd fényév távolságban." Davies még ennél is elképesztőbb (és valószínűtlenebb) tulajdonságokat is megemlít. Most azonban csak Hugh Ross asztrofizikus eredményére szorítkozunk, akinek durva, ám mértéktartó számításai szerint annak valószínűsége, hogy egy élhető bolygó legyen az univerzumban, kb. 1:10^30 (Lennox, 77-79. o.).
6. A Földön Kívüli Intelligencia Keresése (SETI) nevű programban, melyre a NASA dollármilliókat költött, a világűrből jövő jelekben előre meghatározott, "intelligensnek" tartott jelsorozatokat keresnek (pl. prímszámok hosszú sorozatát). Carl Sagan csillagász szerint egyetlen értelmes üzenetnek meg kellene győznie minket arról, hogy a földin kívül is létezik intelligencia. Akkor miért habozunk ugyanezt a gondolkodásmódot alkalmazni a saját bolygónkra? Ennek fényében vajon mi másért tiltakoznak sokan az ellen, amikor egyes tudósok azt állítják, hogy tudományos bizonyítéka van az intelligens kiváltó oknak a fizikában (lásd az antropikus elvet) és a biológiában (lásd a legegyszerűbb élő rendszerben is meglevő hatalmas információmennyiséget), mint az Isten lábnyomától való félelem miatt? Ha a legtöbb tudós a törvényszéki orvostant és a SETI-programot szívesen tudománynak tekinti, miért fél megtenni ugyanezt a az intelligens tervezés vagy kiváltó ok kutatása esetében? Vajon a tudományos gondolkodás nem alkalmazható mindenütt? S nem különös-e, hogy a régész a barlangrajzok egyszerű karcolásait látva (melyeket egyébként ősemberek helyett a társadalom kitaszítottjai is alkothattak) intelligens eredetre következtet, míg bizonyos tudósok az emberi genom 3,5 milliárd betűs sorozatát a véletlennek tulajdonítják? A tudománynak nyilván vannak korlátai: ahogyan Matild néni tortáját sokféle szempontból elemezheti, mégsem tudja feltárni létrejöttének okát/célját (amiről csak Matild néni tud), úgy az értelmes teremtő mibenlétéről sem adhat számot. Azonban az elme és az anyag elsőbbségének vitájában a jelek erősen arra mutatnak, hogy az "elfogulatlan szemlélő" számára a tudomány is az értelmes teremtő létét igazolja (Lennox, 180k, 188. o.).
7. A Wikipédia magyar és angol nyelvű oldalain egyaránt vannak a témába vágó információk, de azok szerkesztői sajnos meglehetősen elfogultnak tűnnek, mivel általában azt a benyomást keltik (sőt úgy nyilatkoznak), mintha az evolúció általánosan elfogadott, megkérdőjelezhetetlen tény volna. A hatnapos teremtés melletti érvek számos könyvben találhatók, így például a következőkben: Jobe Martin: "Evolúciótól teremtésig" (Jó Hír Iratmisszió Alapítvány, é.n., "The Evolution of a Creationist", 2002; a szerző hasonló tartalmú előadásairól készült egy 4 részes DVD-sorozat is, melynek szinkronizált változata megjelenés előtt áll a kiadónál); Henry M. Morris: "Kreacionizmus - A teremtéselmélet" (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2000); Werner Gitt: "Jelek a mindenségből" (Evangéliumi Kiadó, 1997); Kai-Uwe Kolrep: "Teremtés vagy evolúció - Kritikus bevezetés" (Evangéliumi Kiadó, 2009). A Harmat Kiadónál is megjelent néhány tudományos igénnyel megírt munka, így Michael J. Behe "Darwin fekete doboza" c. műve, amely a sejt biokémiai összetettsége nyomán vizsgálódik, valamint a kémikus C. Thaxton, a fizikus W. Bradley és a geokémikus R. Olsen "Az élet eredetének rejtélye" c. könyve, amely nem cáfolja, de valószínűtlennek tartja az evolúciót. E művek egy része (és sok más is) megtalálható a pardi.ro oldalon, az evolúció tárgykör alatt. Kiemelném innen a Kérdések a kezdethez c. könyvet (Szerk. Don Batten), mely választ ad a teremtéssel kapcsolatos 20 gyakori kérdésre, és szintén teljes terjedelmében elolvasható e webhelyen. Számos idevágó cikk található a Protestáns Teremtéskutató Kör honlapján. 2010 őszén e témáról internetes vita indult az Értelmes Tervezettség Mozgalom (Értem) egyesülete és a Vágó Istvánt képviselő Szkeptikus Társaság között. Sajnos, a vita néhány pengeváltás után abbamaradt, de a megszületett írások (melyek szerzői között van biológus, vegyészmérnök, kulturális antropológus is) megtekinthetők a vita blogoldalán. Sok további érdekes forrás található az Értem honlapján, ahol az értelmes tervezés (Intelligent Design, ID) témáját tárgyaló angol honlapok linkjei is fellelhetők. A mindennapi.hu evangéliumi keresztény hátterű közéleti és hírportálon is olvasható néhány idevágó cikk (akad köztük a teista evolúciót pártoló is), melyek az "evolúció" szóra keresve találhatók meg - pl. a William Collierrel, az ELTE egykori vendégprofesszorával készült interjú, melynek címe: A darwinizmus elakadt - összeomlik az evolúcióelmélet? Lásd még Szabados Ádám idevágó cikkeit.
8. A keresztény teremtéskutatásról néhány angol nyelvű oldal: Answers in Genesis, The Institute for Creation Research , ChristianAnswers.net (utóbbi egy része magyarul is olvasható).
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2011.01-12.
* * *
Irodalom - Jó könyvek és források az ébredéssel és a kereszténységgel kapcsolatban Megjegyzések: Az angol nyelvű irodalomjegyzék nem teljesen egyezik a magyarral, így angolul tudóknak azt is érdemes átnézniük. A felsorolt könyvek egy része Budapesten megvehető vagy kikölcsönözhető a Názáreti Egyház Alapítványtól (Rákóczi út 40., III. 11., tel.: 267-5328; a Blaha Lujza téri Corvin áruházzal szemben) vagy a Magyarországi Metodista Egyháztól (Kiscelli u. 73.), illetve a CLC (Hársfa u. 19., a Blaha Lujza tértől nem messze, a Dohány u. és a Hársfa u. sarkánál) vagy a Good News (Dob u. 74., a Hársfa u. és a Dob u. sarkánál) könyvesboltjában.
Tartalom
S. Pearce Carey: William Carey - A modern külmisszió atyja (Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 2006). William Carey (1761-1834), a vidéki cipész, aki egyedül sajátította el a bibliai és a keleti nyelveket, szinte egyedül győzte meg a missziót ellenző, a rabszolgakereskedelmet viszont támogató lagymatag angol keresztényeket, s mindössze néhány kis gyülekezet támogatását élvezve hajózott el Indiába 1793-ban, ahol a Bibliát sok nyelvre lefordította, és kiemelkedő gyülekezetalapítóvá vált, megindítva a protestáns missziói mozgalmat. A jeget az Ézs 54,2-3-ra épülő prédikációjával törte meg, melynek üzenetét az alábbi híres mondásban foglalta össze: "Várj nagy dolgokat Istentől; vállalkozz nagy dolgokra Istenért!"
John Pollock: Hudson Taylor és Maria - Egy mennyben köttetett házasság (Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 2005). Kína belsejében Hudson Taylor (1832-1905) indította el a missziót, amely Carey és társai munkája révén még csak néhány tengerparti városban működött. Ez a könyv nemcsak Taylorék rendkívüli és kalandos házasságának állít figyelemre és követésre méltó emléket, hanem kimagasló hitüknek is.
Phyllis Thompson: Hudson Taylor (Evangéliumi Kiadó, é.n.). Hudson Taylornak, a Kínai Belföldi Misszió alapítójának rövid, ám annál érdekfeszítőbb életrajza.
Grubb P. Norman: Studd T. Károly - Isten követe (Evangéliumi Iratmisszió, 1970). Charles T. Studd (1860-1931) életrajza, akiben a hitből való élet legjobb példáját ismertem meg (a bibliai példákon kívül). Eljegyzése napján menyasszonyával együtt nagy vagyonának egészét elajándékozta, s Kínában, Indiában, majd Afrikában szolgált misszionáriusként. Az Afrikába való indulás előestéjén egy fiatalember megkérdezte tőle: "Igaz-e, hogy 52 évesen itt akarja hagyni a hazáját, az otthonát, a feleségét és a gyermekeit?" "Ha Jézus Krisztus valóban Isten, és meghalt értem, akkor nem létezhet olyan áldozat, amit túl nagynak tartanék érte" - felelte. Megalapította a Worldwide Evangelization Crusade (WEC) nevű missziós szervezetet, melynek már halálakor több mint száz misszionáriusa, 1967-ben pedig a föld 28 országában kb. 1150 munkatársa volt. "Van, ki harangszót hallgatva élné le életét; én pokol tornácán lélekmentő boltot nyitnék." (Angol nyelven lásd a könyv kivonatát és ezt a Studdról szóló weblapot.)
Gladys Aylward: A győztes oldalán (Jó Hír, é.n.). Egy kínai misszionáriusnő önéletrajza, aki megtapasztalta Krisztus hű követőinek szokásos sorsát - mind a megpróbáltatást és üldöztetést, mind a csodákat. Egyszerű cselédlányként szinte pénztelenül ment el Kínába. A viszontagságos úton az Isten erejébe vetett hittel láthatatlan "falat" húzott maga és üldözője közé, melyen az nem tudott áthatolni. Később kísérőjével "véletlenül" rábukkant a hegyek között egy eldugott lámakolostorra, ahol 500 láma (buddhista szerzetes) napokon át nyitott szívvel (Isten által felkészítve) hallgatta szájukból az evangéliumot. A második világháború idején közel száz gyermeket sikerült átszöktetnie Kína japánok által megszállt területéről a szabad országrészbe. A sok megpróbáltatás miatt egy ideig közel járt az őrülethez. Egy börtönben annak hatására indult el ébredés, hogy a kínaiak egyik legfontosabb íratlan szabályát megszegve önkéntelenül megérintett egy elvetemült elítéltet, akit korábban hiába próbált megtéríteni. Szegénysége ellenére árvaházat tartott fenn, és sok gyerekről gondoskodott. Amikor visszament Angliába, ugyanazt a sekélyes kereszténységet tapasztalta, mint korábban Studd Károly.
Fritz Berger: Isten túláradó kegyelme az életemben - Berger Frigyes (1868-1950) önéletrajza (Evangéliumi Kiadó, é.n., kb. 1990). Ld. a Fritz Berger élete és tanítása - Isten kegyelméből lehetséges a hívők tökéletessége c. cikket.
Veress Ernő: Csak eszköz voltam. A szerző olvasmányos és érdekfeszítő önéletrajza (szerk. Köves Gábor), melyet az ITM (Nemzetközi Oktató Szolgálat) közreműködésével adott ki 2004-ben. Ld. a "Veress Ernő erdélyi baptista lelkipásztor élete" c. írást.
Kirner Bertalan: Kornya Mihály krónikája (Fortin László baptista lelkész, 1990). Kornya Mihály, a baptista úttörő misszionárius és "parasztapostol" (1844-1917) először 1949-ben megjelent életrajzát a kommunista uralom rendőrsége csaknem az utolsó példányig elkobozta. Kornya gyalogszerrel olyan hatalmas körzeteket járt be (az akkori eldugott falvakat a keskeny, sáros, rossz utakon sokszor nem is lehetett volna máshogy megközelíteni), hogy ma autóval is nehéz lenne utánacsinálni. Naponta gyakran 50-60 km-t is gyalogolt sajátos járásával, miközben sokszor az Igéről beszélt, magyarázott a vele tartóknak, akik általában csak üggyel-bajjal, kocogva tudták követni. Nagyszalontán született; leginkább Erdélyben és Romániában működött. Azt vallotta, hogy minden baptista misszionárius. Több mint 10 000 embert merített be (állítólag ma kb. ennyi baptista van Magyarországon), méghozzá többször télen, a folyóban léket vágva, mert a bemerítkezők nem akartak tavaszig várni (pl. egy terhes asszony sem). Kornya titka szerintem az volt, hogy következetesen a hite szerint élt.
Lukátsi Vilma: Élő kövek (Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 1990). Dr. Kiss Ferenc orvosprofesszor (1889-1966) életrajza. "Nincs az az éles szemű lelkész, aki annyira meg tudná tisztítani a gyülekezetet a névleges hívőktől, mint az üldöztetés."
Lukátsi Vilma: "IGEN, ATYÁM!" (Evangéliumi Kiadó, é.n.). Ungár Aladár (1905-1970) dokumentum jellegű életrajza. Megtérése és házasságkötése (Emmchen megelégedett életében az Úr és a szolgálat utáni harmadik hellyel) után nem sokkal már a krisztushívő zsidók mozgalmának egyik vezetője (Kiss Ferenc, Fischer Árpád, Berliner Hugó és Somogyi Imre mellett). Eleinte az Üdvhadsereg tisztje, majd leginkább a testvérgyülekezeteket képviselő, ám nagyrészt független, utazó igehirdető. A sikerek helyett inkább Isten akaratának megvalósulását választja. Az 1937-ben és 1946-ban hazánkban járó skót James Alexander Stewart - a labdarúgó evangélista - tolmácsa, majd a Szabadegyházak Szövetségének/Tanácsának titkára. 1959-ben kénytelen áttelepülni felesége szülővárosába, a nyugat-németországi Tuttlingenbe. Hosszas betegeskedése közben, mialatt végül mindkét lábát elveszítette, azt írta: "a fellépő betegséggel kapcsolatban Isten gyermekének ne az legyen az első gondja, hogy mielőbb meggyógyuljon, ennél fontosabb kérdés: vajon a bekövetkezett állapotban mit akar elvégezni Isten az életében?" Vater Stanger után ő is tudta, hogy a szenvedés a csodálatos gyógyulásnál nagyobb kegyelem lehet. Tudatában volt az Úrnál ránk váró (különböző mértékű) jutalomnak (1Kor 15,41) és a jövővel kapcsolatos próféciáknak, de elsősorban a jelenben élt, személyes kapcsolataiban is sokaknak nyújtva áldást. A békességet segítette elő a testvérek között, kijelentve, hogy a maga igaza mellett hadakozó embernek nincs igaza. "Világjelenséget képeznek a szomjazó, igazán vágyakozó lelkek - írta -, de a bizonyos (jóhiszemű) merevség miatt egyenesen betaszítják őket a rajongók közé. A lélek nem tud megelégedni üres formaságokkal, isteni erő megtapasztalására vágyódik, és ez természetes igény, vágyódás a tökéletesség után, nyitott a kapu, besodródik a rajongók közé. Még komoly, megalapozott hívő testvérek is viaskodnak a kérdéssel, nehezen veszik észre, micsoda ereje és mekkora fogása van itt a Sátánnak."
Pearl G. Young: Jézus, itt vagyok, küldj el engem! (Missionsdienst Sonnenstrahlen nach Osten, é.n.) Egy kínai misszionáriusnő önéletrajza. Young bámulatos körülmények között tapasztalta meg a híveit segítő Isten hatalmas erejét, s karizmatikus módon eljutott a szentlélekkeresztséghez, melyet Isten állandó és közvetlen jelenléteként ír le, s amely saját meggyőződésem (és sokaké) szerint azonos a teljes megszentelődéssel.
Charles M. Sheldon: Az Ő nyomdokain (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2002). Mit tenne Jézus (a helyünkben)? [Talán helyesebb így föltenni a kérdést: Mit tanácsolna ma tanítványainak ebben a helyzetben?] Ez a kiváló regény indította el a WWJD-mozgalmat (What Would Jesus Do, azaz Mit tenne Jézus; vö. 1Jn 2,6: "Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt"). Angolul lásd itt vagy a RevivalCD-n (ld. lent).
Sükös Pál: A keskeny úton (IMMÁNUEL Kiadó, 1994). Az interneten is olvasható (a szerző életrajzával együtt), a http://igehirdetes.atw.hu/konyvek címen. Egy református lelkész (1917-72) 1955-ben írt érdekfeszítő regénye, amely a századközépi magyar ébredésből dolgoz fel megtörtént eseményeket. Az előszó szerzőjéhez hasonlóan alig tudtam letenni pár órára, s a Biblián kívül egy könyv felett sem hullattam még ennyi könnyet. Megragadott benne Isten szeretete, Lelkének hatalma, megmentő közbelépése.
J. F. Lövgren: ...és lámpásaik kialusznak (Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 1988). Az író kitűnő regényében így világít rá egy olyan keresztény erőfeszítéseinek hiábavalóságára, aki saját erejéből, igazi megtérés (Krisztus iránti teljes odaadás) nélkül próbál hívő életet élni: "Te élni kezdtél, mielőtt megelevenedtél volna". Ha Jézus ma visszajön, melyik oldalára fog állítani: az Isten országát vagy az örök tüzet öröklők közé?
A. W. Tozer: Isten nem köt kompromisszumot - Isten beszél azokkal, akik időt szakítanak arra, hogy meghallgassák (Evangéliumi Kiadó, 2006). "A Szent ismerete" c. könyv szerzőjének ezt a rövid, de annál magvasabb művét szerintem éleslátásban talán csak Wesley írásai múlják felül. Tozer nem tartozik a szentségmozgalomhoz, és erre könyvében is utal.
Dennis F. Kinlaw: Úgy élünk, mint Krisztus (World Gospel Mission Hungary Alapítvány, 2006). Ld. az "Úgy élünk, mint Krisztus" c. írást. Ez a rövid könyvecske az OMS International egyik vezetőjének négy előadását tartalmazza, melyek az 1999-es Nemzetközi Teológiai Konzultáción hangzottak el.
Dennis F. Kinlaw: Krisztus lelkülete (World Gospel Mission Hungary Alapítvány, 2006). "Ez a könyv talán a szent belső életéről szóló legmélyebb tanulmány, amely ettől a nemzedéktől származik" - írta Robert E. Coleman, "Az evangélizáció mesterterve" c. könyv szerzője.
Thomas Phillips: A walesi ébredés (Bridge Mission Society, 1995). Beszámoló az 1860 körül Walesben végbement széleskörű megújulásról. Kivonatát ld. itt.
Wesley L. Duewel: Imáddal érintsd meg a világot (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, é.n.). Fiatal és tapasztalt hívőknek egyaránt hasznos könyv az imádságról, megdöbbentő példákkal, imameghallgatásokkal.
George Verwer: Nincs visszaút (Operation Mobilisation, 1999). Az OM alapítójának ez a könyvecskéje számos kiváló meglátást tartalmaz, és hatásosan ösztönöz a megszokottnál komolyabb keresztény életre.
William MacDonald: Isten válasza az ember kérdéseire (Evangéliumi Kiadó, é.n.). Az evangélium rövid összefoglalása kérdések és válaszok formájában.
William MacDonald: Az igazi tanítványság (Evangéliumi Kiadó, é.n.).
James Dobson: Élet a szakadék szélén (Új Remény Alapítvány, Debrecen, 2004). Útmutató 16-26 éves fiataloknak (és másoknak) egy jobb jövő felé. Dobson különösen mélyre ható és érdekfeszítő meglátásai, melyek egy részét több más könyvében bővebben is kifejtette.
Rick Warren: Céltudatos élet (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2005). A keresztény élet különböző területeinek alapos és ösztönző vizsgálata az Ige alapján.
Watchman Nee: Asztal a pusztában (Evangéliumi Kiadó, 1996). Elmélkedések az év minden napjára. Nee szemlélete - mely a keswicki teológiára épül - helyenként kissé "misztikus", de sokszor igen jó meglátásai vannak.
Oswald Chambers: Krisztus mindenekfelett (Evangéliumi Kiadó, é.n.). Elmélkedések az év minden napjára a keswicki teológia szellemében.
John A. Knight: A megszentelt élet zarándokútján (Názáreti Egyház Alapítvány, 2001). Ld. "A szellemi fejlődés szakaszai" c. írást.
Charles Finney: Az ébredéshez vezető út (Baráti Missziós Alapítvány, 1999). Összes művei megtalálhatók angolul a www.GospelTruth.net oldalon.
Csia Lajos: Az örök reformáció (Százszorszép Kiadó és Nyomda Kft., 1995). "Ecclesia semper reformari debet!" (A gyülekezet reformációját mindig tovább kell vinni!)
Klaus Douglass: Az új reformáció - 96 tétel az egyház jövőjéről (Kálvin Kiadó, 2002). Sok jó ötletet tartalmaz, főleg a népegyházak (történelmi protestáns egyházak) számára. Idézi Churchill mondását: "Protect the rebels" = "Óvjátok lázadóitokat!" - vagyis az új, biblikus egyház megálmodóit; 348. o.).
K.P. Yohannan: Revolution in World Missions (Forradalom a világmisszióban). Ld. a szegénységről szóló írást.
Átalakulások (I.) - Kb. 1 órás dokumentumfilm (Zúgó Szél Alapítvány, 2000., videokazettán kapható, eredetileg a Sentinel Group adta ki). Bemutatja, hogy a 20. század végén Kolumbia, Kenya, Észak-Amerika (Kalifornia) és Guatemala kisebb-nagyobb településein lejátszódott ébredések hogyan formálták át a helybéli társadalmat, eltörölve a drogbárók uralmát, nagyrészt száműzve az alkoholizmust és az okkultizmust, bezárásra ítélve a börtönöket, s rengeteg hívőt és protestáns gyülekezetet hagyva maguk után (van, ahol a lakosság 80%-a újjászületett hívőnek vallja magát). Az ébredések közös jellemzője a szentségre törekvés, a komoly imádság és böjt, az okkultizmus és egyéb szellemi problémák feltérképezése és a protestáns gyülekezetek egységét elősegítő megoldások keresése.
John Wesley: A keresztény tökéletesség világos leírása (kivonatos fordítás) - Nemigen akad párja a keresztény irodalomban!
Wesley összes igehirdetése és írásainak jelentős része megtalálható angolul a http://wesley.nnu.edu/john_wesley webhelyen. Az összes műveinek 14 kötetes kiadására vonatkozó utalások (Works, a római szám a kötetszámot jelöli) az alábbi műre vonatkoznak: The Works of John Wesley (Beacon Hill Press of Kansas City, 1979; az alábbi kiadás változatlan utánnyomása: Wesleyan Conference Office / Wesleyan Methodist Book Room, London, 1872). Az első 9-10 kötet anyagának zöme megtalálható a www.godrules.net helyen. Összes műveinek egésze szkennelt formában kereshető, olvasható és letölthető a Google Könyvkeresőn. A 17 kötetes változatot javaslom (London Conference-Office, 1809-1813).
John Wesley: Prédikációk I-III. (Názáreti Egyház Alapítvány, 2001-2007, ford. Bedőné Kriszt Éva) - Wesley 52 "standard" prédikációja a következő elosztásban: I. (2001): 1-20., II. (2002): 21-33., III. (2007): 34-52. E csodálatos prédikációk közül nehéz választani, de keresztényeknek különösen a honlapomon és a www.szentelet.hu webhelyen található prédikációkat javaslom.
John Wesley: Az Úr a mi igazságunk. Wesley János 53 "standard" igehirdetése egy kötetben (Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 2003, ford. Czövek Sára). Megvásárolható a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség könyvesboltjában (VIII. ker., Dankó u. 9.), ahol külön is megvehető Wesley néhány prédikációja, pl. Homiletikai füzetek 6. - "Óvás a vakbuzgóságtól": 37-40. prédikáció (rajongás, vakbuzgóság, egyetemes szellem, keresztyén tökéletesség), Homiletikai füzetek 3. - "A gonosz beszéd gyógyítása": 48-51. prédikáció (önmegtagadás, megszólás, a pénz helyes használata, a jó sáfár).
Parókiám az egész világ - Wesley János naplója (Magyarországi Metodista Egyház, 1991). "Valóságos kincsesbánya mindazok számára, akik az ébredés és az evangéliumi erejű közösségek építésének titkait keresik." Ez a kivonatos fordítás 1944-ben jelent meg először a fordító, Czakó Jenő református lelkész kiadásában.
Garth Lean: A tűzből kikapott üszök (Magyarországi Metodista Egyház, 1981). Wesley János életrajza.
D. Michael Henderson: John Wesley's Class Meeting: A Model for Making Disciples (John Wesley csoportalkalma - A tanítványok képzésének mintája, Evangel Publishing House, Nappanee, In., 1997) A Wesley életét végigkísérő ébredés fő mozgatói az általa kialakított, különböző célú és jellegű csoportok voltak; ezek célját, működését és eredetét ismerteti a szerző. A mű összegzését ld. a John Wesley csoportjai c. írásban.
Josh McDowell: Bizonyítékok a keresztyén hit mellett (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2004). Ez a komoly, alapos apologetikai (hitvédelmi) mű döntő és döntést igénylő bizonyítékokat sorol föl a Biblia tévedhetetlensége, Jézus Krisztus személye és feltámadása, a keresztény hit és az abszolút igazság mellett.
Clark H. Pinnock: Elegendő ok - Érvek a keresztyén hit mellett (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 1997). A szerző öt körben sorolja föl érveit, bemutatva a hit pragmatikus (gyakorlati, ésszerű), tapasztalati, kozmikus, történelmi és közösségi alapját, melyek főként együttesen, öt szálból sodort kötélként jelentenek páratlanul erős és meggyőző bizonyítékot. Különösen filozofikus beállítottságúaknak javaslom.
Apológia Kutatóközpont, különösen a Biblia megbízhatóságáról szóló írások: www.apologia.hu - A Könyvkritikák c. részben olyan művek részletes elemzése is megtalálható, mint a Da Vinci-kód, a Biblia kódja, Harry Potter-könyvek.
www.christiananswers.net/hungarian - Jó kérdések és válaszok evangéliumi szellemben.
H. Clay Trumbull: TE tanítsd gyermekedet! (Jó Hír, é.n.) Az auka indiánok közt mártírhalált halt Jim Elliot özvegyének, Elisabeth Elliot Grennek a dédapja 8 gyermek fölnevelése után írta ezt a maga nemében párját ritkító könyvét a gyermeknevelésről. Különösen jól ír a fegyelmezésről (pl. "Az akaratot nem megtörni, hanem nevelni kell" c. 5. fejezetben). Nem hívőknek is javaslom.
Volkhard Scheunemann: Boldogság és hűség egy életen át - Házasság és család a Szentírás fényében (Evangéliumi Kiadó, 1998). Biblikus útmutató házasoknak, házasságra készülőknek.
Dr. Kovács György és Kerekes Szabolcs: Gyülekezetek alapítása Magyarországon (TBL Magyarország Alapítvány, 2006). 305 oldalon bemutatja az 1980 óta alapított hazai keresztény (főleg evangéliumi, protestáns) gyülekezeteket és tapasztalataikat. A gyülekezetplántálásban fontos szerepet játszik többek között a kutatás, a helyi szellemi áramlatok feltérképezését követő célzott imádság, valamint a személyes kapcsolatok és házi csoportok felhasználása. A könyv részletes statisztikai adatokkal és térképmellékletekkel szolgál, beleértve az egyes települések telítettségéhez szükséges gyülekezetek számát, valamint az egyes felekezetekhez tartozó, ill. evangéliumi gyülezeketek nélküli települések számát is (ld. Alliance for Saturation Church Planting).
Westlake T. Purkiser: Hitünk legfontosabb kérdései (Názáreti Egyház Alapítvány, 2008). A keresztény hit rövid bemutatása a Názáreti Egyház hitelveihez kapcsolódva.
Alister E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába (Osiris Kiadó, 1995). A téma viszonylag elfogulatlan és átfogó, bár a wesleyanizmus esetében meglehetősen szűkszavú tárgyalása.
James I. Packer: A megújulás teológiája - Bevezetés az angol puritanizmus világába (Koinónia, Kolozsvár, 2000). Az "Igaz istenismeret" és sok más könyv szerzője a kálvini szigorú predesztináció melletti elfogultsággal, de egyébként éleslátóan és gondolatébresztően mutatja be az olyan puritán óriásokat, mint pl. Richard Baxter, John Owen, William Perkins, Thomas Goodwin és Jonathan Edwards.
John F. MacArthur: Karizmatikus káosz (Baptista Kiadó, é.n.). A szerző néhol ugyan kissé elfogultan, de nagyon világosan, részletesen és a Bibliára alapozva mutatja be a pünkösdi és karizmatikus mozgalmat, annak elhajlásaival és veszélyeivel együtt.
Kereszt-kérdések: részletes segédanyag egy 10 alkalomból álló, vacsorával és beszélgetéssel egybekötött, Márk evangéliumára épülő evangelizációs sorozathoz, melyet Dr. John Stott gyülekezetének, a londoni All Souls Churchnek az egyik lelkésze, Rico Tice dolgozott ki 1995-ben Christianity Explored néven. Igen hűen mutatja be az evangéliumot, és világszerte nagy sikerrel alkalmazzák. Hazánkban a Szentírás Szövetség terjeszti.
Magyar Belmisszió Biatorbágy: www.mbb.hu - A Trausch Liza által alapított, Cselényi László vezette misszió csendeshetein napjainkban is számos felnőtt megtér.
Vegyes tartalmú keresztény linkgyűjtemény: www.kereszteny.lap.hu
Stb. (a felsorolás a teljesség igénye nélkül készült)
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02-2011.12.
* * *
Magamról 1967-ben születtem Budapest XVII. kerületében, ahol most is élek. Az egyik katolikus szerzetesrend (piaristák) budapesti fiúgimnáziumában érettségiztem 1986-ban, majd egy év katonaság után az ELTE nappali tagozatán matematika, technika, számítástechnika szakos tanári és angol szakfordítói képesítést szereztem. 2011-ben pedig képesítő vizsgát letéve angol-magyar, magyar-angol szakfordító-lektor is lettem. 1987 óta nős vagyok. Négy gyermekünk van (a 3. lány, a többi fiú), születési évük a következő: 1988, 1990, 1992, 1997. 1992-től három évig tanítottam programozást, informatikát, matematikát és szakmai angolt a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában, ahol két évig osztályfőnök is voltam. 1994. ápr. 30-án főként a Timóteus Társaság révén megtértem. Később úgy éreztem, hogy a tanári hivatás nem felel meg az adottságaimnak, nem tudom úgy végezni, ahogy szeretném, ezért abbahagytam az iskolai tanítást. 1995 ősze óta (eleinte adószámos magánszemélyként, 2010-től egyéni vállalkozóként is) fordítok, lektorálok és tolmácsolok, továbbá magántanárként főleg angolt (interneten át, online módon is) és matematikát tanítok, korrepetálok, felkészítek (érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára), valamint időnként számítástechnikát és fizikát tanítok (mindezt bármely korosztálynak, egész nap). Közben 2006 szeptemberétől 2009 februárjáig félállásban adminisztrátori feladatokat is elláttam a Názáreti Egyház központi irodájában. Kb. 7 évig a Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezet (KEGY, régebbi nevén Élő Ige Gyülekezet) tagja voltam, ahonnan 2001-ben nem hivatalosan kiküldtek, hogy a Szabad Evangéliumi Gyülekezethez (SZEGY) csatlakozzam gyülekezetplántálás céljából (ez a folyamat később a külföldi misszionáriusok távozása miatt megakadt). A SZEGY-nek azóta is tagja vagyok. 2004 elején ráébredtem néhány dologra, többek között arra, hogy számos alapvető kérdésben Wesleyvel értek egyet, noha korábban nem ismertem a tanait. Kb. négy évig tagja voltam a Názáreti Egyház budapesti gyülekezetének is, melyet 2004 végén ismertem meg (ld. A szentségmozgalom hazánkban és A kereszténység tegnap és ma c. írásokat). Nincs hivatalos teológiai képesítésem; ismereteimet a Biblia egyéni és másokkal való tanulmányozása, az összes újszövetségi levél memorizálása és önképzés révén szereztem. (A hosszabb igeszakaszok megtanulására másoknak is ajánlom azt a módszert, amelyre Dan Butts tanított: naponta egy új verset tanulunk és egyet elhagyunk, egyszerre 30 verset ismételve át. Ily módon egy hónapig tanulunk minden verset, ami elég alapos rögzülést eredményez. Magam reggelenként kétszer mondtam el hangosan a 30 verset, és kb. fél év elteltével át is ismételtem őket a fenti, de csak 5 verses "mozgó szakasz" módszerével.) Lásd még a szegénységről írtakat, valamint az Ötletek, segédeszközök fordítók, tanárok és mások részére c. írást is.
Az eddig megjelent keresztény témájú könyvek és anyagok, melyeket fordítottam (angolból) vagy lektoráltam, többek között a következők:
James Dobson: Lányok nevelése (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány [KIA], 2011)
Max Lucado: Kegyelemtől megragadva (KIA, 2011)
C. John Miller és Barbara Miller Juliani: Barbara, gyere vissza! (KIA, 2010)
Kálvin János: János evangéliumának magyarázata (lektorálás, KIA, megjelenés előtt)
Scott Larson és Dan Mercer (szerk.): Kiútkeresők (lektorálás, Jó Hír Iratmisszió Alapítvány)
Joshua Harris: Nem a szex a baj (hanem a bujaság) - Szexuális tisztaság bujaságtól égő világunkban (Jó Hír, é.n.)
John Wesley: A keresztyén tökéletesség világos leírása (Názáreti Egyház Alapítvány [NEA], megjelenés előtt) (kivonatos fordítása itt található)
W. M. Greathouse és H. R. Dunning: Bevezetés a wesleyánus teológiába (Názáreti Egyház Alapítvány, 2009)
Dennis F. Kinlaw "Úgy élünk, mint Krisztus" és "Krisztus lelkülete" c. könyvei (World Gospel Mission, 2006)
Don Schmierer: Megelőzés! Megelőzés! Megelőzés! - A homoszexualitás megelőzése fiatalkorban (Új Remény Alapítvány, Debrecen, 2006)
Josh McDowell: Bizonyítékok a keresztyén hit mellett (KIA, 2004)
J. N. Darby: A Biblia könyveinek áttekintése (lektorálás, Evangéliumi Kiadó, 2005)
Dr. Fredk. A. Tatford: Ezékiel könyvének magyarázata (lektorálás, Evangéliumi Kiadó, 2004)
David és Claudia Arp: A házasság második fele (KIA, 2005)
J. Oswald Sanders: Lelki vezetés (KIA, 2003)
James Dobson: Fiúk nevelése (KIA, 2003)
Ken Fleming: A hit embere - Peter Fleming (Jó Hír, é.n.)
H. Clay Trumbull: TE tanítsd gyermekedet! (Jó Hír, é.n.)
Hans Finzel: A vezetők tíz leggyakoribb hibája (KIA, 2001)
John M. Frame: Isten imádása lélekben és igazságban (KIA, 2001)
J. I. Packer: Az evangélizáció és Isten szuverenitása (KIA, 2001)
Grant R. Osborne: A hermeneutika spirálisa (lektorálás, KIA, 2001)
Bill Bright: Továbbadható Alapigazságok (új sorozat, lektorálás, Timóteus Társaság)
Csoportvezetés (Timóteus Társaság)
Donald S. Whitney: A keresztyén és a lelki fegyelem (KIA, 2000)
Fiatalok az Élet Küszöbén (a FÉK program 2 kötetes tanári kézikönyvének nagy része, Timóteus Társaság)
Howard és William Hendricks: Vassal formálják a vasat (KIA, 2000)
Josh McDowell és Don Stewart: Válaszok a keresztyén hitet vizsgáló nehéz kérdésekre (lektorálás, KIA, 1999)
John F. MacArthur: A Mester terve szerinti gyülekezet (lektorálás, KIA, 1999)
A Biblia ismerete kommentársorozat: Bírák-Énekek éneke, Hóseás-Malakiás (KIA, 1999)
Awana-tankönyvek (a Szöcskék kivételével, Nemzetközileg Magyarország Jövőjéért Alapítvány).
Megjegyzés: A bibliai és az európai nyelvekben külön szó jelöli a lelket (héb. nefes, gör. psziché, ang. soul) és a szellemet (rúah, pneuma, spirit/ghost). Az előbbi szó a héberben és a görögben is a lélegzés rokona, akárcsak a magyar lélek; az utóbbi pedig mindhárom nyelvben a széllel kapcsolatos. Sajnálatos, hogy az elterjedtebb magyar bibliafordításokban mindkettőt a lélek szóval adták vissza, így a megszokott szóhasználat zavaróan kétértelmű. Azonban szintén zavaró a helyesebbnek tűnő megfeleltetés visszaállítása (kiváltképpen a "szellemi" szó bevett "intellektuális" értelme miatt, és különösen azok számára, akik nagyon hozzászoktak a régi szóhasználathoz). Saját írásaimban általában a hagyományos szóhasználatot követem, fordításkor és beszédben (sokszor írásban is) az adott környezetben megszokott szóhasználathoz igyekszem igazodni.
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.02-2011.12.
* * *
Ötletek, segédeszközök fordítók, tanulók, tanárok és mások részére
Tartalom
1. a. Gazdasági válsággal fenyegető korunkban különösen fontos, hogy az ember megpróbáljon több lábon állni, vagy legalábbis több lehetőségre legyen nyitott, hiszen bármikor adódhatnak anyagi nehézségek az életében. Sokan rendelkeznek verseny- és piacképes tudással, jól eladható (sőt talán egyedi) ismeretekkel, melyeket némi vállalkozókedvvel könnyen hasznosíthatnak. A jövedelem kiegészítését (vagy egyszerűen a pénzszerzést) célzó tevékenység több formában végezhető, pl. magánszemélyként (adóköteles tevékenység esetében általában adószámot kell kiváltani, ld. Art. 16. § (1)), egyéni vállalkozóként, betéti társaság (bt.), korlátolt felelősségű társaság (kft.), részvénytársaság stb. formájában. Míg az önálló tevékenység viszonylag olcsón folytatható, a komolyabb céges formák létesítése, fenntartása általában költségesebb, ezért kis befektetésigényű vállalkozás esetén célszerű lehet a fokozatosság elvét követni, vagyis a várható forgalom, bevétel függvényében meghatározni a formát. Az alábbiakban saját tapasztalataimat kívánom közreadni, melyeket laikusként, könyvelési és jogi végzettség nélkül szereztem.
1. b. Magam eleinte adószámos magánszemélyként dolgoztam (emellett egy ideig félállásban adminisztrációs munkát végeztem), 2010-től pedig ugyanazt az adószámot megtartva magánszemélyként és egyéni vállalkozóként is tevékenykedem: szakfordító-lektori képesítéssel FORDÍTOK (kb. 1 Ft/betű áron - bár ez az anyagtól függően erősen változhat - műszaki, informatikai, matematikai, keresztény és általános szövegeket), LEKTORÁLOK és tolmácsolok, továbbá középiskolai tanári végzettség és több mint 10 év tapasztalat birtokában magántanárként főleg angolt és matematikát TANÍTOK, korrepetálok, felkészítek (érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára), valamint időnként számítástechnikát és fizikát oktatok (mindezt bármely korosztálynak, egész nap). Online is tanítok az interneten keresztül Skype/MSN/Gmail audiocsevegés révén (főleg angolt, harg22 @ gmail . com; óradíj: 600 Ft/15 perc; mikrofon és fejhallgató/hangszóró szükséges). Az óradíj kiegyenlíthető átutalással vagy (K&H) bankfiókban készpénzbefizetéssel - akár külföldről, más valutában is (középárfolyamon számítva, forintban kapom meg). Fontos szabály, hogy csak olyan tevékenységet végezhetek magánszemélyként, amely nem szerepel a vállalkozói tevékenységi körömben!
1. c. A csak magánszemély adózónak nem kell havonta mindenképpen megfizetnie az adót és a társadalombiztosítási járulékokat a minimálbér után,
viszont a cégek szívesebben fogadják a vállalkozótól kapott számlát, mivel ilyenkor nem nekik kell utána megfizetniük és bevallaniuk az adóelőleget
és a tb-járulékokat, hanem a vállalkozó intézi ezt magának. A magánszemély 10%-os, az átalányadózó egyéni vállalkozó általában 40%-os költségátalányt
választhat (az utóbbi évi 15 millió Ft bevételig, ld. Szja tv. 50. §. (1)). Ilyenkor nem kell nyilvántartást vezetni a kiadásokról, és nem is lehet leírni
őket, hanem a bevétel 90, illetve 60%-a számít adó- és tb-köteles jövedelemnek (2011-ben az adóalapot 1,27-tel szorozva "szuperbruttósítani" kell, igazodva
a 27%-os tb-járulékhoz). Bár üzletszerű (ellenérték fejében, nyereség- és vagyonszerzés céljából, rendszeresen végzett) termelő vagy szolgáltató
tevékenység a jogszabályok alapján csak egyéni vállalkozóként folytatható - kivéve pl. a mezőgazdasági termelő tevékenységet és az ahhoz kapcsolódó
szolgáltatást, valamint az ingatlan-bérbeadást -, tapasztalatom szerint az APEH (NAV) ezt nem feltétlenül szokta szigorúan venni (ld. Art. 16. § (1)-(2), 17. § (1) c); egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. tv. 2. § (1) és 4. §).
1. d. Évi 5 millió Ft bevételig az ÁFA szempontjából alanyi adómentesség választható, vagyis az ember nem kerül be az áfakörbe: nem kell rátennie az áraira az áfát (amit csak az áfakörben levők tudnának visszaigényelni), és ő maga sem igényelhet vissza áfát az e körben levőktől kapott számlák alapján (ld. Áfa tv. 187-188. §).
2. a. Az egyéni vállalkozás indítása jelenleg ingyenes, csupán bejelentéshez van kötve (a vállalkozói igazolvány 10.000 Ft-ba kerül, de általában nincs rá szükség, kivéve pl. ha egy bank a hitelfelvételnél kéri). A vállalkozói tevékenységet akkor kezdhetjük, amikor megkapjuk a hivatal visszajelzését. Nálam erre az önkormányzat munkatársai által becsült idő elteltével, vagyis 5 nappal a bejelentés után került sor. A könyvelés ezekben az egyszerűbb vállalkozási formákban némi érzék és motiváció mellett laikus számára is elsajátítható, de eleinte érdemes könyvelő segítségét kérni, és magukban a jogszabályokban utánanézni a minket érintő pontoknak, mert többször tapasztaltam, hogy a sokszor igen bonyolult jogi szabályozást gyakran a szakemberek (APEH/NAV- és önkormányzati alkalmazottak, könyvelők) sem látják át eléggé, nemegyszer egymással ellentétes válaszokat adtak a kérdéseimre - így például a 78%-os szabály (mely szerint a megállapított jövedelem 78 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni, ld. Szja. tv. 29. § (1)) alkalmazását illetően, amire végül azt mondták, hogy sem magánszemélyként, sem egyéni vállalkozóként nem vonatkozik rám, mivel a tb-járulék mint költség bele van kalkulálva a 10%, illetve 40%-os költségátalányba.
2. b. Azt sem volt könnyű összegyűjtenem, milyen nyomtatványokat kell beadnom a vállalkozásom elindításakor. Tudtommal a jelenlegi előírások szerint induláskor bejelentést kell tenni a székhelyünknek megfelelő helyi önkormányzatnál (nyilvantarto.hu - itt lehet bejelenteni a tevékenységi kör változását is) és az APEH/NAV-nál (elvileg már a nyilvántartásba vétel előtt a T1041-es, majd néhány napon belül a T101E és a THIPA nyomtatványon - utóbbin a 2%-os helyi iparűzési adóra kell bejelentkezni). Egyes nyomtatványokat elektronikusan lehet/kell beadni, ehhez az ügyfélkapus regisztráció a helyi önkormányzatnál intézhető el (utána viszont a T180-as nyomtatványon is be kell jelenteni). Az Ügyfélkapun belépve sok hasznos szolgáltatást érhetünk el, többek között akár magánszemélyként, akár vállalkozóként az EBev-portálon át lekérdezhetjük, hogy áll az APEH/NAV-folyószámlánkon a külfönféle tb- és adónemeink egyenlege, sőt részletes listát is kérhetünk róla. A vállalkozónak havonta be kell adnia az 58-as tb-bevallást, annak megfelelően befizetve havonta a tb-járulékokat az ott megjelölt adónemekhez tartozó számlaszámokra (ld. a NAV honlapján). Alkalmazott hiányában már az első hó végén érdemes/kötelező beadnia az NY jelű nyomtatványt, melyen egész évre kiválthatja a 01-es és a 08-as nyomtatványok beadását. A NAV honlapján található információs füzetekben is sok hasznos információ található - az 1. füzet például az induláshoz nyújt némi segítséget.
2. c. Magánszemélyként és vállalkozóként (akár a kettőt együtt is, de ez esetben elkülönítve) negyedévenként adóelőleget (a "göngyölítéses" módszerrel számítva, azaz mindig az egész évre arányosítva, és levonva belőle a már befizetett adóelőleget és a házastárssal való megosztásról adott nyilatkozat alapján a 2011-től jelentősen megnőtt családi kedvezményt) és a nem tb-járulékköteles jövedelmek után általában 27%-os egészségügyi hozzájárulást (eho) kell fizetni, amit évente az 53-as személyi jövedelemadó-bevallásban kell bevallani. Az eho miatt 2010-ben kb. ugyanannyi volt az összes adó- és járulékteher (kb. 40%) magánszemélyként, mint átalányadózó egyéni vállalkozóként (vagyis a levonások után a bruttó bevétel kb. 60%-a marad meg nettó jövedelemnek). 2012-ben a vállalkozóknak legalább vagy a minimálbér után, vagy - ha a főtevékenység legalább középfokú végzettséget feltételez - a garantált bérminimum után kell megfizetniük a tb-t. (A minimumot 2011-ig havi átlagban, 2012-ben már külön minden egyes hónapban kell elérni/számítani.)
2. d. A befizetések csekken is végezhetők - az APEH/NAV (helyi) kirendeltségén adnak hozzá "sárga csekket" -, de vállalkozóként talán célszerűbb bankszámlát nyitni (bár ez átalányadózás esetén nem kötelező, csak a másik fajta - tételes költségelszámoláson alapuló - ún. vállalkozói jövedelem szerinti adózás esetében, amikor az APEH/NAV a bankszámlán nyomon tudja követni a vállalkozói kivét alakulását is). A K&H Bank például elég olcsón és kedvező feltételekkel kínál vállalkozói bankszámlacsomagokat. A fent említett nyomtatványok első két számjegye általában az évszámra utal - 2012-ben pl. 12T1041, 12T101E, 12T180, 1258, 1208, 1201, 1253 -, és a NAV honlapjáról tölthetők le elektronikusan, majd akár üresen is kinyomtathatók az Általános Nyomtatványkitöltő programmal (ÁNYK), ha valaki papíron akarja őket beküldeni.
2. e. A nyilvántartást illetően először is mindenképpen számlát kell adnunk a kapott összegekről. Magam készpénzes fizetésnél a B.Sz.ny.13-373-as (kétlapos), míg átutalásnál a B.13-374/V (háromlapos) típusú számlatömböket szoktam használni. Ezeket nyomtatvány- vagy nagyobb papírboltokban szerezhetjük be. A vásárláshoz be kell mutatnunk a bejelentkezéskor kapott hatósági igazolást, a bolti számlát pedig meg kell őriznünk, és a számlatömb adatait fel kell tüntetnünk a "szigorú számadású nyomtatványok" űrlapján (lásd a mellékelt példát). Legalább a bevételeinkről nyilvántartást kell vezetnünk. Korábban papíralapon csináltam ezt, melyre a fenti boltokban kapható ún. pénztárkönyvet használtam. Újabban ezt a nyilvántartást elektronikusan, Excel-táblázatban vezetem, melyet a biztonság kedvéért időnként ki is nyomtatok (bár ez tudtommal nem kötelező). A mellékelt példa számai átalányadózó egyéni vállalkozóra vonatkoznak, de szükség esetén viszonylag könnyen módosíthatók. Az említett iratokat tudomásom szerint 8 évig meg kell őrizni.
3. a. Tudtommal magánszemélyként csak bizonyos tevékenységek végezhetők (pl. számítógépes programok készítése nem), de azok végzettség nélkül is. Egyéni vállalkozóként viszont sok tevékenység csak a megfelelő végzettség birtokában folytatható - pl. fordításhoz szakfordító képesítés, lektoráláshoz szakfordító-lektori képesítés szükséges (felsőfokú végzettség birtokában mindkettő kiváltható egy-egy vizsgával is, a vizsgadíj 2011-ben 35.000 Ft, ld. www.elteftt.hu), magánoktatás viszont képesítés nélkül is folytatható. Erről csak a helyi önkormányzat vállalkozókkal foglalkozó illetékesei vagy az APEH/NAV munkatársai szolgálnak felvilágosítással. A tevékenységeket a nyomtatványokon általában a szakmakódjuk szerint lehet megadni. A szakmakód 6 számjegyű, ebből az első 4 számjegy a TEÁOR-számmal azonos kódszám, az utolsó 2 számjegy pedig a tevékenység TEÁOR-on belüli sorszáma. A szakmakódok sok helyről letölthetők (e helyek pl. a Google keresővel könnyen megtalálhatók), és több elektronikus APEH/NAV-nyomtatványba is be vannak építve. Az egyes tevékenységekről többé-kevésbé részletes leírás található a www.szakmakod.hu oldalon, ahol tevékenységekre és kódjaikra is lehet keresni. A szakmakódok 2011. jan. 1-től változtak; az iménti honlapon jelenleg még a régi kódok szerepelnek. A változást bejelenteni nem kell, de lehet - a helyi önkormányzatnál (nyilvantarto.hu). Az iménti helyről az új szakmakódok is letölthetők. Általános tájékoztatást kaphatunk az APEH/NAV Általános Tájékoztató Contact Centerén keresztül, melynek menürendszerét érdemes előtte áttanulmányozni (ld. nav.gov.hu: Kapcsolatfelvétel), de amint mondtam, nem árt résen lennünk! Kényes esetben ugyanitt írásos tájékoztatást is lehet kérni az APEH/NAV-tól, személyes adataink kötelező megadása mellett, de ekkor hosszabb várakozásra kell fölkészülni.
3. b. Ami a további információkat illeti, a vállalkozási formákról jó összegzést nyújt a cegalapitas.net webhely TÁRSASÁGI JOG: Cégalapítás, végelszámolás, átalakulás c. cikke. További információk szerezhetők a magyarorszag.hu honlapon, valamint az APEH webhelyén és irodáiban. Konkrét témákra, kulcsszavakra rákeresve az interneten is sok kérdésre megtalálhatjuk a választ. A hatályos jogszabályok, törvények megtalálhatók a jogiforum.hu-n, valamint a címükre vagy szövegükre pl. Google-lel rákeresve a net.jogtar.hu, ill. a www.complex.hu oldalain. Az adótörvényeket (Art., Szja., Áfa. törvény stb.) érdemes PDF-dokumentum formájában beszerezni, mert ezekben a Shift-Ctrl-F billentyűkombinációval keresve az adott kifejezés összes előfordulását egyetlen listában áttekinthetjük. (A magyarorszag.hu honlapon a törvények között megkeresve, majd a nyomtató ikonjára kattintva az eredmény PDF fájlba nyomtatható pl. az ingyenes PDFCreator programmal.)
B) Az idegen nyelv segédanyagai - tanulóknak, tanároknak is
1. Szótárak, nyelvtankönyvek, kiejtés
Viszonylag olcsón beszerezhetők jó minőségű szótárprogramok (magam Országh László Angol-magyar nagyszótárát használom, valamint annak új, Magay-, illetve Futász-Kövecses-féle változatát, melyek az Akadémiai Kiadónál CD-n is megjelentek), illetve az interneten is találunk kisebb-nagyobb szótárakat: pl. szotar.sztaki.hu (többnyelvű, az angol szavak kiejtését is látni/hallani), Szegedi Tudományegyetem szótára (angol, német). Az angol értelmező szótárak közül eddig az egyik leghasznosabbnak a sok szótár, lexikon anyagát integráló TheFreeDictionary.com-ot találtam. Az angol igék és egyéb szavak használatának módjában pedig sokat segít az Oxford Advanced Learner's Dictionary és (főleg az amerikai angolban) a hasonló Longman Dictionary. Legyen kéznél egy-két jó könyv az angol nyelvtanról (lehetőleg magyarul is) - pl. Kónya-Országh: Rendszeres angol nyelvtan (helyenként kissé már elavult, de a kiejtésről is elég részletesen szól; a 90-es évekig számos kiadásban megjelent a Terra/Akadémiai kiadóknál, antikváriumokban kapható). Ingyen letölthető, nagy szótárprogram (nemcsak angol): www.jomagam.hu. További források az angol nyelvtan(ulás)hoz: angolnyelvtan.lap.hu; angoltanulas.lap.hu.
Nyelvvizsgák, szintek és tesztek
Az Európa Tanács által kidolgozott Közös Európai Referenciakeret (CEFR) szerinti nyelvi szintek és magyar megfelelőik (leírásuk a Wikipédia mellett itt olvasható magyarul és angolul):
C) A magyar nyelv szótárai, lexikonai, segédkönyvei
Helyesírásunk alapműveit az Akadémiai Kidó jelentette meg. "A magyar helyesírás szabályai" letölthető a MEK honlapjáról, a Helyesírási Kéziszótár (újabb változata a Magyar Helyesírási Szótár) anyagát pedig jelentős részben tartalmazza az online Helyesírási szótár. A magyar nyelv értelmező szótára (Akadémiai Kiadó, 7 kötet), amely antikváriumokban is hozzáférhető, ma már az Arcanum Adatbázis Kft. jóvoltából CD-n is kapható, ami jelentősen felgyorsítja a megfelelő szó vagy kifejezés megtalálását (bár a mű helyesírási szempontból már több helyen elavult). Emellett nagy hasznát vehetjük a helyesírási szótáraknak, tanácsadóknak (két újabb mű összehasonlítását ld. itt). A régebbiek közé tartozik a kétkötetes Nyelvművelő kézikönyv, amely szintén az Akadémiai Kiadónál jelent meg, és antikváriumban kapható. Jól jöhet még egy Idegen szavak szótára, nagyobb földrajzi atlasz (világatlasz névmutatóval), további szótárak, lexikonok. Ilyenekből papíralapon és elektronikus formában is elég nagy a választék (ld. az Arcanumot, továbbá a helyesiras.lap.hu oldalt).
A jó fordítónak a forrásnyelvet és a célnyelvet is igen alaposan kell ismernie (utóbbit lehetőleg anyanyelvi szinten). A fordítás során igen hasznos, ma már szinte elengedhetetlen (és nem is túl drága) segédeszköz a számítógép (célszerűen internetkapcsolattal), amely nemcsak a fordítást gyorsíthatja föl jelentősen, hanem a szöveg javítását, későbbi szerkesztését is, sőt a helyesírás ellenőrzését is megkönnyíti. Az ún. fordítóprogramok általában csak nyersfordításra képesek, de vannak igen hasznos segédprogramok, fordítási memóriák - pl. SDL Trados, Star Transit, Wordfast - melyek főként ismétlődő (szak)szövegek, szövegrészek fordításakor hasznosak. Ezek sajnos elég drágák, bár a Wordfast 500 fordítási egységig (ami általában a mondatot jelenti) ingyen használható, és kompatibilis a piacvezető Tradosszal (sőt régebbi - 2002 szeptemberi - 3.35-ös verziója teljesen ingyenes). Egy hasonló ingyenes program angol nyelven az OmegaT. A MemoQ-nak is van ingyenes változata, de azzal nem kezelhetjük a korábbi fordítási memóriákat. A témáról részletesen olvashatunk angolul és magyarul a Wikipédia oldalain. Speciális internetes fórumok is segítik a fordítókat. A különféle CD-k, DVD-k tartalmát (amennyiben lehet és szabad) és az internetről letöltött anyagokat a merevlemezre másolva tovább gyorsíthatjuk a munkát. Számos igen hasznos segédeszközt, programot találhatunk a Magyarországi Fordítóirodák Egyesületének honlapján, a Segédeszközök - Segédprogramok útvonalon. Magam különösen sokat használom közülük az AutoHotkey és az IntelliWebSearch programokat.
Ma már magyar nyelven is számos bibliai szoftver áll rendelkezésünkre, melyekkel a Biblia szövege nemcsak olvasható, hanem könnyedén kereshető (konkordancia), sőt akár sokféle szempontból tanulmányozható is. Keresztény fordítóként többek között az Arcanum régi, Biblia 5.0 nevű programját használom, amely mindhárom teljes magyar bibliafordítást tartalmazza (valamint a régi angol, német és latin fordítást meg az eredeti héber, görög szöveget), és gyorsan a megadott versre ugorhatunk vele. Ma már ez nem kapható, csak utóda, a további anyagokat is tartalmazó BibliaTéka, amelyben a mezők+szomszédos keresés sablonával lehet adott igeversre ugrani. Néhány további webhely és szoftver, melyeket hasznosnak találtam:
Az angol (NIV) és a magyar (új protestáns fordítású) Biblia versbeosztásának eltérései (a Károli-fordítás és az új protestáns fordítás eltérései megtalálhatók az utóbbi függelékében).
Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2008.12-2012.04.
* * *
A Mennyei Lovagregény - Életünk kalandos utazás szerelmes Istenünkkel
Wesley János (John W.) csoportjai
John Wesley: A kis csoportok szabályai (1738. dec. 25.)
Számadó társak kérdései - Föltehetjük őket számot adó társunknak vagy akár saját magunknak
Keresztény hitünk személyes megélése
Személyes evangelizáció
Egyházfegyelem a reformátoroknál és a protestáns hitvallási iratokban
Bibliai igék a szegénység, gazdagság, vagyon, pénz témájáról
A szegénységről és az áldozatvállalásról - Gazdagon hogyan nyerhetjük meg Krisztusnak a szegényeket?
Studd Károly (Charles Studd, 1860-1931) élete
Charles Studd: A csokoládévitéz, avagy A hősiesség - a kereszténység elveszett akkordja
Veress Ernő erdélyi baptista lelkipásztor élete
"Velem (nem) tettétek!" - Gyakori tévhitek és a valóság a hajléktalanokat, cigányokat illetően
Missziós tapasztalatok Etiópiában
1. prédikáció: Népünk erkölcsi, lelki, anyagi és politikai állapotának javítása
Kedveseim! - Molnár Krisztina levele a szegénységről, az anyagiakról és az áldásteológiáról
"Kegyelemtől megragadva - Atyád mindig elkapott. Továbbra is elkap." Rövid betekintés Max Lucado könyvébe
Kegyelem és szentség - Isten határtalan, mégis kiegyensúlyozott kegyelme (Jerry Bridges "Kegyelem" c. könyvének kivonata)
Isten döbbenetes kegyelme és szentsége - Gondolatok Philip Yancey "Meghökkentő kegyelem" c. műve alapján
Istenfélelem - A félelem egyetlen egészséges fajtája, mely elűzi az emberi félelmet
A tanítvány kézikönyve - Az igazi tanítványság bemutatása William MacDonald könyve alapján
A Biblia - Isten Igéje, a Szentírás páratlanul egyedi tulajdonságai, keletkezése, védelme
Jézus Krisztus egyedi személye a Biblia és az ószövetségi próféciák fényében
Az imádság erkölcsi alapja és feltételei - C. H. Mackintosh "Ima és imaóra" c. írásának kivonata
Miatyánk - Az Úr imádsága saját szavaimmal megfogalmazva
Mennyire kell egységesnek lenniük a hívőknek?
Mi a közös bennük: babona, varázslás, ereklyék, nyelveken szólás, apostoli utódlás, egyedül üdvözítő felekezet stb.?
Házassági konfliktusok megelőzése és kezelése - Cseri Kálmán "A házasság válságai" c. prédikációsorozatának összegzése
Mikor engedelmeskedjen a feleség férjének, és mikor ne?
Pszichológia a mérlegen - Van-e keresztény lélektan?
Teremtés, de hogyan? - evolúció, értelmes tervezés, a Föld kora és története
Irodalom - Jó könyvek és források az ébredéssel és a kereszténységgel kapcsolatban
Magamról
Ötletek, segédeszközök fordítók, tanulók, tanárok és mások részére
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
(Ld. www.faith4living.com/Articles/jw_dscplshp.html)
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
2. Mit olvastál a Bibliában az utóbbi héten?
3. Mit mondott neked ezáltal Isten?
4. Mostanában miben állsz ellen Istennek?
5. Milyen konkrét dolgokért imádkozol másokkal kapcsolatban?
6. Milyen konkrét dolgokért imádkozol magaddal kapcsolatban?
7. Szerinted milyen befejezetlen feladatok várnak most rád?
8. Mely szokásaidat tartod aggasztónak?
9. Mit olvastál az utóbbi héten a világi sajtóban?
10. Miket olvasol mostanában?
11. Hogyan szórakoztál mostanában?
12. Milyen a kapcsolatod a házastársaddal és a gyermekeiddel?
13. Mit mondana a házastársad, ha a lelki és szellemi állapotodról vagy az erőnlétedről kérdezném?
14. Érzékelsz-e jelenleg lelki támadást az ellenség részéről?
15. Ha a Sátán hatástalanítani akarna, hogyan próbálkozhatna?
16. Hogy állsz a szexszel? (Kísértés, ábrándozás, szórakozás...)
17. Hogy állsz anyagilag? (Stabilan, aggasztóan, vagy nagy adósságban?)
18. Van-e jelenleg valakivel meg nem oldott konfliktusod?
19. Mikor beszéltél utoljára négyszemközt egy veled azonos nemű barátoddal?
20. Az utóbbi hónapban hogyan foglalkoztál nem hívőkkel?
21. Milyen kihívások várnak rád a következő héten/hónapban?
22. Milyen félelmeid vannak jelenleg?
23. Jól alszol mostanában?
24. Mi az a 3 dolog, amiért a leghálásabb vagy?
25. Meg vagy elégedve magaddal zarándokutad jelenlegi pontján?
26. Mik zavarják leginkább az Istennel való kapcsolatodat?
27. Hogyan adakozol mostanában?
28. Egyéb fontosnak tartott kérdések...
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
JÉZUS
AZ ÚR!
www.hivo.hu
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű... Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű" (Máté 11,28-30).
"Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek" (Jakab 4,8).
"Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt" (Márk 8,35).
"Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes" (Máté 5,48).
- Szívesen beszélek bárkivel magyarul vagy angolul.
- INGYENES bibliai lelkigondozás!
- Középiskolai tanárként angoltanítást, fordítást, matematika korrepetálást vállalok.
AZ ÚR!
www.hivo.hu
I'm a translator
TARTSATOK BŰNBÁNATOT!
KÖZEL A VÉG!
"Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek!" (Jakab 4,8)
KÉSZÜLJ ISTENED ELÉ!
ÉBREDÉS = SZENTSÉG + SZEMÉLYESSÉG + SZEGÉNYSÉG + IMÁDSÁG!
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
I. Reformátusok (presbiteriánusok, kálvinisták)
II. Evangélikusok (lutheránusok)
III. Kálvinista puritánok
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
(Az igeversekben a félkövér kiemelések tőlem származnak.)
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Én pokol tornácán lélekmentő boltot nyitnék."
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
avagy A hősiesség - a kereszténység elveszett akkordja
az élet Krisztus,
a meghalás nyereség.
Katona leszek,
Isten embere,
Krisztus hazárdjátékosa,
hős.
----------
aláírás
VAGY
Csokoládé a nevem,
langymeleg
a hőmérsékletem.
Színlelő vagyok,
kisgyermek,
mentegetőző,
hóhányó.
----------
aláírás
Isten ígéretei mindkét esetben biztosak:
"Mindig veled vagyok" VAGY "Kiköplek a számból"
Keresztelj meg minket a Szentlélekkel és tűzzel!
Gyógyíts ki bennünket az álomkór e félelmetes nyavalyájából,
ebből az őrületes alvajárásból és álmunkban beszélésből, hogy szüntelenül imádkozzuk:
Hamar jöjjön el a te országod,
Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Ámen, ámen!
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
II. Milyen állapotban vagyunk jelenleg?
III. Hogyan lehetne orvosolni ezeket az áldatlan állapotokat?
IV. Hogy működik mindez a mai kereszténységben, és hogyan kellene működnie?
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Rövid betekintés Max Lucado "Kegyelemtől megragadva - Atyád mindig elkapott. Továbbra is elkap" c. könyvébe (Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2011)
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Jerry Bridges "Kegyelem - Isten szeretetéből élni" c. könyvének vázlatos kivonata (Ébredés Alapítvány, 2002).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
(Harmat, 2009; What's So Amazing About Grace, Grand Rapids, Michigan, 1997)
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
1. Jézus radikális tanítása
2. A szeretet ad
3. Teljes odaadás és elkötelezettség
4. A Biblia tanulmányozása
5. Imádság
6. Gyülekezet
7. Alázat és megtöretés
8. Harc a testtel és a kéjvággyal
9. Józan ítélet a gyermeknevelésben és másutt
10. Hitből élni vagy támogatást gyűjteni
11. Szegénység és gazdagság
12. Evangelizáció
13. Vendégszeretet
14. Evangélium
15. Egység és különbségek
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
C. H. Mackintosh "Ima és imaóra" c. írásának kivonata
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Cseri Kálmán "A házasság válságai" c. prédikációsorozata alapján (Budapest-Pasaréti Református Egyházközség, 2001).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
A) A pszichológiai társadalom
B) Sigmund Freud
C) C. G. Jung
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Életrajz
Regény
Ébresztő
Wesley
Hitvédelem
Ismeretterjesztő
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Változtatás nélkül szabadon másolható a fenti forrásmegjelöléssel (letöltése ingyenes).
Fájlok száma: 34
A felhasználás feltételeit lásd az egyes cikkek végén.